Nem-e magyart tanítunk – A tanárképzés és az ahhoz kapcsolódó tanári tevékenység
Nem-e? Ülj le, egyes! A magyarban nincs ilyen. – Sajnos ez egy valós tanári megnyilatkozás is lehet. A tanárok sokszor diszkriminálnak nyelvi alapon, bár sokszor nem is sejtik, hogy ezt teszik. Nyilván a tanárképzés éppoly ludas ebben, mint maga a tanár. A nyelvi diszkrimináció okait bemutató cikksorozatunk utolsó témaköre a tanárképzés és a tanári tevékenység.
A nyelvi alapú diszkriminációval foglalkozó cikksorozatunk a végéhez érkezett. Zárásnak a legizgalmasabb témakört hagytuk: magát a tanárt. Tény, hogy a tanulók tanulmányi eredményességére családi hátterük után a pedagógusok munkája hat legfőképpen. A tanári munkát több tényező együttesen, egymással kölcsönhatásba lépve alakítja, így a pedagógusok személyisége mellett igen meghatározó például az, hogy milyen képzésben vettek részt.
(Forrás: Wikimedia Commons / Alegri / CC BY 3 0)
Tanárképzés
Az tanárképző intézmények magyar szakjain mind a mai napig megtalálható a nyelvművelés, ami gyakran mint teljes kurzus, sok esetben pedig mint újra és újra előkerülő tananyagrész van jelen. Ez még önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nyelvművelés tanítása a preskriptív (előíró) nyelvészeti szemlélettel párosul. Éppen az ellenkező, deskriptív (leíró) oldalt is támogathatja, amennyiben rávilágít a nyelvművelés hibáira, káros hatásaira.
A probléma az, hogy Magyarországon a legtöbb egyetemen nem ez a helyzet. Például, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Mai Magyar Nyelvi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, Balázs Géza az előíró, szubsztraktív nézőpont elkötelezett híveként és szószólójaként az egyetemek és főiskolák magyar nyelvi tanszékeit egyenesen „a nyelvstratégia/nyelvművelés legfontosabb kutató- és oktatóhelyeinek” nevezi. Ez komoly különbséget jelent más országok, nemzetek (pl. az angolszász területek) egyetemeihez viszonyítva, ahol az említett tanszékek leíró, nem pedig előíró nyelvészetet tanítanak hallgatóiknak.
Ehhez még az is hozzájön, hogy hiába tanít az adott tanszék leíró nyelvészetet, hiába hangsúlyozza a hagyományos nyelvművelés hibáit, ha a hallgató, a leendő tanár nem tudja ezt a szemléletet elfogadni, az eddigi ismeretrendszerébe beilleszteni. Nem ritka, hogy az emberek egy hosszabb, nyelvi diszkriminációról szóló monológ után egyetértően bólongatnak, majd azt mondják: „Igen, ez tényleg így van, teljesen egyetértek.” Majd hozzáteszik: „Én azt utálom, amikor valaki azt mondja, hogy...az annyira bunkóság”.
(Forrás: Wikimedia Commons / Izquierda Unida / CC BY-SA 2 0)
Kompetenciaalapú oktatás, kompetenciaalapú oktató
A sikeres kompetenciaalapú oktatás-nevelés legfőbb kritériuma a kompetenciákat előtérbe helyező tanárképzés hatékony működése lenne. Ennek elsődleges feltételei közé tartozik a kilenc elsajátítandó tanári kompetencia kidolgozása, illetve azok összehangolása a szaktárgyi, a pedagógiai-pszichológiai és a módszertani tartalmakkal, valamint a gyakorlati képzéssel.
A Felsőoktatási törvény értelmében a pedagógusképző intézményeknek alapvető feladatuk annak pontos megfogalmazása, hogy milyen szakmai kompetenciákat kell elsajátítaniuk a tanárjelölteknek a képzés végére. Ezt az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. IV. 3. OM-rendelet 4. számú melléklete tartalmazza, ám a melléklet nem határozza meg a kilenc kompetencia tartalmát.
Mindezek következtében a felsőoktatási intézmények maguk fogják tartalommal megtölteni a különböző elsajátítandó tanári kompetenciákat. Ez a magyartanárok esetében – mivel a szaktárgyi ismereteknek összhangban kell állniuk a pedagógiai-pszichológiai és a módszertani tartalmakkal – jelentős mértékben függ a szaktárgyi képzést folytató tanszékek (elsősorban a nyelvészeti) beállítottságától. Ha például a tanulói személyiség fejlesztését (1. számú elsajátítandó tanári kompetencia) nézzük, amely tartalmazza, hogy a tanár „képes az egyéni igényekre és fejlődési feltételekre tekintettel elősegíteni a tanulók értelmi, érzelmi, testi, szociális és erkölcsi fejlődését”, máris ambivalenciába ütközünk, ha az előíró szemléletnek megfelelő, felcserélő módszert követjük.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jocelyn Augustino)
Azért kerülünk ellentmondásba, mert nem valósul meg az egyéni igények figyelembevétele. A különböző személyek, így a különböző tanulók is különböző nyelvhasználattal rendelkeznek, melyek közül egyeseket az említett szemlélet eredendően negatívan ítél meg. Ez pedig a 7. számú elsajátítandó tanári kompetenciával, a pedagógiai értékelés változatos eszközeinek alkalmazásával függ össze erőteljesen, ugyanis értékelésnek tekinthető mindenféle visszajelzés a tanuló felé, legyen az érdemjegy vagy egy egyszerű „ügyes vagy” kijelentés.
Értékelhetetlen értékelés
Az értékelésnek háromféle módját különíthetjük el: a diagnosztikai értékelést, a minősítő értékelést (vagy teljesítménymérést), és a fejlesztő értékelést. A minősítő értékelés azt mutatja meg, hogy egy adott, kívánatos szinthez képest hogyan teljesít valaki, és a teljesítmény minőségét általában osztályzatban fejezik ki (alacsonyabb korosztályok esetében pedig különböző jutalmakkal, ösztönzőkkel).
(Forrás: Wikimedia Commons / Al Luckow)
Ennek következtében a minősítő értékelés egyik leggyakoribb mérési eszköze a tudásszintmérő teszt, amelynek minőségét – mint minden más tesztnek – különböző jóságmutatókkal (objektivitás, reliabilitás, validitás) jellemzik. Ezek közül a nyelvi alapú diszkrimináció aspektusából a legjelentősebb a validitás. Ezen a teszt érvényességét értjük, azaz azt a tulajdonságát, hogy a teszttel valóban azt mérjük-e, aminek a mérésére a tesztet létrehoztuk, amit a teszttel mérni akarunk.
Abban az esetben, ha tesztünkkel a tanulók tudását szeretnénk mérni (pl. az ige- és névszótövek tanítása során), és nem azt, hogy mennyire vannak a standard nyelvváltozat birtokában, nem biztos, hogy szerencsés az a hozzáállás, amely a „nyelvhelyességi hibák” keresését, üldözését és javítását célozza. Ez ismét a kontrasztív szemléletű additív módszert alkalmazó és a szubsztraktív szemléletű, felcserélő módszert előnyben részesítő hozzáálláshoz vezet vissza. A kettő közötti különbség illusztrálására az értékelés és mérés vonatkozásában nézzük meg a következő feladatot Beregszászi Anikó könyvéből:
Válasszátok ki a szavak közül a nyelvjárási alakokat, majd írjátok melléjük a köznyelvi megfelelőjüket! Függőleges vonallal válasszátok el a szótövet a toldaléktól! Határozzátok meg két kiválasztott szó tőtípusát!
nől, lövés, tehen, higgy, megynek, vereb, butrot, tüzben, vinnem, húszas, föl, feheret, fát, bokrok, ehet, öregszik, motrok, vidd, husszor, igyad
A feladat első utasítása hangsúlyos, ami a szubsztraktív, felcserélő szemlélet szerint valahogy így hangozna: „Válasszátok ki a szavak közül a hibás/nyelvileg helytelen alakokat, majd javítsátok őket a magyar nyelvnek megfelelően!”
A különbség a két feladat között igen jelentős. Az első feladat felhívja a figyelmet arra, hogy vannak olyan névszótövek, amelyek a köznyelvben egyalakúak, ellenben a nyelvjárások egy részében többalakúak (pl. butrot, motrok), illetve fordítva, egyes tövek egyalakúak néhány dialektusban, miközben a standard nyelvváltozatban több tőváltozattal rendelkeznek (pl. tehen, vereb).
Ezzel szemben a második utasítás nemcsak, hogy nem hívja fel a figyelmet erre a különbségre, hanem még meg is bélyegzi, eredendően rossznak, hibásnak tünteti fel az egyes nyelvi formákat. Továbbá, ha a feladatot a pedagógus a tanuló tudásának mérésére kívánja használni, akkor egyes gyerekeket (pl. kárpátaljai) nemhogy hátrányos helyzetbe hoz (míg másokat előnyben részesít), hanem még csak nem is a névszótövekkel kapcsolatos tényleges tudását méri a tanulónak.
A gyerek tökéletesen tisztában lehet a névszótövekkel (és nem fog pl.uborkát helyett uborkt mondani), csupán néhány ilyen tő az ő nyelvváltozatában eltér a standardnak megfelelő alaktól.
De nem is feltétlen szükséges kreált példát hoznunk. Antalné Szabó Ágnes és Raátz Judit 2000-es Magyar nyelv és kommunikáció. Munkafüzet 17 éveseknek című kötetében – melyből a mai napig nagyon sokan tanulnak és tanítanak – szerepel a következő feladat:
15. Stílushibák
a) Olvassátok el a szövegrészleteket, és állapítsátok meg, milyen stílusnemben íródtak! Mi a hiba a megfogalmazásukban?
Hé, haverok! Bazi nagy murit rendezhetnénk. Tök jó lesz.
b) Idézzétek fel, amit korábban az argóról és a szlengről tanultatok! Alakítsátok át a szleng stílusú szöveget elfogadható formává!
A Magyar nyelv és kommunikáció című munkafüzet feladatával ugyanaz a helyzet, mint amit fönt is láttunk. Csupán annyi a különbség, hogy itt nem névszótövek kerülnek megbélyegzésre, hanem nyelvhasználatok, stílusnemek: olyan nyelvi formák, melyek a standardtól eltérnek.
(Forrás: Wikimedia Commons / Sasha Wolff / CC BY 2 0)
Tehát amit a névszótövekkel kapcsolatos, második feladatot vagy a Magyar nyelv és kommunikáció című munkafüzet feladatát alkalmazó tanár hibának tekint, az a gyerek nyelvváltozatának egy természetes része, megfelel az ő gondolkodásának. Éppen ezért nem elítélni kellene, hanem az ő gondolkodásába és nyelvváltozatába belegondolva elfogadni, ahhoz illeszkedve értékelni azt, valamint hozzáadó módon megtanítani a másik nyelvi formát, változatot.
Felhasznált irodalom
Balázs Géza (1999): A magyar nyelvművelés állapota. Tudománypolitikai áttekintés, javaslatok. Válaszok. Magyar Nyelvőr 123. sz. 11–27.
Beregszászi Anikó (2011): A lehetetlent lehetni: tantárgy-pedagógiai útmutató és feladatgyűjtemény az anyanyelv oktatásához a kárpátaljai magyar iskolák 5–9. osztályában. Tinta Könyvkiadó, Budapest.
Brassó Sándor, Hunya Márta és Vass Vilmos (2005): A fejlesztő értékelés: az iskolai tanulás minőségének javítása. Új pedagógiai szemle, 55. 7-8. sz. 4–17.
Csapó Benő (2004): Tudásszintmérő tesztek. In: Falus Iván (szerk.): Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe. PSZMP és Keraban Kiadó, Budapest. 277–304.
Falus Iván és Kotschy Beáta (2006): Kompetencia alapú tanárképzés: Divatos jelszó vagy a megújulás eszköze? Pedagógusképzés, 4. 3-4. sz. 67–75.
Sándor Klára (2001a): „A nyílt társadalmi diszkrimináció utolsó bástyája”: az emberek nyelvhasználata.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (55):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@mederi: Az helyes, hogy utánanézel dolgoknak, javaslom, máskor is tegyél így. Abban tévedsz, hogy az igeragozás változása bármilyen gondolkozást segített volna elő.
Utána néztem, hogy az ó magyarban hogyan volt a múltidejű E. sz. 1. sz.:
magyarnemzet.hu/lugas-rovat/2023/02/omagyar-igeidok
Az látszik, hogy az egyszerűsödés az igeragozásban ami nem csak múlt idő esetén, hanem az ikes igék esetén jelenidőben is eltűntette a korábbi Esz. 1.sz.-ú igék határozatlan/ általános ("tárgyatlan") alakját, körülbelül azonos történelmi időszakra tehető..
-Más kérdés, hogy az ikes igék esetén ma már úgy a tárgyatlan, mint a tárgyas Esz 1sz. rag elfogadott. (Valójában a magyar nyelvi rendszerben a kizárólagos célorientált "gondolkozás" nem fér meg..)
Ez a folyamat úgy a múlt idejű, mint az ikes igék esetében a valamikori császári, centrális, célorientált gondolkozást segítette elő, figyelmen kívül hagyva a cél eléréséhez vezető út múlt és jelen idejű lehetséges optimalizálásának valóságát..
@szigetva: 51
Bocs, tényleg elnéztem, ezért érdemes a teljes mondatot idézni, és úgy válaszolni.. :)
@mederi:
Kiegészítés: A "beszélők"-et nyilván többes számban, általánosan értettem..
Esz. 1.sz.-ben azért van a múlt időben azonosság a tárgyas és tárgyatlan ragozás esetén, mert az "én" (az ego) a maga szemszögéből tekint a múltra, ami már nehezen, vagy egyáltalán nem ellenőrizhető. Hiába jelent a múlt minden egyes embernél mást, a maga igazáról mindenki "meg van győződve".
@mederi: "A nézni igénél pl. már a torzulás megtörtént (talán a nyelvújításkor..?), mert pl. a hozni ige esetén: hoz valamit, hozza azt/ hozott valamit, hozta azt mutatja, hogy élő alkalmazás." Édes istenem, ne kommentelj, ha ennyire nem érted miről van szó! Csak E/1-ben nincs különbség. A többi számban személyben van: néztél/nézted, nézett/nézte…
@szigetva:
-ha "..két nyelvtani viszony megkülönböztetése megszűnik"..
A "nyelvtani viszony" a valóság lehető legjobb leképezésének szándékával, ha korábban megfelelő volt a nyelv rendszerével összhangban és csorbul, az károsodás..
-"Ha lennének olyan beszélők, akik a múlt időben is megkülönböztetnék a tárgy határozottságát, akkor ők jól vagy rosszul beszélnének ...?"
Természetesen jól azok beszélnek, akik nem az "egyszerűsített múlt időt" használják, mert az nem illik a magyar nyelvbe, és a valóság tartalma kevesebb lesz..
A nézni igénél pl. már a torzulás megtörtént (talán a nyelvújításkor..?), mert pl. a hozni ige esetén: hoz valamit, hozza azt/ hozott valamit, hozta azt mutatja, hogy élő alkalmazás.
További példák ahol még múlt időben szintén megvan (középkori alakokat is feltüntetve):
*eve-->eszik valamit, *evé-->eszi azt; evett valamit, ette azt// *láta-->lát valamit, *látá-->látja azt; látott valamit, látta azt.
A nézni igétől eltérően a "figyelni" ige esetén is úgy mondjuk, hogy *figyele---> figyel valamit, *figyelé-->figyeli azt/ figyelt valamit, figyelte azt.
-Ha bármilyen "nyelvtani viszony" egy aktuális valóságnak részben felel meg, annak lehet olyan oka, hogy olyan kultúrában keletkezett, ahol bizonyos vonatkozások meg sem jelentek adott környezeti és társadalmi viszonyok között.
Pl. Ha adott időben (a nyelv bizonyos rétegének létrejöttekor) egy kultúra népe hegyekkel, vagy jéggel, vagy tengerrel nem találkozott, akkor később másként alakult az az újabb nyelvi réteg, amelynek az idejében kiegészült a korábbi réteg az újabb környezeti elemekkel kapcsolatosan, mintha eleve meglettek volna az aktuális feltételek..
-Ha bármely kultúrák fejlődése gyorsabb ütemű lett bármely okból, és nagy mértékben elterjedt nyelve valamely térségben, a "nyelvtani viszonyok" amik őket jellemzik, attól még nem fognak a felvevő aktuális kultúráknak és környezeti valóságnak feltétlenül megfelelni..
@mederi: Je vais à Nice, J'habite à Nice.
"a hibás nyelv használat feltehetően csak figyelmetlenség, vagy lazaság, és rontja a korrekt gondolkozást", itt a megfogalmazásoddal ítéletet mondasz. TE gondolod hibásnak azt a nyelvváltozatot, ami nem különbözteti meg a -ba és a -ban-t. Amit nem veszel észre, az az, hogy a kategóriát ezek a beszélők is megkülönböztetik, hiszen a bele és benne névmásokat ezek a beszélők is pontosan úgy használják, ahogy te elvárod, szintúgy nincs eltérés a Pécsen/Pécsre esetében. Tehát csak arról van szó, hogy két esetrag egybeesik a magyar beszélők egy részénél. Ebből a gondolkodás inkorrektségére következtetni tévedés.
Ilyen szinkretizmus egyébként máshol is van: nézek≠nézem, de néztem=néztem. Ha lennének olyan beszélők, akik a múlt időben is megkülönböztetnék a tárgy határozottságát, akkor ők jól vagy rosszul beszélnének szerinted?
És akkor még egyszer kérlek, ne meséld el újra és újra, hogy mi az inessivus és illativus között a különbség, hidd el, hogy ezt én is értem, és minden magyar anyanyelvű érti (vö. benne/bele). Te vagy az, akinek nem sikerül megértenie, hogy van olyan, hogy két nyelvtani viszony megkülönböztetése megszűnik. A nyitópélda is pont ilyen, a latinban az eset különbözött: in Niceam/in Nicea, később az elöljáró is: ad Niceam/in Nicea; addig a mai franciában ugyanazt az elöljárót használjuk mindkét esetben: à Nice/à Nice.
@szigetva: 47
"...hiszen sok nyelvet ismerünk, ahol nincs különbség."
Nem tudom, hogy pl. hol nincs különbség..? A franciában és az angolban pl. nyilván megvan a különbség.
A sztenderd nyelvtannak nem a többségi egyértelműen hibás nyelvhasználatot kell tükröznie, mert a hibás nyelv használat feltehetően csak figyelmetlenség, vagy lazaság, és rontja a korrekt gondolkozást.
A felhozott példa "A házba van." hiányos mondat, mert a "van" állapotot jelent, a "főnév+ -ba" irányt. A két mondatrész összekapcsolva zavart keltő, értelmetlen.
Valószínűleg néha az olyan nem tárgyi főnevek zavarják a nyelvhasználókat, mint pl. a "baj" szó használata esetén
Pl. ha "Bajba keveredett valaki", akkor feltehetően most is abban van, de nem biztosan..
Ha a két mondatot "lazán összevonja" valaki, egy bizonytalan helyzetet biztosnak vélt helyzetbe tesz..?
A múlt béli folyamatot áthelyezi egyfajta "megkérdőjelezhető jelen állapotba", ami a mai magyarban helyesen nem létező nyelvtani kategória, és a valóságot sem tükrözi, inkább szlengszerű hibás tömörítés.
@mederi: 1. Triviálisan nem igaz, hogy a nyelvtan nem írhatja felül a "valóságot" (bármit is jelentsen ez itt), hiszen sok nyelvet ismerünk, ahol nincs különbség. Ilyen egyébként a magyarnak az egyik változata is.
2. Triviálisan nem igaz, hogy ne volna a magyarban olyan, hogy "A házba van", hiszen ha nem volna ilyen, akkor nem rugóznál hetek óta ezen. Van ilyen, de neked ez nem tetszik.
Azt nem érted meg, hogy a nyelv nem az, amit te szeretnél, hanem az, ami van, amit a beszélők(nek legalább egy része) használ.
@Fülig James: @szigetva:
Arra utalok, hogy a grammatika nem írhatja felül a valóságot. Egyrészt nem mindegy, hogy ba/be, vagy ban/ben-t használunk, másrészt a magyar igéknek (is) van vonzata (sok esetben több is), csak nem pont úgy, mint más nyelvekben!
A valóságban helyek, helyzetek, szituációk, kapcsolat rendszerek, kitűzött célok, folyamatok, visszajelzések és minden más, amit valóságként szeretnénk megjeleníteni, hatást gyakorol arra, hogy elég-e egy önálló mondatot közölni valaki(k)nek, hogy az közérthető legyen. A magyar nyelv mint "analóg nyelv", használ analógiákat a nyelvtanában, ami egyrészt lassítja a megjelenítést, másrészt pontosításra törekszik ezzel a "segítséggel"..
Csak példaként emeltem ki az adott táblázat latinból fordított "VÉGHATÁROZÓK" elnevezésű sorát, ami az adott oszlop elnevezése, és szerepel benne a "ba/ be" is...
(Nem kell elolvasni a cikket, mert anélkül is megítélhető..:)
Ma már tudjuk, hogy a hová (ahogy a honnan is) irány határozók, de PL.: "Aputól vetted el ezt a pénzt?" és a válasz az, hogy "Nem, aputól kaptam.", a második mondat önállóan nem értelmezhető, látszik, hogy előzménye van. (Ha a "nem" után nem tesznek vesszőt, éppen az ellenkezőjét jelenti a nyilván hiányos mondat.)
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a venni, vagy a kapni igéknek ne lenne igei vonzata. A "vonzat" kérdő mondatnál, és az arra adott válasz mondatnál nyilván az ige elejére mint főnévi toldalék tevődik át (francia kérdő mondatnál nem pl. nem "ragad át" a főnévre), tehát szó szerint nem lehet "igei vonzatnak" nevezni, pedig bár módosult, mégis az, mert a főnév önállóan nem használja.
A ba/ be (bocsi, hogy a fentiek kapcsán megemlítem) a táblázat végén található..
Olyan van a magyarban, hogy pl. "A házban van." válaszként mondva, de olyan nincs "önállóan", hogy "A házba van." szintén válaszként mondva, mert az első mondat helyzeti állapot valakire nézve, valamire nézve, a második mondat folyamat eredményére utal pl. "A házba van telepítve valami (/ az)."
@mederi:
Nem értem a kérdést.
@mederi: "Kérdésem: egyetértetek-e velem?" Úgy általában, nem, mert a legtöbb hozzászólásodban butaságot beszélsz. Ha konkrét állítással kéne egyetérteni, akkor fogalmazd meg. Azt ugye nem várod, hogy a kedvedért most elolvasok egy cikket?
@Fülig James: 36
@szigetva: 7
Kérdésem: egyetértetek-e velem?
matarka.hu/koz/ISSN_1788-9979/vol_15_no_...o_1_2022_133-159.pdf
135. oldal táblázat..
A táblázatban a harmadik oszlop elnevezése egyben gondolom magyarázatként is elfogadható volna, ha a valóság meg nem cáfolná..
@szigetva:
Gratias in brevi.
@mederi: Sancta simplicitas!