Derailing: hogyan (ne) vigyük a sírba kisebbségi ismerőseinket

Ha egy kisebbségi ember hangot szeretne adni véleményének, sokszor azzal szembesül, hogy a többiek egyáltalán nem szeretnék meghallgatni az érveit. Hogyan érik ezt el? Például úgy, hogy megfordítják a helyzetet, és azt bizonygatják, épp a kisebbség nyomja el a többséget!

Azt már korábban is láthattuk, hogy az amerikaiak meglehetősen találékonyak, ha a kisebbségekkel kapcsolatos közbeszédről van szó. Számos olyan jelenségnek adtak angol nevet, amelyek más országokban ugyanúgy léteznek, de kevesebb szó esik róluk. Sorozatunkban ez alkalommal a derailingre térünk ki...

A beszélő mindenek felett

A derailing (ejtsd kb. [diréling], [diréjling]) angol kifejezés eredeti jelentése ’kisiklás, kisiklatás’; például egy pályáját elhagyó vonatra lehet ezzel a szóval hivatkozni. Átvitt értelemben is használható – ha valaki vagy valami keresztbe tesz egy folyamatnak, az ugyanúgy lehet derailing. Például ha a politikusok az EU általános kérdéseiről akarnak tanácskozni, de ehelyett a görög pénzügyi válsággal kell foglalkozniuk, akkor angolul mondhatjuk, hogy a válság kisiklatta a csúcstalálkozót.

Manapság azonban egyre inkább teret nyer a derailing jóval szűkebb, a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos értelme. Ha egy kisebbségi ember valaki megpróbálja másoknak – rendszerint a többségi csoport tagjainak – előadni jogos sérelmeit, és erre rendre a felvetéséhez nem tartozó válaszokat kap, akkora a társalgás úgymond „ki lett siklatva”. A derailing kifejezés népszerűsítésében fontos szerepe volt a 2009-ben, egy online rasszizmusvita hatására indult Derailing for Dummies weboldalnak. A névtelen szerző szatirikus alkotása a népszerű tanácsadó könyvek stílusában mutatja be, hogyan idegesítsük hatékonyan kisebbségi ismerőseinket. Lássuk, mit lehet belőle tanulni...

Majd én megmondom neked, min sértődj meg

A cikkünkben szereplő példák egytől egyig valós élethelyzetekből származnak.

A kisiklatás rendkívül elvont dolognak hangzik, de valójában a hétköznapokban is számos alkalommal előfordul. Vegyünk egy példát! Nagyon gyakori kisiklatás a „nem is úgy gondoltam, nem akarok neked rosszat”. Például ha valaki lebuzizza meleg ismerősét, és az megkéri, hogy ezt a szót inkább ha lehet, hanyagolja, akkor néhány lehetséges kisiklató válasz a „nem rosszindulattal mondtam”, „mindenki ezt a szót használja”, „szerintem ez a szó nem is sértő, nem tudom, miért húzod fel úgy magad”. Ez utóbbi megnyilatkozás azt az előfeltevést tartalmazza, hogy ha a beszélő nem tart valamit sértőnek, akkor az nem is lehet sértő, mások számára sem. Ezzel a beszélő magát a többiek fölé helyezi, ami különösen zavaró lehet akkor, ha a beszélő nem tartozik a szóban forgó kisebbségi csoporthoz.

Példánktól el kell különíteni azt az esetet, amikor valaki őszintén nem gondolt arra, milyen hatást válthat ki a másik emberből (habár ehhez gyakran meglehetősen nagy tudatlanságra van szükség), és a reakció láttán elnézést kér. Az az igazi kisiklatás, amikor valaki ragaszkodik az eredeti szóhasználatához, a kisiklatás fontos eleme ugyanis a másik nézőpontjának a figyelmen kívül hagyása. A saját nézőpontja szinte mindenkinek kellemesebb, mint a másé. Aki pedig előnyös helyzetben van, rá tudja erőltetni másokra a saját nézeteit.

Itt nem utálja senki a cigányokat

Magyarországon különösen gyakori kisiklatás a „titeket nem rekeszt ki senki”, „Magyarországon nincs diszkrimináció”, illetve még rafináltabban: „az én cigány/zsidó/meleg/stb. barátaim nem panaszkodnak hasonlóról”. Ezek mögött a következő kimondatlan előfeltevések lappanganak: „ha én nem látok valamit, az nincs is”, illetve „egy adott csoport minden tagja egyforma”.

A valóság az, hogy egy kisebbségi csoport nem minden tagja tapasztal egyforma diszkriminációt. Azokon csapódik le a legtöbb indulat, akiken első ránézésre látszik a csoporttagságuk, illetve akik jobban megfelelnek a sztereotípiáknak. Például egy nem különösebben vallásos zsidót valószínűleg kevesebb atrocitás ér, mint valakit, akit a viselete alapján is egyértelműen be lehet azonosítani zsidóként, mert mondjuk kipát hord, vagy akár a chaszidok hagyományos öltözékét viseli.

Ha egy ismerősünk úgy érzi, hogy őt igenis diszkriminálják, és megbízik bennünk annyira, hogy ennek a jelenlétünkben hangot mer adni, akkor valószínűleg a legkevesebb, amit tehetünk, az, hogy egyszerűen elhisszük neki, amit mond... Nyilván léteznek olyan emberek, akik
minden kudarcukat saját kisebbségi mivoltukra fogják, de valószínűleg
sokkal többen vannak azok, akik kívülállóknak nem beszélnek a
problémáikról, mert félnek attól, hogy ismét elutasításra találnak. Így ha
nem vagyunk magunk is az adott csoport tagjai, nehezebben tudjuk
megállapítani, mások pontosan mit is tapasztalnak.

Országos Elnyomóbajnokság

Az előző fajta kisiklatásnak az ellenkezője is előfordul: „Engem még jobban kirekesztenek, mint téged, úgyhogy nem tudom, mit ugrálsz.” Értelemszerűleg ezt a változatot csak olyanok tudják használni, akik maguk is valamilyen tekintetben hátrányos helyzetűek. De mivel minden ember számos különböző csoporthoz tartozik, ha valaki nagyon akar, biztosan talál magának hátrányos csoporthovatartozást. (Amerikában népszerű a „kiközösítettek a gimiben”, ráadásul ennek az az előnye is megvan, hogy sok év távlatából meglehetősen nehéz ellenőrizni.) Angolul ezt a típusú érvelést olykor gúnyosan elnyomás-olimpiának szokták nevezni (Oppression Olympics).

A dominanciaviszonyokat fordítja meg a „ti nyomtok el minket” jellegű érv. „Kisebbségiek lettünk a saját országunkban!”, „Itt már teljesen nőuralom van, a férfiak szava nem számít semmit. Te nem így érzed?”. Ezek az állítások a többségi emberek számára többek között azért is lehetnek meggyőzőek, mert a modern társadalmakban sokan úgy érzik, hogy az élet bonyolult és kiszámíthatatlan. Innen pedig már csak egy lépés magunkat akkor is áldozatként látni, ha nem vagyunk azok.

Nem rád gondolok

Szintén rendszeres kisiklatás a „nem téged bírállak, hanem a csoportod többi tagját”. Ez talán leggyakrabban akkor fordul elő, ha társaságban valaki szidja a zsidókat, cigányokat, melegeket stb., majd másvalaki magára veszi az elhangzottakat. „Te jó fej vagy, de azért azt ugye elismered, hogy sok közületek hát, izé... nem akar beilleszkedni a társadalomba.” „Veled nincs semmi bajom, csak a zsidó pénzemberekkel meg a cionistákkal.”

A szociálpszichológusok szerint az ember sokszor úgy őrzi meg meglévő sztereotípiáit, hogy a sablonba nem illeszkedő embernek egy külön altípust hoz létre, miközben a sztereotípia maga érintetlenül marad. A „cigányok” sztereotípiáján így nem változtat az, hogy a cigány ismerős rokonszenves. Jó példa erre a jelenségre az amerikai fekete sportolók csoportja – a többség a mérések szerint egészen máshogy képzeli a fekete sportolókat, mint a fekete embereket általában. A sportolók hiába sikeresek, ez azon az általános elképzelésen nem változtat, hogy a fekete emberek nem lehetnek sikeresek az életben.

Ha valaki megsértődik azon, hogy beszélgetőpartnere efféle csavarokkal próbálja terelni, akkor a „Miért kell neked mindent magadra venni?”, „Nem vagy te kicsit túlérzékeny?” és hasonló mondatokkal lehet még tovább fokozni a kisiklatást. Erre aztán végképp igen nehéz mit reagálni, nem csoda, ha az érintettből előbb-utóbb kitörnek az indulatok. De mi történik ezután?

Hiába, ezek vademberek

A kisiklatás talán legnagyobb veszélye az, hogy akin alkalmazzák, egy idő után elveszíti a türelmét és dühbe gurul. Innentől fogva pedig rá lehet fogni, hogy miatta alakult ki az egész helyzet: „Látod, mindig olyan agresszív velem, nem is értem, miért.” „Ezekkel nem lehet kijönni, pedig én igazán próbáltam...” „Nem képesek civilizáltan viselkedni.” Ismerős?

Rengeteg példát lehetne még sorolni. Hogy csak egy olyat említsünk, amivel már lapunk is részletesebben foglalkozott: amikor valaki a másik mondanivalója helyett a másik helyesírását kritizálja, az szintén egyfajta derailing.

Mit tehetünk, ha minket akarnak kisiklatni? Ha azt vesszük észre, hogy csapdába kerültünk és a beszélgetőpartnerünk folyamatosan megpróbálja félrevinni a társalgást, próbáljuk meg nem elveszíteni a fejünket. Mi értjük, mi történik, talán jobban is, mint ő; ha erre gondolunk, az segíthet. Megpróbálhatunk finoman rámutatni arra, hogy éppen azt igyekszik elkerülni, hogy meghallgassa az érveinket. Sokan ezt nem is tudatosan csinálják, egyszerűen ilyenek a megszokott védekezési módszereik; ha ezzel szembesítjük őket, zavart válthatunk ki belőlük. (Vagy dühöt, úgyhogy csak óvatosan!)

Minél többet tudunk a gyakori csúsztatásokról, terelésekről, annál hatékonyabban tudjuk védeni a saját érdekeinket. Ha pedig a többséghez tartozunk, elkerülhetjük a hasonló buktatókat, és így talán barátságosabb beszélgetéseket fogunk tudni folytatni kemény kérdésekről is; így végső soron mindenki jól jár! Sorozatunkban legközelebb egy olyan angol kifejezésről lesz szó, amit eredetileg a feministák találtak ki, de mára már az etnikai kisebbségek vonatkozásában is használatos...

Felhasznált irodalom, ajánlott olvasnivaló

Derailing for Dummies

Smith, E. R., Mackie, D. M. (2001): Szociálpszichológia. Budapest: Osiris.

How to Discuss Race and Racism Without Acting Like a Complete Jerk

Kapcsolódó tartalmak:

• Beszéd: kommunikáció, információközlés vagy manipuláció?
• Lerí róla, hogy roma?
• Ki lehet színesbőrű?
• Van-e rasszista felhangja az angol boy szónak?
• A magyar megnyitás

Hasonló tartalmak:

• A nyelv, a világ és a píszí
• A nyelvművelés és a píszí
• Én tudom, mi a jó neked
• 17 szó, amit minden nőnek meg kéne tanulnia
• Amerika, a csodás!

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)