Nem-e magyart tanítunk? – A társadalmi beidegződés
Az emberek valahogy úgy vannak a nyelvi kérdésekkel, így a nyelvi alapú diszkriminációval is, mint a politikával vagy a focival. Hiszen azért valljuk be: mindannyian értünk hozzá. Vagy mégsem? Cikksorozatunkban ezúttal a nyelvi diszkrimináció egyik fő meghatározójáról, a társadalmi beállítódásról elmélkedünk.
Cikksorozatunk eddigi részeiben a nyelvi alapú diszkrimináció iskolai megjelenését mutattuk be. Írtunk a jelenség egészéről, illetve több tényezőt, okot is górcső alá vettünk, úgymint a nyelvhelyesség félreértelmezése vagy a nyelvi ideológiák megléte. Többször említettük, hogy ezek a tényezők egymással nagyon szoros kapcsolatban állnak, mintegy hálót alkotnak, és egy-egy gócpontként kiemelhetőek a nyelvi diszkrimináció okainak rendszerében. Ezek közül ezúttal a társadalmi beidegződéssel foglalkozunk, amely szintén erőteljesen befolyásolja a többi ilyen tényezőt, ahogy azok is kihatnak a társadalmi beidegződésre.
Helyesség az európai társadalmakban
A nyelvi alapú diszkrimináció szempontjából az európai társadalmak majdnem mindegyike olyan, mint a magyar. A társadalmi elit nyelvhasználatának szabályai válnak a standard nyelvváltozat szabályaivá, és ezek elsajátítását, használatát várják el minden állampolgártól. Ez azonban nem törvényszerű. Például a héber, izlandi és arab nyelvben a preskriptív nyelvészek által helyesnek vélt nyelvi formák nem esnek egybe a társadalmi elit nyelvi formáival.
John Myhill ennek nyomán a helyesség fogalmát háromféle megközelítésből értelmezi. Az első a textuális helyesség, ami egy adott kultúrában sokra tartott könyvekben (pl. Korán) található nyelvhasználatot jelenti. A második a preskriptív (előíró) helyesség, tehát olyan szabályok, melyeket általában valamilyen elismert tekintéllyel bíró szervezetek, emberek állapítanak meg (pl. a francia vagy a magyar akadémia). A harmadik a presztízsalapú helyesség, vagyis a társadalmi elit nyelvhasználata. Ez utóbbi pedig nagyon sok társadalomban a beszélők számára követendő mintaként szolgál.
(Forrás: Wikimedia Commons / Saransn / CC BY-SA 3 0)
A legtöbb európai társadalomban a fenti három úgy kapcsolódik össze, hogy a presztízs-alapú helyesség támogatja a textuális és a preskriptív helyességet. Azt azonban fontos kiemelni, hogy feltétlen diszkriminációhoz csak a presztízsalapú helyesség vezet, a preskriptív helyesség csak akkor diszkriminatív, ha a presztízsalapú helyességet támogatja. Ha azonban a preskriptív helyesség követi a társadalmi elit nyelvhasználatát, akkor hivatalosan is legitimálja a társadalmi előítéleteket. És ahogy a legtöbb európai társadalomban, úgy a magyarban is, ez a helyzet.
Az oktatással való kölcsönhatás
A társadalmi elit nyelvhasználatának ezen központi szerepe egymásra kölcsönösen kiható viszonyban áll az oktatás egyes, szociológiai megközelítésű funkcióival. Ilyen például a kultúra vagy a társadalmi struktúra újratermelését, megváltoztatását célzó funkciója az oktatásnak. Ez annak köszönhető, hogy az oktatásnak olyan belső működése alakul ki, amely megfelel az adott társadalom struktúrájának, kultúrájának és működési feltételeinek. Ha például egy országban sokan gyűlölik a cigányokat, akkor ez az iskolában is jelentkezik (például szegregált csoportok, osztályok). Ám az oktatás is kihat a társadalomra, hiszen az a tanuló, aki úgy nőtt fel, hogy az iskolában a cigányokat mindig külön ültették, nagy eséllyel egy olyan polgár lesz, aki úgy érzékeli, hogy a cigányok megkülönböztetése normális.
Az iskolának a kultúra újratermelését szolgáló funkciója biztosítja az újabb generációk számára a társadalom által megtermelt normák, értékek stb. elsajátítását. Másképpen: a társadalmi tudás, azaz a tudományok által megtermelt tudás és a hétköznapi jellegű tudás megszerzését.
Ugyanakkor a multikulturális társadalmakban, ahol a különböző kultúrák, nyelvek, szokások, tradíciók, vallások, valamint életformák élnek egymás mellett, illetve keverednek, a kultúra átadásának és a kultúra újratermelésének funkciója új kihívásokat jelent az iskola számára. A modern pedagógiának nem a tanulók családi, nemzetiségi, etnikai identitásának kulturális kötődéseivel szemben kell ellátnia ezt a funkcióját. Éppen ellenkezőleg: ezekre alapozva, ezeket felhasználva, a kultúrák egymásra hatását figyelembe véve kell működnie.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jens Rötzsch / CC BY-SA 3 0)
Kultúra?
Mint már többször szó volt róla itt a nyesten, a nyelvi ideológiák – amelyek erőteljesen befolyásolják az emberek nyelvről való gondolkodását, és szorosan összefüggnek a társadalmi beidegződéssel – kultúrafüggő fogalmak. De hogyan függ össze kultúra és nyelv, és miként viszonyul ez a társadalmi beidegződéshez?
Már magának a kultúrának a meghatározása sem egyszerű feladat, mivel eleve több száz definíciója létezik. Annyi bizonyos, hogy a kultúra egyetemes emberi jellemző; a gyermek, miközben szüleitől átveszi az ősei által összegyűjtött normákat, nézeteket, mindennapi tapasztalatokat stb., addig élete során maga is aktívan alakítja és módosítja azokat. A mi szempontunkból leginkább kézenfekvő, ha a kultúra hat fő elemét emeljük ki. Ezek a következők: értékek, normák, hiedelmek, szimbólumok, technológiák és nyelv.
(Forrás: Wikimedia Commons / ERB64 / CC BY-SA 3 0)
Mivel a nyelv a kultúra hat fő elemének egyike, ráadásul a nyelv egyik fontos funkciója az identitásjelölő funkció, az iskolának a standard nyelvváltozaton kívül eső nyelvváltozatokat is egyenrangúnak kellene tekintenie a standarddal. Így lenne összhangban az oktatás a modern pedagógiai nézetekkel, és nem utolsósorban a Nemzeti alaptantervvel.
[A Nemzeti alaptanterv] a köznevelés feladatát alapvetően a nemzeti műveltség, a hazai nemzetiségek kultúrájának átadásában, megőrzésében, az egyetemes kultúra közvetítésében, az erkölcsi érzék és a szellemi-érzelmi fogékonyság elmélyítésében jelöli meg.
Mindezek ellenére a magyar társadalom meglehetősen normatív (előíró) beállítottságú, amit az iskola nemhogy mérsékelne, hanem sokkal inkább felerősít. Az emberek a hétköznapok során nagyon sokszor javítják egymás beszédét, nemritkán az iskolában tanultakra hivatkozva. Hányszor hallani olyan megjegyzéseket egy-egy nyelvi forma kapcsán, hogy: „nyelvtan egyes.” vagy „nyelvtanóráról sokat hiányoztál?” Az ilyen és ehhez hasonló kommentárok remekül mutatják, hogy az iskola és a magyaróra a társadalmi szintű diszkriminatív megnyilvánulások legitimálásának mennyire jelentős színterei. Ezért is lenne fontos legalább az iskolában odafigyelni erre, ezzel is csökkentve a társadalmi különbségek és a diszkrimináció fokozódását.
Irodalom
Kontra Miklós (2005): Mi a lingvicizmus és mit lehet ellene tenni?Myhill, John (2004): A parameterized view of the concept of „correctness”. Multilingua 23: 389−416.
Nahalka István (2003): Az oktatás társadalmi meghatározottságának értelmezési keretei. In: Falus Iván: Didaktika. Elméleti alapok a tanítás tanulásához. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 38–56.
Torgyik Judit és Karlovitz János Tibor (2006): Multikulturális nevelés
@Fejes László (nyest.hu): 4
"Megtanulta, hogy a „nem-e” rossz, kerülendő"
Szerintem nem "kerülendő", inkább csak "rétegnyelvi" kifejezés (volt).
Középosztálybeli felnőttek használták akkor amikor pl. a gyerekek valami rosszat csináltak.
Pl.:
Feleség:
-Képzeld, a fiúk ma még nem verekedtek!
Apa:
-Nem-e? Akkor mitől van ez a felfordulás a lakásban?
-Ebben az esetben magát az igét helyettesítik az -e szócskával.
@KATÓ ferenc: A „nem-e” két okból idegesítheti:
1). Egyszerűen szokatlan. Gondolom, négerekkel is ritkán találkozik. Ha mégis, idegesítik? Ha igen, mit, hogyan tesz ellene?
2). Megtanulta, hogy a „nem-e” rossz, kerülendő, stb. Gondolom, hallott hasonlókat különböző kisebbségekről is. Felteszem, hogy ha ilyen kisebbséghez tartozó emberrel találkozik, igyekszik nem automatikusan rávetíteni ezeket az előítéleteket. Milyen stratégiákat alkalmaz ilyenkor?
Na, ugyanezeket megteheti akkor is, ha szokatlan vagy megbélyegzett nyelvi formákkal találkozik.
Én is. Hozzáteszem, hogy ez a cikk is nagyon óvatos - vagy óvatoskodó? - abban a tekintetben, hogy elnézően mosolyogjunk vagy idegeskedjünk akkor, ha fülsértően szubsztenderd alakot használ valaki. Nem tehetek róla, de a nem-e engem idegesít. Tudom, tennem kellene ez ellen, de hogyan?
@Crystalheart: Mindhárom bekezdéseddel messzemenően egyetértek!!!
Én mást is észrevettem. A társadalmi elit nem irodalmat vagy előírást vesz alapul, vagy legalábbis nem azt használja végeredményben, hanem valami egyéni, szubkulturális, kissé sznob módit, amit tán a politikusok modoros megnyilvánulásaiból lopkodtak, némi ostoba újgazdag taplósággal vegyítve. (Ha kulturális elitről beszélünk, az megint más, de az parányi réteg.) Az átlagpolgár esetén pedig sokkal jellemzőbbnek tapasztalom, hogy a választékos szóhasználatot, a helyes artikulációt és általában a művészien szép beszédet (vagy az arra való törekvést) fellengzősnek és fölöslegesnek gondolják, engem például kb. csodabogárnak vagy egyenest hülyének néznek már egy "attól tartok" vagy "bizonyosan" szóért is, és magyar szavak hallatán is megkérnek, hogy magyarul legyek szíves... Mintha a műveletlenség trendivé válna.
Az soha nem zavart, ha valaki eltérő nyelvi közegből érkezett, és emiatt másként beszélt. Az eleve meglévő nyelvi különbségek, úgy mint tájszólás, dialektus, nem képezhetik jogosan kirekesztés tárgyát, de ezek idővel maguktól is közelednek a sztenderd felé. (Például nekem volt egy hamisítatlan palóc osztálytársam Vácon egy elit középiskolában, sosem szekáltuk vagy javítottuk ki emiatt, negyedik év végére mégis szinte eltűnt a tájszólása.) Ezt - hacsak nem eltérő közegbe való mozgásról beszélünk - én a szinkronizált filmek és a televízió hatásának gondolom: már nagyon sok székely is hamisítatlan pesti akcentussal beszél. A magyar nyelv épp akkora és a magyar média is épp annyira centralizált, hogy folyamatosan, indirekt módon is folyik az átlagolódás.
Az azonban felettébb bosszantó - noha nem szoktam szólni érte -, amikor a nyilvánvaló műveletlenséget akarják egyesek erénynek beállítani, mint jó kommunista paraszt a kérges talpát a kulákkal szemben. Mondhatnám, hogy nyelvi kirekesztés ma épp a kulturális elit ellen folyik az egyik fronton.