A köztársasági elnök, a nyelvész és a korrektor
A köztársasági elnök már beiktatásakor beszélt a magyar nyelv védelmének fontosságáról. A nyelvészek már akkor felszisszentek. Sajnos úgy tűnik, a köztársasági elnök ezt nem hallotta meg.
Schmitt Pál megküldte az országgyűlésnek azt a dokumentumot, mely a készülő új alkotmányhoz kapcsolódó javaslatait tartalmazza. A 34 oldalas írásmű 17. oldalától két oldal plusz három sor terjedelemben az államfő nyelvpolitikai nézeteiről olvashatunk.
Az iratban szereplő állításokkal kapcsolatban elsőként Sándor Klára fejtette ki véleményét. A nyelvész kifejtette, hogy a dokumentum meghamisítja Brassai Sámuel állításait és a nyelvvel kapcsolatos nézeteit, illetve tudományosan tarthatatlan nézeteket foglal magában. Ilyen az a teljességgel téves felfogás, hogy a nyelv romlik, és külső, intézményes védelemre van szüksége. Sándor Klára írásából azonban az is kiderül, hogy ebben a kérdésben a felelősség nem kizárólag, sőt elsősorban nem is a köztársasági elnöké, hanem a tudományos közösségé, mely nem lép fel elég erélyesen az ilyen nézetek terjesztői ellen, illetve egyáltalán megtűri maguk között azokat, akik a nagy nyilvánosságot ilyen nézetei terjesztésével megtéveszti. A köztársasági elnök utolsó nyelvvel kapcsolatos javaslata, mely szerint kerüljön be az alkotmányba, hogy „a magyar nyelv nemzeti önazonosságunk és összetartozásunk legfőbb letéteményese”, pedig egyenesen diszkriminatív azokkal a magyar állampolgárokkal szemben, akik nem magyar anyanyelvűek. A nyelvész viszont hiányolja a köztársasági elnök javaslatai közül a kisebbségi nyelvek védelmére vonatkozó javaslatokat: ezekre valóban nagy szükség lenne.
Sándor Klára után megszólalt Zsadon Béla, aki az index.hu korrektoraként ismeretes a szélesebb nyilvánosság előtt. (Nem mellesleg korrektorblogjával ma a nyelvi ismeretterjesztés egyik élharcosa.) Zsadon elsősorban azt a tételt támadja, mely szerint ha nem igényesen és helyesen fogalmazunk (bármit is jelentsen ez), illetve nem tartjuk be a helyesírási szabályokat, az a magyar nyelv halálához vezethet. Mint rámutat, a nyelv változása természetes és szükségszerű folyamat, és ahogy a korábbi változások sem vezettek a nyelv pusztulásához, úgy a ma tapasztalt változások sem fognak. Mint Zsadon kiemeli, a „nyelvművelés”, a nyelvi oktatás egyetlen értelmes célja csak az lehet, hogy hatékonyan (és lehetőleg ne csak anyanyelvünkön) legyünk képesek kifejezni magunkat.
Természetesen tévedés lenne azt hinni, hogy a dokumentumban kifejtett gondolatok közvetlenül a köztársasági elnöktől származnak. Az elnök hivatali apparátussal dolgozik, melynek az lenne a feladata, hogy biztosítsa: az elnöki hivatalból a köztársaság tekintélyét emelő, a köztársaság javát szolgáló javaslatok kerüljenek ki. Ha az elnök mégis maga tenne olyan javaslatokat, melyek szakmailag nem megalapozottak, akkor az apparátus kötelessége arról gondoskodni, hogy ezek ne kerülhessenek ki a hivatal falai közül.
A kérdés tehát elsősorban az, hogy a köztársasági elnök apparátusa igénybe vette-e szakértők segítségét, és ha igen, kik lehettek ezek a „szakértők”. Mindenesetre a „szakértő” kiválasztóját is minősíti az, hogy milyen alapon és kit választott. A köztársasági elnöknek tehát végső soron azzal a kérdéssel kellene szembenéznie, hogy kikkel veszi körül magát. Az ugyanis tarthatatlan állapot, hogy a köztársaság elnökét a sajtó és más személyek folyamatosan lehülyézik (ráadásul nehéz lenne azt állítani, hogy nem jogosan): ez ugyanis nem csak az elnök, hanem az egész Magyar Köztársaság tekintélyét sérti.
Ajánlott olvasmányok
Kis Tamás: A nyelvművelés kártékonyságáról és ármánykodásáról
Nádasdy Ádám: Mi a baj a nyelvműveléssel?
Nádasdy Ádám: Búcsú a nyelvhelyességtől
Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (különösen a 6. fejezet)