Ötödikes munkafüzet:
Magyar nyelv. És kommunikáció?
Folytatjuk az OFI honlapján található kísérleti taneszközök elemzését. A legutóbb bemutatott ötödikes Magyar nyelv és kommunikáció tankönyvhöz tartozó munkafüzetet vesszük alaposan szemügyre, amiben szerencsére nyoma sincs a nyelvművelői szemléletnek. Ellenben a korszerű, kommunikáció-központú, kompetencialapú szemléletet nyomokban tartalmazza. De csak nyomokban.
Korábbi cikkünkben a TÁMOP-3 1.2-B/13-2013-0001 jelű projekt keretein belül elkészült taneszközök közül az ötödikes Magyar nyelv és kommunikáció című tankönyvvel foglalkoztunk. Most ennek a párját, az ötödik évfolyamra készült munkafüzetet néztük meg, amelynek olvasgatása közben nosztalgikus érzés fogott el minket. A kompetenciaalapú oktatás, nevelés előtti idők hangulata, pedagógiai szemlélete húzódik meg a feladatok mögött, még akkor is, ha több helyen fellelhetőek a kompetencialapú oktatás és nevelés csírái. Félreértés ne essék: a munkafüzet tartalmaz kiváló feladatokat, amelyek tökéletesen alkalmazhatóak az ismeretek visszakérdezésére, ellenőrzésére, és több helyen a használható tudás megszerzését tűzik ki célul. De sok esetben csupán a klasszikus ismereteket számon kérő beállítódással találkozunk.
A jó
Elsőként lássuk, hogy miért okozott számunkra nagyon nagy örömöt az ötödikes munkafüzet! Egyrészt elmondható, hogy a készítők törekedtek a változatosságra a feladatok létrehozásánál. Változatosság alatt elsősorban a feladattípusok (a többszörös választástól kezdve a sorképzésen át az illesztéses feladatokig), a formai szempontok (nyílt és zárt végű kérdések) és a gondolkodási műveletek, szintek sokféleségét értjük. Ennek pozitív hozadéka, hogy a tudás visszakérdezése, ellenőrzése nem válik egysíkúvá, a tanulók kevésbé unják. Ha pedig mérőeszközként tekintünk a munkafüzetre, maga a mérőeszköz is színes, változatos, illetve többféle lehetőséget nyújt a tanár és a diák részére egyaránt.
Másrészt jó az is, hogy nem találtuk a legkisebb jelét sem annak, hogy a készítők a hagyományos nyelvművelői szemlélet hívei lennének. Épp ellenkezőleg: a taneszköz egyes feladatai remekül oldják meg annak közvetítését a tanulók felé, hogy különböző helyzetekben különböző nyelvhasználati módok a célravezetőek, „helyesek”.
(Forrás: Jánk István)
Tehát a munkafüzetben nem az előíró, folyton a hibákat kereső szemlélet jelenik meg, hanem egy sokkal toleránsabb, leíró, az adott beszédhelyzetnek való megfelelésre fókuszáló nézőpont. Ez egy hatalmas előrelépés, követendő példa, ám ez csak az érem egyik oldala...
A rossz
A jó dolgokat általában rosszak is követik, ez az élet rendje. Nincs ez másképp a vizsgált munkafüzet esetében sem. A felsorolt jók mellett bizony komoly hibákat is elkövettek a készítők, és itt nem a szakmai, tárgyi tévedésekről van szó. A feladatok változatossága ellenére mégis érezhető valami egyhangúság, legalábbis, ami a feladatok által visszakért tudást illeti.
A munkafüzetben gyakran találkozunk olyan feladatokkal, amelyek játékosak vagy a gyerekhez közel állhatnak (pl. az internet lehetőségeinek beépítésével, figyelembevételével). Viszont ez még nem garancia arra, hogy a tanuló valóban használható, hasznosítható tudást fog szerezni, ahogy az sem, hogy nem pusztán a klasszikus ismeretközpontú tanulásról van szó.
(Forrás: Jánk István)
Az egyik legnagyobb probléma a munkafüzettel, hogy a feladatok egy tekintélyes hányada látszólag a modern idők diákjának készült, ám a pedagógiai szemléletük sok esetben nem igazodik a mai kor kívánalmaihoz. Az persze nagyon is dicsérendő, hogy a tananyag követi a társadalmi változásokat. De miért nem teszi meg ezt pedagógiai oldalról is?
Ide kapcsolódik szorosan a képesség és az ismeret, a grammatika és kommunikáció-központúság kérdése. Mindegyik fajta feladatra találunk példát bőven. A gond csak az, hogy külön-külön, egymást elválsztva jelennek meg. Miért baj ez? Egyfelől a szűkös időkeret miatt ez egyáltalán nem célravezető. Másfelől (és ez a nagyobb probléma) a kommunikáció-központú szemlélet és a grammatika nemhogy nem találkozik, elmegy egymás mellett köszönés nélkül.
(Forrás: Jánk István)
Hasonló a helyzet az ismeret- és a képességjellegű tudásnál is: nem a tananyagba ágyazott a képességfejlesztés, hanem inkább önálló, különálló egység. Ez bizonyos területeknél lehet éppen praktikus, de a legtöbb témakörnél nem ez a helyzet. A képességet nem az ismerettől szorosan elkülönülő fogalomként kell értelmezni, hanem azzal kölcsönhatásban lévő, egymást kölcsönös befolyásoló kompetenciarészként. Már csak azért is, mert a kompetenciába kissé leegyszerűsítve a képességek, készségek és a különféle ismeretek tartoznak (meg még sok más egyéb is, pl. motívumok, attitűdök). És az oktatásnak és nevelésnek ilyen alapon kellene működni.
És a csúf (igazság)
Ne higgyük azonban, hogy a fentebb leírt problémák kizárólag a taneszközt készítők hibái. Akik a tanterveket létrehozzák, éppannyira felelősek ezekért, ha nem jobban, mint ők. Hiszen a tankönyveknek, munkafüzeteknek követniük kell a kerettantervet, ami akármennyire is próbálja a kompetenciákat kiemelni, hangsúlyozni, annyi és olyan ismeretjellegű tudást határoz meg és követel, hogy a kompetenciaalapú tanítás és tanulás gyakorlati megvalósulásra egyszerűen nem biztosít (kellő) lehetőséget.
(Forrás: nyest.hu)
Egy valami biztos: attól még, hogy valami játékos, még nem feltétlen képességfejlesztő. Attól még, hogy egy feladat jópofa, még nem biztos, hogy jó is. Ha ilyen jellegű feladatok megoldását kérjük a gyerekektől, akkor nem teszünk mást, mint a bemagolt, betanult ismereteit ellenőrizzük. Erre természetesen szükség van ugyanúgy, mint a képességek mérésére. Ám nem csak ismeretekre és azok mérésére van szükség. Ugyanígy: nem egyedül csak a képességek fejlesztésére és mérésére kell koncentrálni. A kettőre együttesen, a képesség és az ismeret arányát szem előtt tartva kell a tevékenységünket végezni. Ha pedig nagyon merészek vagyunk, a képességek és készségek fejlesztését és az ismeretanyagot összekapcsolhatjuk, a tananyagba ágyazva történhet a képességfejlesztés, ami már valóban a kompetenciaalapú oktatást és nevelést teszi lehetővé.
A nyelvtan esetében pedig nem elég az, ha véletlenszerűen kommunikáció-központú feladatok, egységek tarkítják a munkafüzetet. Az egységek mindegyikét, a taneszköz egészét át kellene, hogy hassa a szemlélet, különben a kommunikáció-központúság csak egy szürke fejezet lesz a munkafüzetben, tankönyvben és a tanuló életében is.
Az én időmben egyszerűen "beszélgetés füzet" lett volna a neve, nem ".. és kommunikáció"..
Az, hogy "Magyar nyelv és ..", már túlhatározás lenne, hiszen "beszélgetni" magyarul, magyar kifejezéssel szoktak (nem csak) a gyerekek.. (Szegények azt sem tudják, mi a "kommunikáció" pontos jelentése, különösen ha alacsonyabb szintű társadalmi rétegből jönnek, mert akkor a szülő sem tudja. A gyerek és a szülő is, már a füzet címének láttán megriad, hogy mi a fenét akarnak tanítani a nagy "okosok"..)
társas érintkezés.
a komm-un-iká-ció s a kom-muni-ka-ció is baromság. (jön-állandósításban, jön-kismenyország-ság, he babilon sötétsége)