A defekt hungarikum!
Sehol nem jelöli a defekt annyira pontosan a hiba jellegét, mint a magyarban. De nem mindig volt ez így. Utánajártunk, mikortól büszkélkedhetünk ezzel, és rámutatunk: ami ma átvitt értelemnek tűnik, lehet eredeti is.
A nyelvi defektizmusról szóló cikkünkben ezt írtuk:
A defekt a magyarban német jövevényszó, amely a német defekt ’hiányos, sérült’ jelentésű melléknév, illetve a Defekt ’hiba, kár, sérülés, defektus’ értelmű főnév származéka. Maga a német szó latin eredetű; a defectus ’hiba, hiány’ kifejezés megfelelője. Egyébként a latin defectus szó nyelvünkbe közvetlenül is átkerült, defektus formában ’fogyatékosság (szellemi vagy erkölcsi)’ értelemben, ami eredetileg a tudományos nyelvezetben volt használatos, valamint orvosi műszóként tartották számon.
Amikor azt mondjuk, hogy defektet kaptunk, akkor járművünk gumijának sérülésére, nem megfelelő, helytelen működésére gondolunk. Egy defekt pedig azzal jár, hogy a hibát javítani kell, a jármű abroncsát bizony ki kell cserélni.
A mai magyar nyelvhasználatban a defekt kizárólag a gumiabroncs sérülését, pontosabban az olyan sérülést jelöli, amikor a levegő elszökik.
(Forrás: Wikimedia Commons / Stiopa / CC BY-SA 3.0)
Ez kifejezetten magyar sajátosság: más nyelvekben a szó mindenféle sérülést, hibát jelölhet. Éppen ezért lepődik meg a néző, amikor az 1934-es Meseautó című filmben a női főszereplő megkérdezi a motorházban turkáló férfi főszereplőt:
– Defekt?
– Igen, úgy látszik, a karburátor...
(Érdemes megfigyelni, hogy az idegen eredetű karburátor szóban az első szótag magánhangzója nem is [a]-nak, hanem rövid [á]-nak hallatszik. )
Alig egy percen belül pedig a következő párbeszéd hangzik el:
– Defekt?
– Igen, mégpedig elég nagy. Eldugult a karburátor.
Jól látható tehát, hogy nyolcvan évvel ezelőtt a defekt még jóval tágabb jelentésben volt használatos. A nyelvi elemek ilyen jelentésváltozását jelentésszűkülésnek nevezzük. (Az ellenkező irányú változást pedig jelentéstágulásnak.)
A jelenet szép példa arra, hogy minden, ami nyelvi anyagot hordoz, nyelvemlékké, azaz a nyelvtörténet forrásává válhat. Az ilyen forrásokat azonban kellő óvatossággal kell kezelni. A jelenet csupán arra bizonyíték, hogy a huszadik század harmincas éveinek közepén még voltak, akik a szót tágabb jelentésében használták. Ugyanakkor lehet, hogy már ebben a korban voltak olyanok, akiknél a jelentés szűkülése megindult. De vajon mikor zárult le ez a folyamat?
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának első kötete 1967-ben jelent meg. A kötetben a defekt csak mint a defektus alakváltozata szerepel. Érdekes módon a defekt jelentései között az abroncs sérülésére vonatkozó jelentés nincs megemlítve, csupán a ma már nem használatos melléknévi ’hiányos’, illetve a tágabb főnévi ’hiány, fogyatékosság’, illetve ’üzemzavar’ jelentés van felsorolva. A magyarázó szövegben azonban már ezt olvassuk:
A m[agyar] defekt ma elsősorban a gépkocsi, kerékpár stb. üzemzavarát, leggyakrabban a gumiszakadást jelöli.
Ekkorra tehát feltehetően erősen visszaszorult a defekt más jelentésben való használata.
A kérdés azonban ezzel még nem zárható le. Ma, ha sérül az abroncs, azt mondjuk, hogy a kerék (jármű, esetleg az azt használó személy) defektet kapott. Ez kétségtelenül sajátos kifejezés, más sérülést nem szoktunk kapni – talán még a betegség elkapása áll hozzá a legközelebb, de az is csak igekötővel működik. Kérdés, hogy használhatták-e a szerkezetet akkor is, amikor a defekt még nem csak az abroncs sérülését jelentette. A választ a magyar nyelvtörténeti korpuszban találjuk, és magától Karinthy Frigyestől származik, 1936-ból:
A fürdőszoba súlymérője alighanem defektet kapott, elég az hozzá, hogy hét kilóval kevesebbet mutatott.
A válasz tehát igen.
(Forrás: wikimedia Commons / Ildar Sagdejev (Specious) / GNU-FDL 1.2)
Bár a defektet ma csak a szűk értelemben használjuk, a belőle képzett defektes ’hiányos, sérült’ megőrizte tágabb jelentését. Igaz, ha ma egy telefonra vagy egy személyre mondjuk, hogy defektes, úgy tűnik, mintha átvitt értelemben használnánk a szót – hasonlóan ahhoz, amikor azt mondjuk, hogy valakinek van valami defektje: ennek átvittségérzetét tovább erősítik az olyan szólások, mint a hiányzik egy kereke vagy a nincs ki mind a négy kereke (itt: nincs ki ’nincs meg’). Pedig ebben az esetben egy szaknyelvi kifejezés köznyelvivé válásáról lehet szó. A következő részletek Benedek István Aranyketrec című művéből származnak:
A pusztai Aranyketrec legfőképp ezeknek a kiégett lelkeknek a menedéke, a „defekt” eseteknek, akik már sehová sem tartoznak.
[...]
Az egyes skizofrének közti különbség - végletes és óriási különbség - éppen onnan adódik, hogy míg az egyik például csupán az első fázisig jut el és így a neuraszténiához hasonló tüneteket mutat (esetleg egy életen át, mint a fájdalmas költő), ugyanakkor a másikat a paranoid, az amenciás vagy a közönyös fázisban látjuk, esetleg kataton merevség állapotában, vagy teljesen elbutultan. A „defekt-állapotnak” nevezett véglegesítés nemcsak akkor következhetik be, amikor a beteg már végigszenvedte mind a hat fokozatot, hanem beállhat bármelyik stádiumában. Tehát van defekt-neuraszténiform, defekt-paranoid, defekt-amentiform beteg, és így tovább.
[...]
Jórészt defekt-anyagról, vagyis krónikus betegekről van szó (fele skizofrén, egynegyede oligofrén, egynegyede egyéb), akik más intézetekben már hosszas aktív kezelésen estek át.
A történeti korpuszban a defekt kezdetű szavakra rákeresve 30 találatot kapunk, ezek közül 12 az Aranyketrecből származik! Ebből akár azt a téves következtetést is levonhatnánk, hogy a defekt elsősorban szaknyelvi szó: egyértelműen a gumiabroncsra vonatkozó jelentése csupán néhány bukkan fel. Ez arra figyelmeztet minket, hogy a korpuszokkal is óvatosan kell bánni.