A szavak történetének kutatása igen nagy körültekintést kíván. A nevek, köztük a helynevek történetének kutatása azonban még a szokásosnál is nagyobb elővigyázatosságot igényel. Anélkül, hogy vészmadárkodni akarnánk, elmesélünk egy történetet.

Mit dob fel az angol, amikor meghal? Mi van, ha valakiből kiveszik a pisit? Mije viszket az angolnak, ha mehetnéke van? Akár tudja a választ, akár nem, érdemes továbbolvasnia.

A karácsonyt sokan ünneplik, ezért sokféle neve van, „pogány” is, keresztény is. Angolul még X úr miséjének is nevezik. Hogy ki az az X úr, alább kiderül.

Olvasónk egy családnév iránt érdeklődik. Megkapja a választ. Talán többet is, mint szeretne.

Jó, jó, hogy hasonlít, de egy baskír szót miért eloroszosodott alakjában vettek volna át a magyarok?

Az évszázad párbaját Harkivban vívják, egy áruház bejáratánál. Igaz, nem puskával, ám az utca neve kapcsán ez is előkerül. Lesz még buksza, tarisznya és templomi persely, de előkerül a puszpáng is, és puskázni is fogunk.

Természetesen a lábbelibe. Mikulás alkalmából áttekintjük, hogy a legáltalánosabb lábbeli-elnevezések honnan erednek.

Kacag az ország. Helytelenül használta egy valóságshow szereplője az „okvetlenül” szót. De mi van, ha mindenki helytelenül használja?

Ismét a nyelvtörténet asztaláról csemegézünk. Szemezgetésünk során egyes kifejezéseknek nézünk a körmére, eközben válogatott ínyencségekre bukkanunk.

Ha nyitott szemmel járunk a világban, és eleget szemlélődünk, felnyílhat a szemünk, és új összefüggéseket láthatunk meg. Ilyesmikből szemezgetünk.

Minden egyes nyelv szavak ezreivel bír s minden egyes szónak van valamilyen eredete. Szavaink nagy része más szavakból származik – más nyelvekből, vagy abból a nyelvből, melyet beszélünk. A szavak eredetével foglalkozó tudomány, az etimológia aprólék...

A „blazíroz” szó nyomába eredünk, és meg sem állunk az ókori görögökig – sőt lépésről lépésre eljutunk az indoeurópai alapnyelvig. Szóba kerül a sperspektíva és a dinasztria is.

Sehol nem jelöli a defekt annyira pontosan a hiba jellegét, mint a magyarban. De nem mindig volt ez így. Utánajártunk, mikortól büszkélkedhetünk ezzel, és rámutatunk: ami ma átvitt értelemnek tűnik, lehet eredeti is.

Egy jotta pont ugyanannyi, mint egy fikarc. Ráadásul mindkét szótőt csak -nyi toldalékos alakban használjuk, és úgy is leggyakrabban tagadott környezetben, és a „sem” szónak kell követnie őket.