Mesés gazdagság, végtelen kreativitás
Néha, amikor beszélnek, azt se tudjuk, mire gondolhatnak. Sokszor ráncoljuk a szemöldökünket, hogy honnan veszik azt, amit mondanak. Néha bölcsnek, néha titokzatosnak találjuk mondataikat. Pedig csak beszélni tanulnak.
Többször esett már szó a magyar nyelv elsajátításának nyelvi nehézségeiről. Beszéltünk a főnevek és az igék toldalékairól, a névmások alakjairól, a mondatok szórendjéről, a szókincs fejlődéséről és azokról a módszerekről, amelyekkel elemezni próbálják a gyerekek a nyelvi adatokat. Ezúttal kissé eltávolodunk a nyelvi formák világától, és egy kicsit megpróbálunk belenézni a nyelvet elsajátító gyerek koponyájába. Mire gondolhatnak?
Felnőttekkel társalogva is előfordulhat, hogy egyre kevésbé értjük beszélgetőpartnerünket. Elsősorban nem azért, mert nem értjük az elhangzó mondatokat, nem értünk bizonyos szavakat vagy félrehalljuk őket. (Persze, ezek is előfordulhatnak, de szerencsére ezek gyorsan elhárítható nehézségek: egy-egy jól elhelyezett visszakérdezés, és minden újra világos.) A teljes értetlenség állapotába akkor kerülünk, amikor nem tudjuk azonosítani a beszélgetőtárs szándékait, vagy vészesen hiányoznak bizonyos előismereteink a megértéshez, vagy számunkra ismeretlenek azok az előfeltevések, amelyeket a partnerünk kimondatlanul igaznak tekint. Ilyen esetekben szinte mindig sérül a kommunikáció alapelve, az együttműködés.
Gyerekekkel társalogva ez a jelenség talán még gyakrabban előfordul: hirtelen nem tudjuk hova tenni, amit a gyerek mond, nem tudjuk azonosítani, miért mondja, hogyan jutott az eszébe, mire gondolhat. Sőt, sokszor azt sem tudjuk, honnan vette a szófordulatot, amit használ. („Hát ezt biztosan nem tőlem tanulta!”) Sokszor tűnnek bölcsnek ezek a kijelentések, mert sokszor tömörek, lényegre törőek. Néha misztikusak, mert nem tudjuk pontosan, milyen – a felnőtt számára – szokatlan gondolat, meglátás, nézőpont, észlelés áll a hátterükben. Az alábbiakban ilyen gyereknyelvi példákat mutatunk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Giuseppe Arcimboldo )
Sokszor előfordul, hogy a gyerekek a társalgás során a felnőtt párbeszédekből ellesett paneleket, bevett kifejezéseket alkalmaznak váratlan helyzetekben – nem kevésszer mosolyt csalva ezzel a hallgatóság arcára. Zénó is valahogy így kommunikálta a tűzzel kapcsolatos tapasztalatait:
Zénó: Te tudtad, hogy papírral is lehet tűzt csinálni?
Anya: Tudtam. És te honnan tudod?
Zénó: Ráhibáztam...
Zénónak vagy nagyon nagy szerencséje volt, hogy a sok anyag közül pont ráhibázott az egyik anyagra, ami tűzgyújtásra a leginkább alkalmas, vagy egyszerűen a ráhibáztam szó használatát próbálgatta éppen. És mivel a párbeszédbe tökéletesen illett, ráhibázott a használatára. Erre a szülő nem is igazán tud mit mondani...
Különösen viccesnek tudnak hatni a felnőtt nyelvből, vagy akár a mesék megfogalmazásaiból ellesett, néha meglehetősen archaikus, régies kifejezések egy gyerek szájából. Léna1 például rendszeresen alkalmazott ilyeneket 25 hónapos korától kezdődően.
„Szia, apa, csakhogy előbukkantál!” – ezt fogom mondani.
A csakhogy előbukkantál kifejezés elég ritka, kissé modorosnak is tűnik a hétköznapi nyelvben. Léna1 talán valamelyik meséből tanulta ezt a fordulatot.
Anya: Ha ovis leszel, anya idejön dolgozni. Tanítja a gyerekeket.
Léna: Mert még igen buták.
Nagyon hasonló a helyzet az igen buták kifejezéssel: hétköznapi társalgásban igen modorosnak hat; talán ezt is valamilyen mese szövegéből tanulta Léna1, csak azt nem vette még észre, hogy az élő szereplők ezt nem szokták túl gyakran használni. Ahogy a következő esetében is valami hasonlóra gyanakodhatunk:
Fázok, fázok, persze hogy sírok-rívok.
A sír-rí kifejezés sem számít a gyakran használtak közé, Léna1 mégis ezt használja, talán azért, hogy hangsúlyozza a dolog jelentőségét, vagy hogy fokozza a hatást. És a hatás egészen népmesei...
(Forrás: Wikimedia Commons / Richard Doyle)
A mesék nyelve és képzeletvilága amúgy is át meg átszövi a gyerekek képzeletvilágát, ebből következően a beszédüket is. Teo például a következő mágikus történetet rögtönözte:
Teo: Anya, egy ajándékot hoztam neked!
Anya: Hű, de jó, pont ilyenről álmodtam! De egyébként mit kaptam?
Teo: Egy gurulós csillag!
Anya: ...?!
Teo: Ha álmos leszel, ezt feldobod az égre és varázsol neked estét.
Mindig nagyon érdekes, amikor a mesék varázslatos világa a hétköznapokkal elegyedik. Azért ezt a gyerekek, amikor magyarázatokat alkotnak, sokszor szemérmetlenül ki is használják...
Anya: Léna, összefirkáltad a telefonodat.
Léna: Megnyalta a kígyó.
Előfordult az is, hogy a mesék ismerete egy-egy ismeretlen, vagy kevésbé értett kifejezés értelmezésében is segít:
Anya: Ha nem iszom meg a kávét, nagy baj lesz.
Léna: Mi? Elalszol száz évre?
Léna1 – hacsak nem feltételezzük róla, hogy már 37 hónaposan viccelni akart – nem ismerte fel Anya szándékát, azaz azt, hogy a nagy baj lesz kifejezés nem szó szerint értendő, hanem egyszerűen annyit akar kifejezni, hogy anya meg szeretné inni a kávéját. (Tényleg néha igen nehéz lehet minket, felnőtteket megérteni!)
A történet persze folytatható. Eláruljuk, hogy nem száz évnyi alvás után hangzott el a következő, szintén kissé mesei mondat Léna1 szájából:
Anya, ébresztő! Hasadra süt a Nap, fejedre meg a Hold.
Egyéb kreatív képes kifejezésekkel is próbálkoznak a gyerekek. A következő példában Léna1 25 hónaposan metaforát alkot, bár nem tud róla:
Nem puszil meg! Porcelán, Léna orra porcelán. Törékeny.
A következőkben pedig a „megszemélyesítéssel” próbálkozik néhány korábban hallott intelem alapján:
Nem tudok nevetni, mert elromlott a szájam.
Ne rázd a fejed, mert elromlik.
A példákból jól látszik, hogy a hétköznapi párbeszédek ugyanúgy hatással vannak a gyerekek beszédfejlődésére, mint a mesék nyelvi világa, vagy bármely, a környezetben elhangzó nyelvi inger. Tudjuk, hogy a gyerekekre nemcsak a közvetlenül hozzájuk intézett beszéd hat, hanem minden a környezetből érkező adat.
(Forrás: Wikimedia Commons / Hartmann Schedel)
Az is jól látható a fenti példákon, hogy a nyelv különböző részrendszerei egyszerre fejlődnek a használat során. Azaz egymással párhuzamosan fejlődik a morfológia, a mondattan nyelvi elemei, válnak (többé-kevésbé) világossá a jelentések, a szavak használati köre, stílusértéke, a képes kifejezések értelmezése és használata stb. És mindeközben folyamatosan sajátítják el az együttműködő kommunikációt.
Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Manka mondta című blogon rengeteg, a fentihez hasonló példát olvashatnak!