Mik azok a nyelvi ideológiák?
A nacionalizmus, a konzervativizmus, a liberalizmus közismert ideológiák. Ha azonban eléjük a „nyelvi” kifejezést illesztjük, már kevésbé csenghetnek ismerősen. Mit jelent a nyelvi nacionalizmus? Hogyan válik a konzervativizmus nyelvivé? Miként működik a nyelvi liberalizmus? A kérdésekre választ kap cikksorozatunkból.
Az emberek többsége, amikor nyelvművelői állásfoglalással találkozik, könnyen gondolhatja úgy, hogy a nyelvvédők, nyelvápolók nyelvhelyességi kérdésekkel kapcsolatos értékítéletei objektív tényeken alapulnak. A valóságban azonban ezek a nyelvhelyességi ítéletek többnyire szubjektív impressziók, és erőteljesen függnek egy-egy nyelvi ideológiától. Úgy is mondhatnánk: ugyanazt a nyelvi formát helyesnek vagy helytelennek, tökéletesen jónak vagy teljesen hibásnak tarthatjuk annak függvényében, hogy melyik nyelvi ideológia szemszögéből vizsgáljuk. Éppen ezért fontos megismerkedni a nyelvi ideológiákkal és tudatában lennünk azoknak, amelyek gyakori kísérői a nyelvről való gondolkodásunknak.
A nyelvhelyesség
A nyelvi ideológiák bemutatása előtt célszerű néhány szót ejteni a nyelvhelyesség korántsem egyértelmű fogalmáról. A jelenlegi magyar nyelvművelésben a nyelvhelyesség terminus azon a felfogáson alapul, mely szerint a nyelvben, illetve a nyelv különféle változataiban léteznek olyan nyelvi formák, amelyek eredendően jobbak/helyesebbek, mások viszont rosszabbak/helytelenebbek. Erre szemléletes példákat találhatunk többek között a 2005-ös kiadású Nyelvművelő kéziszótár, illetve a Nyelvművelő kézikönyv oldalain, ahol az egyes szócikkek (például a legkevésbé, vagy a platni), tartalmában gyakran bukkanunk az igényes, helytelen, pongyola minősítésekre egy-egy adott nyelvi formára vonatkozóan.
A probléma ezzel az, hogy nyelvi formákat nem érdemes minősíteni a kontextus figyelembevétele nélkül, hiszen egyazon nyelvi elem hasznossága vagy helyessége különböző kontextusokban eltérő lehet. Ha például a piacon járunk, minden további nélkül megkérdezhetjük az idős nénit: Hogyér’ a krumpli?. Ellenben egy elit öltönyboltban nem biztos, hogy célravezető ugyanennek a kérdőszónak az alkalmazása egy több százezer forintba kerülő zakónál.
Másképp beszélünk otthon, a családtagokkal, másképp a boltban az eladóval és másképp az állásinterjún a cégvezetővel. Ez az eltérés abból fakad, hogy a nyelvnek több funkciója is van; a kommunikációs mellett, például esztétikai vagy az identitásjelölő funkcióról is beszélhetünk. A különféle szituációkban pedig a különféle funkciók kerülnek előtérbe.
A nyelvi ideológiák fogalma
A nyelvi ideológiák kutatása más országokban igen jelentékeny területnek számít, ám Magyarországon csupán az elmúlt években kezdett a figyelem középpontjába kerülni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy két közelmúltbeli élőnyelvi konferencia fő témája is ez volt.
Maga a nyelvi ideológia terminus többféleképpen értelmezhető. Általánosságban olyan gondolatokról (vagy azok rendszeréről) van szó, amelyek a nyelv működésével, a nyelvek vagy nyelvváltozatok egymáshoz való viszonyával, a nyelvi különbségekkel, a nyelvhasználókkal stb. kapcsolatos tények magyarázatára és igazolására szolgálnak. Ennél tágabb értelmezésben nyelvi ideológiának minősül bármilyen, nyelvhez köthető vélekedés – igazoló és magyarázó szerepétől függetlenül.
Petteri Laihonen A nyelvideológiák elmélete és használhatósága a magyar nyelvvel című tanulmányában a következőképpen fordítja Susan Gal definícióját:
A nyelvi ideológiák kultúrafüggő fogalmak, amelyeket a résztvevők és megfigyelők visznek bele a nyelvbe, gondolatok arról, hogy mire jó a nyelv, mit jeleznek az egyes nyelvi formák azokról az emberekről, akik ezeket használják, illetve egyáltalában miért vannak nyelvi különbségek.
Vagyis arról van szó, hogy a nyelvi ideológiák az egyes nyelvhasználók által kreált elképzelések, az egyes emberek, csoportok gondolatai a nyelvről és a nyelvi formákról. Ezek szorosan beágyazódnak az egyes közösségek kultúrájába. A nyelvről való gondolkodás sajátosságai miatt óhatatlanul állandó kísérői a nyelvhasználók nyelvi kérdésekkel kapcsolatos vélekedéseinek. Ezen túl erőteljesen befolyásolják a nyelvről való gondolkodást, a spontán beszédtevékenységet, a nyelvalakítás különböző formáit, a nyelvtanulást és még jó néhány nyelvi viselkedésformát. Mindezek következtében könnyen belátható, hogy mindannyian rendelkezünk nyelvi ideológiákkal. A kérdés csak az, hogy milyenekkel.
Ha például az én innák sokak által helytelennek tartott nyelvi formát vesszük alapul, a következő helyzet áll fenn. Az emberek többsége úgy ítéli meg, hogy ez az alak helytelen, a helyes változat az én innék lenne. Ez az úgynevezett nyelvi defektivizmus ideológiája, amely szerint a nyelvben léteznek romlott nyelvi formák, amelyek az adott kontextustól függetlenül, alapvetően helytelennek minősülnek. Ezzel szemben mások éppen ellenkezőleg vélik, és az én innák alakot tartják helyesnek, aminek több oka is lehet. Az egyik a nyelvi ruralizmus ideológiájában fogalmazódik meg, ami az a meggyőződés, hogy a falusi, iskolázatlan emberek által használt alakok eredendően helyesebbek, mint a városi (és falusi) iskolázott emberek által használt nyelvi formák. Végül vannak olyanok is, akik mindkét alakot egyformán helyesnek vélik, például a nyelvi pluralizmus hívei, akiknek az a meggyőződésük, hogy a nyelvi és nyelvváltozati sokféleség a nyelv lényegi tulajdonsága.
A nyelvi ideológiák típusai
A magyar nyelvészek közül a nyelvi ideológiák feltárásával leginkább Lanstyák István foglalkozik, aki közel száz különböző ideológiát különít el. Ezeket többféleképpen csoportosíthatjuk, Lanstyák István és mások többféle rendszerezést hoztak már létre, aminek az oka az ideológiák nagy száma mellett az, hogy a csoportosítás más-más célt szolgálhat.
Jelen esetben a legcélravezetőbb, ha aszerint különböztetjük meg a nyelvi ideológiákat, hogy a nyelvi sokféleséghez (nyelvi változatossághoz, változásokhoz) milyen módon viszonyulnak. Így beszélhetünk a nyelvi sokféleséghez pozitívan, semlegesen, illetve negatívan viszonyuló nyelvi ideológiákról (természetesen ez csakis egy nyelvi ideológia szemszögéből lehetséges).
Az ilyen szempontból pozitív nyelvi ideológiák a nyelvi sokféleséget, változatosságot hangsúlyozzák, több nyelvváltozatot is elfogadnak (de nem feltétlen mindet). Gyakran jellemző rájuk, hogy a nyelv szépsége kerül előtérbe, ami általában a különböző dialektusoknak köszönhető ezen ideológiák szerint.
Ezzel ellentétes a másik, a nyelvi sokféleséghez negatívan viszonyuló csoport, amelybe az egy nyelvet vagy nyelvváltozatot előtérbe helyező/a többi fölé emelő, ezáltal a nyelvi egységet (a nyelvi sokféleséggel szemben) támogató nyelvi ideológiák. Magyarországon ez a kiemelt nyelvváltozat az esetek többségében a standard, de ez nem mindig van így. Ritkábban ugyan, de előfordul, hogy egyes beszélők a saját, a standardtól eltérő nyelvváltozatukat emelik a többi felé, és azt tartják egyedüliként helyesnek. Ám ezáltal burkoltan ugyanúgy a nyelvi egységesség, nem pedig sokféleség mellett foglalnak állást.
A harmadik típus a semleges viszonyulást mutató ideológiák, amelyek viszonylag közel állnak a nyelvi sokféleséghez pozitívan viszonyuló csoporthoz. A fő különbség, hogy még az utóbbiak egyértelműen pozitív értéket társítanak például több nyelvváltozathoz, de nem feltétlen mindhez, addig a semleges viszonyulás minden nyelvváltozatot (és nyelvi változást) egyformán jónak tart, nem tesz különbséget és nem jelenít meg értékítéletet.
Felhasznált irodalom
Laihonen, Petteri 2011: A nyelvideológiák elmélete és használhatósága a magyar nyelvvel kapcsolatos kutatásokban, in Hires-László Kornélia – Karmacsi Zoltán – Márku Anita szerk. 2011: 49–58.
Lanstyák István: A nyelvi ideológiák néhány általános kérdéséről
Lanstyák István: Az elitizmus mint nyelvhelyességi ideológia
Nádasdy Ádám: Búcsú a nyelvhelyességtől
Kedves mederi!
A cikk valóban nem tér ki az oktatás és a nyelvi ideológiák kapcsolatára. Ennek oka, hogy ez egy későbbi cikk(sorozat) keretein belül kerül kifejtésre.
Annyit azonban fontos leszögezni, hogy teljesen igaza van, amikor arról ír, hogy fontos a gyerekeknek megtanulnia a standard nyelvváltozatot, az iskolának egyik alapvető feladata a standard közvetítése a diákok felé. Viszont nagyon nem mindegy, hogy a standardot a gyerek otthonról hozott nyelvváltozata mellé vagy helyett tanítjuk, vagyis hogy felcserélő vagy additív módszerrel tesszük.
Kedves hun!
Ahogy don B is utalt rá, egyes nyelvi formáknál (pl. ennék) az E/1. alanyi és T/3. tárgyas ragozású, feltételes módú alakjai egybeeshetnek. Ezzel semmi probléma nincs, nem okoz problémát a kommunikációban, ugyanis a szövegkörnyezetből általában automatikusan ki tudjuk következtetni az aktuális formát. Ha meg nem, akkor legfeljebb visszakérdezünk.
A nyelvhelyességgel kapcsolatban ajánlom figyelmébe Nádasdy Ádám cikkét:
seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/Bucsu-a-nyelvhelyesse
Nádasdy arról ír, hogy a nyelvhelyesség terminus félrevezető, hiszen valójában nem a nyelv helyességéről van szó, mivel a beszélt nyelvnek nem lehet egy központi, abszolút helyessége. Ha nagyon le akarjuk sarkítani, ahány nyelvhasználó, annyiféle nyelvhelyesség létezik. Nem magában a nyelvben van a helyességi differencia, hanem a nyelvhez való viszonyulásban. Ez implikálja, hogy egy nyelvi forma helyesnek, illetve helytelennek nyilvánítása csupán szubjektív impressziót fogalmaz meg, nem objektív valóságot, ezáltal a „helyes” kifejezés nyelvészetileg tartalmatlanná válik.
@hun: azt a, hogy eddig erre nem gondolt senki...
és mi van az ennék-kel?
innák - innék? ennyi a tudomány, ami itt van leírva? ezért kellett iskolába járni, h a semmit körülírd? A NYELVHELYESSÉG MINDIG A NYELVBEN KERESENDŐ.
példamondat, ami a felcserélhetetlenséget bizonyítja:
ha látnék, azt látnák. (nem: ha látnák, azt látnák.)
ha látnák amit inkább nem látnék, láthatnák miért inkább nem látnák.
Érdekesek a nyelvi ideológiák, de valóban mindenkinek magánügye, hogy milyen minősítő-rendszert feltételez magában pl. tájszólások és "városias nyelvhasználatok" között..
-Nagyon sokoldalú lehet szerintem az anyanyelvi tudása bárkinek, ha sokat olvas és több nyelvjárással, esetleg szaknyelvvel is megismerkedik lehetőleg "élőben".
Olyan ez, mintha több nyelven beszélne. Gazdag szókincset, sokoldalú nyelvi fordulatok ismeretét, és alkalmazását teszi lehetővé a széleskörű tudás.
Az, hogy egy-egy közösség és azon belül az egyes emberek mekkora ilyen értelemben vett nyelvtuással rendelkeznek, nagyon sokszínű.
A "sokszínű nyelvi társadalomban" tanulással elért lehetőségei alapján jól mozoghat bárki, aki "tanult ember", és mindenkivel "megtalálhatja a "megfelelő stílust"..
-Pl. A piaci kofa azonban, ha az általános iskolában nem tanították meg neki azt a "köznyelvet", amivel bárhol "elboldogulhat" anélkül, hogy a háta mögött esetleg kigúnyolják, nagyon hátrányos helyzetbe kerülhet sokféle vonatkozásban.
-Amire a cikk nem tér ki, de úgy gondolom szintén érdemes megemlíteni, hogy az alap oktatás terén érdemes "egy nyelven beszélni" azaz meghatározni egy minél szélesebb körben alkalmazható, "minimum köznyelvet", amit minden diáknak fontos megtanulni, hogy képes legyen alkalmazni amikor szükségesnek látja.
Ha nem rendelkezik ilyen tudással is egy "átlag-ember" (mindegy milyen nyelvi környezetből és kultúr-rétegből), akkor esetleg nem fog egyáltalán megérteni egy ügyvédi szöveget, egy használati utasítást, vagy képtelen lesz helyesen értelmezni és kitölteni egy hitel kérelmet, aminek az apróbetűs tájékoztató kiegészítését előzőleg bár elolvasta, mégsem értette meg eléggé (lásd: deviza hitelesek "bukfence").
-A nyelv szépségével kapcsolatban arra gondolok, hogy pl. a szleng nyelvhasználat is lehet szép, és vidám a maga helyén, és egy tudálékosnak ható "művelt beszéd" is hathat nevetségesnek pl. építő munkások társaságában..:)