„A nyelv titokzatos dolog” – Hát még az ötödikes nyelvtan(könyv)!
Nemrég jelentek meg az OFI honlapján a „megújuló tankönyvek és a hozzájuk tartozó munkafüzetek, szöveggyűjtemények és kiegészítő anyagok”. Megnéztük hát, hogy mitől megújulóak az új tankönyvek, mit tartalmaznak, mennyire követnek korszerű szemléletet. Elsőként az ötödikes magyar nyelv és kommunikáció tankönyvet vettük alaposan szemügyre.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) honlapján pár hete váltak elérhetővé a TÁMOP-3 1.2-B/13-2013-0001 jelű projekt keretein belül elkészült tankönyvek és a hozzájuk tartozó munkafüzetek, szöveggyűjtemények és kiegészítő anyagok. Ezek összesen hat évfolyamot érintenek: első és második, ötödik és hatodik, valamint kilencedik és tizedik osztályosok számára készültek. A tantárgyakat illetően vegyes a kínálat. A magyar nyelv és kommunikáció mellett irodalom, matematika, történelem, környezet- és természetismeret, erkölcstan, illetve szakiskolai közismeret tárgyak közül válogathatunk. Mi elsőként az ötödikes magyar nyelv és kommunikáció tankönyvre voltunk kíváncsiak, elsősorban tanítási és tanulhatósági szempontból.
A tankönyv felépítése
A 136 oldalas ötödikes nyelv és kommunikáció tankönyv hat nagy fejezetre és több kisebb egységre bomlik, amelyek nagyjából azonos felépítésűek. Mindegyik egység egy előzetes ismeretekre vonatkozó kérdéssel kezdődik, majd az aktuális tananyag tárgyalását követően általában egy összefoglaló résszel és egy játékos feladattal zárul. Az ismereteket nyújtó szövegrészt is kérdések, feladatok, valamint többnyire releváns képek, illetve kiemelések (fő fogalmak, melyek a könyv végén található fogalomtárban szerepelnek) segítik.
A tankönyv elején a szerzők és a szerkesztők a hagyományos „jó munkát kívánunk” szöveg mellett hasznos tanácsokkal látják el a diákot. Amellett, hogy ismertetik a könyv felépítését, tippeket, ötletek adnak az eredményes tanuláshoz, például az olvasás módjainak (figyelmes, gyors, áttekintő, kereső) ismertetésével vagy az értési nehézségek kiküszöbölési lehetőségeinek bemutatásával.
(Forrás: Jánk István)
Ezek azonban csak akkor működhetnek, ha a diák tudja, hogyan kell például jegyzetet készíteni, ami elsőre ugyan egyszerűnek tűnhet, de egy ötödikes gyerek számára nem feltétlenül az. Vagyis a pedagógusnak nem elég önmagában ezt a szövegrészt elolvastatnia a gyerekekkel: meg is kell tanítania – feltéve ha nem ismerik a diákok – a segítő szavak mögött húzódó módszereket, lehetőségeket.
Ehhez a ponthoz kapcsolódva egy nagyon lényeges kérdést kell feltennünk: kinek készült a tankönyv? A diáknak vagy a tanárnak? Esetleg mindkettőnek? A Magyar nyelv és kommunikáció 5. tankönyv esetében úgy tűnik az utóbbiról van szó, vagyis az tankönyv és tanári segédlet is egyben. Erre nemcsak a fentiek utalnak, hanem rengeteg olyan feladat, ami látszólag a diákhoz szól, de valójában a tanárnak ad segítséget az óratervezéshez. Nehéz eldönteni, hogy ez jó vagy rossz, hiszen mindkét álláspont mellett lehetne érvelni.
(Forrás: Jánk István)
Egy tankönyvnek alapvetően a gyereknek kell szólnia, az ő munkáját, fejlődését kell elősegítenie, nem pedig a pedagógusét. A pedagógusnak tisztában kell lennie azzal, hogy az adott tartalmat hogyan közvetítse a tanulók felé, milyen módszereket, eszközöket, munkaformákat stb. alkalmazzon, hogyan tudja hatékonyon fejleszteni a gyerekek gondolkodását stb. Éppen ezért nem biztos, hogy célszerű egy tankönyvnek tanári segédlet funkciót is betöltenie.
Ellenben, ha az oktatás hatékonyabbá tétele a cél, akkor lehet helye az ilyen tankönyveknek a tanításban. Az ötlettelen vagy tankönyvközpontú tanároknak hatalmas segítséget nyújthat, hiszen változatos, a gondolkodást fejlesztő feladatokkal taníthatják a diákjaikat. Elszakadhatnak a frontális, tanárközpontú módszertől, kipróbálhatnak annál jóval hatékonyabb lehetőségeket (feltéve, ha nyitottak az ilyesmire). A kreatív, változatos módszereket alkalmazó, korszerű szemléletet követő tanároknak pedig azért válhat hasznára egy ilyen tankönyv, mert rengeteg ötletet meríthetnek belőle, amennyiben erre szükségük van.
Felemás feladatok
A tankönyv funkciódominanciája szerint a munkáltató tankönyvek közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos, közlő típusú tankönyvekkel szemben sok-sok feladatot, aktivizáló kérdést is tartalmaz. Ám ez jelen esetben nem csupán annyit jelent, hogy az adott egység végére írtak néhány kérdést a könyv készítői. Az egységek végén, elején és a fejezeten belül egyaránt találhatunk kérdéseket, feladatokat, melyek igen praktikusak.
A fejezet elején található kérdések például az előzetes tudás felidézésére szolgálnak. Ez összhangban van a konstruktivista pedagógiával, hiszen az a tanulási folyamat első lépésének az előzetes ismeretek előhívását tartja. Ez azonban nem feltétlen azt jelenti, hogy a tankönyv az előző anyagrészre kérdez rá, gyakran a tanuló saját tapasztalataira, gondolataira kíváncsi:
(Forrás: Jánk István)
Az ilyen jellegű kérdések a tanulási folyamatot hatékonyan segítik több szempontból is. A tanulók előzetes ismereteit nemcsak előhívják, hanem az új ismereteiket igyekeznek egy már meglévő fogalmi keretbe illeszteni, valamint a tanulók ráhangolódását is megteremthetik. Ez mindenképp dicséretes, ám az már kevésbé, hogy ugyanezt a hasznosságot az ismereteket közlő szövegrészbe ágyazott kérdéseknél nem feltétlen érezhetjük, sőt ezek sokszor kissé feleslegesek is:
(Forrás: Jánk István)
Több, a fentihez hasonló szöveggel ellátott kép található az ötödikes tankönyvben, aminek láttán az embernek az az érzése támad, hogy néhol ki kellett valahogy tölteni a helyet. Ezek természetesen kérdésnek jók egy-egy tanórán, csak nem igazán mondhatók szükségesnek. Pláne azért nem, mert ugyanúgy számos, valóban hasznos feladatot is találhatunk a tankönyvben, amelyek ténylegesen indokoltak és kiválóak:
(Forrás: Jánk István)
Az előbb említett feladatok azért nagyszerűek, mert nemcsak az elméleti tudásanyagot gyakoroltatják a gyerekekkel, hanem azoknak a gyakorlati alkalmazását is. Mindez pedig szórakoztató és egyáltalán nem életidegen, erőltetett; a könyv rengeteg helyen figyelembe veszi, hogy az Y generáció a könyvek helyett inkább az internetet választja mint az ismeretszerzés fő forrását.
Az ismereteket közlő szövegrészek
Annak, aki arra számít, hogy itt az interneten keringő, a kísérleti tankönyvek szakmai hiányosságait kiragadó bejegyzésekhez hasonló elemzésről lesz szó, sajnos csalódást kell okoznunk. Megnyugtatásképp: igen, ebben a tankönyvben is találhatunk szép számmal tárgybeli, tárgyi tévedéseket, de ez – hiszen emberek készítik, akik bizony hibázhatnak – nem olyan izgalmas (ezt majd a pedagógusok korrigálják). Az már sokkal inkább, hogy ezek a részek mennyire követik a modern nyelvészet és oktatás álláspontját.
Első ránézésre a tankönyv korszerű szemléletű, de ha mélyebben beleássuk magunkat, rájövünk, hogy ez gyakran sajnos csak a látszat. A nyelvváltozatok tárgyalásánál például a következőt olvashatjuk:
Milyen jó, hogy az anyanyelvnek olyan sokféle változata van! […] Azt a közérthető nyelvváltozatot, amelyet az igényes átlagemberek beszélnek, köznyelvnek nevezzük. Érdekes megfigyelnetek, hol helyezkedik el ehhez képest az a nyelvváltozat, amelyen ti beszéltek! Bizonyára van olyan társatok, akinek beszédét a szleng jellemzi. Így nevezzük azt a bizalmas, baráti körben, élőszóban használható lazább nyelvváltozatot, amely a nagyvárosokban gyorsan terjed. Ezen a nyelven nehezen tudtok beszélgetni az idősebbekkel, és ha ezt használnátok a feladatok megoldásakor, csupa piros aláhúzás kerülne a dolgozataitokba is.
Az első mondat örömteli felkiáltása a továbbiakban teljesen értelmét veszti, gyakorlatilag a folytatásból az derül ki, hogy mégsem olyan jó ám, hogy a nyelv többféle változatban él. A köznyelv közérthető és az igényes emberek beszélik. A szlengért büntetés jár. A saját nyelvváltozat elhelyezkedése a standardhoz/köznyelvhez képest. Ezek mind-mind azt sugalmazzák, hogy mégsem olyan jó dolog a köznyelvtől eltérni.
Játsszunk egy kicsit, és fogalmazzuk át ezt a szövegrészt úgy, hogy a leíró nyelvészi szemléletet kövesse (kiemelve a lényegi eltéréseket)!
Milyen jó, hogy az anyanyelvnek olyan sokféle változata van! […] Azt a
nyelvváltozatot, amelyet az átlagemberek beszélnek, köznyelvnek nevezzük. Érdekes megfigyelnetek, hogy milyen különbségek vannak ahhoz a nyelvváltozathoz képest, amelyen ti beszéltek! Bizonyára van olyan társatok, akinek beszédét a szleng jellemzi. Így nevezzük azt a bizalmas, baráti körben, élőszóban is használható lazább nyelvváltozatot, amely a nagyvárosokban gyorsan terjed. Ezen a nyelven nehezen tudtok beszélgetni az idősebbekkel, és ha ezt használnátok egyes feladatok megoldásakor, akkor nem megfelelő stílust használnátok, így sok piros aláhúzás kerülne a dolgozataitokba is.
Mi változott? Csupán annyi, hogy nem azt közvetítettük a gyerek felé, hogy ami a köznyelvtől eltér, az rossz, hanem felhívtuk arra a figyelmet, hogy különböző szituációkban, különböző nyelvváltozatok a célravezetőek. És ez így már nem csak látszólagosan követi a leíró és hozzáadó szemléletet.
De nem csupán a negatívumok kiemelése volt a cél az idézett rész közlésénél. Ahogy látszik itt is és még számos helyen, a készítők igyekeztek minél közelebb hozni a tananyagot a gyerekekhez. A fogalmak, definíciók könnyen értelmezhetőek, illetve a fogalomtárban megtalálhatóak a kiemelt kifejezések. Ezen kívül hétköznapi példák, érdekes felvetések, kérdések lazítják fel az ismeretanyagot, ami igen fontos előrelépés pedagógiai szempontból.
Akkor tehát jó vagy nem az új tankönyv?
Összességében az ötödikes kísérleti nyelv és kommunikáció tankönyv a korszerű oktatási és nevelési szemléletet igyekszik követni, ám több helyen az az érzésünk támadhat, hogy ez csak felszínesen sikerül. Egyes feladatok teljesen céltalanok, olyanok mintha a tankönyvkészítők hirtelen jött, kósza gondolatait rögzítenék vagy egyszerűen csak a hely kitöltésére szolgálnának. Viszont számos feladat kiválóan alkalmazható a tanórán és a tanórán kívül egyaránt. Ezek a diákok kreativitásának, gondolkodásának a fejlesztését, a tanulási folyamat segítését teszik lehetővé, és mint ilyenek nagyban hozzájárulnak a tanítás eredményesebbé tételéhez.
Ami egyértelműen dicséretes kezdeményezés, hogy a tankönyv ismereteket közlő szövegeit megpróbálták a készítők gyerekbaráttá tenni. Általában nem bonyolítják túl a tananyagot, kiemelésekkel és fogalomtárral segítik a diákot, valamint a gyerek nyelvén, a gyerekhez szólnak. Persze sok (szakmai) hiányosság is adódik ebből, de ha a tanulók képességét a tananyagba ágyazva szeretnénk fejleszteni, akkor el kell végre fogadnunk, hogy ha túl sok az ismeretanyag, akkor ez nem lehetséges. Vagy kifutunk az időből, vagy nem tanítunk meg mindent. Vagy frontálisan végigmegyünk a tananyagon, és aki megérti, megérti, aki nem, az nem, vagy differenciáltan, az egyéni különbségekre és képességekre is tekintettel vagyunk, és követjük „a kevesebb, néha több” elvét. Ahogy ezt nagyon bölcsen a tankönyv szövegei is sokszor teszik.
Ám ez még önmagában nem elegendő. A legnagyobb probléma ezzel a tankönyvvel az, hogy míg a feladatok nagyjából követik a korszerű és hasznos nyelvészeti, oktatási szemléletet, addig az ismereteket közlő szövegrészek teljesen ad hoc módon, vagy csak látszólag teszik ugyanezt. Ennek oka a címben és a tankönyv második oldalán szereplő, Pilinszkytől származó idézet mellett, hogy valószínűleg az anyanyelvi nevelés és oktatás egyelőre még nem készült fel a nyelvészet és pedagógia új szemléletére és eredményeire.