Én tudom, mi a jó neked
A többségi társadalom tagjai olykor úgy vélik, többet tudnak a kisebbségekről, mint maguk az érintettek. De még csak többséginek sem kell lenni, elég, ha valaki privilegizált helyzetben van, és ennek nincsen tudatában. Lehet, hogy mi magunk is rendre beleesünk a csapdába?
Sorozatunkban korábban már említettük, hogy ezúttal egy olyan fogalomról lesz szó, amit eredetileg a feministák találtak ki, de terjedőben van, és angol nyelvterületen egyre általánosabban használják. Ha valaki valamilyen tekintetben hátrányos helyzetű, biztosan találkozott már olyan emberekkel, akik mindenáron el akarták neki magyarázni, hogy ők kívülállóként jobban értik a problémáit. Erre a fajta érvelésre most már külön kifejezés is van. A Nagy Fehér Ember megmondja a frankót!
(Forrás: Wikimedia Commons / Haeferl / CC BY-SA 3.0)
Mansplaining, whitesplaining és társaik
A mansplaining az a fajta viselkedés, amikor egy férfi elmagyarázza egy nőnek, hogy milyen is tulajdonképpen nőnek lenni. Az általában gunyorosan használt kifejezés eredetileg a man (’férfi’) és az explaining (’magyarázni’) angol szavak összetételéből állt elő. A mansplaining példájára hamarosan megjelent a whitesplaining (a white jelentése ’fehér’), a straightsplaining (’heteró’), de mindenki kedvére létrehozhat új változatokat.
A mansplaining és az akármilyen-splaining nem arra utal, hogy egy férfi semmit sem magyarázhat el egy nőnek! Konkrétan csak azokra az esetekre alkalmazható, amikor valaki leereszkedő módon próbálja egy nővel megértetni, milyen is nőnek lenni; egy cigány emberrel, milyen cigánynak lenni, és így tovább. Ide tartozik például az általunk korábban részletezett „hidd el nekem, hogy Magyarországon nem utálják a romákat” jellegű érvelés is.
Megjegyezzük, Magyarország gyakorlatilag minden nemzetközi mérés szerint kevésbé egyenjogú társadalom, mint a nyugati demokráciák társadalmai. Nálunk tehát valószínűleg a mansplaining jóval gyakoribb, mint a femsplaining...
Általában a valamilyen tekintetben privilegizált emberek hajlamosak a splainingre, tehát akik a többségi etnikumhoz tartoznak, gazdagabbak, magasabban iskolázottak, nem élnek fogyatékkal, és így tovább. Kivételek természetesen mindig lehetnek – a female, azaz ’nőnemű’ szóból képzett femsplaining épp arra a helyzetre vonatkozik, amikor egy nő mondja meg egy férfinak a tutit arról, milyen férfinak lenni. (Valószínűleg minél egyenjogúbb egy társadalom, annál kevésbé csak a férfiak hajlamosak a másik nemmel szemben leereszkedően viselkedni.) Arról sem szabad elfeledkezni, hogy ha valaki valamilyen tekintetben a többséghez tartozik, más tekintetben lehet kisebbségi.
(Forrás: Wikimedia Commons / Anton Bielusov / CC BY 3.0)
Létminimum és társai
Lássunk még néhány gyakorlati példát! A magyar politikában a közelmúltban nagy vihart kavart az a vita, pontosan mennyi pénzből lehet kijönni anélkül, hogy éhenhalnánk.
A kimagaslóan jó anyagi helyzetű politikusok nemcsak hogy rendre alulbecsülik, mekkora minimális keresetre van szüksége egy átlagos magyar családnak, de még bizonygatják is, hogy nekik van igazuk. Ez tipikus splaining, nem is csoda, hogy nagyon irritálóan hat a hallgatóságra.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A férfi-nő viszonylatra visszatérve, a mansplaining csúcsa valószínűleg az, amikor egy férfi megpróbálja elmagyarázni, hogy a mansplaining nem is létezik. A témában a leghevesebb internetes viták is ebből adódnak: a kedvencünk egy angol nyelvű ateista blogon, férfi szerző által írt bejegyzés, ami eredetileg arról szólt, hogy a hagyományos vallásokra is jellemző a mansplaining, hiszen rendszerint férfi vallási vezetők írják elő a női híveknek a megengedett születésszabályozási módokat. Ez valóban fontos probléma, de a bejegyzés körül kialakult vita egyáltalán nem ekörül forgott, hanem akörül, hogy nősoviniszta kifejezés-e a mansplaining, és létező jelenséget ír-e le! A hozzászólók maguk is nagyszerűen szemléltették a mansplaininget...
Lehet, hogy én is?
Honnan lehet tudni, hogy mi magunk elkövettünk-e hasonló hibákat? Ha valaki valamilyen hátrányt szenvedő csoporthoz tartozik, rendszerint nem fogja nyíltan a szemünkbe vágni, hogy marhaságot mondtunk. Épp elég baja van amúgy is, és már hozzászokott, hogy mások lábtörlőként kezelik.
A kisebbségi emberek a legtöbbször kerülik a nyílt konfrontációt a többséggel. Így alakulhatott ki például az a téves benyomás, hogy „a cigányok nem használják az internetet”. Az etnikai témájú online vitákban valóban kevesen vállalják fel a saját cigányságukat, de ezek a viták általában annyira agresszív hangneműek, hogy igen bátornak kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt meg merje tenni.
(Forrás: Wikimedia Commons / Gil / CC BY 2.0 )
Sajnos a legtöbbször csak közvetett úton jöhetünk rá, hogy másokat taszít az érvelési stílusunk. Ha rendre azt tapasztaljuk, hogy beszélgetőpartnerünk mindent ránk hagy, helyesel, de aztán épp a fordítottját teszi annak, mint amit mondtunk neki, vagy csak egyszerűen nem akar többet szóba állni velünk, akkor lehet, hogy mi is elkövettük a splaininget. De hogyan lehet megelőzni a bajt?
Nekem ez kijár
A mansplaining és társai akkor állnak elő, ha a beszélő nincsen tudatában annak, hogy másoknál eredendően jobb helyzetben van. Éppen ezért érdemes lehet belegondolni, személy szerint nekünk milyen hasonló privilégiumaink vannak. Tulajdonképpen már az egyfajta privilégium, hogy Magyarországon élünk (már aki!), mert élhetnénk sokkal rosszabb helyzetben lévő, háború vagy természeti katasztrófa sújtotta országokban is. Ez azonban a mindennapi életben nem túl hasznos összehasonlítási alap. Ha a szülők a szegény afrikai kicsikkel példálódznak, attól a gyerekeik nem eszik meg lelkesebben a vacsorájukat.
(Forrás: Wikimedia Commons / Laurent Nguyen / CC BY-SA 3.0)
Inkább arra összpontosítsunk, a közvetlen környezetünkhöz képest milyen előjogaink vannak. Értelmiségi családból származunk, sőt nekünk is felsőfokú végzettségünk van? Férfiak vagyunk? Jó az egészségi állapotunk? Ez mind hajlamossá tehet arra, hogy arrogánsan viselkedjünk, akár úgy is, hogy észre sem vesszük.
Félreértés ne essék, az önmagában nem baj, ha valamilyen privilégiumunk van! Az efféle előjogok lényegéhez tartozik, hogy nem lehet ellenük mit tenni. (Habár az egészségi állapotát mindenki öntevékenyen leronthatja, de ezt végképp nem javasoljuk.) Ehelyett próbáljuk meg előjogainkat kamatoztatni!
Első lépésben tudatosítsuk magunkban, hogy bizonyos tekintetekben jobb helyzetben vagyunk, mint mások, ha pedig ez megtörtént, próbáljunk segítségére lenni azoknak, akik nem ilyen szerencsések. Nem feltétlenül kell hatalmas világmegváltó terveket szőni – annál is inkább, mert lehet, hogy kívülállóként csak további problémákat okozunk, ha rá akarjuk erőltetni az ötleteinket másokra. Inkább a szövetséges szerepét próbáljuk felvenni – segítsünk másokat abban, amit maguk is szeretnének elérni! Az olyan apróságok is sokat számítanak, hogy ha látjuk, hogy valaki éppen a splaining áldozatává válik egy vitában, közbeszólunk és a pártját fogjuk. Azt már láthattuk, hogy a sok kis nyelvi negatívum a kisebbségben lévő embertársainkra igen rossz hatással lehet, de ugyanez fordítva is érvényes: ha valaki azt tapasztalja, hogy egy többségi ember váratlanul kiáll mellette (pedig erre semmi sem kötelezi), az nagyon jó érzés.
További olvasnivaló (angolul)
On privilege and what we can do about it
@drino: Most ez kurva cinikus lesz, de ha azt vesszük, hogy a minimálbéren tengődő emberek még ÉLETBEN VANNAK (nem haltak se éhen, se szomjan, se meg nem fagytak a télen), akkor a politikus kijelentése nem ténybeli tévedés, csak épp gazember csúsztatás.
És nem igazán hiszem hogy a 'splainingnek ez lenne az ideális példája. Azért a legtöbb esetben ez a kifejezés nem forintra (vagy centre) kiszámolható, matematikai jellegű kérdésekben kerül elő, hanem olyan dolgokban, hogy a melegeknek miért van tulajdonképp szükségük "házasságra", meg hogy a nőknek nem elég-e már bőven az az előjog meg egyenrangúság amit kiharcoltak.
@drino: a politikusnak ez a fajta tárgyi tévedése olyan, mint a pénztárosé, aki valahogy feltűnően gyakran ad kevesebbet vissza, de olyan nem fordult még elő, hogy többet adott volna... és nem, nem tudhatná, hogy mi a minimálisan elfogadható, honnan tudná, amikor a saját meggyőződése szerint válogatja meg, hogy kinek a melyik "szakvéleményére" tekint mérvadónak? ez egy hosszadalmas és bonyolult problematika, nem valami logikai okoskodás, szerintem.
@Sigmoid: Érdekes, amit írsz, csak épp a cikk nem erről szól. Amikor pl. a képviselő azt az állítást teszi, hogy x összegből meg lehet élni, és valójában nem lehet, akkor ez ténybeli tévedés. Ő azt gondolja, hogy tudja, hogy mi a létminimum összege mások (a társadalom egy bizonyos rétege) számára. Semmilyen jogukat nem vitatja el, csak téved.
De ha utánanézne, és korrigálná magát, tehetne helyes állítást is ezzel kapcsolatban. Tehát ő, aki életében soha nem volt és feltehetően nem is lesz szegény, tudhatná elvileg, hogy mi a jó (ebben az esetben értsd: minimálisan elfogadható) a szegény sorban élők számára.
@drino: Itt nem annyira a "másik számára mi a jó" dologról van szó, hanem arról, amikor valaki elvitatja a másik ember "jogát" arra, hogy valami ellen szót emeljen.
Ezt pedig nem igazán sajátíthatják ki a "hátrányos helyzetű" vagy kisebbségbeli embercsoportok, mert ez egy nagyon általános emberi gyarlóság, amire gazdagok és szegények, férfiak és nők mind hajlamosak.
A szegény ember szerint a gazdagnak "nincs joga" azon kiakadni, hogy a cégét megöli a magas adóteher (és ezért aztán pl. az alkalmazottait el kell bocsátania).
A gazdag szerint a szegénynek "nincs joga" azon kiakadni, hogy a segélyt ételjegyben adják, mert úgy is van, nehogy eligya a részeg disznó.
A nő szerint a férfinak nincs joga felhánytorgatni, hogy őt nem veszik fel egyetem mellett recepciósnak, mert a férfiakat "bárhová felveszik".
A cigány szerint a szegény gádzsók csak fogják be mert ők nincsenek kirekesztve a társadalomból.
A szegény gádzsók szerint a cigányok túldramatizálják a helyzetet, mert ők is ugyanolyan szegények mint a cigányok, és semmivel nem kapnak könnyebben munkát.
Stb, stb.
Ez általános, generikus, felfelé és lefelé, jobbra és balra is ható emberi hiba. Nem a "jó helyzetben lévők" vagy a "többség" privilégiuma.
@drino: Ennek fényében egyáltalán nem értem, miért lenne eleve hibás ez a gondolkodás.
Egyáltalán nem szükségszerű az, hogy meg kell tapasztalni valamit ahhoz, hogy tudjuk róla, hogy rossz. Gondolom legtöbben közülünk soha nem éltünk még át háborút és nem mart meg minket a kígyó sem, mégis határozottan tudjuk, hogy ezek rossz dolgok (mások és magunk számára is). Miért ne tudhatnánk ilyen alapon azt is, hogy mások számára mi a jó?
@drino: Sőt már Platónnál is.
@Sigmoid: Ennek az előképe már Rousseau-nál megvan, a Társadalmi szerződés-ben a közakarat tévedhetetlenül a közjót akarja, és kényszerítheti az egyént arra, hogy az "szabad legyen".
Ehhez nem kell privilegizált helyzetben lenni.
Ki nem hallotta már az alábbi szólamot:
"Te csak fogd be a szádat mert neked mindened megvan! Az anyukád a segged alá tolta a kocsit meg a lakást, biztos apu majd szerez valami jó állást, kurvára nem érsz semmit mint ember."
Vagy:
"Te csak ne panaszkodj, hiszen férfi vagy, neked nyitva áll a világ, miért nem dolgozol keményebben?"
Vagy:
"Miért nem adsz kölcsön?! Neked annyi pénzed van mint a pejva, ügyvéd vagy, szumma kum laude, az apukád a rektor haverja volt, nekem meg semmim nincsen! Neked az az ötmillió forint nem jelent semmit és megígérem megadom amint rendbejövök anyagilag..."