Melyik szó idegesít?
Az emberek csak beszélnek és beszélnek, szervezik az életüket, szórakoznak és dolgoznak – mindeközben nem is sejtik, hogy fülsértő, szabálytalan és érthetetlen nyelven karattyolnak. Nyelvművelői közhelyekre is reagáltak fiatalok, miközben összegyűjtötték, mi zavarja őket mások beszédében.
Számos szóról vagy szókapcsolatról szinte rögtön az jut sok ember eszébe, hogy milyen szerencse, hogy nem ő mondta ki, mert bizony akkor hibát követett volna el. Másoknak az is eszébe jut, hogy aki kimondja azokat a nevezetes szavakat, az nem tud rendesen beszélni, esetleg buta vagy csak műveletlen. Akik így vélekednek, nem gonoszak, nem is megveszekedett gyűlölködők: egyszerűen csak résztvevői a magyarországi, nyelvről folyó közbeszédnek.
(Forrás: Wikimedia commons / Dencey)
Sablonválaszok
Ember legyen a talpán, aki fel tudja sorolni az összes magyar szót, amibe valamilyen okból bele lehet kötni. Minden bizonnyal ez a lista állandóan bővül, hiszen a nyelv folyamatosan változik, és sorban jelenhetnek meg benne olyan elemek, amelyektől (illetve amelyek használóitól) valakik el akarják határolni magukat.
Egy vizsgálat során 7. és 11. osztályos diákokat kérdeztek arról, hogy van-e olyan szó vagy kifejezés, ami zavarja, idegesíti őket. Közel 1200-an töltöttek ki egy kérdőívet, amelyen három szót vagy kifejezést jelölhettek meg. Emellett meg is kellett indokolniuk, hogy miért zavarják őket az adott szavak. Hat előre megadott indok közül egyszerre többet is beikszelhettek, emellett saját ötletet is írhattak a lapra. (A diákok kb. fele-fele arányban voltak 7. és 11. osztályosok, fiúk és lányok, gimnáziumba és nem gimnáziumba – hanem általános és szakközépiskolába – járók.)
A hat előre megadott indok a következő volt:
rossz hangzású
magyartalan
idegen eredetű
a jelentése miatt zavar
ellenszenves emberek használják
nehéz megérteni
Az első három és a hatodik indok a nyelvművelő irodalomból (pl. a Nyelvművelő kézikönyvből) lehet ismerős. A negyedik és az ötödik azért szerepelt a feladatban, mert logikusnak tűnt feltételezni, hogy valakit a szó jelentése zavar (pl. halállal, szomorúsággal, kellemetlen kötelességekkel stb. kapcsolatos), illetve az a csoport, amelyik jellemzően használja azt. E két szempontra a nyelvművelők nem – vagy csak áttételesen – szoktak utalni.
A diákok 50-60%-a jelölte, hogy van olyan szó, amitől a falra mászik. Az ellenérzés okát így adták meg azok, akik a felkínált lehetőségekből (is) válogattak:
(Forrás: Szabó Tamás Péter)
Egy diák átlagban két idegesítő szót jelölt és másfél indokot ikszelt be.
Érdemes kiemelni, hogy kb. 500 fő úgy válaszolt, hogy nincs olyan szó, ami zavarná: nem tudták vagy nem akarták folytatni a nyelvi előítéletek újratermelését. Ők jellemzően 7. osztályosok, fiúk és nem gimnazisták (általános iskolások és szakközépiskolások) voltak. Ez az eredmény könnyebben érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a kérdőívből más kérdések esetén az derült ki, hogy a 11. osztályosok, a lányok és a gimnazisták gyakrabban erősítettek meg előítéletes kijelentéseket, illetve jobban hangsúlyozták a nyelvi dominanciájukat. Őket – a nemet ikszelőkkel szemben – inkább nevelik úgy, hogy nyelvileg is versengjenek és az érvényesülés érdekében akár a nyelvhasználatukon is változtassanak.
Értem, de zavar
A két leggyakoribb válasz két jól ismert nyelvművelői gondolat volt: a rossz hangzás és a magyartalanság. Feltűnő, hogy mindkettő nagyon általános, szinte ködbevesző érv. A „rossz hangzású” megfoghatatlan, ha például az „idegen eredetű”-höz hasonlítjuk. Etimológiai kutatásokkal ugyanis meg lehet állapítani egy szóról, hogy belső keletkezésű-e vagy jövevény, de hogy mi hangzik szépen és mi nem, az nem igazán mérhető. A „magyartalanság” is meglehetősen elnagyolt kategória: alkalmazói rendszerint kevésbé tisztázott fogalmak, illetve homályos elemzési szempontok alapján tesznek megállapításokat a nyelvről.
A Nyelvművelő kézikönyv például azt a szabályt állapítja meg, hogy ha a határozatlan névelőt névszói állítmány előtt használják (pl. a Felelet egy kiváló regény), akkor a szerkezet magyartalan, mivel ebben az esetben a magyar nyelv logikájától, a magyaros észjárástól idegen az egy használata. Az érvelés szerint ha azt mondjuk meg valamiről vagy valakiről, hogy kicsoda, micsoda, akkor nem szabad az egy névelővel élni. Ez túl általános, a gyakorlatban nehezen alkalmazható szabály: nem meglepő, hogy a kézikönyv rögtön kivételeket is említ, amikor viszont mégis magyaros az egy. Például ha hasonlatot vagy metaforát használ valaki, hogy kifejezze, hogy a jelölt dolog vagy személy milyen: A világ egy kopott szekér. A kézikönyv szerint nem mond ellent a magyar nyelv szellemének az sem, ha hangsúlyozottan egy közelebbről meg nem határozott dologra, személyre akar rámutatni a beszélő, pl. Az én rózsám egy egyszerű leány. A megfogalmazott magyarossági szabály nehezen kezelhető, egyebek mellett azért, mert például a határozatlan névelő egyik funkciója éppen az, hogy közelebbről meg nem határozott dolgokra mutasson rá: ennek fényében zavarba jövünk, ha a Felelet egy kiváló regény és Az én rózsám egy egyszerű leány között az említett szempontok alapján akarunk különbséget tenni. Zavarba azonban nemcsak mi jövünk, hanem nyelvművelők is, mint arra Lanstyák István egy klasszikus cikkében rámutat (lásd a 38. pontot a 95. lapon; a cikk második része is izgalmas).
(Forrás: Wikimedia commons / RadioActive)
A hangzásra és a magyartalanságra utalás elsősége egyébként nem meglepő, hiszen a nyelvművelők talán ezeket emlegetik a legtöbbet. Nem valószínű azonban, hogy közvetlenül rájuk hivatkoznának a diákok, mivel ugyanennek a vizsgálatnak az eredményei szerint gyakorlatilag teljesen ismeretlenek számukra a nyelvművelő műsorok, újságok, kézikönyvek. Inkább a tanáraikon keresztül ismerkednek ezzel az érvelési móddal, például így:
Diák: (Arany János A fülemile című költeményének cselekményét ismerteti.) Aztán kiröhögte őket.
Tanár: Fogalmazzunk finomabban. Nem kiröhögte, hanem (várakozik)
Diák: Kifigurázta.
Tanár: Kifigurázta. Látható, mennyivel szebb és tartalmasabb ez a szó.
A rossz hangzásra egységesen sok szavazat érkezett, míg a magyartalanságot statisztikailag is szignifikánsan többen jelölték a 11. osztályosok és a gimnazisták, mint a 7. osztályosok és a nem gimnazisták. Az évfolyamok különbsége azért lehet izgalmas, mert azt sejteti, hogy az iskolákban töltött évek során a gyerekek megtanulnak egy „elegáns” érvelési módot. 11. osztályra – különösen a magasabb végzettségű szülők gyermekei által látogatott iskolákban: a gimnáziumokban – mintha jobban elsajátítanák, hogy a nem túl előkelő, túlságosan szubjektív elem, a hangzás mellett egy (látszólag) objektívabb szempontrendszerre, a magyarosságra is hivatkozzanak. Így egy szó elutasítása – látszólag – nem személyes érzésekre és a változó ízlésre, hanem objektív(nak), ellenőrizhető(nek gondolt) kritériumokra támaszkodik.
A középmezőny – az ellenszenves használók, illetve a zavaró jelentés – esetében leginkább a káromkodásokra, egyes szlengszavakra, illetve idegen szavakra (pl. interpretáció) utaltak a diákok. Bár egyáltalán nem píszí a beszélőkre negatívan hivatkozni, bizonyos szempontból az őszinteség jele, hogy a diákok egy része jelezte az ellenérzéseit: legalább nem palástoltak egyfajta előítéletet egy másikkal.
A legkevésbé az idegen eredetet és a megértési nehézségeket jelölték a diákok (pl. a lávcsi esetében). Ez érdekes: részben azért, mert viszonylag sokat szoktak hadakozni a nyelvművelők és a tanárok az idegen kifejezések (főként az angol szavak) ellen, részben pedig azért, mert a mindennapi életben a meg nem értés vezethet egyedül a kommunikáció teljes meghiúsulásához. Persze azonos anyanyelvűek rendszerint könnyen megértik egymást, és ha valamit félreértenek vagy nem értenek meg, rendszerint könnyen orvosolják a problémát. Ráadásul a válaszokat adó diákok tudnak valamennyire angolul, az angol szavakban veszélyt látó nyelvművelői és tanári félelmek talán ezért sem köszönnek vissza a válaszaikban.
Nemszeretem szótár
Érdekes megfigyelni, hogy milyen szavakat jelöltek a diákok ellenszenvesnek. Bár kb. 700 diák írt példát, a legtöbb említést csupán 26 szavazattal kapta a de viszont. Ez az eredmény azonban csalóka, mivel a kérdőív egyik előző feladata éppen a de viszont megítélését vizsgálta, tehát erről is eszükbe juthatott ez a szó. A rangsor így folytatódik:
LOL (’laughing out loud’, azaz ’hangosan felnevet’: 16 említés)
szupcsi (’szuper’: 15 említés)
szercsi (’szerelem’: 14) – ugyanennyi alkalommal írták azt, hogy „káromkodás”, konkrét nyelvi példa nélkül
csá (12 említés)
more (cigány eredetű szó, ’ember’ jelentésben: 11 említés)
A többi szó 10 vagy ennél kevesebb említést kapott. Elég sok, kb. 1000 különböző szót soroltak fel. Az említett szavak – a toplista élén állókhoz hasonlóan – gyakran szlengszavak: a hallgató sokszor egy-egy (neki esetleg nem rokonszenves) csoportra asszociálhat róluk.
Direkt buta
A diákok természetesen éltek azzal a lehetőséggel, hogy saját maguk alkossanak magyarázatot arra, miért nem szeretnek egy-egy szót. Bár ezek az ötleteik sokszor kísértetiesen emlékeztetnek a kérdőív által felajánlott lehetőségekre, érdemes néhányat kiválogatni közülük.
Az egyik elterjedt indoklás szerint egyes szavak használata rossz divat, rossz szokás:
olyanok használják, akik „divatból” igyekeznek minél butábbnak tűnni (olyan meli van itt bent; 11. osztályos gimnazista)
Persze hogy valóban butának akarnak-e tűnni a meli használói, azt inkább tőlük kellene megkérdezni. Lehet, hogy csak ki akarnak figurázni másokat, akik – például a közvetlenségre törekvés jegyében – sok becézett szóval élnek.
Az érvek egy másik típusa a viselkedési szabályokkal, az illemmel kapcsolatos. Remélhetőleg az alábbi válasz elrettenti a kedves olvasót is a nemá használatától:
Mert olyan bunkó dolog ilyet mondani (7. osztályos gimnazista)
A beszélők képességein, tulajdonságain, illetve viselkedésén kívül magára a nyelvre is sokan hivatkoztak. Ha valami nem tetszett nekik, arra hivatkoztak, hogy nem illik a rendszerbe. Az alábbi – meglehetősen nonszensz – érvelés szerint az izének például nincsen jelöltje, pedig az minden rendes szónak szokott lenni:
minden szót helyettesít és értelmetlen, mégis mindenki használja (izé; 11. osztályos gimnazista)
ez a szó értelmetlen, semmi jelentése nincsen (izé; 7. osztályos általános iskolás)
Az izé persze nagyon is értelmes: nemcsak a névmásokhoz hasonlít (valamibe tette ~ izébe tette), hanem az olyan tartalmatlan kifejezésekhez is, mint a dolog vagy az ember. És nem is újkeletű jelenségről van szó. Egy 1860-as szövegben például ezt olvassuk:
Hát még a fejökön milly égtámagató Izéket hordanak, az meg nem fogható.
Emellett a társalgásban sok jelentése lehet, a szituációtól függően. Jelölheti például, hogy a kérdezett fél még gondolkodik a válaszon:
– Eljössz holnap?
– Izé... nem tudom.
Az értelmetlenségre hivatkozás egyfajta végső és elfogulatlannak tűnő érvként funkcionál: ’nem a hangulatomról, nem az ízlésemről, hanem rendszertani tényekről van szó: íme, ez a szó nem jelent semmit, így hát nincs helye a nyelvhasználatban’. Persze ettől függetlenül mindenki tudja, hogy az izé gyakran használatos. Az „értelmetlen, mégis mindenki használja” fordulat így tehát egy önigazoló nyelvcsőszi csavart tartalmaz: nem a nyelvről alkotott elképzelés helytelen, hanem az emberek nyelvtudása. Eszerint az emberek össze-vissza, rosszul és értelmetlenül beszélnek, hibát hibára halmoznak. Csoda, hogy megértik egymást.
Források
Grétsy László – Kovalovszky Miklós (szerk.): Nyelvművelő kézikönyv I-II. (A-K, L-Zs) Akadémiai Kiadó, 1983.
Lanstyák István: Helyi „értékes” nyelvváltozatok, „tisztes” idegen szavak, „visszás” jelentések, „agresszív” rövidítések, „kevercs” nyelv és társaik. Válogatás a nyelvművelői csacskaságok gazdag tárházából. I. és II. rész. Fórum Társadalomtudományi Szemle (Szlovákia) 2003/12. és 2004/1.
Ha engem valami idegesít, akkor az azért van, mert valamikor nem tudtam helyesen leírni. Na meg amikor az utcasarkon álló hölgyekhez hasonlítanak valakit (legtöbbször valakinek az anyukáját). :(
Engem idegesit a szia, hello bucsuzaskor, ciki (nem is tudom mit jelent). Az, hogy tul sokan nem tudjak megkulonboztetni mikor kell a -ba es mikor -ban. Tobbnyire a -ba-t hasznaljak meg akkor is ha helytelen. Idegen szo hasznalata, mikor van ra tokeletesen megfelelo magyar szo. A foci, a fagyi, a csoki. Puszi csak a kisbabaknak valo.
Engem az idegesít, hogy a "médium" szót használják sajtótermék, média helyett. Meg az "x óra magasságában" kifejezés.
@pocak: Igazad van, tényleg rossz volt a példám (most, hogy rádöbbentettél), egy olyat akartam írni, hogy (most már eszembe jutott :)) pl. "X és Y szeretik a másikat". Na itt ez tényleg rossz az "egymást" helyett. Nekem legalábbis azt sugallja, hogy X is és Y is szeret "egy másikat", vagyis 'egy harmadik és egy negyedik közül valamelyiket'.
@El Mexicano: hát a "mindketten szeretik egymást" az nekem minimum durván kérdőjeles, de inkább rossz.
Az hagyján, de én nem egy olyan embert (felnőttet) ismerek, aki az "izé"-hez mélymagánhangzós toldalékot kapcsol ("mi legyen ezzel a izéval"). Úgy emlékszem, mind dunántúliak.
A fiatalokra visszatérve egyébként az egyeztetésekkel is gondok vannak a mondaton belül (pl. "egymást" helyett "a másikat": "mindketten szeretik a másikat" a "mindketten szeretik egymást" helyett; vagy pl. határozott igealak helyett határozatlant használ vagy fordítva: "a film, amit XY rendezte" stb.). Hát igen, változik a nyelv, fogjuk rá. ;)