0:05
Főoldal | Rénhírek

Kit mi sért?

Ismerőseink sorát mutatjuk be. Mindegyiknek megvan a maga kis nyelvi vesszőparipája. Olvasóink szabadon dönthetnek, hogy ezek közül melyek megalapozottak, melyek nem. És abban is, hogy megtesznek-e egy apró szívességet ismerőseinknek, vagy sem.

Fejes László (felelős szerkesztő) | 2013. október 15.

Hercule Poirot magánnyomozó, Londonban él. Jellegzetes francia akcentusa miatt a britek rendszeresen franciának vélik, ezért folyamatosan kiigazítja őket: Poirot belga. Tisztában van vele, hogy anyanyelve francia, és csupán a történelem játékának tekinthető, hogy Belgium önálló állam (bár végső soron ezt minden államról elmondhatjuk), Poirot ragaszkodik belgaságához. Azt, ha figyelmeztetése ellenére is franciának mondják, egyenesen sértésnek érzi.

Poirot szobra Belgiumban
Poirot szobra Belgiumban
(Forrás: Wikimedia Commons / Lumixbx / CC BY-SA 3.0)

Mihály Kolozsvárott született. Anyai nagyapja román volt, de korán elhunyt, édesanyját magyar édesanyja és annak szintén magyar második férje nevelte fel. Szintén magyar édesapjával együtt Mihályt magyarnak nevelték, de a román többségű városban éppúgy megtanult románul, mintha az anyanyelve lenne. Jelenleg Budapesten él, Romániából gyakran jönnek hozzá vendégek: románok és magyarok egyaránt. Mihályt munkahelyén időnként románnak mondják, de ő ezt sérelmezi. „Mi bajod van ezzel? Folyik benned román vér is, úgy beszélsz románul, mint egy román, és hamarabb volt román állampolgárságod, mint magyar. Ráadásul itt téged az különböztet meg, hogy te vagy a román – magyarnak nem hívhatunk, mert mindenki magyar” – fejtegette a múltkoriban kollégája. Mihály érzi, hogy ez az érvelés nem alaptalan, mégsem szereti, ha románnak mondják.

Anna a szlovákiai Párkányban született, szintén Budapesten él. Magyar, szlovák felmenőkről egyáltalán nem tud, jól, de nem tökéletesen beszél szlovákul. Persze vannak szlovák barátai – de nem azért, hogy elmondhassa, és utána gátlástalanul szidhassa a szlovákokat. Őt senki nem nevezi szlováknak, azonban az határozottan bosszantja, hogy ha hazautazik, azt mondják: „hazament a csehekhez”. Hiába nem szlovák, személyes sértésnek érzi, ha a szlovákokat cseheknek nevezik.

József sem érzi jól magát a munkahelyén, ahol a legtöbben Süninek szólítják jellegzetes kefehaja miatt. Ő ezt a becenevet gyerekesnek érzi, s bár tudja, hogy mindenki nagyon tiszteli szaktudását, úgy érzi, aki így szólítja, nem veszi komolyan. Azt még nem is annyira bánja, ha néhány közvetlen munkatársa így szólítja, de azt már igen, hogy gyakran a szomszéd üzemből áttérő, szinte idegen kollégák is ezt teszik. József többször kérte már munkatársait, hogy inkább polgári nevén szólítsák, ők azonban nem értik: úgy vélik, a Süni kifejezetten kedveskedő név, ők ezzel csak szeretetüket fejezik ki.

Judit születésétől fogva vak. Őt az zavarja, ha valaki udvariasságból világtalannak nevezi. Judit magyar szakon tanul az egyetemen, tisztában van azzal, hogy a világ- elem ebben a szóban ’fény’ jelentésű, de akkor is úgy érzi, hogy a szó valami olyasmit sugall, hogy neki nincs világa – de legalábbis fél attól, hogy más, aki nem tanult nyelvtörténetet, így értelmezi. Azzal is tisztában van, hogy gyakran pont azok használják ezt a szót, akik nem akarják vaknak nevezni, mert attól félnek, hogy éppen az sérti. Ennek ellenére nem tud mit kezdeni az érzéseivel.

Gábor egy baleset következtében elvesztette mindkét lábát: mozgássérült, jelenleg kerekesszékkel közlekedik. A múltkor furcsa élményben volt része. Egy rámpán szeretett volna felhajtani, de vele szemben folyamatosan gyalogosok jöttek le, nem fért el mellettük. Egyszer csak valaki kiabálni kezdet: „Hagyják már felmenni a nyomorékot! Nem látják, hogy tolókocsival van?!” Gábornak rosszul esett a gyalogosok figyelmetlensége, és örült, hogy valaki felfigyelt rá. Ugyanakkor a gyalogosok figyelmetlenségénél is rosszabbul esett, hogy nyomoréknak nevezték, és a tolókocsi kifejezés is bántotta. Gábor nem érzi magát nyomoréknak, és tolni sem kell: mi több, kerekesszékével versenyeken is indul; izmos, kidolgozott felsőtestét sok ép férfi is megirigyelhetné. Igen, Gábor így mondaná: ép, nem pedig egészséges. Gábor ugyanis egészségesnek érzi magát – kivéve persze akkor, amikor sokáig várja az alacsony padlós buszt az esőben, és megfázik.

Kerekesszékes versenyzők a londoni maratonon
Kerekesszékes versenyzők a londoni maratonon
(Forrás: Wikimedia Commons / Paul Wilkinson / CC BY 2.0)

Sára gyermekkora óta siket. Nem hallja, ha süketnek nevezik, de gyermekkora óta sok olyan szöveget olvasott, ahol a süket bántó kifejezésként szerepelt – ugyanakkor a siket mindig olyan szövegkörnyezetben fordult elő, ahol a hallássérültek problémáival foglalkoztak. Sára éppen egy fórumon ül, egy politikus arról beszél, hogy mennyi mindent kívánnak tenni a hallássérültekért. Szavait a jeltolmács fordítja, közben egy mozdulattal azt is jelzi: a politikus a siket helyett a süket formát használja. Sára összenéz barátnőjével: pontosan tudják, hogy a politikus valójában nem foglalkozik a problémáikkal – ha ugyanis egy kicsit is járatos lenne az ügyükben, tudná, hogy a siket formát illene használnia.

Hercule Poirot kitalált karakter, Mihály, Anna, József, Judit, Gábor és Sára azonban közöttünk élnek. Elemérnek van egy különös szokása: ha olyanokkal találkozik, akiket észak-amerikaiaknak gondol, azt kérdezi tőlük, hogy kanadaiak-e. Az amerikaiakat ugyanis nem érdekli, ha kanadaiaknak vélik őket, és azt is természetesnek veszik, ha valaki kitalálja, hogy amerikaiak. A kanadaiak viszont nem szeretik, ha amerikaiaknak gondolják őket, viszont örülnek, ha valaki felismeri kanadai voltukat. Elemér ezzel a kis csalással már sok kanadainak szerzett örömöt. Helyzetüknél fogva olyan nehézségekkel kell nap mint nap megküzdeniük, melyek nekünk talán eszünkbe sem jutnak. Jó lenne nekik többet segíteni, de erre nem mindig van időnk, energiánk. Sokat segíthetünk azonban azzal is, ha egyszerűen odafigyelünk azokra a szavainkra, amelyek – okkal vagy ok nélkül – bánthatják őket. Rajtunk múlik, hogy megtesszük-e ezt az apróságot.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
6 éve 2013. október 18. 19:31
2 birot

Nehéz kérdés, mert van, akinek a túlzott odafigyelés a bántó, és azt szeretné, ha egyszerűen csak "átlagosan" kezelnénk a "kihívásokkal élő" embertársainkat. Vak ismerősöm rámszólt, hogy a jelenlétében ne óvatoskodjunk, és használjuk bátran a látásra, színekre, stb. vonatkozó kifejezéseket. Sőt, ő maga mondta azt, hogy "látom", amikor bemutattunk neki egy új tárgyat, és azt végigtapogathatta. Neki az a bántó, ha azt érzi, hogy a jelenlétében kizárólag az ő vakságával vagyunk elfoglalva, és kizárólag a vak személyt látjuk benne, nem pedig a személyiségének sok más oldalát.

Süket vagy siket? Vak vagy világtalan? Zsidó vagy izraelita? Cigány vagy roma? Eszkimó vagy inuit? Néger vagy afroamerikai? Mind az egyéntől, mind a szituációtól függ, hogy az óvatosabb kifejezés udvariasság vagy inadekvát túlzás. Az mindenesetre útmutatóul szolgálhat a járatlanok számára, hogy a hivatalos szervezetek nevében mi szerepel: "Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége" (nem pedig "világtalanok"), de "Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége" (nem pedig "süketek").

6 éve 2013. október 18. 17:59
1 Pistabátyám

Mindez a nyelv - és annak használatában alkalmazandó szabályok és illem - elégtelen ismeretéből adódik. Hol a sértők, hol a sértettek részéről. Pl. Judit esetében a világ csak áttétetelesen jelent fényt, inkább önmagát jelenti /kissé rövidítve/, a világosságot, a világtalan a világosság hiányát szenvedi. Ha Judit magyar szakon tanul, akkor ezt tudnia kellene, de nemcsak neki hanem minden ép nyelvérzékű magyar embernek, akkor is ha nem egyetemre jár magyar szakon. Nagy a gyanúm, hogy Judit nem is létezik csak a cikk szerzője ki akart kitalálni egy példát, de a példa félresikerült.