A fogyatékkal élőkkel szembeni diszkrimináció és a nyelvhasználat
Nem csak az államgépezet vagy egy önkényeskedő BKV-ellenőr diszkriminálhatja a fogyatékkal élőket, hanem mi magunk is, akár úgy, hogy észre sem vesszük. A pejoratív kifejezések kicsiségnek tűnhetnek, de ha valaki napjában ötször hallja őket, egy idő után betelik nála a pohár.
Már sokszor írtunk a különböző hátrányos helyzetű csoportokkal kapcsolatos nyelvi jelenségekről – esett szó etnikai kisebbségekről Amerikában és Magyarországon, a személyt hangsúlyozó nyelvhasználatról, és még sok másról. De eddig még nem említettünk egy olyan jelenséget, ami ellen Nyugaton nagyon erősen fellépnek, hazánkban viszont még a neve sem ismert.
(Forrás: Wikimedia Commons / Agência Brasil / CC BY 3.0 )
Minek nevezzelek?
Ha valakit etnikai hovatartozása miatt diszkriminál a többség, arra van frappáns szó – rasszizmus. Hasonlóképpen bevett kifejezés a nőgyűlölet, és magyarul is egyre közismertebb szó a homofóbia. De mit mondunk akkor, ha valakit valamilyen fogyatékossága miatt ér hátrányos megkülönböztetés? Már maga az, hogy a legjobb kifejezés, amit erre ki tudtunk ötölni, a „fogyatékkal élőkkel szembeni diszkrimináció”, mutatja, hogy ezt a fogalmat nem túl gyakran használjuk – a gyakoribb fogalmakra ugyanis rendszerint hamar talál a beszélők közössége rövidebb szavakat.
Angolul valóban létezik ilyen kifejezés. Az ableism a rasszizmus és más izmusok mintájára képzett szó, az able ’ép, nem fogyatékos’ szóból ered. Magyarul talán az ableizmus lenne kézenfekvő magyarítás, habár ez pont a szó eredeti értelmét fedné el, mert sokan nem beszélnek angolul. Azonban az „ableizmus”-ra a Google gyakorlatilag egy találatot ad, ahol valaki szintén a magyar megfelelőre kíváncsi.
Ha magára az angol szóra keresünk magyar oldalakon, csak körülírásokkal találkozunk: „fogyatékkal élők elleni diszkrimináció” az NFÜ esélyegyenlőségi programjának honlapjáról, „fogyatékkal élők lekezelése” a Politikatudományi Szemléből, a Nokert.hu portálon pedig az „épségterror” fordítással is találkoztunk. Ez utóbbi nagyon frappáns, és az eredetihez hasonlóan azt is kifejezi, hogy az épek előnyben részesítéséről van szó, tehát nem a fogyatékosságra helyezi a hangsúlyt. Viszont az ableismnél jóval erősebb; mi olyan jelenségeket is besorolnánk az ableism alá, amelyek habár igen zavaróak, azért nem lehet őket egyértelműen terrornak nevezni. De lássuk, hogyan nyilvánul meg az ableism a mindennapi életben és az emberek nyelvhasználatában!
(Forrás: Wikimedia Commons)
Ez mekkora bénaság már
A nyelvi ableizmusnak a leggyakoribb és a legártalmatlanabbnak tűnő fajtája valószínűleg az, amikor valamilyen fogyatékosságra utaló kifejezést szitokszóként használunk. Béna, süket, és így tovább – valószínűleg mindenki fel tud idézni néhány példát. Nem véletlen, hogy a magyar hallássérültek a siket szót preferálják, mert ehhez kevésbé társul a ’butaság’ értelme.
Azt gondolnánk, hogy azért egy bizonyos műveltségi szint fölött, vagy legalább a magát progresszívnak gondoló sajtóban ilyeneket nem lehet olvasni, de sajnos ez sincs így. Mi például rendre találkozunk még magukat liberálisnak valló közírók írásaiban is az autista szó pejoratív jellegű használatával. Ha azt akarjuk kifejezni, hogy egy számunkra ellenszenves politikus elzárkózik a külvilágtól vagy a tényektől, akkor valószínűleg nem ez az ideális megfogalmazás... A közhiedelemmel ellentétben az autizmus nem feltétlenül jár együtt súlyos értelmi fogyatékossággal, így elképzelhető, hogy az érintettek is olvassák a cikkünket, és teljes joggal vérig sértődnek.
(Forrás: Wikimedia Commons / Európai Néppárt / CC BY 2.0)
Más hátrányos helyzetű csoportokkal kapcsolatban is megfigyelhető, hogy a csoport megnevezése pejoratívvá válik: például a cigány tempó kifejezés gúnyosan arra utal, hogy az illető nem dolgozza halálra magát, és a cigányútra mentben is érezhető pejoratív mellékzönge. De miért van ez így?
Futószalagon jönnek az új szavak
A szociolingvisztikában ismert az a jelenség, hogy eredetileg semleges jelentéstartalmú kifejezések pejoratívvá válnak. Ennek két oka is van. Egyrészt az, hogy a beszélők mögöttes attitűdjei sajnos nem feltétlenül változnak; attól nem fogja valaki kevésbé lenézni a kerekesszékes embertársát, hogy nem nyomoréknak hívja, hanem mozgáskorlátozottnak. Másrészt pedig helyenként az újszerű nyelvi megoldások egyszerűen nevetségesen hangzanak. Mint arról már korábban írtunk, a „valamivel élő ember”-jellegű kifejezések olykor még magukból a fogyatékkal élő emberekből is ellenérzéseket váltanak ki.
Steven Pinker, a vitatott politikai megnyilatkozásairól is ismert amerikai nyelvész és nyelvi ismeretterjesztő nevezte el a szépítő kifejezések negatívabbá válását eufemizmus-futószalagnak vagy eufemizmus-taposómalomnak (euphemism treadmill). Mint azt már részletesen bemutattuk, így lett például az amerikai fekete emberekre használt nigger és negro nyomdafestéket nem tűrő kifejezés, csak hogy azután az ezeket helyettesíteni hivatott colored (’színesbőrű’) is ugyanolyan vállalhatatlanná váljon. Olykor akár még az is előfordulhat, hogy a futószalag körbeér: korábban elvetett szavak újra bevetté válnak, mert a beszélők újabb generációja már nem érzi őket sértőnek. Például a mai Magyarországon a zsidó szót maguk a zsidók is inkább használják, mint az eufemisztikus izraelitát; ez utóbbi inkább csak történelmi elnevezésekben használatos.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Sok kicsi sajnos sokra megy
Nem mindegy, milyen szavakat választunk, ha jó szándékúak vagyunk? Egyáltalán nem. Egyrészt akármilyen a szándékunk, ha bizonyos kifejezéseket az emberek általában sértőnek tartanak, akkor nem fogjuk tudni kimagyarázni, hogy de hát mi nem is úgy gondoltuk... Másrészt pedig ha sokan hasonlóan viselkednek, akkor a sok kis hatás összeadódik és a végeredmény romboló hatású lehet. Hogyan kell ezt érteni?
A leírt jelenség fordítottja is létezik, a „te nem is vagy igazi fogyatékos”, amit akkor kaphat meg valaki, ha „gyanúsan” jól elboldogul. A vakokat rendszeresen vegzálják a tömegközlekedési eszközökön az ellenőrök, de nem kell mindenáron valamilyen nagy központi szervezetre gondolni; mi magunk ugyanúgy elkövethetjük ezt a ballépést egy egyszerű hétköznapi párbeszédben. A bóknak szánt „te nem is vagy annyira fogyatékos” igen bántó lehet.
Képzeljük el egy pillanatra, hogy mozgáskorlátozottak vagyunk – ehhez nem is kell nagy képzelőerő, hiszen egy egyszerű háztartási baleset nyomán is ideiglenesen mankókra lehet szükségünk. Már mindjárt egészen másképp kezelnek minket embertársaink, megbámulnak az utcán, elhúzódnak tőlünk. Talán már történt is velünk hasonló.
Mi történik, ha megszólítanak minket? Első lépésben örülhetünk, ha a másik nem laaassssaaaan és szó-ta-gol-va beszél hozzánk. Tapasztalataink szerint sajnos a mai napig gyakoriak a többségi társadalomban azok az elképzelések, hogy ha valaki valamiben fogyatékos, akkor nyilván másban is az, illetve hogy minden fogyatékkal élő egyben értelmi fogyatékos is.
A második lépésben pedig várhatjuk, hogy még ha a másik jó szándékú is, mégis mond valami olyat, amitől feláll a hátunkon a szőr. Bármelyik pillanatban beüthet a mennykő. Milyen érzés ez? Ha valakit napi rendszerességgel rokkantnak, nyomoréknak titulálnak, az igen negatívan hat az önbecsülésére. Ugyanígy hathat a lesajnáló magatartás is: a „szegény fogyatékos, de rossz neked” jellegű viselkedésnek senki sem örül.
A pszichológia a hasonló megnyilvánulásokat mikroagresszióknak hívja; ezeket először az etnikai kisebbségekkel kapcsolatban írták le, de a koncepciót később minden kisebbségi csoportra kiterjesztették. A mikroagressziók épp azért különösen károsak, mert apróságoknak tűnnek; aki elköveti őket, gyakran nem is érzi a jelentőségüket. (Magyarul a kérdéskörnek gyakorlatilag nincsen irodalma, az interneten néhány érintőleges említést és egy rövid ismertetőt találtunk csak.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Diego Grez / CC BY 3.0)
Mint korábban is írtuk, a legbiztosabb módszer az, ha megkérdezzük ismerősünket, illetve utánaolvasunk kicsit az interneten, hogy mik a semleges kifejezések, ha mi nem vagyunk biztosak a dolgunkban. Sajnos a legnagyobb probléma a mai Magyarországon valószínűleg az, hogy a fogyatékkal élők olyan mértékben ki vannak rekesztve a társadalomból, hogy az ép többségnek gyakran semmilyen tapasztalata sincsen arról, milyenek ezek az emberek. Pedig a válasz a leggyakrabban az lenne, hogy olyanok, mint bárki más.
További olvasnivaló, felhasznált irodalom
Pinker, S. (1994): The game of the name. Baltimore Sun.
Mikroagresszió-gyűjtemény (angolul)
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (28):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Az autista esetleg nem veszi észre az autista szó pejoratív használatát, de azt biztos észleli, hogy ez egy hazugság, ami szintén lehet bántó. Ez olyan lehet, mint vaknak gáncsot vetni.
,,Siketet ne szidalmazz, vaknak gáncsot ne vess!" Mózes III, 19, 14.
Az ableism helyett javasolt integrizmus a fogyatékosokkal szembeni hátrányos megkülönböztetést jelenti, a rasszizmushoz hasonlóan.
Például, hogy egy apa megmondja a lányának, hogy akinek van egy bizonyos beszédhibája, az értelmi fogyatékos, és hogy az értelmi fogyatékosokat szabad lelkileg terrorizálni.
Sőt, rövidlátással élő vagy túlsúllyal élő is lehetne valaki. :) Parttalan ez a dolog, mert úgyis egyénileg dől el. Pl. aki nem tartja magát "túlsúlyosnak", azt az amúgy semleges kövér is ugyanúgy sérteni fogja, mintha azt mondanák rá, hogy dagadt.
Megtörtént eset: egy gyerek odaszólt a haverjainak: - Várjatok meg, csak dobok egy barnát! Két másodperc múlva döbbent rá, hogy az egyik haverját Barnának hívják.
Az se volt szándékos! :)
Ja, és „élek az engedelemmel” mostantól azt jelenti, hogy engedelmes vagyok.
Igen, Szalakóta, sokan tiltakozunk ellene. Én nem élek fogyatékossággal. Fogyatékos vagyok. Ahogy egy szalakóta sem él kékséggel, hanem kék.
Tulajdonságjelző mellékneveket -ság, -ség képzővel főnévvé alakítani és velük élésnek nevezni az adott tulajdonság meglétét lehet sértő vagy sem, esete válogatja, de hogy nem lenni magyarul beszélés, az fix. Ez tört magyarság. Jut eszembe, mi itt most ugye hivatali nyelven nem magyarok vagyunk, hanem magyarsággal élők?
Az integrizmus klassz elnevezés, mit jelent?
Ableizmus magyarul lehet integrizmus. Mit szóltok hozzá?
A fogyatékkal élő kifejezés ellen a Mozgássérültek Országos Szövetsége is hiába tiltakozott. Mások is tiltakoztak, hogy fogyatékosságuk nem olyan, mint egy élettárs.
A fogyatékkal először a kommunista idők kitelepítettjei kapcsán találkoztam, ahol a létszámcsökkenést nevezték fogyatéknak. Azóta mindig berzenkedek tőle.
A túlartikulálás, siketnek, némának, stb. nézés sajnálatos reflex, amiről külön le kell szoktatni a népet. És egyébként is, sokszor elég nehéz eldönteni, hogy a beszéd helyett író és jelekkel kommunikáló ember siket-e, vagy néma, vagy csak gégegyulladása van. Mindkét fél részéről több megértésre lenne szükség.
@Sigmoid: A fogyaték természetesen megalázó, ahogy megalázó, ha valakit uborkának nevezel – hacsak nem tényleg az. A fogyaték hullahegyet jelent az értelmező kéziszótár konstruktív olvasása szerint.
A megváltozott munkaképesség is abszurd. Valahol azt írtam: „Nem vagyok megváltozott munkaképességű. Soha nem tudtam dolgozni.” Ami pontosan megfelel a valóságnak, hiszen születésem óta vagyok fogyatékos. (Ámbár dolgoztam.)
"Ha valakit napi rendszerességgel rokkantnak, nyomoréknak titulálnak, az igen negatívan hat az önbecsülésére."
Akkor nyilván a rokkantnyugdíjat is át kell nevezni "fogyatékossággal élő nyugdíj"-ra.
@LAttilaD: Hát mivel a nemzetközi nyelvben bevett szó, mit mondjuk?
Amúgy mint mondtam, ennyi erővel a "fogyaték" szó is megalázó. Sőt, még a "megváltozott munkaképesség" is, mert hiszen ez arra utal hogy van valami NORMÁLIS állapot amihez KÉPEST megváltozott, tehát nem normális.
Esetleg "alternatívan egészséges embereknek" nevezhetnénk őket. XD
Jó kérdés, hogy mi legyen magyarul. Ableizmus, ilyen nincs, ehhez először ablénak kellene ejteni az eredeti szót, ez olyan lenne, mint a sandvichember [ʃɒndvitshɛmbɛr]. Olyan sincs.
A habilizmussal az a bajom, hogy maximum a Homo habilis vagy az egyetemi habilitáció jut róla eszembe, fogyatékosokra alkalmazva viszont szerintem már maga ez a szó is habilista (vagy bármi). Elég jól megtanultuk, hogy habilis ügyeset jelent, habilista tehát az, aki a fogyatékosok ügyetlenségét csúfolja ki. Vagyis a fogyatékosok ügyetlenek, _de_ ezt nem illik kicsúfolni. Lásd LvT szavait a 10. hozzászólásban. (És ráadásul annyira nyakatekert okoskodás, mintha kávéistáknak azokat neveznénk, akik helytelenítik, hogy mások nem isznak kávét.)
Az abilizmus érzésem szerint a habilizmus egfosztása lső etűjétől. Ttől obb esz?
@LvT: Egyetértek. ableism = stabatosan abilizmus.
Az angolban a főnevek és melléknevek igésítéséhez nincs szükség képzőre.
I rest my case.
> A disabled pedig az able-ből való fosztóképzős képzés.
A <disabled> az <enabled>-hez képzett antonima. Az <-able> tag ezekben ige. A másik <able> viszont melléknév. Pistoriust lehet rehabilitálni, hiszen jó futó lett belőle. De ennek ellenére fogyatékos maradt.
A különbség a magyarban megvan, mert ez a nyelv közvetlenül kommunikált a latinnal, nem pedig a /h/-t vesztő francián keresztül.
@LvT: A disabled pedig az able-ből való fosztóképzős képzés.
Akárhogyis, szemantikailag szerintem helyénvaló a szó használata, és például a "rehabilitáció" is ebben a szóbokorban él.
A szemantikai mágia amit az előbb felvázoltál, ugyanígy a "fogyaték" szó ellen is bevethető, mert az ugye azt jelenti hogy valami kevesebb, szóval akkor a fogyatékos az szükségszerűen kevesebb lenne mint egy ép? Holott például ha összehasonlítunk egy ép alkoholistát és egy láb nélküli olimpikont, akkor melyikük a több és melyikük a kevesebb...
Érted...
Abban, hogy a "habilis" mint "képes" szót az épségre vonatkoztatjuk, szerintem egyáltalán nem követünk el kirekesztést. Hiszen na, a fogyatékosság mégiscsak mindig valamilyen KÉPESSÉGben való hátrányt jelent.