A nyelvművelés és a píszí
Egyes kommentelőink szerint nincs különbség a nyelvművelés és a politikailag korrekt beszéd megkövetelése között. Mi ezt nem így látjuk, szerintünk a hasonlóság felületes, a különbség lényegi. Kiderül az is, hogy mit árul el a Wikipédia a magyar társadalomról.
Vannak dolgok, melyek számunkra kézenfekvőnek tűnnek, és egyszer csak rá kell döbbennünk arra, hogy nem mindenki számára azok. Legutóbb ártatlanul utaltunk arra, hogy egy sérültekkel és fogyatékosokkal foglalkozó honlap szerint a paraolimpia kerülendő (sértő?) kifejezés, és a paralimpia a „helyes”. Természetesen a nyelvtudomány szempontjából mindkettő helyes, nem is igazán értjük, miért kell valamelyik mellett állást foglalni – azt pláne nem, hogy miért lenne sértő a paraolimpia.
Állandó kommentelőink azonban fel is háborodtak. Egyikük a következőt írja:
elfogadhatatlan ez az ujbeszel. Pl.: a listaban az szerepel, hogy az "egeszseges" szo serto, kerulendo, helyette az "ep" szot kell hasznalni. Azonkivul, hogy az "egeszseges" szo hasznalat logikailag is kifogastalan (hiszen pl. a szklerozis multiplex mi mas lenne, ha nem betegseg), ez meg csak nem is fontos, egyszeruen a magyarok igy mondjak, ezert magyarul igy van. Ez a semleges magyar szo.
Csakhogy feltehető, hogy az ajánlás nem a szklerózis multiplexesekkel való szembeállításra értendő, hanem például az azokkal szembeni szembeállításra, akik baleset vagy születési rendellenesség következtében kényszerültek kerekesszékbe. A lista összeállítói ebben a tekintetben lehettek volna pontosabbak, sőt, minden esetben hasznos lett volna megadni, hogy miért érzik a kifejezést kerülendőnek, esetleg egyenesen bántónak.
A bejegyzés vége már nyilván a nyest szerkesztőire vonatkozik:
Ezekutan az erdekelne engem, hogy egyazon szemely hogy tudja osszeegyeztetni azt, hogy az elso esetben mukodik az erkolcsi erzeke, igy azt eliteli, mig a masodik estetben egy egyesz generacio nyelvhasznalatat megnyomorito, anyanyelvi kompetenciajat megingato, igy nyelvhasznalati bizonytalansagba, szorongasba taszito gyakorlat eseten nem, sot azt udvozlendonek tartja.
Másik állandó kommentelőnk erre rá is kontrázik:
Amit az "újbeszél"-t a többségre kényszeríteni akaró fogyatékosok tesznek, az valójában a nyelvművelés legcinikusabb, leggátlástalanabb válfaja.
Itt az ideje tehát, hogy helyére tegyük a dolgokat.
Először is vissza kell térnünk arra a kérdésre, hogy mi is a bajunk a nyelvműveléssel – pontosabban azzal a gyakorlattal, amit nyelvművelésnek neveznek. (Ezt az elnevezést ugyanis használják ’nyelvi ismeretterjesztés’ vagy ’tudatos nyelvi fejlesztés’ – például új szakkifejezések megalkotása – értelemben is.) Amit mi nem szeretünk, az két fő vonással jellemezhető.
Helyes vagy helytelen?
Az egyik az, amikor valaki azt állítja, hogy egy-egy közhasználatú (vagy legalábbis bizonyos körökben elterjedt) kifejezés helytelen. A helytelenséget gyakran tudományos értelemben értik, akár úgy, hogy hivatkoznak egy (többnyire nem is létező, de legjobb esetben is csupán tendenciaként jelentkező) szabályra, akár úgy, hogy azt állítják, hogy egy bizonyos forma nem fogadható el a nyelvi norma részeként. Ez utóbbi hivatkozás gyakran teljesen irreleváns (mivel a kifogásolt kifejezés eleve olyan környezetben bukkant fel, ahol a norma betartását senki sem várná el), máskor meg alaptalan. Jellemző az, amikor kifogásaikat a nyelvművelők úgy fogalmazzák meg, hogy az illető is „rosszul mondta, pedig magyartanár/bemondó/író” stb., tehát olyan ember „akinek aztán illene tudnia, hogyan kell helyesen mondani”. Ez az érvelés azért hibás, mert a norma sem kőbe vésett és megváltoztathatatlan szabályokból áll, hanem szokás: a művelt beszélők nyelvszokása. Ha pedig már a művelt beszélők – tanárok, bemondók, írók – is használnak egy formát, akkor azt a norma részének kell tekinteni.
A PC ([píszí], ebből magyarul fonetikusan píszí is) az angol politically correct (szó szerint ’politikailag korrekt/helyes’, illetve a political correctness ’politikiai korrektség/helyesség’ kifejezések rövidítése. Píszí az a beszédmód, mely igyekszik csökkenteni a társadalom kisebbségi, illetve hátrányos helyzetű csoportjainak vélt vagy valós nyelvi megsértését, megbélyegzését vagy diszkriminációját.
A píszí nyelvhasználat propagálói nem hivatkoztak arra, hogy az általuk kerülendőnek tartott kifejezések ilyen értelemben helytelenek lennének. Az indok sokkal inkább az, hogy egyes kifejezéseket valamiért sértőnek, bántónak éreznek. Igaz, találkoztunk már szerencsétlenül sikerült megfogalmazásokkal is, például amikor valaki azt mondta, hogy „olyan szó, hogy süket, a magyarban nincs” (az illető ezt nyilván úgy értette, hogy felejtsük el). Természetesen van, sőt annyira van, hogy sokan csak a süketet ismerik, a siketről nem is tudnak. A hallássérültek viszolygása a sükettől éppen azért alakulhatott ki, mert sokan használták pejoratív értelemben is (’hülye’ jelentésben), ezzel szemben a sikettel ilyen jelentésben nem igazán találkozhattak – mivel egyébként is alig találkozhattak vele. Azt azonban a siket propagálói sem állították soha, hogy a süket alakban eleve lenne valami hiba vagy sértés.
A nyelvhasználat az ész tükre
Az nyelvművelésnek nevezett tevékenység másik jellemzője a megbélyegzés, azaz az a hit, hogy az ember nyelvhasználata pontos tükre műveltségének, sőt, szellemi képességeinek. Természetesen senki nem állítja, hogy ez teljesen alaptalan: nyilvánvaló, hogy aki sokat forgatott irodalmi nyelven írt szövegeket, az könnyebben követi a normát. Csakhogy az összefüggés nem közvetlen. Aki nem mondja, hogy „Meglássuk, holnap mi lesz az ebéd”, az nem biztos, hogy azért teszi, mert tudja, hogy ez az irodalmi norma szerint „Meglátjuk, holnap mi lesz az ebéd” lenne, hanem egyszerűen azért, mert az otthoni nyelvváltozata – legalábbis ebben a tekintetben – megegyezik az irodalmi normával. A műveltek pedig szintén használatnak a normától eltérő alakokat, egyszerűen azért, mert ragaszkodnak anyanyelvváltozatukhoz, vagy mert egyáltalán nem tartják fontosnak ezeket a dolgokat. Ráadásul a tipikus nyelvi megbélyegzéskor nem arról van szó, hogy valakinek a nyelvhasználatát komplexen elemezve próbálnák meghatározni műveltségét, hanem az illető szövegéből egy-egy alakot ragadnak ki, és annak alapján bélyegzik meg, függetlenül attól, hogy az illető által használt többi alak mennyiben felel meg a normának, vagy éppen a szöveg egésze mennyire választékos. (Az elgépeléseken, sajtóhibákon vagy nyelvbotlásokon való lovagolásra most ki sem térünk.) A hibavadászat csúcsát jelenti, amikor a nyelvművelő kiadványok vagy műsorok egyenesen felhívást intéznek olvasóikhoz, illetve hallgatóikhoz, nézőikhez, hogy „járjanak nyitott füllel”, és keressenek hibákat mások beszédében vagy írásaiban.
Természetesen nem állíthatjuk, hogy nincsenek olyanok, akik a píszí nyelvhasználat mellett is hibásan érvelnek, és esetenként alaptalanul is azzal vádolják az általuk kerülendőnek ítélt kifejezések használókat, hogy azok bántó szándékkal alkalmazzák ezeket a szavakat. Az ilyenekkel természetesen nem érthetünk egyet, de a píszí nyelvhasználat melletti érvelésre nem ez a jellemző, és a píszí nyelvhasználat melletti érvelés nem mások megbélyegzéséről szól.
Ezzel szemben a píszí nyelvhasználat propagálói nem állítják, hogy akik az érintetteket sértő kifejezéseket használják, azok ezt sértő szándékkal teszik. Sőt, nyilvánvaló, hogy azok, akik sértő szándékkal használják mondjuk a nyomorék szót a mozgássérült helyett, azokat amúgy sem lehet lebeszélni arról, hogy ezt tegyék. A píszí beszédmód propagátorai elsősorban azokhoz szólnak, akik maguk szeretnének úgy beszélni, hogy ne sértsék meg akaratlanul embertársaikat. Az említett weboldal is arról beszél, hogy mit javasol, illetve mit vél célszerűnek használni – kényszerítésről tehát szó sincs.
Az, hogy valaki miért érez sértőnek egy-egy kifejezést, sok mindenen múlhat. Vannak olyan kifejezések – süket, nyomorék, béna –, melyek sértő használatával bárki találkozhat.Az ilyenek nem pusztán alkalmilag sértenek, de összességében is a közösség tagjaival szembeni negatív attitűdre hangolnak. Nagyon nem mindegy, hogy valakiről nyomorékként vagy mozgássérültről beszélünk – már maga a szóválasztás is sokat elárul hozzáállásunkról.
Más kifejezéseket a nyelvtudomány szempontjából téves magyarázatok alapján éreznek sértőnek: sok vak azért érzi bántónak a világtalan szót, mert szerinte ez azt sugallja, hogy neki nincs világa (valójában a szóban a világ ’fény’ jelentésben szerepel, és ma aligha akad, aki elemezgetné).
Egyes kifejezésekkel szemben nem feltétlenül az a kifogás, hogy eleve sértőek, hanem hogy téves sztereotípiákat erősítenek meg. A tolókocsis azért kerülendő, mert a kerekesszékben ülő mozgássérült nem feltétlenül szorul rá, hogy tolják – sőt, székében elismerésre méltó sportteljesítményre is képes.
(Forrás: Facebook / Szilvágyi Gergely, SUHANJ! CSAPAT - jó ügyért futunk)
Vannak olyan esetek is, amikor talán az érintettek sem tudják megmagyarázni, hogy miért bántja őket egy-egy kifejezés. Azt azonban illene elfogadni, hogy nekik megvan a saját – a miénkétől radikálisan eltérő – élettapasztalatuk, és megvan rá az okuk, hogy ne szeressenek egy-egy számunkra ártalmatlannak tűnő kifejezést.
A nyelvhasználat megnyomorítása?
Olvasónk azt is felveti, hogy a píszí nyelvhasználat propagálása megingathatja az anyanyelvi kompetenciát, nyelvhasználati bizonytalanságba, mi több, szorongásba taszíthatja a nyelvhasználót. Ezt a félelmet finoman szólva túlzónak kell tartanunk. Természetesen a nyelv sokszínű jelenség. Már kisgyerekkorban megtanuljuk, hogy másképp szólunk szüleinkhez, mint az óvó nénihez, másképp csoporttársainkhoz, mint a szomszéd bácsihoz. De ha meg sem szólalunk, akkor is tapasztaljuk, hogy ők másképp szólnak hozzánk, mint egymáshoz. A nyelvjárásokkal való találkozást sem kerülhetjük el: ha ki sem mozdulunk a belvárosból, és vidéki rokonaink sem jönnek látogatóba, a mesekönyvekből, a tévéből vagy a rádióból előbb-utóbb kénytelenek vagyunk szembesülni velük. Ezek után semmilyen sokkot nem jelenthet, ha megtudjuk, hogy néhány számunkra ártalmatlannak tűnő kifejezés mások számára sértő lehet.
Végképp téves az az elképzelés, hogy ez a beszédmód a nyelvhasználatot megnyomoríthatja. Ha abból az alapigazságból indulunk ki, hogy a nyelvben mindig az a helyes, ami megfelel a nyelvhasználati szokásoknak, akkor ebből törvényszerűen következik, hogy a nyelvhasználati szokások megváltozása esetén az új formák lesznek a helyesek. Azt mi sem tudjuk, hogy a fogyatékkal élő miért rosszabb, mint a fogyatékossággal élő – valószínűleg azért, mert az üggyel kapcsolatban kevés a tapasztalatunk. A megfelelő kifejezésről gyakran az érintettek is vitatkoznak. Lehet, hogy a fogyatékoshoz képest a kerülendő fogyatékkal élő terjengősebb, az ajánlott fogyatékossággal élő viszont még inkább az – ez azonban nem teszi tönkre a nyelvet. Igaz, általában esztétikai szempontból inkább kerülendőnek (de nem helytelennek!) tartjuk az ilyen kifejezéseket, de adott esetben illene igyekeznünk tiszteletben tartani az érintettek érzékenységét.
Összefoglalva: míg a nyelvművelés arról szól, hogy másokat nyelvhasználatuk miatt alaptalanul támadunk, a píszí nyelvhasználat propagálásának célja, hogy a saját nyelvhasználatunkkal véletlenül se támadjunk másokat. A nyelvművelés rendszeresen olyan kifejezéseket, formákat kifogásol, melyek nem a kifogásolókra vonatkoznak – a píszí nyelvhasználatot kérők kizárólag azokkal a kifejezésekkel foglalkoznak, melyek egyébként is sérülékeny csoportok tagjaira vonatkoznak.
Ez persze nem jelenti, hogy hogy a píszí nyelvhasználatnak nem lehetnek túlkapásai, a javasolt kifejezések ne lennének időnként túl körülményesek, vagy – legalábbis a kívülállók szempontjából – túlzóak, indokolatlanok. Mindez azonban nem lehet ok arra, hogy a píszí beszédmódot egy az egyben elutasítsuk. Aki azt állítja, hogy a kifejezések megválogatása, a kiszolgáltatottabb csoportok tagjai érzékenységének figyelembe vétele felesleges, az lényegében amellett foglal állást, hogy ezen csoportok tagjaiba (legalábbis verbálisan) szabadon bele lehessen rúgni.
Tanulságos megnézni a Wikipédia vonatkozó magyar nyelvű szócikkét: a politikai korrektség definíciója után azonnal annak kritikájára tér át (pozitív jellemzőket nem is igazán tartalmaz), és felidézi azt a teljesen alaptalan állítást, hogy a kifejezés Mao Ce Tungtól származik. (Ugyanez a szócikk azt állítja, hogy a mély növésű politikailag korrekt kifejezés – ennyit a megbízhatóságáról.) Az általunk áttekintett más nyelvű, hasonló témájú Wikipédia-szócikkek sehol nem viszonyulnak ennyire negatívan a fogalomhoz, bár természetesen többször kitérnek a píszí kritikájára is.
Természetesen nem zárhatjuk cikkünket anélkül, hogy a másik oldalt ne figyelmeztetnénk: ahelyett, hogy pusztán a mások által használt kifejezéseket vizsgáljuk, érdemes inkább a másik mondanivalójának egészét figyelni. Egyáltalán nem biztos, hogy az, aki süketekről vagy tolókocsisokról beszél, támadja vagy lenézi a siketeket, illetve kerekesszékeseket. Könnyen lehet, hogy kifejezetten segítőkészen nyilvánul meg, csupán nincs tisztában azzal, hogy az érintettek számára kellemetlen kifejezést használ. Sajnos azonban nem mentegethetjük ezzel azokat, akik tudatosan használnak olyan kifejezéseket, melyekkel másokat megbánthatnak.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (34):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
A cikkhez: „Lehet, hogy a fogyatékoshoz képest a kerülendő fogyatékkal élő terjengősebb, az ajánlott fogyatékossággal élő viszont még inkább az. (...) A megfelelő kifejezésről gyakran az érintettek is vitatkoznak.”
Hát igen, ahány ház, annyi szokás. Van olyan fogyatékossággal élőkkel foglalkozó szervezet (illetve portál) is, amely pl. következetesen NEM a „fogyatékkal élő” ill. „fogyatékossággal élő” fordulatot használja, hanem a „fogyatékos emberek” ill. „fogyatékos személyek” kifejezést (de a főnévként használt „fogyatékosok” csak a szervezet régi, több mint húsz évvel ezelőtti nevében kerül elő):
fszk.hu/fszk20/ ; fszk.hu/hir/20-eves-az-fszk/ ; fszk.hu/hir/fogyatekos-emberek-vilagnapja/
Ha már egyszer valaki megtanulta, hogy a „fogyatékossággal élő” a helyes, akkor értetlenül állhat azelőtt, hogy ezt a szóhasználatot az érintettek másik része sértőnek, degradálónak, kerülendőnek tartja. Így abban azért kénytelen vagyok egyetérteni GBR-rel (ha a mondanivalója egészével nem is), hogy ezzel a szakmabeliek a szerencsétlen kívülállók nyelvhasználatát is bizonytalanságba taszítják. Ezt a meccset inkább játsszák le egymás között, jussanak konszenzusra egymással, mielőtt még a kívülállókat kezdenék kioktatni arról, hogy melyik a helyes vagy melyik nem az. (Persze amiben széles egyetértés van, ti. hogy a nyomorék vagy a kripli kerülendő; azt nyugodtan lehet proskribálni.)
@Tgr: „»az érintettek túlnyomó többsége nem tartja sértőnek a "cigány" használatát« Ez az állítás tényszerűen nem igaz (a többi inkább csak hülyeség):”; azt már Fejes László leírta, hogy a kérdés nem arról szólt, hogy mit érez sértőnek, hanem csak arról, hogy „melyik szóhasználat helyesebb”. Ráadásul a (22-23. oldalon található ábrák szerint) a a romáknak csak közel fele (47%) gondolja azt, hogy csak a „roma” a helyes(ebb); 17% még közülük is a cigányt tartja jobbnak. Ráadásul a kérdés nem is teljesen egyértelmű, mert nem teszi egyértelművé, hogy arról szólna, hogy a „cigány/-ság” illetve a „roma” mint exonim jelző/népelnevezés rendben van-e (függetlenül attól, hogy a romák önelnevezésként mit használnak).
@Tgr: A kérdőíves felméréseket óvatosan kezelném, simán lehet, hogy ilyenkor valaki azt a választ adja, amit helyesnek gondol. Pl. lehet, hogy valaki maga nem is használja a „roma” szót, de ezzel az alakkal mindig „píszí környezetben” találkozik, éppen ezért kérdésre azt fogja válaszolni, hogy ezt illik használni. Ráadásul a kérdés az volt, hogy „ melyik szóhasználat helyesebb az etnikai kisebbség megnevezése: a roma vagy a cigány?” – a válaszból tehát ki sem derülhet, hogy hányan érzik sértőnek valamelyiket.
@Grant kapitány: „Vagyis tettél egy állítást, ami hamis, én pedig egy másik állításra hivatkozva indokoltam meg, hogy miért hamis.” Sapienti sat.
@Grant kapitány: "az érintettek túlnyomó többsége nem tartja sértőnek a "cigány" használatát"
Ez az állítás tényszerűen nem igaz (a többi inkább csak hülyeség):
uccuprojekt.files.wordpress.com/2010/04/romak-marketing-centrum.pdf#
@Galván Tivadar: azt házi feladat kideríteni annak, aki nem tudná :D Egyébként mivel szép kis szó, íme a magyaros átírású kiejtése, nehogy aztán valaki meg ezért forgolódik álmatlanul iccaka: phjú.bou.khak szídzs(i)ösz mászöl. Eleje lehet phjúböukhak is. Az á rövid, az ú megrövidülhet. Akinek ez túl bonyás, maradhat a phí szí-nél :P
@El Vaquero: "Aki meg perverzebb, eszébe juthat róla a pubococcygeus muscle." Mi a p*cha? :O :DD
A süket és a siket szó már honfoglaláskor megvolt, mint egy szó törzsi változatai, és nem tudjuk, hogy melyik volt előbb.
Másrészt valóban sértő összekeverni az egyes kategóriákat, mert nem úgy kezeled az érintettet, ahogy helyénvaló, hanem másként, és olyan képességeket vitatsz el tőle, amelyeknek teljességgel birtokában van.
Az, hogy a fogyatékos és társai ellentéteként az ép szót ajánlják, nem arról szól, hogy most tudnod kellene, hogy miért sérült. Az egyik nem zárja ki a másikat. Lehet beszélni a fogyatékossal szemben az épről, nem gondolva arra, hogy közöttük is vannak betegek, ahogy az épek között is. És a betegséggel szemben lehet szó az egészséggel, eltekintve attól, hogy valaki fogyatékos-e, vagy sem.
A fogyaték szó hadászati eredetű, a muníció fogyását, megfogyatkozását jelentette. Ez még nem is lenne akkora baj, mert régen úgyis a háborúk tették fogyatékossá a legtöbb sérültet. A szocializmusban a kitelepítettek fogyását nevezték fogyatéknak.
Az a baj, hogy egy szót, vagy kifejezést másként ítél meg a kisebbség. A többség értetlenkedik, és túlzott sértődékenységnek véli a kisebbség hozzáállását, amely viszont azt hiszi, hogy a többség tudatosan sértegeti.
@Fejes László (nyest.hu): "Hol tettem én bármilyen állítást arról, hogy kik tartják vagy nem tartják sértőnek a „cigány” elnevezést?"
Sehol. Hol írtam azt, hogy tettél? Azt írtam, hogy AZÉRT nem mondasz igazat, MERT ez és ez a helyzet. Vagyis tettél egy állítást, ami hamis, én pedig egy másik állításra hivatkozva indokoltam meg, hogy miért hamis.
Ugyanis amit írtál ("ma pedig ha valaki szeretne píszínek tűnni, azonnal romázik"), az nem igaz. A "cigány" szóval rengeteg embernek nincs semmi problémája, tanulmányok címében, alapítványok (pl. "Magyarországi Cigányokért Közalapítvány") nevében, pályázatok szövegében rendszeresen előfordul a "cigány" szó". Te azonban az általad leírt (hamis) állítás megtételével előfeltételezed azt a MÁSIK (szintén hamis) állítást, hogy a píszi megköveteli a "roma" szó használatát, amiből következik, hogy a "cigány"-t szerinted az érintettek sértőnek tartják.
Ezzel szemben a dolog valójában úgy áll, hogy egyrészt az érintettek túlnyomó többsége nem tartja sértőnek a "cigány" használatát, másrészt pedig - ebből adódóan - tévesen mérik fel a helyzetet azok, akik a "romá"-t használjják "cigány" helyett abban a hitben, hogy azzal píszín fejezhetik ki magukat.
@Fejes László (nyest.hu): "nemhogy olyanokat adsz a szájába, amiket nem állított, hanem olyanokat is, amelyek a vita tartalmától teljesen függetlenek".
Melyek is lennének azok a "teljesen független" állítások? Az addigi vita tartalmától független, ahhoz nem releváns cigány-roma párhuzamot éppenséggel te hoztad ide, aztán meg miattam duzzogsz és engem okolsz . De sebaj, mindez a te vitakultúrádat minősíti, nem az enyémet.
@blogen: „Nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.”
Nem írtam, hogy el kell fogadnia. Azt írtam, hogy a többség jobban odafigyelhetne, hogy ne a kisebbség határozza meg a szóhasználatát. A suksükölés is pontosan annyira zavaró csak, mint a kriplizés. A nyelvtannáciknak gyakran még ökölbe szorul a kezük tőle. Ugyanazt a sértettséget, indulatot és helyreigazítás iránti vágyat váltja ki a nyelvtannációból, mint a kriplizés a mozgáskorlátozottból. Hajlottam volna, hogy egyetértsek a cikkel, de amikor már sokadjára írja le a kommentekben is, hogy "sértő", "sértő", "sértő", akkor már nem tudok másra asszociálni, mint a "hibára". Igen, ez a két dolog egybeolvad, a korrekt nyelvhasználat erkölcsi felmagasztalása szimpla nyelvtannáciság. Merthogy az egyetlen érintettség mindkét esetben érzelmi alapú. Valakit, valamiért személyesen zavar. Arra nem is gondol, hogy a nyelvtannáci büszke lehet szép beszédére és az ő erőfeszítéseinek mintegy semmibevétele és ezzel az ő degradációja a suksükölés? Hát a nyelvtannácinak már nincs is lelke!
Az udvariasságnak, ami korábban megakadályozta a kriplizést nem volt erkölcsi vonzata, tehát nem kapcsolódott semmilyen szabálykövetéshez. A sértéshez viszont kirívó udvariatlanságra van szükség, magyarán íratlan szabályok durva megsértésére és ez már ugyanaz mintha a helyesírási szabályzatot sértenénk meg. A szabály az szabály. Az pedig különösen dühítő tud lenni ebben, hogy a kisebbség, bizonyos kifejezések sértőnek titulálásával és használatuk mellőzésének a többségtől való elvárásával a többséget automatikusan a potenciális szabályszegő, tehát született udvariatlan kategóriába sorolja.
Ez a felsorolás és a hozzá társuló elvárás pontosan ugyanolyan sértő a többségre nézve, mint a kriplizés a mozgáskorlátozottnak, mert pontosan ugyanazzal, sértéssel rúgja fel az együttélés íratlan szabályait:
www.serultek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=672&Itemid
Amire olyan adekvát választ lehet csak adni, hogy: "Igazán örülünk kriplikém, hogy faszparasztnak nézel minket!"
:)
@blogen: „Ha megengedjük egy kisebbség tagjainak, hogy meghatározzák a róluk szóló többségi diskurzust”
Ez egyébként pontosan tükrözi a píszít elutasító mentalitást: van egy többség, aki egy amúgy is nehéz helyzetben levő kisebbséget kiszolgáltatottként kezelhet, mintegy kegyet gyakorolva (vagy nem). De valamilyen szempontból mindenki kisebbségi, és könnyen azzá is válhat. Elég egy baleset, és azon izgulhatsz, hogy vajhon mikor kell másfél órát várnod az utcán a szakadó esőben, mert nem jön alacsony padlós busz, vagy egyáltalán, mielőtt kimozdulnál otthonról, annak kell utánajárnod, hogy az utadon hol lesz olyan vécé, amelybe be is tudsz menni. Emellé majd még le is nyomiznak, de te ugye nem szabhatod meg, hogyan beszéljenek rólad, az olyanokat pedig, mint te, nem fogja érdekelni, hogy ez hogy esik neked.
@blogen: „az olyan mintha egy iskolában a diákok állítanák össze a tananyagot és határoznák meg a követelményeket”
Jó reggelt! www.nyest.hu/hirek/iskola-a-szabadban
De ezek szerint te úgy gondolkodsz a kisebbségiekről, mint akik nem tudják, mi a jó, és jobb, ha még a rájuk vonatkozó kérdésekbe sem szólnak bele.
„A nyelvhasználat szabad, a többség dönt arról, hogy mi sértő.” OK. Minden társadalomban a legtörpébb minoritás az egyén maga. Tehát ha mondjuk a munkahelyeden elkezdenek mondjuk Daginak, Pufinak, Süsünek, Lustinak stb. (helyettesítsd be, amivel szeretnéd) szólítani, de szerintük „ez nem sértő, sőt, kedves”, akkor neked ezt el kell fogadnod, sőt, jó pofát kell hozzá vágnod, és nem nekik kell tekintettel lenniük a te érzéseidre.
„a "sértő" fogalma egyszerűen a "hiba" helyébe lép” Szó sincs róla. Valakinek a suksükölése vagy nákolása nem érint téged. Itt olyanok tiltakoznak, akik közvetlenül érintettek.
„A nyelvhasználat szabad, ha valaki, valamit sértőnek érez, akkor joga van befognia a fülét.” A csendrendelet csak tízkor lép életbe, és addig lehet folyamatosan hangoskodni, még akkor is, ha zavarjuk a szomszédot. Igen. Jogilag. Ha tojunk az emberi együttélés szabályaira.
@Fejes László (nyest.hu): Ha megengedjük egy kisebbség tagjainak, hogy meghatározzák a róluk szóló többségi diskurzust, beleértve a nyelvhasználatot is, az olyan mintha egy iskolában a diákok állítanák össze a tananyagot és határoznák meg a követelményeket. A nyelvhasználat szabad, a többség dönt arról, hogy mi sértő. Minden más lehetőség kimeríti a nyelvművelés fogalmát akkor is, ha elméleti alapon ez sokan tagadni próbálják, mert a "sértő" fogalma egyszerűen a "hiba" helyébe lép és onnantól kezdve úgy is viselkedik.
A nyelvhasználat szabad, ha valaki, valamit sértőnek érez, akkor joga van befognia a fülét.
@qsoe: Nem tudom, olvastad-e a cikket.
„De a nyomorék/süket/dagadt szó azért pejoratív mert a jelenség amit leír, negatív.”
Komolyan? És aakkor hogy lehet, hogy a siketet vagy a mozgássérültet mégsem érzik sértőnek az érintettek?
„Amint elterjed az azt leváltó, píszí szó, már az is zavarni fogja” Ilyesmire lehet példa, de ez nem mentség arra, ha olyan szót használsz, ami MOST sértő.
@qsoe: ezt az ikes ragozást ne vedd magadra. Azt már a nyelvvédők között is csak a legelvakultabbak, legkonzervatívabbak védik körömszakadtáig. Én szándékosan "iszok" egy kávét, még véletlenül sem "iszom". Egy magyarul tanuló külföldinek is azt tanácsolnám, ha modern, korszerű, semleges magyart akar használni, akkor ő se "iszom" / "lakom" / "sz*rom"-ozzon. Nem muszáj neki úgy beszélnie, minő a vének tevék vala.
Egyetértek azzal is, hogy kár mindig új polkorrekt szavakat kitalálni, úgyis mind átmegy egy idő után bántóba. Felesleges szélmalomharc. Nekem a píszí kifejezés sem tetszik, mert mindig a phőrsz(ö)nölköm phjúdörre gondolok először, még akkor is, ha azt magyarul pécének szokták emlegetni. Aki meg perverzebb, eszébe juthat róla a pubococcygeus muscle.