Helytelenül úgy mondjuk, hogy... – A nyelvi defektivizmus
„Helytelen az, hogy...”. Ezt sokan sokféleképp egészítenék ki: „jösztök”, „eszek”, „médium”... De ez csak néhány a megszámlálhatatlan hasonló befejezés közül, amelyekben a nyelvi defektivizmus ideológiája érhető tetten. Mint mindig, most is hozzászólásokat hívunk segítségül az ideológiai bemutatásához, és továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy nincs olyan, hogy „helyes”.
Gyakori téma a nyesten a helyes és helytelen kérdése egyes szavak, szókapcsolatok, de gyakran még egész nyelvváltozatok vonatkozásában is. Amikor valaki azt kérdezi, hogy „helyes-e az, hogy...?”, akkor általában valami olyasmi választ kap tőlünk, hogy „természetesen, hiszen nagyon sokan használják”. Azért van ez így, mert a nyelvész feladata leírni, nem pedig előírni a beszélők nyelvhasználatát, vagyis nem ítélkezhet egy-egy szó vagy nyelvváltozat „helyességéről”. Ezzel ellentétes az a vélekedés, amely helytelennek kiált ki bizonyos kifejezéseket, változatokat a kontextus figyelembevétele nélkül. Ilyenkor a nyelvi defektivizmus ideológiája érvényesül; ez nagyon gyakori a nyelvhasználók körében. Utóbbit hozzászólásokkal is alátámasztjuk.
Defekt
A defekt a magyarban német jövevényszó, amely a német defekt ’hiányos, sérült’ jelentésű melléknév, illetve a Defekt ’hiba, kár, sérülés, defektus’ értelmű főnév származéka. Maga a német szó latin eredetű; a defectus ’hiba, hiány’ kifejezés megfelelője. Egyébként a latin defectus szó nyelvünkbe közvetlenül is átkerült, defektus formában ’fogyatékosság (szellemi vagy erkölcsi)’ értelemben, ami eredetileg a tudományos nyelvezetben volt használatos, valamint orvosi műszóként tartották számon.
Amikor azt mondjuk, hogy defektet kaptunk, akkor járművünk gumijának sérülésére, nem megfelelő, helytelen működésére gondolunk. Egy defekt pedig azzal jár, hogy a hibát javítani kell, a jármű abroncsát bizony ki kell cserélni.
(Forrás: Wikimedia Commons / leateds / CC BY 2 0)
Ha egy személyre mondjuk azt, hogy defektes, akkor hasonlóan vélekedünk róla, mintha azt mondanánk, hogy nincs ki mind a négy kereke, vagy nem százas. Ilyenkor is valamiféle hibára, sérültségre célzunk, nevezetesen az illető beszámíthatóságának, megfelelő értelmi képességének a sérült mivoltára, a személy szellemi fogyatékosságára. (Bár a szlengben gyakran csak átvitt értelemben, humorosságot, bolondosságot fejez ki a szó.) De vajon az itt leírtak hogyan vetíthetőek ki a nyelvre és a nyelvhasználatra?
(Forrás: Wikimedia Commons / The Conmunity – Pop Culture Geek / CC BY 2 0)
A nyelvi defektivizmus
Abban az esetben, ha a nyelvre, egy-egy nyelvi formára vagy valakinek a nyelvhasználatára mondjuk azt, hogy defektes, akkor is valamiféle sérültségre utalunk. Ezt általában úgy értik a beszélők, hogy az a nyelvhasználati mód, nyelvi forma, amit a defektes jelzővel illetnek, eredendően helytelen.
Nem meglepő hát, hogy a nyelvi defektivizmus az a nyelvi ideológia, melynek hívei úgy vélik, hogy a nyelvben vagy annak egyes változataiban léteznek romlott, helytelen nyelvi formák, amelyek a használat kontextusától függetlenül minősülnek helytelennek. Ezek a helytelennek minősített nyelvi formák nagyon széles skálán mozognak. Az idegen szavaktól kezdődően a nyelvjárási sajátosságokon át egészen a standardban is igen gyakori személynév elé tett névelőig rengeteg kifejezést tekintenek alapvetően hibásnak, helytelennek a nyelvhasználók.
Ezzel kapcsolatban már nagyon sokszor felhívtuk arra a figyelmet arra, hogy nyelvészetileg abszurd és értelmetlen azt állítani, hogy valamelyik kifejezés vagy nyelvváltozat rosszabb, helytelenebb, mint a másik. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy egy nyelvi forma kevésbé célravezető, a helyzetnek kevésbé megfelelő, mivel ugyanazon nyelvi elem hasznossága, „helyessége” – a nyelv különböző funkciói révén – különböző helyzetekben eltérő lehet. Például míg egy barátnak nyugodtan mondhatom, hogy „de balfék vagy”, addig ugyanezt a főnökömnek már nem biztos, hogy szerencsés mondanom. Ám ettől még a „de balfék vagy” létezik, helyes.
(Forrás: Wikimedia Commons / Alex E. Proimos / CC BY 2 0)
Lássuk most, hogy melyek azok a szavak, kifejezések, amiket a különböző fórumhasználók defektesnek tartanak. Nézzük meg, hogy milyen változatos formában jelenik meg a nyelvi defektivizmus a különböző hozzászólóknál!
A nyelvi defektivizmus a hozzászólásokban
Elsőként a Gyakorikérdések.hu fórumának egy nagyon érdekes vitájából ragadunk ki néhány hozzászólást, melyek arra igyekeznek választ adni, hogy az eszem és eszek nyelvi formák közül melyik a helyes.
A kérdés kapcsán röviden annyit, hogy az ikes igék közül az első személyű alak a legingadozóbb, mert gyakran az egyik alak természetesebbnek hangzik, mint a másik. De akár fordítva is lehet, sőt előfordulhat, hogy egyformán természetesnek tűnik mindkettő. Az eszem és eszek esetében talán az első hangzik természetesebbnek, de például az úszom és úszok között ilyen szempontból nem igazán lehet különbséget tenni.
(Forrás: Wikimedia Commons / Beralpo)
Mindenesetre presztízsváltozatnak az -m végűek számítanak, ami a magaskultúra hagyományőrző mivoltának köszönhető, a -k végűek pedig többnyire stigmatizált változatként vannak elkönyvelve. Így nyilvánvaló, hogy az aktuális példánál az eszem alakot illetik a „helyes” jelzővel, az eszek alakkal szemben. Ezt teszi az alábbi bejegyzés írója is, bárminemű indoklást mellőzve, azaz a nyelvi defektivizmus ideológiáját követve:
ikes igénél (ahol az egyes szám harmadik személyben ik re végződik a szó,pl. eszIK), ott mindig m-et használsz, csak az eszem létezik, az eszek az helytelen.
Érdekes az ellentábor reakciója, ugyanis ők épp az eszem változatot vélik helytelennek bizonyos szituációban. Az ilyen kommentek írói a tárgyi és az alanyi ragozás megkülönböztetéséből indulnak ki. Tárgyas ragozásnál ők is az eszem formát használják, de alanyi esetben már az eszek formát tartják helyesnek. Így megállapítható, hogy az ikes–iktelen különbséget a tárgyi–alanyi ragozás különbségével azonosítják:
Szerintem: Eszem az ebédem, eszek egy fagylaltot. Ez nyilvánvaló, ez a normál nyelvi logika.
Itt már vitahatóbbnak tűnik a nyelvi defektivizmus jelenléte, hiszen mindkét alakot elfogadja a fórumozó egyes szituációkban. Ám a látszat csal. Ugyanis ebben az esetben az eszek egy fagylaltot és az eszem egy fagylaltot a nyelvi formánk, és ezek közül az utóbbi helytelennek minősül a fórumozó szemében. Vagyis a nyelvi defektivizmus itt is jelen van.
A nyelvi defektivizmus egyéb áldozatai
Ahogy már említettük, szinte kimeríthetetlen azon nyelvi elemek halmaza, amit a nyelvi defektivizmus hívei helytelennek titulálnak. Ezen elemek közül szemezgettünk, a teljesség igénye nélkül jöjjön néhány.
A korrektorblog Isten nyelvi ostora bejegyzésénél például Dr. simonmondja nevű felhasználó ezt írja az úgymond kapcsán:
Én leápolnám spontán felháborodásomban azokat a köcsögöket, akik azt mondják – úgymond –. Szebb lenne a napom.
Közbiztonság Szilárd pedig ugyanezen az oldalon egy másik témánál így vélekedik egy, a nyesten már korábban tárgyalt kérdésben:
Nem médium, hanem média.
Ha már nyest, itt egy példa tőlünk is a -ban/-ben nyelvi változó n-jének eltűnése kapcsán, perepita felhasználónk hozzászólásából:
Szerintem a magyar nyelv helytelen használatának nem is a „hát” a legnagyobb baja. Akkor tudnék üvölteni, amikor egy professzor a rádióban nem tudja helyesen használni a -ba, -be,- ban, -ben ragokat.
Végül lássunk néhány klasszikus példát a Gyakorikérdések.hu-ról, különböző hozzászólóktól. Először az azzal és avval kapcsán egy komment:
Az helyesen „azzal”, „ezzel”.
Ne feledkezünk meg a jösztök és jöttök alakváltozatokról sem:
a jöttök a helyes, a jösztök helytelen…
Végül a standardban is gyakori személynevek előtti névelőhasználatról, ami különleges csemege lehet a nyelvőröknek:
Ez nyelvtanilag helytelen, az iskolában névelő NÉLKÜL tanítják, sőt, föl is hívják rá a figyelmet, de sajnos az emberek manapság igénytelenek az anyanyelvükre.
A fenti kommentekben a nyelvi defektivizmus egyértelműen megmutatkozik, hiszen az adott nyelvi formát helytelennek minősítik, mindezt indoklás és a kontextus figyelembevétele nélkül. És éppen ez a baj. Hiszen fenti példák mindegyike helyes, csupán annyi bűnük van, hogy eltérnek az adott nyelvhasználó által helyesnek vélt formáktól. De ettől még nem defektesek és nem kell őket kicserélni, mint egy gumiabroncsot.
Felhasznált irodalom
Kálmán László – Nádasdy Ádám (2007): Hajnali hárompercesek a nyelvről.
Lanstyák István (2011): A nyelvi ideológiák néhány általános kérdéséről
Zaich Gábor (2006): Etimológiai Szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete, Budapest, Tinta.
"...a nyelvész feladata leírni, nem pedig előírni a beszélők nyelvhasználatát,.."
Ahogyan én tudom, a nyelvésznek mint tudósnak, egyik feladata a nyelvhasználat, a nyelvjárások (tájnyelvek), a szaknyelvek, a szleng, az írott szövegek kutatása (a leírása és az elemzése).
----> A másik feladata, bár a cikk nem erről szól, például ami a finnugor nyelvészet alapjául szolgál, a kutatásokon alapuló feltételezés, hogy létezett egy valamikori alapnyelv, aminek volt közös "együttélési" szókincse, ami hangtani elemzések alapján, egy meghatározott szókincsre vonatkozóan bizonyítható.
Sok esetben a nyelvtani megközelítések is tartalmaznak közös elemeket.
---->Szerintem, ha egy úton elindul egy kutatás, és bizonyos "mélységig" eredményes, azzal nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy más eszközök felhasználásával "mélyebbre ásson" a tudós társaság, ha talál olyan nyilvánvalóan létező összefüggéseket, ami ezt lehetővé teszi, és az eddigi eredmények felhasználásával és a vizsgálandó kör (nyelvek) bővítésével közelít a tágabb bizonyossághoz.
-->Vissza a témához..
"az adott nyelvi formát helytelennek minősítik, mindezt indoklás és a kontextus figyelembevétele nélkül."
Abból indulok ki, hogy a gondolkozás egyik, leglényegesebb eszköze a nyelv (gondolkozási eszköz!), és ez többnyire az anyanyelv, tehát fontos az adott közösségnek, akik természetesen sokféle nyelv változatot használnak gondolkozásuk és közösségi életük során. (Pl. A nyelvész professzor ha falujában édesanyjával elmegy a piacra, biztos, hogy átvált a hazai nyelvezetre, mert érzelmileg fontosnak tarja.)
--->A nyelvészek és a nyelvtanárok feladata úgy gondolom, merőben más.
A tudós nyelvészek (és a tudós társadalom! (régészek, irodalmárok, akár matematikusok és fizikusok, szociológusok és így tovább) véleményét követve és figyelembe véve) feladata a kutatás, az indoklás az egyes szavak és nyelvtani elemek "helyes" használatát illetően.
(-->A világ bonyolultságát követni kívánja a nyelv és az emberi gondolkozás, de nyilvánvalóan el nem érheti..)
A nyelvtanárok feladata az elért eredmények felhasználásával (megértve az indoklásokat és kapcsolat rendszereket) a tudományban használt sokszor idegen szakszavak köznyelvre (szabvány nyelv) fordítása után (szaknyelvről), minél egyszerűbben, és tömörebben megtanítani a diákoknak, akik a jövőben a társadalom széles rétegében bárhol meg kell állják helyüket. Ha egy diák valaha pl. matematikus, vagy orvos lesz, egy komoly nyelvtani alapra építhet tanulmányai során. Ha egy diák képzőművész, vagy fizikai munkás lesz, szükséges egymás nyelvezetét ismerni, mert egyik előadó, a másik néző, hallgató közönség lehet, vagy lesz.
Még lehetne tovább sorolni a társadalmi életben előforduló helyzeteket a fentiek tükrében..
Megnéztem, hogy Petőfinél (pl. 1845-ben), Adynál (pl.1906-ban), József Attilánál (pl. 1923-ban írt versében) "mi a helyzet" az ikes igékkel kapcsolatban. Petőfi és Ady még Esz.1. személyben úgy tűnik, hogy mindig "-em/ -om"-ot használt, de József Attila már szerintem korszerűen, használta az "-ek/ -ok" toldalékot a megfelelő helyen..
Ha ez a tendencia az idők folyamán (ami szerintem is helyes), akkor miért nyúlunk vissza valljon a korábbi, a magyarhoz nem illeszkedő változathoz.. ?!
@mederi: 8
Folytatás:
Azt gondolom, hogy az ikes igék "érzékeny rendszere" a jelentőségénél fogva megkívánja, hogy állítsuk vissza! azt a tulajdonságát ami más cselekvő igékre is érvényes, (és tanítsuk, magyarázzuk meg a miértjét) hogy miért kell az Esz1. személyben különbséget tenni a hározatlan és áltolános tárgyas ikes igéknél (mert láthatóan van ilyen!), és a határozott tárgyas ikes igéknél.
@mederi: 1
Átgondoltam a korábbi véleményemet, és ma is fenntartom, azzal a különbséggel, hogy már érthetővé vált számomra a miértje..
Ellentétben azzal, hogy azt gondoltam, gondoltuk, hogy a nyelv mint mentális képződmény elsőséget élvez a megalkotás és a használat során (megvan a maga jól használt filozófiája, de ma már a sokkal összetetteb '4b' - vel kívánják összhangba hozni!) azt mondhatom, hogy a magyarban éppen a "késztetés- (ikes oda/ visszahatásos ellenőrzés és változtatás ha szükséges miután teszteltük, ezért múlt időbe helyezzük, hogy láthatóvá tegyük kölcsönösen a két oldal számára)- majd az aktuálisan "helyes" eredmény ige"...
Visszatérve az eszik, úszik példákra (mindkettő Esz2. személyben "-el" végződésű, ami ritkább jóval mint az "-sz", vagyis valószínűleg mivel alap tevékenységek, ősibbek mint a sző, lő, fon, "kulturális kifejezések" ):
Példa:
1/eszik ige
Az enni inni igék esetén akár az az időszak is elképzelhető, amikor közösen fogyasztották el az ételt, italt, vagyis (együtt elfogyasztandó) egészre vonatkoztatták a napi összegyűlt ételt, italt.
Ez a "szemszög" nyilvánul meg a magyarban.
Határozottnak tekinti azt a mennyiséget ami saját (mert kiosztották), és általánosnak azt, ami ezen kívül helyezkedik el.
Ebből adódik, hogy hiába van az égen ("számszerű" és egyben általános ebben az esetben) millió csillag, egyes számot használunk, mert az másik egységbe (nevezhetjük dimenziónak) tartozik ez a típusú "határozott tárgy).
a/-"Nézem a csillagok(-nak a ) millióit." (egy egységbe tárgyiasult a "csillagok száma", beágyaztam, mert "birtokossá tettem' a csillagokat, így kívülről tekintek rájuk).
b1/-"Milliónyi csillagot látok az égen. (Egyenként nézem és látom, külön-külön, a végtelenbe tekintve, az aktuálisan tárgyiasult csillagot a sok közül.)
b2/-"Látom a milliónyi csillagot az égen, amelyek beragyogják az eget." A látok igéhez kötve képes vagyok hasonlóan a "nézni" igéhez kötve is ugyanúgy gondolkozni.
(Fordítva nem lehetséges. Nincs "*Nézek a csillagok millióit.".
Ebből az látszik, hogy az igék jelentése befolyásolja a szemléletet, hiszen minden ige valósághoz kötött, abból táplálkozik (és a jelentése is változhat)..
Azt gondolom, hogy az ikes igék "érzékeny rendszere" a jelentőségénél fogva megkívánja, hogy állítsuk vissza! azt a tulajdonságát, (és tanítsuk, magyarázzuk meg a miértjét) hogy miért nem
@Pistabátyám: már sok olyan emberrel találkoztam akik "nem igazán birtokosai a magyar nyelvnek" (bár anyanyelvük és mást nem is beszélnek...), és ezt a mederi által leírtak szerinti gondolatmenetet alkalmazzák. lehet hogy nagyon sokan vannak így...
@marczy: ha már így lett a köznyelv ahogy, én inkább annak örülnék ha a csak tájszólásbeli hangokat is tanítanák. mondom ezt úgy hogy egyébként az én nyelvváltozatom eléggé köznyelvi, elvileg nekem a mostani állapot a legkényelmesebb :)
Egy újabb cikk az agyoncsépelt témáról. Míg nagyon is jól értjük, hogy TISZTÁN NYELVÉSZEK SZÁMÁRA a kérdés hogy vetődik fel (tehát úgy, mint a botanikus számára, amikor megállapítja, hogy - bár ritkán - de van négylevelű lóhere is), addig a társadalom nem csak, sőt nem is elsősorban nyelvészekből áll. Ahogy az öltözetünk sem egyforma, a beszédünk sem. És ahol az elegáns öltözet az előírás, ott a toprongy bizony slampos, bármennyire igaz is, hogy a viselője "nem követ el semmiféle szabálysértést, így nem ítélhető el". Ez még akkor is így van, ha tudjuk, hogy a sztenderd is örökké változik.
A "médium" és a "média" jelentése egyre inkább elválik egymástól, az utóbbi jelenti a rádiót, tévét stb. mint intézményt, a "médium" pedig olyan személyt, akinek bizonyos természetfeletti képességeket tulajdonítanak.
A "jösztök" alakváltozatot Borsodban is használják.
Ja Vazsmëgyiében, ahol ugyebár gömböllü golluóva lövik a guolát, egészen finnszerű nyílt ä-t ejtenek, legalább 2 e hang van (inkább három...). Mennyivel jobb volna, ha valami ilyesmi nyelvváltozat lenne a köznyelv alapja, nem lenne olyan "mekegős" a magyar köznyelv, ahogy azt a külföldiek mondják... Ja meg egyes külföldi énekesek szerint nehéz énekelni is a sok e hang miatt... Avagy Kodálynak megint igaza volt...
Bocsánat!!! Ragozását.
Kedves Sityu és Mederi! Hogy számotokra, akik nem igazán vagytok birtokosai a magyar nyelvnek, "egyszerűbb" legyen a helyzet, összetévesztitek vagy keveritek az ikes igék tagozását, a tárgyas ragozással. Aki pedig nem tud arabusúl, az ne beszéljen arabusúl! Vagyis inkább nem kellett volna hozzászólni és a tudatlanságot ezzel elárulni!
Eszek azt az okos buksiját minden nyelvőrnek.
Valóban "nincs olyan, hogy „helyes beszéd", azonban tudnunk kell mikor és hol mit és hogyan beszélünk, mert különben a "nyelvi káosz átölel bennünket", ha akarjuk, ha nem.. :)
Pl. a "jösztök" székely tájnyelvi szó. Ha "pestiesen" beszél valaki, nem használja ezt a szóalakot, csak ha kedveskedni akar egy közismerten székely ismerősének azzal hogy ismeri ezt a változatot (vagy rossz esetben gúnyolódik, de ezt hagyjuk)..
-Az iskolában a tanár mégis mondhatja azt, hogy csak a "köznyelvi" szóhasználatot fogadja el jónak, amit minden tanulónak el kell sajátítania, hogy a későbbiekben a lehető legkevesbb félreértés legyen az anyanyelvi nyelvhasználók között.
-Az ikesigék mint pl. az "eszik", "úszik", stb. szerintem (ellentétben az iskolában tanultakkal) ugyanúgy ragozódnak, mint minden más ige.
Pl. nekem így tetszene: "eszek egy kis kenyeret, úszok egy kicsit".. A "megeszem a kenyeret, leúszom a kívánt távot" nem különbözik nyelvtanilag úgy gondolom a "gyúrok egy kis tésztát" és határozottan "még ma meggyúrom a tésztát" vagy "írok valamit",
leírom a gondolataimat" nem ikesigés mondatoktól..:)