Diszlexia, diszgráfia, diszkrimináció
Divat hülyézni a rossz helyesírókat, pedig lehet, hogy problémájuktól épp ők maguk szenvednek leginkább. Összeállításunkban a Homártól eljutunk egészen Schmitt Pálig és hivataláig, közben pedig kiderül, kik azok a nyelvtannácik és miért ejtenek helyesírási hibákat a legelvetemültebb kötözködők is.
Magyarországon is össznépi sport a rossz helyesírású polgártársak lehurrogása, cikizése. A közelmúltban Schmitt Pál kapcsán még a politikában is felbukkant a témakör. Januárban Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője azt nyilatkozta: kifejezetten örül, hogy a köztársasági elnök újévi köszöntője, s benne a himnuszidézet hibásan jelent meg, hiszen pontosan az volt a céljuk, hogy a magyar nyelv és a helyesírás kérdéseire irányítsák a figyelemet.
(Forrás: Wikimedia commons)
Véleményünk szerint Schmitt Pál és a helyesírás kapcsolata egy valóban fontos problémára hívhatja fel a figyelmet, de ez nem a köztársasági elnök és hivatala által emlegetett probléma, hanem a diszlexia és a diszgráfia, pontosabban az ezekhez való viszonyulás témaköre.
Aki nem tud helyesen írni, nem feltétlenül buta vagy műveletlen: lehet, hogy csak diszgráfiás. Az államfő sorozatos gikszerei egyre inkább azt a gyanút erősítik, hogy ő is ebben a betegségben szenved. De alkalmas-e egy diszgráfiás a köztársasági elnöki funkció betöltésére?
Az olvasási és írási zavarokról dióhéjban
Az olvasási zavar neve diszlexia, az írási zavaré diszgráfia. Ezek a részképesség-zavarok meglehetősen gyakoriak, gyermekkorban 3-8%-os előfordulási arányukkal a leggyakoribb neurológiai eredetű zavarok közé tartoznak. Gyakran jelentkeznek együtt, viszont nagyon fontos, hogy nem járnak értelmi fogyatékossággal! Az sem tartozik ide, ha valakinek a rossz oktatási módszer miatt vannak a szövegekkel problémái – sajnos ez Magyarországon viszonylag gyakran előfordul. Okozhat még olvasási és írási rendellenességet felnőttkori agysérülés is, de ez jóval ritkább, mint a már gyerekkorban jelentkező változat.
Az érintettek idegrendszere másképpen dolgozza fel a beszédhangokat, ami aztán problémát okoz az olvasásban és/vagy az írásban. Éppen ezért a tünetek már iskoláskor előtt észlelhetőek, habár ekkor természetesen nem lehet még diagnózist adni: a gyerekek később kezdenek beszélni, nehezen tanulnak mondókákat az óvodában, és így tovább. (A konkrét tünetek nagy mértékben egyénfüggőek.) Habár a diszlexiás gyerekek számaránya a konkrét nyelvtől is függ, az kultúrafüggetlenül igaz, hogy több közöttük a fiú, mint a lány. Az olvasási és írási zavarok családi halmozódást mutatnak, sőt a kapcsolódó gének feltérképezése is jól halad.
A teljesítmény szinte minden esetben javítható, minél hamarabb történik meg a diagnózis, annál nagyobb mértékben – ez a mai felnőtt generáción sajnos már kevésbé segít. A gondok a helyesírás-ellenőrző használatával sem küzdhetőek le teljesen, mert az nem a képes kiszűrni minden helyesírási hibát. Ráadásul a probléma tovagyűrűzhet: ha valaki nehezen ír, akkor kerülni fogja az írással járó helyzeteket, és ezzel kevesebb gyakorlatot is szerez.
Az olvasási, írási zavarok a mindennapi életben még viszonylag sikeres kompenzáció után is sok nehézséget okoznak. Az pedig, hogy az agy másként dolgozza fel a beszédhangokat, még jó teljesítményt nyújtó személyeknél is kimutatható; semmiképpen sem lehet tehát azt mondani, hogy az érintettek egyszerűen lusták lennének.
Diszkrimináció?
Ha egy érintettnek gyorsan vagy stresszhelyzetben kell produkálnia szöveget, a teljesítménye látványosan romlik, ez fontos lehet például panasztevés esetén vagy hivatalos ügyek intézésekor. Ott egyrészt nem feltétlenül áll rendelkezésre segítség, másrészt maga a helyzet is negatív érzelmeket válthat ki. Sajnos a gyakorlatban ez ahhoz vezet, hogy a nem szabványos helyesírású panaszokat kevésbé veszik komolyan, sőt a panasztevőt akár még nevetségessé is tehetik. Jó példa erre a Tékozló Homár fogyasztóvédő blogra érkezett levél, amit már a szerkesztők is erős prekoncepcióval közölnek:
“Jöjjön tehát a csodás panasz, amit kizárólag a lendületes stílusa miatt rakunk be, hiszen a konkrét ügyről elég hézagos információkat közöl:”
Az angolban külön kifejezés is létezik azok az emberekre, akik más helyesírására tesznek rosszindulatú megjegyzéseket: őket hívják grammar Nazinak, azaz nyelvtannácinak. A kifejezés nem egészen pontos, mert a nyelvtannácik tipikusan nem nyelvtani, hanem helyesírási kérdésekbe szoktak belekötni, habár szívesen lovagolnak „nyelvhelyességi” kérdéseken is.
Megjegyezzük, a levél hibás helyesírása ellenére pontos információkat tartalmaz: közli az időpontot, az üzletet, a konkrét eseményeket. Aligha alaptalan a feltételezésünk, hogy ha ugyanezt az e-mailt az akadémiai követelményeknek megfelelő helyesírással küldte volna be az olvasó, teljesen más bevezetővel kerül ki a szöveg a blogra. A helyzetet tovább rontja, hogy a hozzászólók nagy része kigúnyolja a panaszost (egy fogyasztóvédelmi weboldalon!), elhangzik a „tuskó”, „hülye”, „tahó”, sőt némi cigányozás is becsúszik. Csak néhány józanabb hozzászóló jegyzi meg, hogy „jól elvettétek a posztoló kedvét a civil kurázsitól”.
(Forrás: Wikimedia Commons / Chris McKenna)
Más szemében a szálkát
A mások helyesírásában kivetni valókat találók helyesírása rendszerint szintén nem tökéletes. Nem is csoda, hiszen a magyar helyesírás számos eleme következetlen. Több szabály szükségtelenül bonyolult, például ilyen a külön- és egybeírás a problémaköre. (Mint hivatkozott korábbi cikkünkből kiderül, a jelenlegi szabályozás bizonyos esetekben meg is nehezítheti az olvasást! Ugyanakkor a diszlexia és diszgráfia problémáját az egyszerűbb helyesírás nem oldja meg!) A kivételek olykor teljesen önkényesek, sőt az is előfordul, hogy éppen azt az alakot bélyegzik meg, amelyet szinte minden beszélő használ. Ezért is javasol számos szakember helyesírási reformot, aminek célja nem a helyesírás nagy mértékű megváltoztatása lenne, hanem a szabályok leegyszerűsítése és közérthetővé tétele. Magát a szabályzatot is egyszerűbben kéne megfogalmazni, hogy probléma esetén bárki tudja, mit hol keressen, és a modern számítástechnika lehetőségeit is jobban ki kellene használni. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően nemcsak az olvasási és írási zavarral élő emberek járnának jól, hanem mindenki.
Az elnök alkalmasságáról
Az elmúlt napokban rengeteg támadás érte Schmitt Pált amiatt, hogy szemlátomást nehézségekkel küzd a helyesírás terén. De tulajdonképpen miért is várjuk el, hogy az államfő tudjon helyesen írni? Láthattuk, hogy a rossz helyesírás adódhat részképesség-zavarból is: betegségről van szó, amiről a beteg nem tehet. Persze nem tudjuk, hogy a konkrét esetben tényleg erről van-e szó, az mindenesetre elgondolkodtató, hogy szinte mindenki rögtön Schmitt műveletlenségének és gyenge értelmi képességeinek próbálta betudni helyesírási hibáit. Fontos azonban leszögeznünk, hogy önmagában a diszgráfia senkit nem tesz alkalmatlanná az elnöki hivatal betöltésére.
A köztársasági elnöknek természetesen van hivatala, megnyilatkozásait általában átolvassák, szerkesztik a munkatársai. Ha ez nem vagy gyenge színvonalon történik meg, ez nem feltétlenül az elnök hibája, hanem az egész elnöki hivatal nem jól végzi a dolgát. Ez persze annak ellenére probléma, hogy Magyarország az 1989-es alkotmánymódosítás óta parlamentáris köztársaság. A parlamentáris és az elnöki (prezidenciális) köztársaság között az a döntő különbség, hogy az előbbiben az elnök hatalma javarészt csak ceremoniális, a tényleges döntéshozó hatalom a parlament kezében összpontosul. Az elnök dolga leginkább csak az, hogy tekintélyt parancsoljon. Várhatóan ez a közeljövőben sem fog változni, Navracsics Tibor a Népszabadságnak legalábbis még júliusban leszögezte: „Nem akarunk prezidenciális köztársaságot”. Mivel az elnöki poszt javarészt jelképes, alkalmas lehet rá bárki, akire az állampolgárok felnéznek: író, tudós, vagy akár neves sportoló is. A köztársasági elnökre attól még felnézhetünk, hogy rossz helyesíró, de a köztársasági elnöki címre nézve dehonesztáló, ha a hivatal folyamatosan csapnivaló helyesírású szövegeket ad ki a kezéből.
Most kicsit olyan a helyzet, mintha azt harsogná lelkesen az egyébként magát progresszívnek gondoló baloldali sajtó, hogy egy mozgássérült ne legyen elnök, mert nem tud szépen elvonulni a díszsorfal előtt. Természetesen érvelhet bárki amellett, hogy a mindenkori köztársasági elnök alkalmatlan a pozíciójára, de aligha hivatkozhat pusztán az illető helyesírására. Akik hasonló érveket használnak Schmitt Pál ellen, kirekesztőként viselkednek. Ezt az sem menti, hogy maga Schmitt is kirekesztő megnyilvánulásokat tett, amikor a magyar nyelv védelméről volt szó…
(Forrás: Wikimedia Commons / American Political History)
Most itt a nagy lehetőség, hogy Schmitt a hátrányból előnyt kovácsoljon. Ha nem a magyar nyelv védelmét erőltetné, hanem mozgalmat indítana a nyelvi intolerancia, sőt, kifejezetten a diszgráfiához kötődő előítéletek ellen, személyes példáján mutatva meg, hogy ilyen betegség mellett is milyen sokra viheti az ember, akkor társadalmilag valóban fontos feladatot teljesítene, és jelentősen hozzájárulhatna ahhoz, hogy Magyarország élhetőbb, felszabadultabb és boldogabb ország legyen.
Általában tetszik nekem a "Védjük meg az ál'amelnoköt!"-mozgalom által szerkesztett eszmefuttatás.Megállapításaival szinte teljes egészében egyet értek. Bajom csupán annyi van, és erre - talán túlontúl megbocsátóan - a dolgozat is kitér: az elnök meglehetősen intoleráns politikai mozgalom küldöttjeként, meglehetősen intoleráns módon és főként meglehetősen nagy hangon állt ki a (magyar) nyelv védelmében. Ezzel azt a benyomást keltette, mintha ő maga természetszerűleg birtokában lenne a legalább egy államfőtől elvárható alapvető ismereteknek. Az eddig széles nyilvánosság elé került bakik nem ezt mutatják, a hibákra adott reakciói pedig azt jelzik, hogy az úri jó modor, sőt a gerincesség tekintetében is vannak súlyos hiányosságai.
Ily módon az eddig tapasztaltak, ha a nyelvtani hiányosságokat akár (a dolgozat valamennyi megállapítását elfogadva) bocsánatossá teszik is, az államfői alkalmasságot erősen megkérdőjelezik.
(Őszintén remélem, hogy a jelen írásomban vétett nyelvtani és helyesírási hibák nem terjednek túl a cikkíró által tolerálható mértéken.)
de azt egyébként honnan lehet tudni, hogy Schmitt diszes? mert nekem csak úgy néz ki, hogy rossz helyesíró, egy diszlexiás írása nem így néz ki, általában sokkal olvashatatlanabb ennél, és betűtévesztéseket meg mindenféléket tartalmaz.
ettől függetlenül a cikk gondolatmenete teljesen jogos, és ha Schmitt nem arcoskodott volna annyit nyelvvédelmileg, nem is lenne említésre méltó az egész. így viszont vicces.
Sajnos, kedves 'pocak', ez súlyosabb, mint vicces - ez a legjobb esetben is tragikomikus.
És mivel az "álamfő" elmozdíthatatlansága okán a helyzet leginkább meg- és feloldhatatlannak látszik, én amondó lennék, hogy leginkább tragikus. Schmitt nagy valószínűséggel a Kádár-kori sport-káderpolitika jellegzetes terméke: félművelt, erkölcseiben (gondoljunk csak a javadalmazások különlegesen álságos rendszerére) jelentősen megkérdőjelezhető, kisebb nagyobb botlásai okán zsarolható, beszervezhető. Hogy az ő esetében a leépülés valójában milyen mértékű volt, az a karrierje és a közéleti nyilvánosság látható történései okán csak sejthető, de a higgadt ítéletalkotó túlságosan nagyot nem tévedhet...
@pocak: A cikk sem állítja biztosan, hogy diszgráfiás, de a sorozatos esetek meglehetősen erőssé teszik ezt a gyanút. A diszgráfia sokféle módon jelentkezhet. Schmitt egyik jellegzetes tünete, hogy a dupla mássalhangzók helyett egyet ír (álam, kedvel, áld) -- ez egyébként megfelelhet a kiejtés szerinti írásnak (az á[l]am ejtés is gyakori), ami szintén diszgráfiára utalhat.
@renonc: A cikk éppen azt hangsúlyozza, hogy maga a rossz helyesírás NEM jelenti, hogy valaki műveletlen, továbbá hogy Schmitt attól még lehet kitűnő elnök, hogy csapnivaló a helyesírása. Az államfővel kapcsolatos egyéb követelmények viszont nem tartoznak a cikk tematikájához, úgyhogy ha lehet, ezek ne képezzék a kommentek tárgyát!
"Divat hülyézni a rossz helyesírókat, pedig lehet, hogy problémájuktól épp ők maguk szenvednek leginkább."
Sem hülye nem vagyok, se nem szenvedek tőle különösebben :)
Kedves Fejes,
fájlalom a cenzúra-kísérletét. Tekintettel azonban a tényre, hogy maga a cikk még Ön szerint is azt hangsúlyozza: "Schmitt attól még lehet kitűnő elnök, hogy csapnivaló a helyesírása", aligha volt elkerülhető, hogy e momentumra is reagáljak. Természetesen figyelembe veszem, és a jelenlegi politikai helyzetben tiszteletben tartom, hogy akár lojalitásból, akár megszeppenésétől vezérelten moderálni szeretne, de felteszem, sem hozzászólásom hangneme, sem egyéb vonatkozásai nem esnek abba a tartományba, hogy megintése nyomán stilárisan, vagy tartalmilag kifejezetten az Ön szája íze szerint fogalmazzak. Azt is tudomásul veszem, hogy amennyiben erre felhatalmazása van, szövegemet akár még törölheti is a hozzászólások sorából.
Ez esetben - de már rendre utasítása alapján is - már értem, hogy a még oly érdekes téma ellenére is, miért oly tartózkodóan alacsony az itt megszólalni kívánók száma.
@renonc: Úgy látszik, először tévedt oldalunkra, és nem olvasta más cikkeinket. A Nyelv és Tudomány nyelvi és ahhoz kapcsolódó kérdésekkel (beleértve a kommunikációt, a médiát, a technológiát stb.) foglalkozik. Politikával csak annyiban, amennyiben a politika e kérdésekbe beleszól. Ez a cikk sem Schmitt Pálról szól, hanem a diszgráfiáról: Schmitt Pál csak úgy kerül a képbe, mint aki igen valószínűleg érintett -- s így alkalmasságával is csak ebből a szempontból foglalkozunk.
Cenzúráról szó sem volt, csupán megkértem, hogy ne terelje a cikktől független irányba a beszélgetést. Ha cenzúrázni akarok, nem kísérletet teszek, hanem törlöm a hozzászólását. Egyébként nyugodtan érveljen Schmitt ellen, pl. ha úgy gondolja, hogy a diszgráfia alkalmatlanná tesz valakit a köztársasági elnöki funkció betöltésére, ossza meg érveit. Nem fogjuk törölni egészen addig, míg megjegyzései nem lesznek kirekesztőek, a diszgráfiásokat sértőek. Sőt, ha kedve van, fórumunk rendelkezésére áll, az ügy egyéb vonatkozását ott is megvitathatja más olvasókkal (akárcsak a net ezer más fórumán -- ebben senki nem korlátozza). AZ én kérésem egyedül az volt, hogy a cikk alatt ne kommenteljen ide nem tartozó dolgokat.
Megértését köszönjük.
@Fejes László (nyest.hu): Megfigyelése, sajnos, ezúttal sem helytálló: korántsem először "tévedtem" oldalukra, bár kétségtelen ezúttal első ízben éreztem annak kényszerét, hogy meg is szólaljak. Nyilván az általam észrevételezett cikk bevezető soraiban olvasható "hülyézni" és "nyelvtannáci" kifejezések okán gyanítottam, hogy itt korántsem csupán hűvös tudományos értekezésről lesz szó.
E tekintetben nem is csalódtam.
Nézetem szerint ugyanis - bár Ön igencsak óvott a nyelvtudományi szakmai értékelésen túlmenő észrevételtől - honlapjukon ez alkalommal szakszövegbe csomagolt politikai szerecsenmosdatást volt szerencsém olvasni. Hogy ez véletlen volt-e, netán a szerző kifejezett szándéka, azt nem tisztem feltételezni. Ám azt kénytelen vagyok megállapítani, hogy a szerző - szemmel látható sértettsége okán Önt vagyok kénytelen e szerepbe képzelni - sietve igyekezett a szenvedő diszgráfiás pozíciójába menteni a helyes írás szabályait többszörösen, még a Himnusz esetében is több ponton durván figyelmen kívül hagyó államfőt. Aki természetesen elvileg lehetne akár diszgráfiás is - csakhogy ehhez lényegesen több vizsgálati anyag alapján rendelkezésre álló bizonyíték, netán az érintett, az események nyomán az ügyben elvárható karakán coming out-ja szolgálhatott volna csak megfelelően hiteles bizonyítékul. Így, ha nem haragszik, az államfő konkrét eseteiben továbbra is kénytelen vagyok jelentős mértékű, és a kellő időben nem pótolt műveltségi hiányosságot feltételezni. Ami különösen szembeszökő, mivel a vétkező az buzgó anyanyelv-védő szerepében igyekezett magát feltüntetni. Arról most nem is szólva, hogy a legutóbbi átháríthatatlan bakizást kivéve mindvégig egyes államelnökségi munkatársak "lehülyézéséről" volt alkalmam tudomást szerezni. Így azután észrevételezéseim politikai értelmezésében meggyőződésem szerint Ön téved: én a cikk érveit találtam szánalmasan kevésnek az államfő esetleges diszgráfiájának mentségként való említéséhez. Megjegyzésemmel pedig éppen a szakszöveg mögé rejtett politikai tartalomra szerettem volna rávilágítani. Nem vitatom: ez még így is lényegesen színvonalasabbnak tetszett, mint a hivatalból elkötelezett oktatási államtitkár-asszony által a napokban előadott bágyadt fáradtság-teória.
Arra a kioktató megjegyzésére pedig, miszerint "a Nyelv és Tudomány nyelvi és ahhoz kapcsolódó kérdésekkel (beleértve a kommunikációt, a médiát, a technológiát stb.) foglalkozik", hadd hívjam fel a figyelmét, hogy az Ön által csőszölt web-oldal egyik szekciójának címe: "Nyelv és politika", és a tartalma is e címnek megfelelő.
Mindazonáltal tudomásul veszem azt a féltő gondoskodást, amivel az itt megjelentek irányultságának egynemű tisztaságára törekszik. Azt meg kifejezetten remélem, hogy a leírtak alapján még nem tekint nyelvtannácinak.
Figyelmét megköszönöm.
@renonc: Érdeklődéssel olvastam sorait, és meglehetősen érdekesnek tartom szövegértelmezési stratégiáját, különös tekintettel arra, hogy alábbi mondataimból: "A Nyelv és Tudomány nyelvi és ahhoz kapcsolódó kérdésekkel (beleértve a kommunikációt, a médiát, a technológiát stb.) foglalkozik. Politikával csak annyiban, amennyiben a politika e kérdésekbe beleszól." az utóbbit elhagyva nekem szegezi: "az Ön által csőszölt web-oldal egyik szekciójának címe: "Nyelv és politika"". E csúnya leleplezés után nem érzem úgy, hogy erkölcsi alapom lenne vitatkozni Önnel, ezért inkább elismerem, hogy mindenben igaza van. Remélem, továbbra is hűséges olvasónk marad!
Azért azt tudjuk ugye, hogy Joe, az átlag amerikai farmer nem tudott róla, hogy F. D. Roosevelt mozgássérült volt.
Ezt nem kötötték a köznép orrára, pl. nem lehetett úgy filmezni, hogy látszódjon, nem lehetett tolókocsis képet közölni róla stb.
Schmitt Pál esetében nehéz pusztán a vélelmezett diszlexia-diszgráfia felől közeledni a felvetett jelenséghez.
Legfőbb közjogi méltóságként -- ebben a minőségében pedig igencsak jól és messziről látható módon -- olyasmit erőltet teljes mellszélességgel, aminek ő maga nincs a birtokában. A dolog politikai vetülete valóban nem tartozik eme honlapra, azt kismillió helyen boncolják. Feltételezve -- mert ő maga erről sem nyilvánít véleményt --, hogy folyamatosan felmerülő nyelvtani hibáit az említett "betegségek" okozzák, még mindig itt lebeg a kérdés. Hogyan képes valaki ellátni akár ceremoniális feladatait is -- amelyekbe azért olyan apróságok tartoznak, mint a fegyveres erők főparancsnoki tisztsége, a kegyelmi jog gyakorlása, a törvények előzetes alkotmányjogi elbírálása --, ha, ugyancsak feltételezésekbe bocsátkozva, szövegértési problémákkal küszködik? Hogy a gyakorlatban miként hidalja át ezt a(z) -- esetleges -- akadályt, azt látjuk, ám ez ismét visszavezetne a politikához.
A cikkben hivatkozott párhuzam (a mozgássérült nem tud szépen menetelni) talán nem a legszerencsésebb. Csúnya vagy legalábbis sokaknak nem tetszetős meneteléstől ugyanis még senki sem szenvedett maradandó károsodást. Persze ilyesmit a legdurvább nyelvhelyességi gikszerek sem okoznak szerencsére. A hasonlatban rejlő diszkrimináció annál inkább okozhat lelki sérülést, ebben teljességgel egyetértünk.
Én jobbára egy nem csupán úszni nem tudó, de a víztől is rettegő, ám mégis úszómesteri posztra vágyakozó, elnyerése után pedig korábbi és most is fennálló hiányosságaival szembenézni képtelen embernek látom. Sűrűn használt szép szólásunkat parafrazeálva: más szemében a cseppet is, a sajátjában a dézsát sem látja meg.
Ha már kénytelenek vagyunk ugyanazon a medencén osztozni, legalább ne a legalkalmatlanabb vigyázzon a rendre, óvja a biztonságot. S ha mégis, már úszóleckéket azért ne hirdessen büszkén és pátosszal.
(Tévesen érezném, hogy olyasmi ez nála, mint a nevesebb szépségversenyeken minduntalan felmerülő "legfontosabb számomra anyabolygónk természeti kincseinek megóvás és a ..." hadova?)
@bloggerman77: És? Egyrészt más kor volt, másrészt függetlenül attól, h leplezték-e vagy sem, alkalmas volt ellátni a feladatát.
@Kala Pattar: "Hogyan képes valaki ellátni akár ceremoniális feladatait is [...] szövegértési problémákkal küszködik?" -- Nyomok legfeljebb arra utalnak, hogy Schmitt diszgráfiás, arra nem, hogy diszlexiás is lenne. A diszgráfia nem feltétlenül kapcsolódik szövegértelmezési problémákhoz.
@Fejes László (nyest.hu): Szeretném megnyugtatni, hogy - a honlap ÁLTALÁNOS szakmai színvonala okán - szívesen hűséges olvasó maradok. Sajnálatosnak csupán az általam kommentált cikk képviselte kisiklást tartottam. Az észrevételem nyomán támadt szóváltásban pedig azt, hogy míg a szerző megengedhette magénak, hogy a "politikával csak annyiban (foglalkozzon), amennyiben a politika e kérdésekbe beleszól", ezt a jogosítványt - mivel éppen politikai állásfoglalásával vitatkozott - a hozzászólótól meg kívánta tagadni.
Nem őszinte visszavonulását mindazonáltal elfogadom, bár szeretnék sajnálkozásomnak hangot adni azon, az elmúlt néhány évben elharapózott, és ez alkalommal Ön által is alkalmazott vitatechnika miatt, aminek jegyében saját csúsztatási szándékát nekem próbálja tulajdonítani.
Ami persze érthető, hiszen ezt nehezményeztem már a cikkével kapcsolatosan is.
@Kala Pattar: Azt hiszem a lényegre tapintott: a vállalt program és a valóság kibékíthetetlen ellentétéről van szó. A cikk felmentő ítélete akkor lehetne elfogadható, ha Schmitt "fogyatékosságának" deklarálásával lépett volna fel a nyelv védelmében, ha a maga ez ügyben folytatott heroikus küzdelmének példájával állna mások elé. Ahogy az egykor a fertőző kullancs-csípéstől lebénult korábbi tájfutó világbajnok Monspart Sarolta e hátrányból képviselte/képviseli hitelesen a testmozgást, az aktív életet.
(Ezennel kérek elnézést Monspart Saroltától, hogy Schmitt Pállal egy időben említettem a nevét.)
@bloggerman77: Én ugyanebben a tárgyban azt tartom különösnek, hogy a cikk szerzője a már történelmi távlatban bizonyító amerikai elnököt egybecsúsztatja az eddig csupán helyesírási minimalizmusát felmutatni képes kis magyar verzióval. Főként, mert bizonyítatlan diszgráfia-feltételezésével nem csupán fogyatékosságát legitimálja. Az ekként felmagasztosult elnök - fogyatékossága okán nyilván gyakran látogatva e honlapot - feltehetően büszkén nyugtatja ezt a megítélésem szerint túlságosan is nagyvonalú gesztust.
@Fejes László (nyest.hu): Nos, olvasni még valóban nem hallottuk, így ez enyém is csak egy vélekedés.
Illetve dehogynem, az újévi sétálós köszöntő mutatott néhány szép példát rá, hogy ezen a téren is problémái vannak. Ezért viszont nem vetnék rá követ, az emberek zöme padban, asztalnál ülve tanulta és még néhány, de stabil helyzetben szokta gyakorolni az olvasást. (Aki viszont kitalálta ezt a koreográfiát -- gyanítom ő maga --, talán nem mérte fel a lehetséges bökkenőket.)
Akár engedékenyebb is lehetnék, balkezességem okán elég sok kihívással szembesültem az általános iskola első néhány osztályában. (A töltőtoll kitalálóját egészen biztosan -- és persze oktondi butasággal -- a pokolba kívántam.)
Nem is kéne egyebet tennie, mint elismerni a hibáit, származzanak azok rajta kívül áll okokból -- mert eleve ostobának, részben írástudatlannak tartani felelőtlenség lenne --, s mindjárt eloszlathatná a rengeteg bírálatot, ami így nem csupán a személyét, de általa a hivatalát, a méltóságát is éri. Erre való hajlandóságot azonban sehol sem tapasztaltam, pedig biztosan a javára és az előnyére válnék. Az esendő ember szimpátiát, a csökönyös gúnyt és élcelődést arat, különösen ilyen kiemelt pozícióban. (Politikai "ingatagsága" akkor is támadhatóvá tenné, de ez már nem anyanyelvi kérdés.)
@Kala Pattar: Remélem, nem sérti: mintha csak magam mondottam volna...
@renonc: Nem hiszem, hogy a cikk Schmitt Pál mentegetésére született volna, egyszerűen magyarázatot -- elfogadható és vállalható magyarázatot -- keres a lassacskán legendássá váló baklövések sorozatára. És mert ez itt egy nyelvészeti szakfórum, nem óhajt politikai töltetű megállapításokat tenni, ilyesmire -- ahogy a cikk, de én magam is utaltam -- rengeteg oldalon kínálkozik mód. A dolog bája éppen az, hogy az elnök hibáit gyakorta nyilvánvalóan nem íráskészségi gondokkal hadakozók bírálják elképesztő nyelvtani ámokfutással.
Monspart Sarolta említése teljesen helyénvaló, ám elnézést kérni a nevében -- akár csak ironikus szándékkal is -- egy kicsit erős. Ha valamiben, hát a sportban mégiscsak példaképül állítható elnökünk. Még akkor is, ha érdemei vitathatóak.
A dolog további vetületei brutálisan politikai természetűek, ezért itt nem is lenne korrekt tovább vesézni őket.
[Az 'áll' után természetesen értendő egy 'ó' is korábbi hozzászólásomban. :-)]
@Kala Pattar: Mérséklő hangvételét elfogadom. Sajnos a cikket újraolvasva azt kell mondjam, a tekintetben eltérő állásponton vagyunk, hogy a szerző - talán szimpátiái okán - egy kétségtelenül méltánylandó szempont alapján keres (és vél találni) mentséget a számos más tekintetben nehezen elfogadható államfői személyiség számára. Én viszont ezt éreztem "brutálisan politikai természetű" momentumnak. Ezért csak abban értek vele teljes mértékben, hogy magam sem vagyok hajlandó az államelnök jellemhibái közt nyilvántartani alapszinten is minősíthetetlennek tekinthető helyesírását. E mögött a cikkíró fogyatékosságot, diszgráfiát sejt (és nem bizonyít), jómagam gyakorlatlanságot és műveletlenséget. Én sem bizonyítok, de hát nem én jegyeztem (politikamentes) szakcikket e tárgyban. Az esetleges bizonyítás pedig - a korábbi figyelmeztetések alapján - nyilván kimoderálódna a tiszta tudomány eme elefántcsont-tornyából...
@Kala Pattar: @renonc:
Kérem, a cikk értékelése során legyenek kedvesek annak lényegi elemét is figyelembe venni: a diszlexiás, diszgráfiás embert ma csúnyán diszkriminálja a társadalom, és ez nem jó. Tessék megfigyelni a cikkünk által hozott másik példát, a Tékozló Homárt.
Schmitt Pál számára e cikk nem felmentésül, mentegetésül szolgál (hiszen szerintünk nem lehet a rossz helyesírásból messzemenő következtetéseket levonni pl. elnöki alkalmasság tekintetében --- azt más szempontokból kellene értékelni), hanem sokkal inkább programot ajánl. A cikk üzenete tehát több "politikai szerecsenmosdatásnál", és jó lenne ezt is felismerni. Ha ebben nem voltunk sikeresek, akkor kénytelen lennék fiaskóként megítélni a kísérletet.
A cikk szerkesztőségi álláspontot közöl, ezért jegyezzük nyest.hu néven. Míg a szöveg nagyobb részét egy szerzőnk írta, legalább hárman határoztuk meg, hogyan, s mit mondjunk.
Üdvözlettel:
Kincse Szabolcs
@renonc: Gyanítom, hogy a cikk szerzője hasonló feltételezésekkel él Önt illetően -- a hely szelleme tenné? eddigi internetes hozzászólásaimban rendre tegeződtem és nem pongyolaság okán --, ahogyan ennek hangot is adott. Ha valóban az mozgatná, amit elgondol -- szimpátia, szerecsenmosdatás etc. --, akkor sem a torkának illik ugrani, a vélemény ugyanis, minden törvényhozói ügyeskedés ellenére, szabad. Hogy az is maradjon, azért mindenki maga (is) felelős, leginkább azzal, hogy elviseli az elveivel ellentétes -- különösen, ha ez az ellentét csak feltételezett --, de minden másban szabatos vélekedéseket.
A helyi moderálási alapelveket nem ismerem, de bizonyára megegyezik más oldalak gyakorlatával. Nincs olyan fórum, ahol jókedvűen támogatnák a tárgytól való bármennyire is érdekes elkalandozásokat. Jelen esetben a szerző biztosan számolt azzal, hogy ebben a politikailag szétgányolt időszakban (húsz-huszonegy évnek számolom) a felhozott téma nem marad pusztán lingvisztikai térben, ám hogy nem kíván erről vitát nyitni, azért nem hibáztatom.
A csokigyár weboldalán például méltán kevés tere marad a madárodúgép-gyártóknak, pedig önmagában mindkettő szép nemes ipar. (Az utóbbi, igaz, kicsit feledésbe merült.)
Politizálni pedig annyi hely szuperál a világhálón, hogy nézni is tereh...
@Kincse Sz. Örs: Azt azért szeretném megtudni, hogy akkor milyen szakmákban, területeken lehet a rossz helyesírásból messzemenő következtetéseket levonni? Gondolom, tanítónak például -- és nem hátrányos megkülönböztetés okán -- alkalmatlan lenne, aki egy tőmondatban is képes kettőt véteni. S.P. a jelenleg hatályos alkotmány szerint a Magyar Köztársaság közjogi megtestesítője. Mint első emberre nem ró-e kicsit nagyobb felelősséget mindez, mint egy huszonkét éves tanyasi -- szándékosan tolom jó messzire szegény szolgálati helyét -- tanítónőre a sajátja? Hiszen ő azért mégsem testesít semmit, országos és esetleg nemzetközi példát sem ad. (Csak helyit, annál fontosabbat.)
De mert ezzel már megint a közélet zavaros mocsarába tévednénk, bevonom evezőimet egy időre.
@Kala Pattar: Szabolcs éppen nincs itt, nem tudom, mit válaszolna, de addig a magam nevében:
Egy tanyasi tanítónőnek -- többek között -- az a feladata, hogy megtanítsa a helyesírást. Egy diszgráfiás erre természetesen alkalmatlan.
Egy köztársasági elnöknek nem feladata sem a helyesírás tanítása, sem szövegek létrehozása (ezt általában az apparátusa végzi). Ha mégis ír valamit, van, aki ellenőrizze. Valójában tehát mindegy, hogy jó helyesíró-e.
@Kala Pattar: teljesen egyetértek Lacival. Annyit tennék még hozzá, hogy a svéd király is diszlexiás, mégis elismerten magas színvonalon látja el feladatát.
De, ahogy az előbb is írtam, a polémiának a diszlexiáról kellene szólnia, illetve - tágabban értelmezve a problémát - arról, hogy rossz helyesírású embereknek is joguk van arra, hogy kivegyék részüket a közéletből, az érdekérvényesítésből, stb. Jelenleg ugyanis feleslegesen, értelmetlenül és igazságtalanul stigmatizálja őket a szélesebb közvélemény...
@Kala Pattar: Természetesen a legmesszebbmenőkig elviselek minden, az enyémtől eltérő véleményt - legfeljebb jelzem ellenvéleményemet. Mindezt reményeim (szándékaim) szerint korántsem bármiféle toroknak ugorva.
Egyébként, emlékezetem és az általam fentebb írtak szerint, a cikk szakmai részével teljesen egyetértettem. Inkább megírásának indítékával és tendenciózusnak érzett hivatkozásaival kapcsolatosan voltak rossz érzéseim - nyilván ez volt a ősbűn, ami aztán némileg nagyképűen kioktató leintésemhez vezetett.
Ami pedig a téma szabta kerékvágásban maradást illeti: érzésem szerint az eddig hozzászólók kivétel nélkül eléggé ékes bizonyítékát adtk annak, hogy ez - ha már ilyen sikamlós témát sikerült választani - gyakorlatilag kivitelezhetetlen.
Amiért - illő és ésszerű mértékig persze - mindenki bocsánatát kérem.
@Kincse Sz. Örs: Ha jól értelmeztem az indító gondolatokat, úgy a vitának a diszgráfiáról - egészen pontosan ennek félreértelmező társadalmi megítéléséről kellene szólnia. A tekintetben biztosan nincsen vita a cikk szerzője és kettőnk között sem, hogy "rossz helyesírású embereknek is joguk van arra, hogy kivegyék részüket a közéletből, az érdekérvényesítésből". Abban viszont már Kala Pattarral kell egyetértsek, hogy annak a szerepet, amit a fenti társadalmi szereposztásban elvállalhatnak befolyásolhatják az írás/olvasás/számolás készségszintű elsajátításában elért szintek. A kitűnő pedagógus-példával egyetértve, talán még az is kimondható, hogy bizonyos képességek hiánya, adott esetben, még minden jó szándék ellenére is kizáró ok, de legalábbis súlyos akadály lehet bizonyos funkciók ellátásában
A sok beszédhibás politikus között fel sem tűnik néhány írni-olvasni nem tudó. Főleg a dadogó, hebegő-habogó miniszterelnökeink és nyelvújítókat meszégyenítő alkotásaik után („ócsítsa”, „útelágazódás”, „öregecskedő”).
Ha már politika, érdemes volna végignézni, hogy az utóbbi bő évtized politikai hányattatásai miként zilálták szét az oktatási rendszert és erősítették a jelzett defektusokat a felnövekvő nemzedékben.
Nana, ha valóban csupán az olvasás- és írászavarról -- a vázolt tematika szerint, amivel természetesen eszemben sincs vitatkozni, hiszen teljesen természetesnek veszem azt a liberális gyakorlatot, amely szerint mindenféle kirekesztés káros, rossz, felháborító, s nem csupán betartatlan törvényekkel üldözendő -- kívánna szólni a bejegyzés, akkor elnökünket -- ha van köze a témához, ha nincs -- nem kellett volna belekeverni.
Azért mondom ezt, mert egy minimális politikai helyzetismeret birtokában szinte bárki pontosan tudhatja az ő szerepét, ami -- muszáj leszek minősíteni -- olyan messze van a kívánatos és törvényben előírttól, mint én a holdra szállástól. Kinek így tetszik, kinek nem, de az biztos, hogy messzemenően megosztja, nem pedig -- kötelessége szerint -- békíti az embereket. Ahol csak szóba kerül, mindjárt megjelenik vele az egész katyvasz.
Ezen tudás birtokában talán eleve a svéd királyt kellett volna példának hozni. És nem azért, mert bizonyára kevesebb -- vélem, hogy semennyi -- indulatot keltene, csupán azért, mert hosszas keresgéléssel sem találhatnánk a múltjában és a jelenében foltokat, politika tántorgást, botladozást, függetlenségi aukciókat.
Az viszont bizonyos, Schmitt nélkül aligha alakul ki ilyen kardozás.
XVI. Károly Gusztávra kicsit kevesebben kattintanának, ami esetemben -- elnökünk okán keveredtem ide és regisztráltam -- ki
tudja meddig odázta volna még megismerkedésemet ragyogó fórumukkal.
Tudom egészen röviden is: élő, hazai politikust -- tartozzon akárhova -- csak akkor hozzunk példának, ha vállaljuk az ezzel járó bonyodalmakat. Remélem, nem voltam sértően sommás.
@Kala Pattar: Szívesen szavaznék, Önre, ha alkalmam lenne erre, amikor a Magyar Köztárság (és nem csak úgy mezítlábasan - a koronára és a királyságra sunyin sandítva - Magyarország) államelnöki posztjának betöltéséről lenne szó.
Ami meg a politikusokkal való példálózás nyomán kötelezően vállalandó bonyodalmakkal kapcsolatos megjegyzését illeti, az nem sértően sommás, sokkal inkább briliánsan találó.