A disszidálás hungarikum
Nem mindig baj, ha sajátos magyaros kifejezéseink elvesznek – ráadásul az is lehet sajátosan magyar, ami tulajdonképpen idegen.
Idegen elemekből álló szavainkat is nevezhetjük sajátosan magyarnak: korábban példaként említettük már a paraszolvenciát, mely ugyan görög és latin elemekből áll, ám az elemeknek ezen kombinációja semmilyen más nyelvben nem fordul elő (hacsak nem alkalmi átvételként a magyarból). Sajátosan magyarrá válhat azonban egy idegen eredetű szó akkor is, ha a magyarban olyan jelentést vesz fel, mely sehol máshol nem használatos. Ez történt a múlt század közepén a disszidens esetében.
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint disszidens a 17. században került a magyarba, és eredetileg ’valamilyen közösségből kilépő személy’ jelentésben használták, elsősorban akkor, amikor valaki egy egyházi közösségből lépett ki, vagy valamilyen politikai pártból távozott. Az ennek mintájára képzett disszidál csak a 20. század elején bukkan fel, akkor ’másként gondolkodik’, illetve ’valamilyen közösségből kilép’ értelemben.
A szó a latinból ered, a dissidens jelentése ’különböző, eltérő; egyet nem értő’ – eredetileg ’(egymástól) távol ülő’. A szó a franciából az európai nyelvek széles körében elterjedt, általában ’szakadár, átpártoló (személy)’ jelentésben. Az angol dissident inkább olyan személy, aki általánosan elfogadott értékeket, intézményeket, elveket kérdőjelez meg. Az egykori szovjet blokk nyelveiben az ’ellenzéki, másként gondolkodó’ jelentést vette fel – a magyart kivéve.
A magyarban legkorábban 1949-ből dokumentált a disszidál ’hazájából elszökik’ jelentésben, és 1952-ben bukkan fel a disszidens ’hazájából elszökő személy’ jelentésben. A második világháború után az országok közötti utazási lehetőségek erősen korlátozottak voltak, a hazai viszonyok miatt sokan gondolták úgy, hogy a határon át külföldre szöknek, vagy engedélyezett útjaikról nem térnek haza. A Magyarországot elhagyók gyakran évtizedekig nem térhettek vissza az országba (turistaként vagy rokonlátogatásra se), és gyakran rokonaik vagy közeli ismerőseik sem kaptak kiutazási engedélyt.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kaboldy / GNU-FDL 1.2)
Ma már természetesen bárki (ha nem folyik ellene jogi eljárás, aminek keretében ezt megtiltják) szabadon elhagyhatja az országot, és bármikor vissza is térhet. Bármilyen hosszú időre is költözik valaki külföldre, ezt legfeljebb viccesen nevezzük disszidálásnak (bár egyes forrásaink szerint idősebbek ilyen értelemben is használják a szót). Minden jel arra mutat, hogy ez a hungarikum ki fog halni. Ne sirassuk.
@km100: Ugyanmár, a dissidens a dissideo particípiuma, semmi köze az idem-hez (abból ki se jön sehogy). Pl. miért volna benne hosszú az s? dis+sedeo, mint pl a prae+sedeo > praesidens 'elöl ülő', a dissidens meg az, aki 'szét/külön ül a többiektől'
en.wiktionary.org/wiki/dissideo#Latin
A disszidens szónak a cikkben leírt jelentései szerintem a valódi jelentésnek már valamilyen alkalmazásai, ezért etimológiai szempontból sokszor félrevezetőek a példák.
Elvi melléfogásnak gondolom azt az eljárást, hogy egy szó etimológiai meghatározásakor a származékokat, a sajátos alkalmazásokat eredetként, tőként határozzuk meg. (még ha "jelentése" nevet is használunk.) (Azért jelenti ezt, mert mások szája is mondta már így, vagy úgy. Nem azért, mert mások mondták, hanem, mert mások is az eredeti, a valódi jelentését alkalmazva mondták.
Én úgy látom, hogy a valódi tő, az eredeti jelentés a latin idem=azonos, ugyanaz. Ez ellenkezőjére módosul a "dis" miatt, ami valami hiányát, valamitól eltérést jelent.
A disszidens tehát az azonostól, az ugyanolyantól eltérőt jelenti.
Ez a lényeg, az az eredet.
Ebből fakadnak a különféle alkalmazásai:
- a gondolkodásban nem ugyanolyan
- a népétől, országától, a többségi ideológiától elkülönülő
- stb.