Hogyan befolyásolja testbeszédünk az állásinterjút?
Tökéletes az önéletrajza, megnyerő a motivációs levele, és mégsem alkalmazzák? Pedig úgy gondolja, még az állásinterjún is jól teljesített? Nos, lehet, hogy a testbeszédével van gond. Az ugyanis többet számít egy állásinterjún, mint gondolnánk.
Ha úgy gondolja, Ön a tökéletes jelölt egy pozícióra, de mégsem kapja meg a várva várt kinevezést, talán jól teszi, ha tanulmányozza kicsit a saját testbeszédét. Ha biztosra akar menni, esetleg felkérheti egy jóbarátját is, játszanak el együtt egy interjúhelyzetet. Amire figyelniük kell, az a Helium című portál szerint a következő:
Amikor először találkozik az interjúztatóval, határozottan ráz vele kezet? Vagy elfelejti a parolát, netán döglött halra emlékeztető kézfogást produkál? Az első benyomás nagyon fontos, ezért érdemes kerülni a reszkető, nedves kezeket, mert ezek köztudottan mind belső feszültségről árulkodnak.
(Forrás: Aleš Čerin/sxc.hu)
Tartja a szemkontaktust? Ha nem, az interjúztató joggal gondolhatja, hogy valami rejtegetnivalója van előtte, és azért nem mer a szemébe nézni. Az egyenes, nyílt tekintet a célravezető – és ha szemüveget hordunk, véletlenül se pislantsunk a tárgyalópartnerre a keret fölött.
Összefonja a karját a mellkasa előtt? Ha igen, ez nem jó ötlet: azt sugallja, védekező állásponton van. Tartsa a kezeit az ölében vagy a szék karfáján – de semmi esetre ne kapaszkodjon úgy, mintha az élete múlna rajta. A legjobb, ha időről időre megmutatja a tenyerét felfelé fordítva, ez ugyanis az őszinteség jele a szakértők szerint.
Azokban a helyzetekben, amikor állva beszélget az interjúztatóval, kerülje a zsebre dugott kezet, és ne hintázzon egyik lábáról a másikra.
S hogyan tanácsos ülni? Az interjúztató gyakran ajánlja: „helyezze magát kényelembe”. Nos, ha nem is viccből mondja ezt, túl komolyan azért ne vegye ezt a felszólítást, és ne dőljön úgy hátra, mint mondjuk otthon a tévé előtti fotelben. Üljön lazán, de egyenesen, és ellenálljon a kísértésnek, hogy hol az egyik, hol a másik lábát teszi keresztbe.
Figyeljen a térdeire, ugyanis azok is beszédesek. Ha egyenesen a kérdezőre néznek, az jó jel, ha viszont más irányba, akkor megint csak azt sugallják: védekezni szeretnénk. Ugyanígy ne hagyjuk a tekintetünket sem elkalandozni a teremben és ki az ablakon, hanem figyeljünk arra, aki éppen beszél.
S amikor elköszönünk, ne feledjünk el búcsúzóul újabb szilárd kézfogást adni. Ha az otthon megrendezett próbainterjún sikerül, miért ne menne élesben is?