Mi is az a szleng, és kik beszélik?
Tévedés, hogy a szlenggel könnyű bevágódni. Nemcsak tanárok vagy nagyszülők ráncolják a szemöldöküket egyes kifejezések hallatán, hanem a legmenőbbek is könnyen nyomulósnak, lúzernek, vagy egyszerűen hülyének titulálhatnak minket a szlengünk miatt. Persze az osztályfőnök is vicces, amikor erőlteti a szlenget. Miért van ez így?
Alacsony értékű tolvajnyelv? Speciális zsargon? Szellemes, ám művelt társaságban kerülendő beszédmód? Irtandó nyelvi vadhajtás? Diáknyelv? A nyelv alulnézetből? Bármit is értsünk ezen a szón, a közelmúltig szócikkek százait ontó Szlengblog népszerűsége is jelezte, hogy sok embert érdekel a szleng. Hallani róla jót is, rosszat is, és mivel a köztudatban leginkább a fiatalokra szokás asszociálni a szó hallatán, érdemes volt egy vizsgálat során diákokat kérdezni, ők mit gondolnak a szlengről. Egy nyelvjárásokra vonatkozó kérdés átalakításával a kutató ezt kérdezte 7. és 11. osztályos diákoktól:
Képzeljétek el, hogy új tanuló jön az osztályba. Beszélgetni kezdtek, és ekkor derül ki számotokra, hogy nagyon szlengesen beszél. Mit gondolnátok az illetőről? Ezután is szívesen barátkoznátok vele? Keresnétek a társaságát? Miért?
(Forrás: Wikimedia Commons / Orange.man )
Mi is az a szleng?
Persze az is a kérdések között szerepelt, hogy a diákok tudják-e, mit jelent a szleng szó (ezzel kapcsolatban főleg a hetedikeseknek voltak nehézségeik). Leginkább a trágárságokat, a szórövidítéseket vagy becézéseket (mobcsi, szupcsi, szercsi, lávcsi, teló és társaik), valamint, általában véve, a szavak jelentésének megváltoztatását kapcsolták a fogalomhoz (pl. karó mint ’elégtelen érdemjegy’).
A szlengnek persze van tudományos meghatározása is – talán több is annál, hogy könnyen lehessen tájékozódni közöttük. A jelenség meghatározásakor mindenesetre érdemes abból kiindulni, hogy a szleng nem önmagáért van: az, hogy használják, valamilyen társadalmi okkal magyarázható. Kis Tamás (aki átfogó honlapot és könyvsorozatot is szerkeszt a témában) így határozza meg a szlenget:
A szleng olyan nyelvváltozat (csoportnyelv, bizonyos értelemben szociolektus), mely kis létszámú, sok időt együtt töltő, azonos foglalkozású vagy érdeklődési körű csoportokban születik, és fontos társas szerepet tölt be ezekben a közösségekben: erősíti az összetartozás érzését, és elkülöníti az adott közösséget a többitől. (Az a felfogás, mely szerint szleng a modern nagyvárosok – elsősorban fiatal férfiak által beszélt – alacsony szintű népnyelve, melynek szókincse jelentős részben a tolvajnyelvből származik, még manapság is elég elterjedt vélekedés, bár a modern szlengkutatásban már meghaladottnak számít.)
A szleng nem mai találmány. Kis Tamás – és az általa idézett szerzők – gondolatmenete szerint a kőkorszaki ember, bár 140-150 fős csoportokban élt, igazán szoros kapcsolatban csak öt-hat, esetleg egy tucatnyi emberrel állt. Rendszerint ma is csupán ennyi emberrel értjük meg igazán mélyen és bensőségesen egymást, még ha százak is szerepelnek ismerősökként a Facebook- vagy Iwiw-profilunkban. További néhány tíz emberrel vagyunk többé-kevésbé szoros kapcsolatban, kapcsolati hálónk peremén pedig rendszerint 60-80 ember áll.
A szorosabb összetartozás, a bensőséges viszony a nyelvhasználatban is megjelenik: egyes szavakat, kifejezéseket csak bizonyos emberek társaságában, bizonyos alkalmakkor használunk, nyelvileg is jelezve a köztünk lévő fesztelenséget. Éppen ez, a kapcsolat minőségének kifejezése a szleng egyik legfontosabb funkciója. Így gondolják vajon a mai fiatalok is, akikről úgy hírlik, hogy szinte csak szlengben képesek megnyilatkozni? Az említett interjúkérdés elhangzása után leginkább erről esett szó.
Nagyon sügér és sötét ember
Ha jobban meg akarjuk érteni, hogyan működik a szleng a gyakorlatban, érdemes stílusként értelmezni – javasolták a diákok, még ha nem is mindegyikük használta a stílus kifejezést.
A szleng ebben az értelmezésben nyelvi elemek bizonyos személyekre, csoportokra jellemző elrendezési módja. Nem árt, sőt több megkérdezett diák szerint kifejezetten kívánatos, hogy a nyelvi stílus összhangban legyen a beszélő egyéb (öltözködési, zenei stb.) stílusával, ne legyen disszonáns, ne lógjon ki az összképből. Egy szakközépiskolás lány így beszélt arról, hogyan reagálna a feladatban említett képzeletbeli, szlengesen beszélő új osztálytársra:
Például ha mondjuk egy fiú lenne, egy ilyen letolt gatyás, deszkás cipős, akkor lehet, hogy annyira nem érdekelne, de mondjuk egy lány vagy egy normálisabban felöltözött fiú, akinek nincsen külön stílusa, csak így, akkor az úgy nem tudnám, hogy miért [ti. miért beszél úgy]
(Forrás: Wikimedia Commons / Autoria propia)
Ez a lány tehát, a stíluskutatás újabb irányzataival teljes összhangban, azt nyilatkozta, hogy a szleng csak akkor kelt feltűnést, ha olyasvalakitől származik, akitől nem várnánk. Ha valakivel szemben az az elvárás, hogy szlengesen fog beszélni (mert deszkás srácnak látszik), fel sem kapjuk a fejünket. Ha viszont egy konszolidált fiatal hölgyet mobcsizáson kapunk, arra emlékszünk egy darabig.
Éppen a szleng mindennapossága miatt volt nehéz elkezdeni a róla való beszélgetést a diákokkal. Sokan azt állították, hogy ők nem beszélnek szlengben, de a környezetükben sincsen szleng. Ez azonban nem azt jelenti, hogy bizonyos szavakat, fordulatokat egyáltalán nem használnak, csupán azt, hogy számukra azok nem számítanak szlengnek, hiszen természetesek.
A saját nyelvüket rendszerint azok jellemezték szlengesnek, akiknek konfliktusaik voltak a szlenghasználat miatt: a tanáruk például „tiszteletlennek”, az osztálytársaik „idétlennek” bélyegezték a szavaikat. Talán ezért kapcsolódik össze a szleng egyfajta negatív értékeléssel, mert akkor szokás szóba hozni, ha valami baj van. Egy 11. osztályos gimnazista fiú például azt mondta: ha ő igazán bensőségesen akar beszélni valakivel, elvárja, hogy a másik ne poénkodjon, nyelvileg kicsit kevésbé legyen kreatív, mert ez most nem az a laza, oldott társasági helyzet, ahová a szleng illik. Ugyancsak szerinte
Ha valaki sokat káromkodik meg nagyon szlengesen beszél, akkor az a baj, hogy ráragadhat az a bélyeg, hogy ez nagyon sügér és sötét ember. És az a baj, hogy –mondjuk hát nem mindig, de azért elég sokszor – mondjuk nem tudják, hogy én milyen vagyok, amikor komoly vagyok, akkor eléggé rám néznek, hogy ki ez a hülyegyerek, tehát ha mondjuk szlengesen beszélek vagy káromkodok.
(Forrás: Wikimedia Commons / Pieni Tietosanakirja)
Ácsingózó lúzerek
A diákok arról is beszélnek, hogy nem szeretik, ha valaki puszta nyomulásból próbál meg szlengesen beszélni. Az tehát, hogy a szlenghasználat a bizalmas kapcsolat jelzője, csak egy irányba működik: szlenges beszéddel nem lehet automatikusan bensőségesebb kapcsolatot kierőszakolni a másiktól. Ha valakit nem akar elfogadni a társaság, nemhogy értékelnék, inkább megbélyegzik azt a viselkedést, hogy nyelvileg hasonulni próbál. Egy szakközépiskolás fiú szerint akik ezt a módszert választják, nem ismerik eléggé az adott csoport belső életét, jellegzetes kifejezéseit (honnan is ismernék, hiszen egyelőre még csoporton kívüliek), a viselkedésük pedig úgy magyarázható, hogy nem magukat adják, csak erőlködnek, szerepet játszanak, hogy befogadják őket. Éppen ezért nem kellenek a csoportnak:
Hogyha nem úgy szoktuk meg a társaságba, hogy ilyen szlengesen beszéljünk, hogy vaze vagy mit tudom én, ilyen celeb szavakat úgymond, akkor nem fogadjuk be. Én úgy vagyok, azért nem fogadom be azt, aki úgy, a társasághoz képest így más – de nem azért más, merthogy honnan jött, hanem azért merthogy azt hiszi, hogy ettől lesz menő vagy valami, hogy ő azt mondja, hogy mit tudom én ízirájder, öcsém vagy tök mindegy. Ezt mi nem szeretjük, ezt a keménykedést.
Ez a magyarázat megmutatja azt is, hogy a szlengre hivatkozással ki lehet jelölni a csoport határait: el lehet különíteni azokat, akik hitelesen képviselik a csoport nyelvi normáit azoktól, akik csak be akarnak furakodni a tutiba, de ordít róluk, hogy kivülállók. Ez persze nem a szlengről magáról árul el valamit, hanem arról, hogy rá hivatkozva hogyan lehet befogadni, illetve elutasítani csoporttagokat. Olyan ez, mint a sztenderdet emlegető nyelvi diszkrimináció, csak emögött nincsen állami intézményhálózat.
>> Ugyanígy, az is furcsának tűnik, ha egy régebbi film, könyv, akármi elavult szlenget használ. <<
Erről a szinkronizálás témája jutott eszembe. :) Nem vagyok szinkronellenes, de vicces és erőltetett, hogy általában elavult szlenges szavakat használnak a fordítók (lásd: baró, frankó).
Én még azt is hozzátenném, hogy fontos a szlengszavak "kora": lehet, hogy néha nem az a baj, ha egy csoporton kívüli megpróbál szlenget használni, hanem ha elavultak a szavak.
Ugyanígy, az is furcsának tűnik, ha egy régebbi film, könyv, akármi elavult szlenget használ.
"A szleng olyan nyelvváltozat (csoportnyelv, bizonyos értelemben szociolektus), mely kis létszámú, sok időt együtt töltő, azonos foglalkozású vagy érdeklődési körű csoportokban születik, és fontos társas szerepet tölt be ezekben a közösségekben: erősíti az összetartozás érzését, és elkülöníti az adott közösséget a többitől."
Nekem ezzel a meghatározással egyetlen bajom van: mi a helyzet azokkal a szlengnek számító kötetlen nyelvi szavakkal, melyeket pl. egy egész országban értenek és használnak (főleg a nagyobb nyelvek esetén)? Ezekre ugyanis máris nem igaz a "kis létszámú, sok időt együtt töltő [...]" szöveggel kezdődő rész. Vagy ha jól értem, akkor az ilyenek már nem is szleng?