Mivel él az ember?

Hogyan és miért lett a fogyatékosból fogyatékkal élő? Miért írják a Siketet nagybetűvel? A választ az amerikai angolban kell keresni. Hangsúlyozzuk a személyt, nem a fogyatékosságot, szól az elv, de ezzel néha még maguk az érintettek sem értenek egyet... Mi mit mondjunk és mit kerüljünk?

Egyre nagyobb az igény arra, hogy a különböző hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat ne a rájuk korábban alkalmazott nyelvi fordulatokkal nevezzék meg, mert ezek sok esetben diszkriminatívak. Ez az elgondolás eredetileg leginkább etnikai kisebbségekre vonatkozott – például Amerikában a fekete közösség sokáig harcolt a nigger megnevezés ellen, és ez a szó idővel valóban nyomdafestéket nem tűrővé vált. De mára a hasonló törekvések szinte minden valamilyen szempontból alulreprezentált vagy hátrányos helyzetű csoportra kiterjedtek. Így született meg az amerikai angolban egy olyan stilisztikai irányelv, ami a mai magyar nyelvhasználatra is hat...

A személy számít

A fogyatékkal vagy krónikus betegséggel élők új megnevezései az angol nyelvből származnak. A jelenséget angolul person-first language-nek nevezik (többes számban is használják: people-first language). Ez a kifejezés magyarra igen nehezen fordítható, talán úgy lehetne körülírni, hogy ’a személyt előre helyező nyelv[használat]’. Az elgondolás lényege, hogy a személyt hangsúlyozzuk és nem a fogyatékosságát, mert így elkerüljük azt a csapdát, hogy a személyt azonosítsuk a fogyatékosságával. Angolul ilyenkor szórendileg is más helyre kerül a főnévi szerkezetben a fogyatékosság megnevezése. Mivel a magyarban ilyen nincs, ezért ezt kicsit nehéz elképzelni. Lássunk egy példát! A hagyományos elnevezéssel: epileptic [person] ’epilepsziás [személy]’. Az új elnevezéssel: person with epilepsy ’személy epilepsziával’. Ha megnézzük az angol változatokat, láthatjuk, hogy a ’személy’ jelentésű person az új változatban előre kerül.

Magyarra a person-first szerkezeteket általában valamivel élő személy formában szokás fordítani, habár az eredeti kifejezések nem tartalmaznak az együttélésre való utalást (a with jelentése egyszerűen ’-val, -vel’). A konkrét példánkban azt mondanánk, hogy epilepsziával élő személy. Ez a szófordulat valóban létezik magyarul, és a különböző betegszervezetek, csoportok használják is. Létezik például a Magyar Epilepsziával Élők Alapítványa és a Magyar Epilepsziával Élők Országos Egyesülete, habár az utóbbinak a weblapja még a régi elnevezéssel a epilepsziás.hu címen található.

Nem mindenki szereti

Kézenfekvő lenne, hogy ha csak lehet, használjuk a person-first szerkezeteket. Igen ám, de vannak olyan csoportok, amelyek elutasítják a person-first nyelvhasználatot. Különösen éles a vita angol nyelvterületen az autizmussal kapcsolatban, ahol az autistic ’autista’ és a person with autism ’autizmussal élő személy’ változatok léteznek. Egyes szervezetek – általában az olyanok, amelyek nem szülőket és családtagokat tömörítenek, hanem tagságuk magukból az érintettekből szerveződik – erősen elítélik az utóbbit.

Az érvelésük a következőképp épül fel: a person-first nyelvhasználat azt jelzi, hogy az autizmus elválasztható a személytől magától, hiszen épp arra találták ki eredetileg ezt a fajta szerkezetet. De ez az elgondolás téves, sőt káros! Az autizmus a társas észlelés zavara, a személy viselkedésének minden részletére kihat. Épp ezért sorolják az orvosi szakirodalomban a pervazív (kb. ’átható’) fejlődési zavarok közé.

A person with autism kifejezés azt sugallja, hogy az autizmustól el lehet vonatkoztatni, az autizmust el lehet tüntetni, és akkor a szóban forgó illető továbbra is ugyanaz az ember marad. Ez viszont – így az aktivisták – lehet hogy igaz például a mozgássérültségre vagy a cukorbetegségre, de egészen biztosan nem igaz az autizmusra, ami az ember gondolkodásával kapcsolatos. A kifejezés hamis reményeket táplál elsősorban a kisgyerekek szüleiben, akik amúgy is hajlamosak hinni abban, hogy az autizmus egy fal vagy börtön, ami mögött egy egészséges gyerek rejtőzik, csak nem tud kijönni. Ez az elképzelés viszont félrevezető, sőt a gyerekeknek csak árt: ahelyett, hogy a szüleik elfogadnák őket olyanoknak, amilyenek, és a meglévő erősségeiket próbálnák fejleszteni, csodagyógymódokat hajszolnak, hátha azoktól „leomlik a fal” és a gyerek „kiszabadul az autizmus börtönéből”.

Nyakatekert és nevetséges?

Néhány más szervezet viszont amiatt nem javasolja a person-first nyelvezetet, mert az túlságosan nehézkes vagy mesterkélt. Amerikában a Vakok Nemzeti Szövetsége már a kilencvenes évek elején élesen elhatárolódott az akkor még újdonságnak számító formuláktól. Az állásfoglalás szerint a person with blindness (= ’vaksággal élő személy’) kifejezés „teljesen elfogadhatatlan” és „nevetséges, ahogy kényszeresen próbálja kikerülni az olyan teljesen egyértelmű és tiszteletre méltó szavakat, mint a vak.” Magyarul a vak mellett átfogó megnevezésként a látássérült is használatos, ezek semleges, nem sértő kifejezések. A világtalan szó viszont a legtöbb látássérült embert zavarja, ezt érdemes kerülni.

A magyar süket szó olyan erősen kapcsolódott össze a ’hülye’ jelentéssel, hogy a legtöbb hallássérült ember igencsak nehezményezi a használatát. Mi se nevezzük őket süketeknek, hacsak nem az a feltett szándékunk, hogy megsértsük őket. Használjuk inkább a siket vagy a tágabb értelmű hallássérült megnevezést!

Az Egyesült Államokban a siket közösség nagy része is ellenzi a person-first megnevezéseket. A bevett és nem sértő deaf szó jelentése egyszerűen ’siket’. Ha pedig azt akarják kifejezni, hogy nem az orvosi értelemben vett siketségről beszélnek, hanem a siket közösségről és kultúráról (aminek nem siket emberek is részei lehetnek, például ilyenek a jelnyelvek halló beszélői), akkor nagy kezdőbetűvel írják a szót: Deaf. Mindkettő önmegnevezésként is használatos, és politikai állásfoglalást tartalmaz! Aki azt állítja magáról, hogy Deaf, az magáénak érzi a siket kultúrát, aki viszont deaf-nek nevezi magát, az inkább a hallókkal szeretne azonosulni. Ez a nagybetűs írásmód mára más angol nyelvű országokban is elterjedt, például Nagy-Britanniában is használják. Az angolban a népcsoportok nevét nagy kezdőbetűvel írják, így a Deaf egyben arra is utal, hogy a siketek egy önálló kultúrájú csoport. Magyarországon a helyesírási szabályzat nem tesz lehetővé hasonló különbségtételt, de ennek ellenére néhol lehet találkozni vele (igaz, elsősorban angolból fordított vagy külföldi szakirodalmi hivatkozásokat tartalmazó szövegekben ).

Akkor mit mondjunk?

Ha nem tudjuk, milyen szót használjunk valakire, a legegyszerűbb, ha megkérdezzük tőle. Nem elég kivárni, mit mond magára, mert egy közösség tagjai egymástól olyan megnevezéseket is elfogadhatnak, amit kívülállóktól sértőnek éreznek – a klasszikus példa a már említett amerikai angol nigger, amit fekete fiatalok egyes csoportjai használnak egymásra, mások nem, de fehérektől szinte mindegyikük bántónak érzi.

Az olyan kifejezéseket viszont mindenképpen érdemes kerülni, amelyek értékítéletet tartalmaznak, például ilyen a valamiben vagy valamitől szenvedő. Lehet, hogy az illető egyáltalán nem szenved, ne próbáljuk meg mi előírni neki, hogyan érezze magát! Nem is lehet mással zárni ezt a cikket, mint Aaron Fotheringham mozgássérült extrém sportoló kerekesszékes dupla hátraszaltójával – 2:10-nél láthatjuk magát a trükköt, de az odavezető út is figyelemre méltó:

További olvasnivalók

Vak etikett (magyarul)

d or D? Who's deaf and who's Deaf? (a siketség elnevezéseiről angolul)

Autistic or person with autism? (az autizmus elnevezéseiről angolul)

Kapcsolódó tartalmak:

• A vakok is szexelnek!
• Kínos nyelvi korrektség
• Politikai korrektség, igeidők, nemek a magyar nyelvben
• Miért éppen Uhorszkó?
• Cigány? Roma? Dzsipszi? Melyik a píszí?

Hasonló tartalmak:

• A fogyatékkal élőkkel szembeni diszkrimináció és a nyelvhasználat
• A nyelv, a világ és a píszí
• A nyelvművelés és a píszí
• Kit mi sért?
• Sápadt mondja sárgának...

Hozzászólások (8):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)