Ki gondolta volna?
A nyelvek között folyamatosan áramlanak szavak. Többször is megérkezhetnek ugyanabba a nyelvbe, időben vagy térben más-más útvonalon. Eközben addig alakulnak, amíg felismerhetetlenné válik korábbi kapcsolatuk, vagy éppen azonosságuk. Ki gondolta volna, hogy köze van Krisztusnak a krémhez, a káposztának a kompóthoz, a drazsénak a trágyához, vagy a gay pride-nak a prűdséghez?
Köszönet Kincs Lajosnak (1913–2003)
Mint minden, más nyelvek beszélőivel szoros kapcsolatban álló nép nyelvébe, a magyarba is folyamatosan épülnek bele jövevényszavak. Az időben és térben történő „vándorlásuk” során nemcsak hangalakjuk idomul, de sokszor a jelentéseik is nagyot változhatnak. Közismert példa az eredetileg ’tevékenység’ jelentésű akció, ami a mai magyarban ’pergős cselekmény’ mellett meglepő módon ’árleszállítás’-t is jelenthet. A szó latin etimonjából (korábbi felbukkanásából) származik az akt is, ami ’meztelen test’-et jelent, főleg képzőművészeti alkotások tárgyaként. Ez a jelentése nem magyar újítás, német nyelvterületen alakult ki a 19. században.
Az akció–akt (valamint aktus, akta, aktív, aktuális) párhoz hasonlóan gyakori jelenség, hogy egy adott etimon különböző csatornákon keresztül kerül be egy nyelvbe. Eközben számtalan hangalaki és jelentésbeli változáson megy keresztül. Van, hogy a jelentéseik és hangalakjaik kevésbé távolodnak el egymástól: pl. trágár–tróger. Az ilyen eseteket, amikor eleinte szabadon váltakozó alakokhoz eltérő jelentések tapadnak, jelentéshasadásnak szokás nevezni. De van, hogy egy szó – esetleg annak különböző alakjai – különböző utakon járva kerülnek egy adott nyelvbe. Ilyen esetekről lesz szó.
Krisztus és a krém
A Krisztus valójában nem neve, hanem állandó jelzője Jézusnak, ezért is lehet előtte a leghagyományosabb nyelvváltozatokban is névelő: Jézus, a Krisztus, mint István, a király.
Ki gondolná például, hogy Jézus „vezetékneve”, a Krisztus és a krém között is van etimológiai kapcsolat. A Krisztus a görög Χριστός [khrisztosz]-ra megy vissza. Természetesen a latin közvetítette, ezért -us a vége, nem -osz, mint például Homérosz vagy Aiszóposz (Ezopus) nevében. A Χριστός a héber [másíah] ’felkent’ fordítása, a görög χρίω [khrió] ’ken’-ből képzett melléknév.
Ugyanebből az igéből származik a χρῖμα [khríma] ’kenet’, amit később a χρῖσμα [khrízma] alak váltott fel, ez került tovább a latin chrisma [krizma] alakon keresztül a többi európai nyelvekbe. A magyarban főleg a katolikusok és ortodoxok használják a krizma szót a keresztelőkön és bérmáláskor alkalmazott olajra.
A legismertebb két gall Asterix és Obelix. A mai olaszország északi részén és a mai Franciaország területén éltek a gallok, amíg a rómaiak meg nem hódították és romanizálták őket.
Eközben a ’tejszín’ jelentésű gall [krama] szó is bekerült a latinba cramum alakban. A két szó hangalakja is, jelentése is hasonló volt, ezért összevegyültek. Ma több európai nyelvben is találkozunk a leszármazottjukkal: francia crème [krem], angol cream [krím], spanyol crema, finn kerma, török krema és természetesen a magyar krém.
(Forrás: pixabay / CC0)
A hagyományos francia helyesírásban a hajtott ékezet sokszor egy korábban eltűnt [sz]-re emlékeztet: pl. août [u] vagy [ut] ’augusztus’, bête [bet] ’bestia’, hôtel [otel] ’szálló’ (vö. angol hostel), pâte [pat] ’paszta’.
A magyar krém elsősorban ’kenőcs’ jelentésben használatos, ’tejszín’ értelemben nem (igaz, a jégkrém-ben szerepet játszhat ez is). Az angol cream-et viszont mindkét jelentésben szokás használni, bár liturgikus használatra él a chrism [krizöm] is. A franciában a kettő hangalakja egybeesik, csak a helyesírás tartja külön őket: crème [krem] ’tejszín’, de chrême [krem] liturgikus ’kenőcs’, mint a magyar krizma.
Káposzta és kompót
Kompótot gyülölcsökből készítenek. Gyümölcsöt tesznek és főznek össze. Az ’összetesz’ latinul componere, ennek befejezett igeneve a compositum, többes semleges alakja a composita ’összetett dolgok’. Az [i] már a latin késői korszakában kiesett, ahogyan azt a szinkópának is nevezett Horger-törvény jósolja. A composta alakból már csak a szó végi magánhangzónak kell eltűnnie – ez is gyakori jelenség, az apokópa –, és megvan a szintén összetett növényi maradványokból álló komposzt.
(Forrás: pixabay / CC0)
De mi megyünk tovább. Mint már említettük a franciában a szótag végi [sz]-ek is eltűntek, az így létrejövő hosszú magánhangzót jelölte az ékezet: compôte, de mára itt ugyanolyan rövid a magánhangzó, mintha sose lett volna a szóban [sz]. A magyarba vagy közvetlenül, vagy német közvetítéssel került, írásban az 1840-es évekből találjuk meg a kompót-ot.
Sok szláv nyelvben a szótag végi orrhangok eltűntek. Néhány ezt mutató magyar–szlovák szópár: szombat–sobota, galamb–holub, gomba–huba, goromba–hrubý. A g–h kapcsolatról már volt szó.
A káposzta szó eredete szintén a compositá-ból létrejött composta, csakhogy ebből nem a [sz], hanem a [m] tűnt el. Ennek az az oka, hogy nem a francia, hanem egy környékbeli szláv nyelv, a szlovák vagy a szlovén szűrte meg, mielőtt a magyarba került.
Ezeknél sokkal egyértelműbb folytatásai is vannak a latin componere igének. Elsősorban zene „összetételére, megszerkesztésére” használjuk a komponál igét. De az igenévnek is vannak folyományai: kompozíció ’összeállítás’, kompozit ’összetett’. Ezek mind egyenesen a latinból érkeztek, más nyelvek nem adták hozzá sajátosságaikat.
Drazsé és trágya
Az ógörög τρώγω [trógó] ige jelentheti azt, hogy egy állat ’legel’, valamint azt is, hogy egy ember ’zöldséget vagy gyümölcsöt eszik’. Az ige töve τραγ- [trag], az ebből képzett τράγημα [tragéma] jelentése ’olyasmi, amit az evés kedvéért eszik valaki’, pl. ’aszalt gyümölcs’, azaz ’csemege’.
A görög szó a hagyományos útvonalon, a latinon keresztül került a franciába. Nem tisztázott, mitől változott a szókezdő mássalhangzó, mindenesetre a francia folyomány a dragée [drazsé] az, ami sok európai nyelvben elterjedt a csemege egy fajtájának, a ’cukorral vagy csokoládéval bevont mogyoró vagy mandula’ jelentéssel. A magyarban a 19. század elején találjuk meg először írásban.
(Forrás: nyul.eoldal.hu)
Három évszázaddal korábban, a 16. század elején már előfordult „ugyanez” a szó tarágia, terágya és trágya alakban, ekkor még az eddig megismert, ’fűszeres édesség, csemege’ jelentéssel. Száz évvel később már „a termőföld csemegéje”, azaz a mai jelentésben kerül elő, és egészen máig így használjuk a szónak ezt a változatát.
Büszkék és prűdek
Most „csak” a latinig nyúlunk vissza. A prosum (infinitivusza prodesse) ige jelentése ’hasznos, valakinek hasznára van’, amint pl. a bűncselekmények nyomozásakor feltett klassziku cui prodest? ’kinek van hasznára?’ kérdésből is tudhatjuk. A latinul beszélők később a prodis ’hasznos’ melléknevet is elkezdték használni. Az ófranciában tovább élt a szó prud alakban, ’bátor, hősies’ értelemben. A negatív ’aki sokat gondol magáról’ jelentést az óangolban kapta. A modern angol proud [praud] ’büszke’ magánhangzója az angol magánhangzó-csúszka eredménye.
Az umlaut hasonlít a magyar magánhangzó-illeszkedéshez, de az iránya fordított. Német példák: Sohn [zón] ’fia’–Söhne [zőne] ’fiai’, Fuß [fusz] ’lábfej’–Füße [füsze] ’lábfejek’.
Az óangolok a prud melléknévből képezték a pryde [prűde] főnevet. A magánhangzó változását az ú.n. umlaut okozza. Az óangol [ő] és [ű] később elvesztette ajakkerekítését: [é], illetve [í] lett belőle. A már említett magánhangzó-csúszka tolta később el a pride [í]-jét [áj]-ba, így ma [prájd] alakban ismerhetjük többféle kisebbségi csoport nevének társaságában: pl. gay pride [géj prájd] ’meleg büszkeség’, black pride [blek prájd] ’fekete büszkeség’ stb.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ludovic Bertron / CC BY 2.0)
Eközben a franciában is tolódott a magánhangzó, történetesen ott is [ü] lett az [u]-ból. Ennek oka azonban nem az umlaut volt, a franciában ez minden [u]-val megtörtént, nem kellett hozzá magas magánhangzó a következő szótagba. A ’jó, erkölcsös, szerény’ jelentésű francia prude [prüd] később a magyarba is átkerült: prűd, de az angol is újra átvette, először [priúd] alakban, ami mára [prúd]-dá egyszerűsödött. Ezt az [ú]-t azonban a magánhangzó-csúszka már nem alakította, mert ahhoz túl későn érkezett a nyelvbe.
És a végére egy tus
Az eddigiekben olyan eseteket vettünk sorra, amelyekben egy szó több útvonalon és ezért több alakban került a magyarba. Most egy olyant említünk, ahol különböző szavak addig változnak, míg azonos alakúak nem lesznek.
A tus egy festékfajtát, valamint biliárdban a lökést, vívásban a találatot, bírkózásban az ellenfél vállának a földhöz érintését jelentheti. Mindegyik esetben a francia touche [tus] ’ütés, érintés’ a forrás. A francia douche [dus] ’zuhany’ bizonyosan nem közvetlenül, hanem bajor-osztrák közvetítéssel érkezett a magyarba. Erre utal az is, hogy a szó eleji [d] zöngétlenné vált – mert ebben a nyelvben nincsen [d] –, így ezt a szót is tus alakban használjuk. (A francia danse ’tánc’ is a német közvetítés miatt lett a magyarban [t] kezdetű.) A harmadik azonos alakú szó eredete a német tuschen [tusn] ’felhangzik’-ból elvont Tusch [tus], jelentése a németben is, és a magyarban is a zenekar által játszott, ünnepélyesen felcsendülő rövid dallam. Fejezzük be egy tussal!
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (38):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@szigetva:
A 15-ös hozzászóláshoz:
-A "kereszt, tájszólással: köröszt"" és a
"meg"(--->"meg(a), mög(é), mag(a)") jelentés-tartalma a magyarban azonos vagy "egy irányba mutató". A kereszt rajzolat összeadást jelent, aminek végtelen számú ismétlése hatalmasat, "megá"-t eredményez..
-A korai hiedelmek közül a napimádat volt az európai kontinens kiemelkedő kultusza.
-A vízszintes és függőleges (lezáratlan, vagyis végtelen) vonalak egy pontban "összpontosulnak", vagyis az isteni végtelenek összegződnek a kereszt ábrázolásban..
A végtlen világ "földi" a vízszintes, az isten (Nap) felé irányuló a függőleges vonali ábrázolás lehet..
-A Nap köreinek az adott időpontig elért száma is emberi mértékkel mérve végtelen..
// A fenti "szituációk" értelme és a késztetés-eredmény szópárok mai nyelvtani formáját alapul véve, a szópár:
késztetés: "kör-öszt köröszt)/
eredmény: kör-ödt-e (körötte)", ma is értelmes szavak a magyarban.
-Szerintem a "*kör-iszt/ kör-idt ("kör itt"----körít)
(felszólító mód: "köríts!--köríccs!) szópár is a "kereszt" szóbokrába tartozik..
Ha a "Kör" magát a "szomjas Napot" is jelentette valamikor ("iszt (isz-ik, izzik)/ itt"), akkor Krisztus neve (K(ö)r-iszt-us) talán egyenesen a napimádatra vezethető vissza, és megmagyarázza azt is, miért létigék a nyugati nyelvekben az "iszt" (inni, ivásra kész) és az "eszt" (enni, evésre kész)...
ajánlom tanulmányozásra:
www.leventevezer.extra.hu/gy%C3%B6k1.pdf
Egyébként meg az angol és a német is az ősi gyökvázakból vette a szavait, csak mivel ők ELTÉRŐ KORSZAKOKBAN kiépülő nyelvekkel többszörösen is összekeveredtek - az angol és a német már nem "jól megtartott" gyöknyelvek.
Nagyon leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy nehezebb visszakövetkeztetni a szavaika, s a nyelvtanukat még nehezebb - a gyöknyelvekig. Lehet azért... majd.
A VR: vörös, s az F felválthatja a V-t: fire.
A red a rőt KÉSŐBBI változata, mert a T/D változó hang. Nézd csak mégis jók valamire az indoeurópai hangtörvények:-).
A ház az hó-z (ami befed), s a ház, haza megfelelője a héberben: hazaká = birtokjog, ahuzá = birtok
Most pedig láss csodát: a gót törzsek a Közel-Keleten is mászkáltak. Mikor? Az arám korban (időszámítás előtt párszáz évvel). Milyen nyelv az arám? A héber "tájnyelve" - majdnem ugyanaz.
Na, ez meg megint nemszeretjük téma...hogy a gótok (a németek) is sokat vettek át "délről".
@DJS: Idézlek: "Az, hogy a finnben történetileg nincs F, nem bizonyíték semmire. Ahhoz, hogy ez a logika érvényes legyen, be kellene bizonyítanod, hogy
A) a finnben soha nem is volt F
Nemcsak a finnben nem volt, hanem - amennyire meg tudtam állapítani - a legtöbb nem magyar finnugor nyelvben sem. Csak ezt a mostani OROSZ abc, amit átvettek, már elfedi... sokat kell keresgélni, hozzáférhető szótáraik meg persze nincsenek...
"B) a finn nem délről jött nyelv, mint a héber".
A finnség (az északiak) is voltak délen, de utoljára csak egy megelőző jégkorszakban. Ezt onnan lehet tudni, hogy a szótagjaik már szétnyíltak. Sőt még jobban szétnyíltak, mint az európai nyelvekben - mert - 5 db. mássalhangzójuk (B, C, G, F, Z) teljesen hiányzik! Vagyis nemcsak az F, hanem az összes késöbb megjelenő mássalhangzó hiányzik nekik.
A szótagok szétnyílását felhozó JÓ GÉGÉT és az artikulált beszédképességet át is örökító afrikai hullám ugyanis sem a B/V változó hangot, sem az F-et nem hozta még fel.
C) a finnben nem volt tabu az F
Hülyeség, haggyábékén.
D) a finn-nel egy szélességi fokon lévő nyelvekből mind hiányzik történetileg az F.
Igen, azoknál, akik soha nem tettek egy nagy kanyart délre, valószínűleg mindnél hiányzik. Mert az F-et birtoklók meg nemigen szerettek felmenni a hidegbe.
Kivétel: Észak-Európa: izlandi, svéd, norvég, lapp és a távoli régiókban a jenyiszeji. Ezekről tudok, hogy mégis felmentek és vannak új mássalhangzóik is.
@DJS: Az általad küldött link szerint az P csak 13:11 arányban több az F-nél. Nálam, a "rövid "szavas (túlnyomóan 1-2 szótagos) mintában erősebb az arány a P javára, de nem számoltam össze. És ha csak fele-fele volna az arány, az nem bizonyíték arra, hogy a magyar P nem változott F-re,
hanem újabb (általában rokon) szavakat hozott létre a közben beérkező rokonhanggal, az F-fel?
*************
Ha az Ószövetség a minta, akkor abban van F HANG, amit a szó belsejében is P-vel írnak - s ez változatlanul így van ma is. Pontosítok: a szó belsejében a P betű általában F-nek ejtendő, de P is lehet a hangzása. A szó elején azonban kizárólag P-nek ejtjük.
Az Ószövetség írásakor ez már biztosan így volt.
************
Idézlek: "Ez teljesen illogikus. Miért ne alkothattak volna szókezdő szótagokat is az F-fel, ha már befogadták?"
És miért nem lehet szókezdő a D a finnben? Miközben második mássalhangzó már lehet(ett 100 évvel ezelőtt is)? Ugyanezért.
Amikor egy ÚJ ROKONhang bekerül egy már kialakult nyelvbe, annak gyökszavai (első szótagjai) már nem változhatnak, mert akkor tönkremenne az egész nyelv! - csak bővülnek.
Az a nyelv azonban, amelyik hatása alá kerül egy olyan nyelvnek, amely már korábban befogadta az új rokonhangot, már képezhet vele új szavakat is, amelyek (általában) rokonjelentésűek lesznek. Rokonjelentésűek a P-s gyökökkel, amik már NEKI IS MEGVOLTAK, tehát még az "üsi értelmet", a "mintát" sem kell átvenniük. ILYEN a magyar nyelv.
Ezért van az, hogy az F-fel kezdődő magyar szavak, kevés kivétellel rokoníthatók héber szavakkal, bár azok mindig csak P-vel kezdődnek:
pela - fél (fele), pe - fő (fej), pag - fagy, faggyú, píja - fej, ami fej (szopik), pin - fény.
Itt a héber szavak nem pontosan azt jelentik, amit a magyar, de nagyon hasonló az értelmük.
Folytatom.
@Krizsa:
"a finnugor nyelvészet szerint a finn(ugor) P hang a magyarban F-re változott"
Pingom sincs, ezt majd az akadémikusok megmondják.
"1. Nyilvánvaló, hogy a P a magyarban statisztikailag több, mint az F"
Ezt azért alátámaszthatnád valamivel. A mérések ugyanis nem ezt mutatják:
www.google.hu/images?q=bet%C5%B1k+gyakoris%C3%A1ga&oe=utf-8&rls=org.
"2. A héberben a P/F olyan változó hang, amelyek közül csak a P lehet szókezdő."
Mit értesz héber alatt? A mai irodalmi nyelvet? A kutatók szerint a héberben eredetileg nem is volt F:
en.wikipedia.org/wiki/Biblical_Hebrew_phonology#Consonants
"A héberbe (annak európai protonyelvébe) afrikai hatásra került bele. ...olyan időszakban, amikor az európai szubsztrátnyelvnek már megvolt az "alapszókincse" - F nélkül. Így az F-et már csak második szótagként fogadták be."
Ez teljesen illogikus. Miért ne alkothattak volna szókezdő szótagokat is az F-fel, ha már befogadták?
"A finnbe pedig (a legutóbbi pár évtized előtt) az F soha nem került bele. Vagyis fel sem jutott odáig."
Az, hogy a finnben történetileg nincs F, nem bizonyíték semmire. Ahhoz, hogy ez a logika érvényes legyen, be kellene bizonyítanod, hogy
A) a finnben soha nem is volt F
B) a finn nem délről jött nyelv, mint a héber
C) a finnben nem volt tabu az F
D) a finn-nel egy szélességi fokon lévő nyelvekből mind hiányzik történetileg az F
Eleve nonszensz, hogy míg a magyar nyelv észak-keleti eredetét nem hiszed el a hivatalos nyelvtörténetből, addig a finn eredetét probléma nélkül átveszed. Pedig ha az egyikben tévedtek a tudósok, akkor tévedhettek a másikban is. Ezt, amit csinálsz, angolul cseresznyézésnek nevezik: kiszedegeted a neked tetsző gondolatokat, a többivel pedig úgy teszel, mintha nem is léteznének.
A P/F változó hang körüli bonyodalmak és ezek felderítése:
Annyit mindenesetre már az elején (2007) tudtam, hogy a finnugor nyelvészet szerint a finn(ugor) P hang a magyarban F-re változott, s hogy ehhez hasonló hangváltozásokat tekintenek a nyelvrokonság bizonyítékának.
1. Nyilvánvaló, hogy a P a magyarban statisztikailag több, mint az F, tehát szó sincs arról, hogy a P általában F-re változott volna. Arról van szó, hogy a magyarban P és F is, a finnben pedig csak P létezik.
2. A héberben a P/F olyan változó hang, amelyek közül csak a P lehet szókezdő.
3. A magyarban az F is lehet szókezdő, ez azt jelenti, hogy gyökszó-kezdő, vagyis "vezérgyök" is lehet.
4. (Sokminden egyébből is) következtetve: a P ősi európai hang, az F viszont a "délvidékről" származik.
A héberbe (annak európai protonyelvébe) afrikai hatásra került bele. ...olyan időszakban, amikor az európai szubsztrátnyelvnek már megvolt az "alapszókincse" - F nélkül. Így az F-et már csak második szótagként fogadták be. A hangzásban van hasonlóság... így alakult ki a P/F változó hang.
A magyarba (értsd: magyar-elődbe, vagyis egy mérsékelt éghajlatról származó ragozó szubsztárnyelvbe) már NEM közvetlenül afro-sémi hatásra került bele az F
(feltételezem, hogy több, mint 15.000 éve),
hanem jóval később. De mindenesetre déli nyelv(ek) hatására. (Feltételezem, hogy még az Özönvíz (8-10.000 év) előtt.
A finnbe pedig (a legutóbbi pár évtized előtt) az F soha nem került bele. Vagyis fel sem jutott odáig.
Eddig a P/F változó hangról, ami létezik... csak az indoeurópai nyelvészetnek a belőle levont következtetései tévesek.
*************.
Érdeklődés esetén a többi változó hangról is elmondom mindazt, amit gondolok.
@Krizsa: "A hangváltozásokat a gyöknyelvészet részletesen tárgyalja és SOKKAL szigorúbban veszi figyelembe."
Ó, ha te sokkal szigorúbban elemzed a hangváltozásokat, mint az indoeurópai nyelvészet, akkor bizonyára találtál számos pongyolaságot, szakszerűtlenséget és tévedést is a hangtörvényekben. Van kedved ezek közül megosztani néhányat velünk is?
@Extraterrestre :nem veszik figyelembe "... tudományosan bizonyított - hangváltozásokat, jelentésváltozásokat".
*************
Ha eddig ez nem érdekelt és nem figyelted, megteheted ezután.
A hangváltozásokat és az azonos (közel azonos) szavak jelentésváltozásait a gyöknyelvészet részletesen tárgyalja és
SOKKAL szigorúbban veszi figyelembe. Vagyis ezeknek is a gyöknyelvészet adja meg a szilárd alapot: a bizonyítékokat.
@El Vaquero: Én alapvetően értem a koncepciót, csak az a baj vele, hogy semmiféle tudományos alapja nincs. Az alapállítás valami olyasmi, hogy a "gyöknyelvészek" szerint az egyes mássalhangzócsoportoknak a "természetből eredő" jelentésük van, ami szerintük független a nyelvcsaládoktól és minden egyébtől. Az egész "elmélet"-et tudományosságát viszont az húzza keresztbe, hogy nem veszik figyelembe a - tudományosan bizonyított - hangváltozásokat, jelentésváltozásokat. Így ez legfeljebb a hangutánzó, hangfestő szavakra lenne alkalmazható, amelyek valóban mutatnak közös vonásokat egymástól teljesen független nyelvcsaládok, nyelvek esetén, de még ez sem általánosan igaz minden esetben.
Kiegészítem a 26.-ot, nehogy már nagy rötyögés legyen belőle:
Magyar gyökszavak: ráma (rá-ma?). A héber ma = mi? ami.
Tehát rá-ami: felteszi valamire.
@Avatar: KRSz - A kérész (hal) szerintem nem roskad össze.
De igen, mert laposhasú, vézna. A baj a kárász-szal van:-)
KRM - A körömnek lehet köze a körhöz, de a krémnek te melyik jelentést érezted relevánsnak?
A héber karom: sáfrányszínű - talán ezt.
KPSz - Kopasz = dobozfejű? Elég gyenge érvnek érzem.
kipá = kupola is van.
KMP - Komp, kampó? Ezek nem elemezhetőek? Milyen PT-t látsz bennük? Ezekben nincs T, csak a kompótban volt. A KMP vázat csak szétszedve lehet elemezni. Kam = feláll, po = itt - kampó.
Komá = emelet, paá = lézeng - a komp oda-vissza jár.
DRZs - A darázs mit tapos szét?
A darázs szót a héber dores = követel, szükségel szóval rokonítottam, mert zajong és folyton rátelepszik a kajára.
TRGy - A tárgy és a térgy (tájnyelvi térd) esetében sem érzem, hogy zavató, kellemetlen dolgot neveznénk meg.
Térd. Általában csak ragozatlan alapszakat hasonlítok össze, de itt annyira meggyőzőnek éreztem: tered! = lehajolsz! (felszólítás). Megj.: a "szimpla" magyar ragok nagy része a héberben is rag és gyakran ugyanaz a funkciójuk is.
Tárgy, tárgyal - tarúd = elfoglalt, teúr = részletezés.
@Varmer: Kedves volt a gyökfejtés... de mindig legkevesebb két gyöknyelvet kell összehasonlítani (jobb volna többet, de egyelőre még nálam is csak kettő van "felfejtve").
Az RM gyök ősképe: mennydörgés.
A héberben azonban még két "leánygyök"is van (ez azt jelenti, hogy a héber három nyelvi rétegből szedett fel RM szavakat).
A 3 értelem: viharzó, emelkedett, becsapós.
A héber 1. roem = mennydörög,
2. ramá = hajította, dobta, magaslat, szint, rom = nagyság, büszkeség, dícsőített.
3. rimá = féreg, becsapta, rumá = rászedett.
És egy az M/N hangváltozással: riná = dal.... mindjárt meglátjuk.
Magyar gyökszavak: ráma (rá-ma?), rém, rím, rom, Róma, rum (angol?).
A magyarból 1. értelmű: rém, rom.
2-3?: Róma (emelkedett, dícsőített, de...)
2. rím - riná = dal.
Eredmény: az RM gyök esetében a magyar is ugyanazt a 3 nyelvi réteget szedte fel. S a RÍM szónál is megmaradt benne az M, míg a feltételezett héber rokonszó még a régebbi N hangot tartalmazza.
Sose értettem ezeket a gyökfejtéseket. Szerepel mindenféle szó, azonos mássalhangzóvázzal, de mindegyik mást jelent. Mivel lettünk előrébb? Ennyi erővel egy bp-i telefonkönyvet is ki lehetne irkálni alátámasztásnak.
Ezen a 360 fokos X és akárminek a forgatásán még röhögök egy kicsit :D
Javítom magam, az első sorban: díszítés.
Utánanézhetnék ugyan - de a rovásírással nem foglalkoztam.
Azt, hogy a kereszt (bármilyen, a horgas kereszt még inkább) egy körben a forgást ábrázolja, több helyen olvastam és mivel enélkül is, magam is így gondoltam, kétség nélkül fogadom el.
Az F jele? Persze. A Föld, még ha nem is tudták, hogy gömb alakú (de el tudom képzelni, hogy már sokezer éve is tudták), mindenképp "a kerek világ".
Induljunk ki abból, hogy az európai rovásírást, én is sokezer évesnek tartom. Feltételezem, hogy még 7000 évesnél is régebbi lehet.
De pont emiatt vannak kétségeim, hogy a kárpát-medencei írás tényleg utólag lehetett kiegészítve olyan betűkkel (hagokkal), amelyek nem valószínű, hogy már 7 ezer éve is felérkeztek volna "délről". Az F-nél kételkedem ebben, a Z/Zs pedig biztosan még újabb páros.
Nem tartom ennyire réginek a valószínűleg Közép-Európában megjelent D és G (Gy)-t sem. S az ö és ü -t semmi esetre.
Térjünk át a magánhangzók problémájára. Magánhangzót már csak akkor rögzíthetünk a mássalhangzóhoz, ha feltételezzük, hogy ki is tudtuk olvasni az írást. Habár nem nagy a választék, mert az első magánhangzók az a-á, e-é voltak - eddig biztos - s még az i, ami feltehetően torokhangként (s egyben az R raccsolt elődjeként) kezdte a pályafutását.
A K hang a héberben ma is kétféle, s a magyarban szintén az volt.
Az óhéber rovásjellegű írást azonosnak tartják a föníciaival - a jelek is eléggé hasonlóak a kárpát-medenceihez. DE: eltérő hangokat jelentenek.
Ezért azt kell feltételezni, hogy legalább kétféle "olvasata" volt a déli és a kárpát-medencei írásnak. Ennek valószínű oka az Özönvíz kultúrákat elsöprő hatása és utána kb. 3000 évi "halott csend" a délvidéken.
S akkor a déli (pl. az ibér) írás volna a régebbi, vagy a kárpát-medencei? Mivel az Ibér félszigetet nem pusztította el az Özönvíz, MINDKÉT esetet el tudom képzelni.