Diszlexia, diszgráfia, diszkrimináció
Divat hülyézni a rossz helyesírókat, pedig lehet, hogy problémájuktól épp ők maguk szenvednek leginkább. Összeállításunkban a Homártól eljutunk egészen Schmitt Pálig és hivataláig, közben pedig kiderül, kik azok a nyelvtannácik és miért ejtenek helyesírási hibákat a legelvetemültebb kötözködők is.
Magyarországon is össznépi sport a rossz helyesírású polgártársak lehurrogása, cikizése. A közelmúltban Schmitt Pál kapcsán még a politikában is felbukkant a témakör. Januárban Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője azt nyilatkozta: kifejezetten örül, hogy a köztársasági elnök újévi köszöntője, s benne a himnuszidézet hibásan jelent meg, hiszen pontosan az volt a céljuk, hogy a magyar nyelv és a helyesírás kérdéseire irányítsák a figyelemet.
(Forrás: Wikimedia commons)
Véleményünk szerint Schmitt Pál és a helyesírás kapcsolata egy valóban fontos problémára hívhatja fel a figyelmet, de ez nem a köztársasági elnök és hivatala által emlegetett probléma, hanem a diszlexia és a diszgráfia, pontosabban az ezekhez való viszonyulás témaköre.
Aki nem tud helyesen írni, nem feltétlenül buta vagy műveletlen: lehet, hogy csak diszgráfiás. Az államfő sorozatos gikszerei egyre inkább azt a gyanút erősítik, hogy ő is ebben a betegségben szenved. De alkalmas-e egy diszgráfiás a köztársasági elnöki funkció betöltésére?
Az olvasási és írási zavarokról dióhéjban
Az olvasási zavar neve diszlexia, az írási zavaré diszgráfia. Ezek a részképesség-zavarok meglehetősen gyakoriak, gyermekkorban 3-8%-os előfordulási arányukkal a leggyakoribb neurológiai eredetű zavarok közé tartoznak. Gyakran jelentkeznek együtt, viszont nagyon fontos, hogy nem járnak értelmi fogyatékossággal! Az sem tartozik ide, ha valakinek a rossz oktatási módszer miatt vannak a szövegekkel problémái – sajnos ez Magyarországon viszonylag gyakran előfordul. Okozhat még olvasási és írási rendellenességet felnőttkori agysérülés is, de ez jóval ritkább, mint a már gyerekkorban jelentkező változat.
Az érintettek idegrendszere másképpen dolgozza fel a beszédhangokat, ami aztán problémát okoz az olvasásban és/vagy az írásban. Éppen ezért a tünetek már iskoláskor előtt észlelhetőek, habár ekkor természetesen nem lehet még diagnózist adni: a gyerekek később kezdenek beszélni, nehezen tanulnak mondókákat az óvodában, és így tovább. (A konkrét tünetek nagy mértékben egyénfüggőek.) Habár a diszlexiás gyerekek számaránya a konkrét nyelvtől is függ, az kultúrafüggetlenül igaz, hogy több közöttük a fiú, mint a lány. Az olvasási és írási zavarok családi halmozódást mutatnak, sőt a kapcsolódó gének feltérképezése is jól halad.
A teljesítmény szinte minden esetben javítható, minél hamarabb történik meg a diagnózis, annál nagyobb mértékben – ez a mai felnőtt generáción sajnos már kevésbé segít. A gondok a helyesírás-ellenőrző használatával sem küzdhetőek le teljesen, mert az nem a képes kiszűrni minden helyesírási hibát. Ráadásul a probléma tovagyűrűzhet: ha valaki nehezen ír, akkor kerülni fogja az írással járó helyzeteket, és ezzel kevesebb gyakorlatot is szerez.
Az olvasási, írási zavarok a mindennapi életben még viszonylag sikeres kompenzáció után is sok nehézséget okoznak. Az pedig, hogy az agy másként dolgozza fel a beszédhangokat, még jó teljesítményt nyújtó személyeknél is kimutatható; semmiképpen sem lehet tehát azt mondani, hogy az érintettek egyszerűen lusták lennének.
Diszkrimináció?
Ha egy érintettnek gyorsan vagy stresszhelyzetben kell produkálnia szöveget, a teljesítménye látványosan romlik, ez fontos lehet például panasztevés esetén vagy hivatalos ügyek intézésekor. Ott egyrészt nem feltétlenül áll rendelkezésre segítség, másrészt maga a helyzet is negatív érzelmeket válthat ki. Sajnos a gyakorlatban ez ahhoz vezet, hogy a nem szabványos helyesírású panaszokat kevésbé veszik komolyan, sőt a panasztevőt akár még nevetségessé is tehetik. Jó példa erre a Tékozló Homár fogyasztóvédő blogra érkezett levél, amit már a szerkesztők is erős prekoncepcióval közölnek:
“Jöjjön tehát a csodás panasz, amit kizárólag a lendületes stílusa miatt rakunk be, hiszen a konkrét ügyről elég hézagos információkat közöl:”
Az angolban külön kifejezés is létezik azok az emberekre, akik más helyesírására tesznek rosszindulatú megjegyzéseket: őket hívják grammar Nazinak, azaz nyelvtannácinak. A kifejezés nem egészen pontos, mert a nyelvtannácik tipikusan nem nyelvtani, hanem helyesírási kérdésekbe szoktak belekötni, habár szívesen lovagolnak „nyelvhelyességi” kérdéseken is.
Megjegyezzük, a levél hibás helyesírása ellenére pontos információkat tartalmaz: közli az időpontot, az üzletet, a konkrét eseményeket. Aligha alaptalan a feltételezésünk, hogy ha ugyanezt az e-mailt az akadémiai követelményeknek megfelelő helyesírással küldte volna be az olvasó, teljesen más bevezetővel kerül ki a szöveg a blogra. A helyzetet tovább rontja, hogy a hozzászólók nagy része kigúnyolja a panaszost (egy fogyasztóvédelmi weboldalon!), elhangzik a „tuskó”, „hülye”, „tahó”, sőt némi cigányozás is becsúszik. Csak néhány józanabb hozzászóló jegyzi meg, hogy „jól elvettétek a posztoló kedvét a civil kurázsitól”.
(Forrás: Wikimedia Commons / Chris McKenna)
Más szemében a szálkát
A mások helyesírásában kivetni valókat találók helyesírása rendszerint szintén nem tökéletes. Nem is csoda, hiszen a magyar helyesírás számos eleme következetlen. Több szabály szükségtelenül bonyolult, például ilyen a külön- és egybeírás a problémaköre. (Mint hivatkozott korábbi cikkünkből kiderül, a jelenlegi szabályozás bizonyos esetekben meg is nehezítheti az olvasást! Ugyanakkor a diszlexia és diszgráfia problémáját az egyszerűbb helyesírás nem oldja meg!) A kivételek olykor teljesen önkényesek, sőt az is előfordul, hogy éppen azt az alakot bélyegzik meg, amelyet szinte minden beszélő használ. Ezért is javasol számos szakember helyesírási reformot, aminek célja nem a helyesírás nagy mértékű megváltoztatása lenne, hanem a szabályok leegyszerűsítése és közérthetővé tétele. Magát a szabályzatot is egyszerűbben kéne megfogalmazni, hogy probléma esetén bárki tudja, mit hol keressen, és a modern számítástechnika lehetőségeit is jobban ki kellene használni. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően nemcsak az olvasási és írási zavarral élő emberek járnának jól, hanem mindenki.
Az elnök alkalmasságáról
Az elmúlt napokban rengeteg támadás érte Schmitt Pált amiatt, hogy szemlátomást nehézségekkel küzd a helyesírás terén. De tulajdonképpen miért is várjuk el, hogy az államfő tudjon helyesen írni? Láthattuk, hogy a rossz helyesírás adódhat részképesség-zavarból is: betegségről van szó, amiről a beteg nem tehet. Persze nem tudjuk, hogy a konkrét esetben tényleg erről van-e szó, az mindenesetre elgondolkodtató, hogy szinte mindenki rögtön Schmitt műveletlenségének és gyenge értelmi képességeinek próbálta betudni helyesírási hibáit. Fontos azonban leszögeznünk, hogy önmagában a diszgráfia senkit nem tesz alkalmatlanná az elnöki hivatal betöltésére.
A köztársasági elnöknek természetesen van hivatala, megnyilatkozásait általában átolvassák, szerkesztik a munkatársai. Ha ez nem vagy gyenge színvonalon történik meg, ez nem feltétlenül az elnök hibája, hanem az egész elnöki hivatal nem jól végzi a dolgát. Ez persze annak ellenére probléma, hogy Magyarország az 1989-es alkotmánymódosítás óta parlamentáris köztársaság. A parlamentáris és az elnöki (prezidenciális) köztársaság között az a döntő különbség, hogy az előbbiben az elnök hatalma javarészt csak ceremoniális, a tényleges döntéshozó hatalom a parlament kezében összpontosul. Az elnök dolga leginkább csak az, hogy tekintélyt parancsoljon. Várhatóan ez a közeljövőben sem fog változni, Navracsics Tibor a Népszabadságnak legalábbis még júliusban leszögezte: „Nem akarunk prezidenciális köztársaságot”. Mivel az elnöki poszt javarészt jelképes, alkalmas lehet rá bárki, akire az állampolgárok felnéznek: író, tudós, vagy akár neves sportoló is. A köztársasági elnökre attól még felnézhetünk, hogy rossz helyesíró, de a köztársasági elnöki címre nézve dehonesztáló, ha a hivatal folyamatosan csapnivaló helyesírású szövegeket ad ki a kezéből.
Most kicsit olyan a helyzet, mintha azt harsogná lelkesen az egyébként magát progresszívnek gondoló baloldali sajtó, hogy egy mozgássérült ne legyen elnök, mert nem tud szépen elvonulni a díszsorfal előtt. Természetesen érvelhet bárki amellett, hogy a mindenkori köztársasági elnök alkalmatlan a pozíciójára, de aligha hivatkozhat pusztán az illető helyesírására. Akik hasonló érveket használnak Schmitt Pál ellen, kirekesztőként viselkednek. Ezt az sem menti, hogy maga Schmitt is kirekesztő megnyilvánulásokat tett, amikor a magyar nyelv védelméről volt szó…
(Forrás: Wikimedia Commons / American Political History)
Most itt a nagy lehetőség, hogy Schmitt a hátrányból előnyt kovácsoljon. Ha nem a magyar nyelv védelmét erőltetné, hanem mozgalmat indítana a nyelvi intolerancia, sőt, kifejezetten a diszgráfiához kötődő előítéletek ellen, személyes példáján mutatva meg, hogy ilyen betegség mellett is milyen sokra viheti az ember, akkor társadalmilag valóban fontos feladatot teljesítene, és jelentősen hozzájárulhatna ahhoz, hogy Magyarország élhetőbb, felszabadultabb és boldogabb ország legyen.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (29):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Kala Pattar: Szívesen szavaznék, Önre, ha alkalmam lenne erre, amikor a Magyar Köztárság (és nem csak úgy mezítlábasan - a koronára és a királyságra sunyin sandítva - Magyarország) államelnöki posztjának betöltéséről lenne szó.
Ami meg a politikusokkal való példálózás nyomán kötelezően vállalandó bonyodalmakkal kapcsolatos megjegyzését illeti, az nem sértően sommás, sokkal inkább briliánsan találó.
Nana, ha valóban csupán az olvasás- és írászavarról -- a vázolt tematika szerint, amivel természetesen eszemben sincs vitatkozni, hiszen teljesen természetesnek veszem azt a liberális gyakorlatot, amely szerint mindenféle kirekesztés káros, rossz, felháborító, s nem csupán betartatlan törvényekkel üldözendő -- kívánna szólni a bejegyzés, akkor elnökünket -- ha van köze a témához, ha nincs -- nem kellett volna belekeverni.
Azért mondom ezt, mert egy minimális politikai helyzetismeret birtokában szinte bárki pontosan tudhatja az ő szerepét, ami -- muszáj leszek minősíteni -- olyan messze van a kívánatos és törvényben előírttól, mint én a holdra szállástól. Kinek így tetszik, kinek nem, de az biztos, hogy messzemenően megosztja, nem pedig -- kötelessége szerint -- békíti az embereket. Ahol csak szóba kerül, mindjárt megjelenik vele az egész katyvasz.
Ezen tudás birtokában talán eleve a svéd királyt kellett volna példának hozni. És nem azért, mert bizonyára kevesebb -- vélem, hogy semennyi -- indulatot keltene, csupán azért, mert hosszas keresgéléssel sem találhatnánk a múltjában és a jelenében foltokat, politika tántorgást, botladozást, függetlenségi aukciókat.
Az viszont bizonyos, Schmitt nélkül aligha alakul ki ilyen kardozás.
XVI. Károly Gusztávra kicsit kevesebben kattintanának, ami esetemben -- elnökünk okán keveredtem ide és regisztráltam -- ki
tudja meddig odázta volna még megismerkedésemet ragyogó fórumukkal.
Tudom egészen röviden is: élő, hazai politikust -- tartozzon akárhova -- csak akkor hozzunk példának, ha vállaljuk az ezzel járó bonyodalmakat. Remélem, nem voltam sértően sommás.
A sok beszédhibás politikus között fel sem tűnik néhány írni-olvasni nem tudó. Főleg a dadogó, hebegő-habogó miniszterelnökeink és nyelvújítókat meszégyenítő alkotásaik után („ócsítsa”, „útelágazódás”, „öregecskedő”).
Ha már politika, érdemes volna végignézni, hogy az utóbbi bő évtized politikai hányattatásai miként zilálták szét az oktatási rendszert és erősítették a jelzett defektusokat a felnövekvő nemzedékben.
@Kincse Sz. Örs: Ha jól értelmeztem az indító gondolatokat, úgy a vitának a diszgráfiáról - egészen pontosan ennek félreértelmező társadalmi megítéléséről kellene szólnia. A tekintetben biztosan nincsen vita a cikk szerzője és kettőnk között sem, hogy "rossz helyesírású embereknek is joguk van arra, hogy kivegyék részüket a közéletből, az érdekérvényesítésből". Abban viszont már Kala Pattarral kell egyetértsek, hogy annak a szerepet, amit a fenti társadalmi szereposztásban elvállalhatnak befolyásolhatják az írás/olvasás/számolás készségszintű elsajátításában elért szintek. A kitűnő pedagógus-példával egyetértve, talán még az is kimondható, hogy bizonyos képességek hiánya, adott esetben, még minden jó szándék ellenére is kizáró ok, de legalábbis súlyos akadály lehet bizonyos funkciók ellátásában
@Kala Pattar: Természetesen a legmesszebbmenőkig elviselek minden, az enyémtől eltérő véleményt - legfeljebb jelzem ellenvéleményemet. Mindezt reményeim (szándékaim) szerint korántsem bármiféle toroknak ugorva.
Egyébként, emlékezetem és az általam fentebb írtak szerint, a cikk szakmai részével teljesen egyetértettem. Inkább megírásának indítékával és tendenciózusnak érzett hivatkozásaival kapcsolatosan voltak rossz érzéseim - nyilván ez volt a ősbűn, ami aztán némileg nagyképűen kioktató leintésemhez vezetett.
Ami pedig a téma szabta kerékvágásban maradást illeti: érzésem szerint az eddig hozzászólók kivétel nélkül eléggé ékes bizonyítékát adtk annak, hogy ez - ha már ilyen sikamlós témát sikerült választani - gyakorlatilag kivitelezhetetlen.
Amiért - illő és ésszerű mértékig persze - mindenki bocsánatát kérem.
@Kala Pattar: teljesen egyetértek Lacival. Annyit tennék még hozzá, hogy a svéd király is diszlexiás, mégis elismerten magas színvonalon látja el feladatát.
De, ahogy az előbb is írtam, a polémiának a diszlexiáról kellene szólnia, illetve - tágabban értelmezve a problémát - arról, hogy rossz helyesírású embereknek is joguk van arra, hogy kivegyék részüket a közéletből, az érdekérvényesítésből, stb. Jelenleg ugyanis feleslegesen, értelmetlenül és igazságtalanul stigmatizálja őket a szélesebb közvélemény...
@Kala Pattar: Szabolcs éppen nincs itt, nem tudom, mit válaszolna, de addig a magam nevében:
Egy tanyasi tanítónőnek -- többek között -- az a feladata, hogy megtanítsa a helyesírást. Egy diszgráfiás erre természetesen alkalmatlan.
Egy köztársasági elnöknek nem feladata sem a helyesírás tanítása, sem szövegek létrehozása (ezt általában az apparátusa végzi). Ha mégis ír valamit, van, aki ellenőrizze. Valójában tehát mindegy, hogy jó helyesíró-e.
@Kincse Sz. Örs: Azt azért szeretném megtudni, hogy akkor milyen szakmákban, területeken lehet a rossz helyesírásból messzemenő következtetéseket levonni? Gondolom, tanítónak például -- és nem hátrányos megkülönböztetés okán -- alkalmatlan lenne, aki egy tőmondatban is képes kettőt véteni. S.P. a jelenleg hatályos alkotmány szerint a Magyar Köztársaság közjogi megtestesítője. Mint első emberre nem ró-e kicsit nagyobb felelősséget mindez, mint egy huszonkét éves tanyasi -- szándékosan tolom jó messzire szegény szolgálati helyét -- tanítónőre a sajátja? Hiszen ő azért mégsem testesít semmit, országos és esetleg nemzetközi példát sem ad. (Csak helyit, annál fontosabbat.)
De mert ezzel már megint a közélet zavaros mocsarába tévednénk, bevonom evezőimet egy időre.
@renonc: Gyanítom, hogy a cikk szerzője hasonló feltételezésekkel él Önt illetően -- a hely szelleme tenné? eddigi internetes hozzászólásaimban rendre tegeződtem és nem pongyolaság okán --, ahogyan ennek hangot is adott. Ha valóban az mozgatná, amit elgondol -- szimpátia, szerecsenmosdatás etc. --, akkor sem a torkának illik ugrani, a vélemény ugyanis, minden törvényhozói ügyeskedés ellenére, szabad. Hogy az is maradjon, azért mindenki maga (is) felelős, leginkább azzal, hogy elviseli az elveivel ellentétes -- különösen, ha ez az ellentét csak feltételezett --, de minden másban szabatos vélekedéseket.
A helyi moderálási alapelveket nem ismerem, de bizonyára megegyezik más oldalak gyakorlatával. Nincs olyan fórum, ahol jókedvűen támogatnák a tárgytól való bármennyire is érdekes elkalandozásokat. Jelen esetben a szerző biztosan számolt azzal, hogy ebben a politikailag szétgányolt időszakban (húsz-huszonegy évnek számolom) a felhozott téma nem marad pusztán lingvisztikai térben, ám hogy nem kíván erről vitát nyitni, azért nem hibáztatom.
A csokigyár weboldalán például méltán kevés tere marad a madárodúgép-gyártóknak, pedig önmagában mindkettő szép nemes ipar. (Az utóbbi, igaz, kicsit feledésbe merült.)
Politizálni pedig annyi hely szuperál a világhálón, hogy nézni is tereh...
@Kala Pattar: @renonc:
Kérem, a cikk értékelése során legyenek kedvesek annak lényegi elemét is figyelembe venni: a diszlexiás, diszgráfiás embert ma csúnyán diszkriminálja a társadalom, és ez nem jó. Tessék megfigyelni a cikkünk által hozott másik példát, a Tékozló Homárt.
Schmitt Pál számára e cikk nem felmentésül, mentegetésül szolgál (hiszen szerintünk nem lehet a rossz helyesírásból messzemenő következtetéseket levonni pl. elnöki alkalmasság tekintetében --- azt más szempontokból kellene értékelni), hanem sokkal inkább programot ajánl. A cikk üzenete tehát több "politikai szerecsenmosdatásnál", és jó lenne ezt is felismerni. Ha ebben nem voltunk sikeresek, akkor kénytelen lennék fiaskóként megítélni a kísérletet.
A cikk szerkesztőségi álláspontot közöl, ezért jegyezzük nyest.hu néven. Míg a szöveg nagyobb részét egy szerzőnk írta, legalább hárman határoztuk meg, hogyan, s mit mondjunk.
Üdvözlettel:
Kincse Szabolcs
@Kala Pattar: Mérséklő hangvételét elfogadom. Sajnos a cikket újraolvasva azt kell mondjam, a tekintetben eltérő állásponton vagyunk, hogy a szerző - talán szimpátiái okán - egy kétségtelenül méltánylandó szempont alapján keres (és vél találni) mentséget a számos más tekintetben nehezen elfogadható államfői személyiség számára. Én viszont ezt éreztem "brutálisan politikai természetű" momentumnak. Ezért csak abban értek vele teljes mértékben, hogy magam sem vagyok hajlandó az államelnök jellemhibái közt nyilvántartani alapszinten is minősíthetetlennek tekinthető helyesírását. E mögött a cikkíró fogyatékosságot, diszgráfiát sejt (és nem bizonyít), jómagam gyakorlatlanságot és műveletlenséget. Én sem bizonyítok, de hát nem én jegyeztem (politikamentes) szakcikket e tárgyban. Az esetleges bizonyítás pedig - a korábbi figyelmeztetések alapján - nyilván kimoderálódna a tiszta tudomány eme elefántcsont-tornyából...
@renonc: Nem hiszem, hogy a cikk Schmitt Pál mentegetésére született volna, egyszerűen magyarázatot -- elfogadható és vállalható magyarázatot -- keres a lassacskán legendássá váló baklövések sorozatára. És mert ez itt egy nyelvészeti szakfórum, nem óhajt politikai töltetű megállapításokat tenni, ilyesmire -- ahogy a cikk, de én magam is utaltam -- rengeteg oldalon kínálkozik mód. A dolog bája éppen az, hogy az elnök hibáit gyakorta nyilvánvalóan nem íráskészségi gondokkal hadakozók bírálják elképesztő nyelvtani ámokfutással.
Monspart Sarolta említése teljesen helyénvaló, ám elnézést kérni a nevében -- akár csak ironikus szándékkal is -- egy kicsit erős. Ha valamiben, hát a sportban mégiscsak példaképül állítható elnökünk. Még akkor is, ha érdemei vitathatóak.
A dolog további vetületei brutálisan politikai természetűek, ezért itt nem is lenne korrekt tovább vesézni őket.
[Az 'áll' után természetesen értendő egy 'ó' is korábbi hozzászólásomban. :-)]
@Kala Pattar: Remélem, nem sérti: mintha csak magam mondottam volna...
@Fejes László (nyest.hu): Nos, olvasni még valóban nem hallottuk, így ez enyém is csak egy vélekedés.
Illetve dehogynem, az újévi sétálós köszöntő mutatott néhány szép példát rá, hogy ezen a téren is problémái vannak. Ezért viszont nem vetnék rá követ, az emberek zöme padban, asztalnál ülve tanulta és még néhány, de stabil helyzetben szokta gyakorolni az olvasást. (Aki viszont kitalálta ezt a koreográfiát -- gyanítom ő maga --, talán nem mérte fel a lehetséges bökkenőket.)
Akár engedékenyebb is lehetnék, balkezességem okán elég sok kihívással szembesültem az általános iskola első néhány osztályában. (A töltőtoll kitalálóját egészen biztosan -- és persze oktondi butasággal -- a pokolba kívántam.)
Nem is kéne egyebet tennie, mint elismerni a hibáit, származzanak azok rajta kívül áll okokból -- mert eleve ostobának, részben írástudatlannak tartani felelőtlenség lenne --, s mindjárt eloszlathatná a rengeteg bírálatot, ami így nem csupán a személyét, de általa a hivatalát, a méltóságát is éri. Erre való hajlandóságot azonban sehol sem tapasztaltam, pedig biztosan a javára és az előnyére válnék. Az esendő ember szimpátiát, a csökönyös gúnyt és élcelődést arat, különösen ilyen kiemelt pozícióban. (Politikai "ingatagsága" akkor is támadhatóvá tenné, de ez már nem anyanyelvi kérdés.)
@bloggerman77: Én ugyanebben a tárgyban azt tartom különösnek, hogy a cikk szerzője a már történelmi távlatban bizonyító amerikai elnököt egybecsúsztatja az eddig csupán helyesírási minimalizmusát felmutatni képes kis magyar verzióval. Főként, mert bizonyítatlan diszgráfia-feltételezésével nem csupán fogyatékosságát legitimálja. Az ekként felmagasztosult elnök - fogyatékossága okán nyilván gyakran látogatva e honlapot - feltehetően büszkén nyugtatja ezt a megítélésem szerint túlságosan is nagyvonalú gesztust.