Az unokák elfelejtik a világot – a tizedikes nyelvtankönyv meg őket
Informatikai alapismeretek, lingvicizmus, égbekiáltó hiányosságok, de használható tudást biztosító részek is tarkítják a tizedikes kísérleti tankönyvet, amit mintha hozzáértők és laikusok külön dolgozták volna ki. Egymással szemben álló egységek, haszontalan és hasznos részek, tolerancia és megbélyegzés – mindez egy könyvben.
A kísérleti tankönyvek és munkafüzetek kritikai elemzését ezúttal a tizedik osztályosoknak szóló nyelvtankönyvvel folytatjuk. Nagyon furcsa, kettős érzéssel fejeztük be a tankönyv áttekintését, ugyanis az egyes egységeket mintha teljesen más szemléletű és/vagy szakmai tudással rendelkező személyek írták volna. Megdöbbentő, hogy a tankönyv már a legelején hangsúlyozza a nyelvjárások és az „igénytelen köznyelv” közötti különbségtétel fontosságát, majd két oldallal később a nyelvhasználat alapján történő értékítélet helytelenségére hívja fel a figyelmet. Ugyanígy nem világos, hogy mit keres egy mai tankönyvben az online űrlapok kitöltése, a vásárlás, az Instagram és a Tumblr alapszintű leírása, amikor olyan, valóban hasznos részek is belekerültek, mint például az Europass önéletrajz vagy az állásinterjún való viselkedés.
A leíró és az előíró nyelvész összecsap
„Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni nyelvjárás és az igénytelen köznyelvi beszéd között” – olvashatjuk a 14. oldalon. A problémáról már írtunk korábban, és konstatáltuk, hogy sokaknál a dialektus (területi nyelvváltozat) és szociolektus (társadalmi rétegekre jellemző nyelvváltozat) erőteljesen elkülönül, közel sem egyenértékű. Míg a nyelvjárások tökéletesen elfogadhatónak minősülnek, addig a rétegnyelvek vagy azok egyes elemei már nem. A probléma ezzel az, hogy nyelvészeti szempontból a nyelvek és nyelvváltozatok között nem tudunk rangsort felállítani, minden nyelvváltozat egyenértékű. Nem tehetünk különbséget az alapján, hogy hol vagy kik használják az adott nyelvi formákat, csupán konstatálhatjuk azok meglétét.
Kissé paradox módon ugyanezt a tankönyv is leírja, a 38. oldalon ez áll:
Minden nyelv és nyelvváltozat egyenlő értékű: nincs könnyebb vagy nehezebb, szebb vagy csúnyább, egyszerűbb vagy bonyolultabb, hiányos vagy árnyaltabb stb. nyelv.
(Forrás: Jánk István)
Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az egység a továbbiakban a nyelvjárási beszélőkre hegyezi ki a fentieket, illetve az egyenértékűséget a kommunikációs funkció oldaláról közelíti meg. „A nyelv funkciója a kommunikáció” – kezdődik az idézett szöveg. Éppen emiatt siklik félre a lényeg, hiszen egy szó sem esik a nyelv identitásjelölő funkciójáról, ami az egyik legfontosabb: ezen keresztül érthető meg leginkább az egyenértékűség, illetve a nyelvi diszkrimináció égető problémája.
Különösen érdekes az előzőekkel kapcsolatosan a tankönyv nyelvészeti fogalmakat (nyelvi stigma, attitűd, presztízs stb.) tárgyaló része. A legelső, nyelvi attitűdről szóló bekezdés azt írja például, hogy:
Beszéde alapján feltételezzük a másikról, hogy művelt, okos vagy éppen tudatlan, beképzelt stb. Az ilyesfajta értékítélet jelenléte a kommunikációban elkerülhetetlen, de igen helytelen, ha ennek alapján elítélünk, megvetünk valakit.
Ez egy rendkívül lényeges pont; nagy öröm, hogy ezt leszögezték a szerzők. Az már kevésbé, hogy ugyanezen az oldalon a túlhelyesbítésről (hiperkorrekció) ezt írják:
A túlhelyesbítés során a beszélő a nyelvi stigmát, megbélyegzettséget igyekszik elkerülni. Ezért próbál nem véteni a köznyelv szabályai ellen, ez azonban sokszor sajátos nyelvi hibákat eredményez. Ilyen túlhelyesbítés például a könyörgök alak helyett a könyörgöm használata.
Mi történt, mi változott néhány sor megírásával később, könyörgöm? Egyrészt a túlhelyesbítés éppen azért alakul ki, mert egyes alakokat helytelennek kiáltunk ki, ahogy azt az utolsó mondattal teszik a szerzők. Ez nyelvi bizonytalanságot fog eredményezni, azaz a gyermek zavarban érzi magát majd, ha az érintett alakokat kell használja. Így inkább mindig a helyesnek kikiáltott fogja használni, még akkor is, ha az az adott szövegkörnyezetben nem megfelelőnek számít. Másrészt ennél rosszabb példa aligha juthatott volna eszükbe a tankönyv íróinak. A könyörgöm és a könyörgök nyelvi formák használata igen ingadozó. Úgy tippeljük, hogy mindkettőt kb. egyformán gyakran használják az emberek. Valószínűleg arra gondolhatnak itt a szerzők, hogy egy iktelen igét ikesen ragozunk, amikor a könyörgöm formát használjuk. Persze ez abszurd, hiszen mindkét alak nemcsak, hogy egyformán helyes, de egyaránt természetesnek hangzik.
(Forrás: Jánk István)
Az unokák elfelejtik a világot. A szerzők meg azt, hogy kinek írják a tankönyvet
Az előzőekhez kapcsolódva megállapítható, hogy a tankönyv sok-sok olyan idézetet tartalmaz, amelyek egy része a leíró, korszerű nézetet képviselő nyelvészektől (pl. Szilágyi N. Sándor) származik. Ám olyanok is akadnak, melyek nem éppen ezt a szemlélet jelenítik meg vagy nem ebbe az irányba terelik a tanulót és a tanárt. Erre példa Gyurcsó István Az unokák megszületnek című verse és az ehhez tartozó néhány feladat. A vers leegyszerűsítve a fiatalok és az idősebbek eltérő nyelvhasználatáról szól. A költő aggodalmát fejezi ki a nagyszülők nyelvváltozatának eltűnésével kapcsolatban, és ezt az érzetet erősíti a vershez tartozó feladatok egy része. A gond ezzel az, hogy a feladatok és a zárósorok mintha azt sugalmaznák, hogy az újabb nyelvi formák kevésbé jók, mint a régiek, és az utóbbiak feledésbe merülése rossz, negatív jelenség: „az unokák nem tanulják meg a varázsigéket, és elfelejtik a világot”. Természetesen azzal nincs gond, hogy egy ilyen vers előkerül a tanórán. Ám azzal már annál inkább, ha a feldolgozása egyoldalú.
(Forrás: Jánk István)
Az unokák természetesen nem felejtik el a világot, csak más szavakat használnak, mivel a társadalom és a nyelv is változik. Viszont a tankönyv szerzői erről sokszor megfeledkeznek, de nem csupán nyelvészeti vonatkozásban. Számtalan helyen találkozhatunk olyan oldalakkal, amelyek a diákok számára nyilvánvaló dolgokat tárgyalnak. A 90-es évek előtt született tanulók közül még csak-csak akad olyan, aki nem tudja, hogy mi az az Instagram vagy Tumblr, netalán nem igazán ért az online űrlapokhoz, de az a korosztály, amelyhez a tankönyv szól, ezeket napi szinten űzi. Így az ilyen jellegű fejezeteknek nincs túl sok értelmük.
Annak már inkább lett volna helye a tankönyvben, hogy a virtuális írásbeliség vagy írott szóbeliség megjelenjen az írott szöveg és az élőbeszéd közötti átmenetként. Ebben élnek a gyerekek, ezt használják nap mint nap (ellentétben a hagyományos írásbeliséggel), éppen ezért ezt elhagyni óriási hiba. Azon felül, hogy sokkal közelebb áll a diákokhoz ez az írásbeliség, nem kevés témakör tanításához jelent hatalmas segítséget, támpontot nekik. Azt nem is említve, hogy mennyivel korszerűbb mind oktatási, mind nyelvészeti szempontból, mint például az online vásárlás témaköre.
(Forrás: Jánk István)
Önéletrajztól az állásinterjúig, avagy a tankönyv hasznos tudást biztosító részei
Az eddigiek fényében különösnek hangozhat, de a tankönyv néhány kifejezetten hasznos fejezetet is tartalmaz. Olyan egységek ezek, amelyekben a tananyag pontosan úgy jelenik meg, ahogy kell: röviden és lényegre törően, valamint gyakorlati tanácsokkal ellátva.
Az állásinterjúról szóló rész például 12 pontban szedi össze, hogy mire figyeljen az ember ha behívják az interjúra. Ezek a banálisnak tűnő pontok egy tizenéves számára (de lehet, hogy egy felnőttnek szintén) nem biztos, hogy alapvetőek, így nagy segítséget nyújthatnak a későbbiekben. Az egységhez tartozó feladatok úgyszintén, mivel ezek többnyire olyan kérdések, utasítások, amelyek az állásinterjúkon gyakran kerülnek elő (pl. Sorold fel három jó és rossz tulajdonságodat!).
(Forrás: Jánk István)
Nyilvánvaló azonban, hogy egy olyan témakörnél, mint amilyen az állásinterjú, az önéletrajz, hivatalos ügyintézés stb., a gyakorlatorientáltság, a hasznos tudás a témakör jellegéből adódóan megvan. Az is kétségtelen, hogy ezek a témakörök a leghasznosabb elsajátítandó tartalmak közé tartoznak, mivel szinte biztos, hogy a tanulóknak szükségük lesz ezekre. Csak az a baj, hogy a nyelvtanban a legtöbb tananyagrész nem ilyen, nincs meg az eleve adott hasznosságuk a tankönyv grammatika-központúsága miatt. Ezért érdemes lenne ettől a szemlélettől elszakadni, és az előbbi témakörök mintájára olyan tartalmakat megalkotni, amelyek nem a tananyagot, hanem a diákok számára (kézzelfoghatóan) hasznos tudást biztosítanak.
@Kormos: :D
@csakegyvélemény: www.youtube.com/watch?v=OaQgFm7HlNg
Hogy kicsit konkrétabb legyek, gondolom mindenki káromkodik néha.
Mostanában akármi van, rögtön a legdurvább szitkokat hallom, abból is ugyanazt a kettőt-hármat, amik sokszor nem is illenek a helyzethez. Pedig vannak akiket élvezet hallgatni káromkodás közben.
@Kormos: Jogos :D hozhattam volna jobb példát is, no :)
@Jánk István: Nem is annyira a kor technikai és kulturális szókincsére gondoltam, nem lehet felróni egy mai tizenévesnek, ha nem tudja, hogy mi a góré, főleg ha nem vidéki.
Szerintem jó ha az emberben kialakul az igény, hogy minél változatosabban, érzékletesebben fejezze ki magát és legalábbis gazdag passzív szókincse legye. Ehhez olvasni kell. Sokat és igényes irodalmat is. El lehet éldegélni divatszavakkal és"az az izé"-vel is, de erősen befolyásolja a kapcsolatainkat, a társadalmi megítélésünket és szerintem a lelki életünket is, hogy
megfelelően ki tudjuk-e fejezni magunkat. És szerintem ez a képesség elég gyenge lábakon áll a legtöbb fiatalnál, a korábban említettek miatt.
Valamikor olvastam Kosztolányitól egy rövid írást,amiben azt fejtegette, hogy a 'fantasztikus' (ami úgy látszik már akkor is divat volt) helyett mi mindent lehetne mondani különböző helyzetekben.
@Jánk István: De, ismerik a górét. Csak ma a kukoricagóré a helyi mezőgazdasági maffia fejét jelentené XD
@csakegyvélemény: De mitől gazdagabb és kevésbé butább? Hogy használták a góré meg a csöbre szavakat?
Változik a társadalom, és vele együtt a nyelv is. Ma már nem nagyon ismerik a góré szót a fiatalok, mert egyszerűen nem az életük része. De ez fordítva is igaz: a nagyszülők általában nem ismerik a wifi, applikáció stb. jelentését.
A nagyszüleink nyelve lehet, hogy nem értékesebb nyelvészeti szempontból, de az általuk használt szókincs jóval gazdagabb.
Nem is kell a nagyszülőkig menni. Ez persze nem a nyelv hibája,
többet olvastak, elmélyültebben, mert kevesebb zavaró tényező volt, a társalgás még nem ment ki a divatból (nem a csevegés!) mivel nem volt tévé és internet, a divatszavak kevésbé butították le a nyelvhasználatot (ma sok embernek az is "projekt" ha wc-re megy).
Nem a nyelv romlott, hanem a nyelvhasználat, de végkimenetel szempontjából mindegy.
@scasc:
1. Én nem beszéltem magyartanárról, de ha már szóba hoztad: ahogy a biológiatanár feladata, hogy a rasszizmus ellen tudományos érvekkel küzdjön, ugyanúgy a magyartanáré, hogy a lingvicizmus ellen hozzon tudományos érveket.
2. A pedagógus feladata mind a rasszizmussal, mind a lingvicizmussal kapcsolatban az lenne, hogy rámutasson, hogy mindkettő mennyire helytelen. Éppen az lenne a nevelés feladata, hogy nehogy már azért ne vegyenek fel valakit egy munkahelyre, mert suksüköl. A gyerek persze halljon arról, hogy sokan megbélyegzik a suksükölést, esetleg meg lehet említeni, hogy bizonyos helyzetben óvatosságból jobb nem suksükölni, de nem arra nevelni, hogy kerülje a suksükölést. Nem kell úgy csinálni, mintha nem lenne lingvicizmus, de újratermelni sem kell.
Egyébként nem, nincs minden országban lingvicizmus, legalábbis olyan szintű, mint Magyarországon, nincs. Ez nem szükségszerűség.
@Fejes László (nyest.hu): Nem, te polemizálsz.
Azt írtam, hogy a *pedagógus* (nem az iskolai magyartanár nem "nyelvészettanár" ellenben a biológiatanárral) azt tanítsa: a társadalomban egyes nyelvváltozatok igényesebbnek *számítanak*. Mert ilyen polémiát vártam, előre kiemeltem.
És *amennyiben* egyes "fajok" egy *adott* társadalomban felsőbbrendűnek számítanak, úgy a biológiatanárnak biztos hogy nem, de a társadalomismeretben ennek a deskriptív említése igen, a pedagógus feladata. Ideális esetben azt megemlítve, hogy ez igazából alaptalan, de igen, ilyen gyarló az ember. És hogy ti remélem nem így fogtok eljárni.
De ha egy társadalmi tényt elhalgatunk, attól nem fog megszűnni, viszont annál inkább fognak olyan emberek kikerülni az iskolából, akik bizonyos szituációkat nem tudnak megfeleően értelmezni, és ennek megfelelően nem tudnak a mi, közös liberális értékrendünk alapján tenni ellene.
@Sultanus Constantinus: Az ismerete igen, de a lépten nyomon való használata nem. A bajor is tud hochdeutschul beszélni, ha nem tud, azt joggal tartják a műveletlenség jelének, de más bajorok között ez soha eszébe nem fog jutni, bajorul társalog velük, és akinek nem tetszik, annak mutat egy egyujjas nemzetközit.
@scasc: „Lingvicizmus mindig is fog létezni” Rasszizmus is.
„ a pedagógus feladata, hogy a diákjainak megtanítsa: egyes nyelvváltozatok igényesebbnek *számítanak*” Hát, akkor a biológiatanárnak is feladata, hogy megtanítsa, hogy egyes „fajok” felsőbbrendűnek számítanak.
@scasc: Erről van szó. A nyelvészekkel az a baj, hogy mindent kizárólag tudományos szemszögből vizsgálnak, kritizálnak, és ettől nem tudnak elszakadni. Pedig az iskola nem csak a tudományt, tudományos szemléletet hivatott oktatni, hanem a társadalmi elvárásokat is. Márpedig a társadalmi elvárásokhoz hozzátartozik a művelt köznyelv ismerete és a helyesírás is. Az pedig teljesen természetes, hogy ha adott nyelvváltozat csak a műveletlen, iskolázatlan emberekre jellemző, akkor az alapján is fogják megbélyegezni őket. Ezzel nem lehet mit kezdeni, a társadalom így alakította ki.
Míg nyelvészként nyilvánvaló, hogy minden nyelv a saját közegében tökéletes, addig az iskolában nem puszta deskriptív nyelvészetnek van helye. (Ez a nyelvészet stúdiumának az obligója).
A pedagógus feladata, hogy a diákot felkészítse az életre és abban minél jobb esélyeket biztosítson neki.
Lingvicizmus mindig is fog létezni: a társadalom elit rétegei mindig keresnek lehetőséget a mi:ők különbség kifejezésére és felfedezésére, és erre a nyelvhasználat, melyet legelsősorban a családban sajátítunk el, kiválóan alkalmas.
Amíg viszont ez létezik, addig a pedagógus feladata, hogy a diákjainak megtanítsa: egyes nyelvváltozatok igényesebbnek *számítanak*, és ezek használatát oktatnia kell, ugyanis:
Aki az "elit" nyelvváltozát, vagy ahhoz egy közelebb állót, mint egy alacsony presztízsűt beszél (mert pl. az iskolában megtanulta), ugyanúgy jobban fog érvényesülni (átlagban; egyedi sorsok eltérhetnek), mint aki ismeri pl. a kínálat és kereslet alapvető viszonyát és hatását az árakra, vagy mint aki tudja, hogy 2+3 = 5 jobban fog érvényesülni (nagy átlagban), azzal szemben, aki nem.