Kevés a hely? Jegyzetelj! – A hatodikos kísérleti nyelvtanmunkafüzet
Folytatjuk a kísérleti tankönyvek és munkafüzetek elemzését. Ezúttal következzen a hatodikos Magyar nyelv és kommunikáció munkafüzet, ami bizonyos szempontból nagyon jó, bizonyos szempontból meg nagyon nem. Ötletes és modern szemléletű részeket találtunk az unalmas, hagyományos, ismereteket számon kérő egységek között, és alapvető formai hiányosságokat...
Az új kísérleti taneszközök elemzését folytatva az előző cikkünkben bemutatott hatodikos tankönyv munkafüzetére térünk át. A nyelvészeti szemléletre most nem fektetünk olyan nagy hangsúlyt, mint az előző cikkünkben, ugyanis a szemléletmód ellen nem igazán lehet szót emelni. Viszont azt sem lehet mondani, hogy a leíró nyelvészetet, valamint az additív módszert követi. Inkább afféle „egyiket sem” típusú taneszköz ez. Mintha a hagyományos nyelvművelői feladatokat utólag kivágták volna és ad hoc feladatokat szúrtak volna be helyettük. Ez természetesen még mindig jobb, mintha a felcserélő módszer köszönne vissza, ahogy a hatodikos tankönyvben. Mindenesetre most elsősorban a pedagógiai oldalra, azon belül pedig a tesztkészítés nehézségeire koncentrálunk.
Írd le, töltsd ki, húzd alá!
Igaz, hogy a hatodikos munkafüzet nagyon precízen megszerkesztett feladatok sokaságát tartalmazza, valamiért mégsem érezhető az újszerűség. Sőt, inkább nosztalgikus élmények idéződnek fel bennünk, mivel hasonló jellegűek a feladatok, mint sok-sok évvel ezelőtt. Nem volt egyszerű rájönni, hogy miért is van ez így, de van egy tippünk, ami a feladatok követelményszintjével kapcsolatos...
A feladatokhoz tartozó egyik legjellemzőbb követelményszint a felidézés. Azaz a válaszadás önállóan alkotott elemekkel: ebbe a típusba olyan feladatok tartoznak, melyekben a tanulónak a megtanult, majd felidézett ismeretet kell leírnia valamilyen formában; például kiegészítve egy táblázat hiányzó részeit vagy egy egyszerű kérdésre adva választ (pl. „Egészítsd ki az alábbi fürtábrát!”).
(Forrás: Jánk István)
A felidézésen kívül még öt követelményszintet szoktak elkülöníteni a tesztkészítésben. Az egyik a felidézésnél egyszerűbb ráismerés, amelynél a válaszadás megadott elemek közüli választással történik (pl. „Húzd alá az anyagneveket az alábbi szavak közül!”). Itt csupán a tanultakra kell „ráismernie” a gyereknek, kevésbé kell kreatívan eljárnia, akárcsak a felidézés esetében. Éppen ezért kérdéses, hogy az ilyen feladatoknak mennyire van létjogosultságuk egy mai (korszerű szellemű) munkafüzetben.
A munkafüzet a gyereknek készül elsősorban, az ő fejlődését szolgálja. Az ilyen feladatok viszont leginkább a bemagoltakat kérik számon, amit a gyerek vagy tud, vagy nem tud, ezért kikeresi a tankönyvből a megoldást, vagy lelesi a padtársáról. De hogy ettől nem fejlődik túl sokat, az szinte biztos. Legfeljebb felvett tudásként, azaz néhány perctől maximum néhány napig tartó tudásként raktározódik az ilyen ismeret, aminek ilyen formában nem sok haszna van.
(Forrás: Jánk István)
Másrészt az olyan jellegű kérdések, amelyekhez ezek a követelményszintek tartoznak egész egyszerűen feleslegesek, hiszen órai kérdésként, a tanár szájából is lehangozhatnak. Ezeknek a feladatoknak ilyen formában a dolgozat vagy az összefoglalás részeként van többnyire értelme. Így csupán a helyet foglalják, mivel nem vagy kevésbé segítik a tanulók gondolkodásának fejlődését.
A ráismerésnél és a felidézésnél bonyolultabb a többi követelményszint, az átalakítás, a kivitelezés, az értelmezés, valamint a magyarázat. Persze ezekre is akad példa ebben a munkafüzetben, de közel sem annyi, mint az előző kettőre. És itt az első bökkenő: épp fordítva kellene, hogy legyen a kettő aránya, mert míg a felidézés és a ráismerés főképp az információk rögzítését szolgálja (pl. tudom, hogy mik a tudományos stílus jegyei), addig a többi követelményszint már ezek hasznosíthatóvá tételét, ezzel együtt a kreativitás és a gondolkodás fejlesztését segíti elő (pl. tudok tudományos szöveget írni).
Kevés a hely? Jegyzetelj!
A munkafüzet készítői a követelményszintek arányának nem megfelelő elosztásán túl egy formai hibát is elkövettek. Számos nagyszerű feladatnál a megoldásra hagyott hely nem elegendő, ami egy apró hiba ugyan, de annál nagyobb problémákat okozhat.
(Forrás: Jánk István)
Mit tesz a diák, ha nincs elég hely egy feladat megoldására? A legjobb esetben előveszi a füzetét vagy egy külön lapot, így oldja meg a fennálló problémát (és így még a jegyzetelést is gyakorolja). Az is lehetséges, hogy a helyhiánnyal megbirkózva bezsúfolja a szűkösre szabott munkafüzetbe a gondolatait, mondatait. Ha ki tudja olvasni, nyomon tudja követni a papírra vetetteket, akkor ezzel sincs gond. Viszont előfordulhat az is, hogy a tanuló egyáltalán nem vagy a kijelölt helyhez mérten oldja meg a feladatot. Egyik alternatíva sem kedvező, mert ahelyett, hogy a gyerek kreativitásának kiteljesedést, szárnyalását biztosítanánk, épp ellenkezőleg járunk el: korlátok közé szorítjuk azt. Hacsak nem épp a tömörség és az egyszerűség a cél, akkor ez a feladat nem lesz eredményes.
Mondhatnánk persze, hogy a munkafüzet szeretne minél több feladatot kínálni a tudásszomjukat csillapítani vágyó tanulóknak, de a kezdetektől feltűnik egy nagyon érdekes dolog. Az egyes egységek végén – de nem feltétlen az összefoglaló egységeknél – feltűnik egy hol pár soros, hol majd fél oldalas @Jegyzetek elnevezésű rész. Hogy miért, arra a szerzők válaszolnak a munkafüzet elején: „Néhány lecke végén találsz egy @Jegyzetek feliratot és vonalakat, ide az internetes vagy könyvtári kutatást igénylő feladatokhoz kapcsolódó jegyzeteidet írhatod.”
Az előzőek fényében mindez felesleges papír- és helypazarlásnak tűnik. Modern világban élünk, ha a gyerek kutat az interneten, és talál valami érdekeset, akkor berakja az adott oldalt könyvjelzői közé, lementi egy mappába, vagy nyit egy szövegszerkesztőt és oda másolja az adatokat. Ha nincs számítógépe, akkor meg leírja a (jegyzet)füzetébe.
(Forrás: Jánk István)
Annyiban jó az ötlet, hogy az adott fejezethez tartozik a jegyzet, ezáltal könnyebben visszakereshető. Csakhogy @Jegyzetek rész nincs minden egységnél, inkább csak ad hoc módon beszúrva, találomra. A Hogyan írjuk helyesen a tulajdonneveket? egységben például 16 sort jegyzetelhet a nebuló, míg a névmásokat, viszonyszókat, valamint mondatszókat összefoglaló résznél csupán kettőt. Meglepő módon a Sajtó, elektronikus sajtó, online hírek egységnél egyetlen sor sincs erre a célra fenntartva. A legviccesebb pedig az, hogy a Jegyzetelés, blogolás egységnél szintén nincs erre kijelölt hely.
A beszédhelyzet valódi figyelembevétele és a korszerűség
Néhány olyan feladatot is felfedezhetünk a tankönyvben, amely valóban odafigyel a nyelvi, nyelvhasználati különbségekre, illetve az eltérő kommunikációs funkciókra. Ezek a beszédhelyzethez való igazodást és az azokban megjelenő különböző funkciókat és „helyességeket” villantják fel. Ezek közül van néhány, amely mintaként szolgálhat a jövendőbeli tankönyv- és munkafüzet-szerkesztőknek:
(Forrás: Jánk István)
Ezek a feladatok nemcsak hogy nagyon ötletesek, de elősegítik a toleránsabb és tudatosabb nyelvhasználók nevelését. A nyelvhelyesség így már nem az eredendően helytelennek, rossznak vélt kifejezések üldözését jelentené, hanem a beszédhelyzetnek való megfelelést, a helyzethez igazított nyelvhasználatot. Ennek megértése pedig valószínűleg a nyelvi diszkrimináció mérséklődését is jelentené.
(Forrás: Jánk István)
Még egy nagy fontos egységre szeretnénk felhívni a figyelmet: A sajtó és az internet világa című rész ez, amely minden kétséget kizáróan iránymutató a taneszközkészítésben.
(Forrás: Jánk István)
Az összefoglalás a következőképpen kezdődik: „Mit csinálna Toldi Miklós a 21. században? Képzeld magad a helyébe!”. Ez egy remek indítás, a gyermek szabadjára engedheti a fantáziáját, gondolkodhat. Ezután választania kell magának profilképet a megadott képek közül, amit indokolni kell. Itt persze a tanártól függ, hogy hogyan kezeli az esetleges, nem várt megoldásokat, de ez már más kérdés: a játékosság és a motiváltság adott.
Ezután egy blogbejegyzést kell írni a cseh vitézzel folytatott párbajról, természetesen egyes szám első személyben. A szerzők remekül oldják meg az irodalom tantárgy összekapcsolását a nyelvtannal, valóban integrálják a tantárgyakat. És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen feladat mennyivel közelebb áll a gyerek világához, mint egy egyszerű esszé a párbaj bemutatásáról.
Ez utóbbiakhoz hasonló feladatokat készíteni, kreatívnak lenni és kreativitást biztosítani a tanulóknak: ez lenne a jövő taneszközeinek az útja. Mert az eddigi módszerek, eszközök nem túl sok jóval kecsegtetnek, vagyis változtatnunk kell. Azonban a változtatást nem lenne szabad ímmel-ámmal, pár feladat vagy egység erejéig képviselni, hanem gyökeresen, a teljesség igényével kellene végrehajtani.