Politikai okokból tabu a „népirtás”

@blogen: Ez irónia, vagy végleg összekeredtek a fogalmak?

@Roland2: A józan erkölcs nem lehet ellentétes a közösség érdekeivel, mivel az erkölcs a közösség érdekeit védelmező társadalmi eszközök egyike. Erkölcstelen az örmények mellé állni a potenciális gazdasági partnerek ellenében.

És igen, török barátaimmal nem ihatok annak a több millió magyarnak az emlékére, akik közül egy keveset a törökök, többséget a török zsoldban szolgáló keresztény szerbek és török szövetséges tatárok irtottak ki. Viszont koccinthatok az örménykérdés sikeres megoldására, mivel a törökök gondoskodtak róla, hogy a világháborús harcok miatt meggyengült Törökországtól se lehessen területeket elcsatolni, addigra amikorra ez valós veszéllyé vált.

@blogen: A politikusoknak nem kötelező, hogy lelkiismeretük legyen, az embereknek viszont igen. Minden józan erkölcsű embernek kötelessége elítélnie olyan tömeggyilkosságokat, amelyekben ártatlan emberek haltak meg. Reálpolitikailag lehet, hogy nincs haszna, lelkiismeret szerint viszont igen.

Török barátaiddal pedig ihatsz annak a több millió magyarnak az emlékére és egészségére is, akiket a törökök mészároltak le, hurcoltak el, vagy a harci cselekmények következtében elnéptelenedett nagy területek benépesítése miatt megváltozott etnikai arányokra,amik később közvetetten Trianonhoz vezettek.

@Roland2: A törökök meg ezer éve, az ő jogaikkal mi van? A pillanatra ne legyen kétséged, az örmények pontosan ugyanazt csinálták a törökökkel, amikor alkalmuk volt rá a világháború alatt, majd most nemrégiben Karabakhban, amit velük a törökök. Ez olyan mint a Balkán: lényegtelen ki kezdte, mind egyforma. Viszont Törökország mégiscsak egy valós és potenciális tényező ellentétben a kis piszok Örményországgal, szal nincs semmi meglepő abban, hogy a világ nagyobbik fele óvatosan fogalmaz a sajnálatos anatóliai incidensek megítélése kapcsán. És ez igaz azeri relációra is, hiszen az azeriek is messze fontosabbak, nekünk magyaroknak is. Hogy pontosabban fogalmazzak, semmilyen érdekünk nem fűződik az örmények létéhez, tekintve azt, hogy birkán és kősziklán kívül mást exportálni az örmények nem tudnak, ebből adódóan az importjuk is meglehetősen visszafogott.

Szal magyar részről az egyetlen értelmes taktika, ha megemlékezünk a török és azeri holokauszt áldozatairól, jól elítéljük ezen örmények elkövette gaztetteket, majd iszunk egy feketét a török partnereikkel.

@blogen: Egyébként történelmi alapon egy anatóliai örmény állam vagy Nagy-Örményország létrehozása jogos lett volna, hiszen már több mint 2000 éve élnek Kelet-Anatóliában örmények, Kelet-Anatólia az örménység egyik bázisterülete volt ( az már más kérdés, hogy a később terjeszkedő Szovjetunióval szemben mennyire maradt volna életképes formátum ).

@blogen: "A népirtás csak akkor bűn, ha a sajátjaid ellen követik el." Gratulálok...WTF.. :o

A törökök megelőzték a kisázsiai trianonjukat. Mi túl civilizáltak voltunk ehhez, akkora is ma az országunk. Bezzeg a szerbek, románok és szlovák egy pillanatig se haboztak, ha magyarirtásról és etnikai tisztogatásról volt szó.

A népirtás csak akkor bűn, ha a sajátjaid ellen követik el.

A félreértések elkerülése végett : csak az idézőjelbe tett részek vannak a könyvből másolva, a többi az én megfogalmazásom.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy örmények is követtek el kegyetlenkedéseket törökök ellen, ezek azonban bosszúállások voltak, általában ezek válaszreakciók voltak az örményeket ért agresszióra. A népírtástagadó törökök az 1915 április 20.-án kitört vani felkelést hozzák példának ( és a deportálások jogos alapjának is ezt az incidenst tartják ): Vanban - ami egy többségében örménylakta hely volt - az örmények fellázadtak , átvették a város irányítását, s majdnem egy hónapig hősiesen ellenálltak az ostromló oszmán erőknek, mikor május 16-án az orosz seregek felmentették az ostrom alól a várost, megsegítve az örményeket. Az átmeneti békésebb időszakot kihasználva feljegyzések szerint valóban voltak olyan örmények, akik kegyetlenkedésbe fogtak, ölték,kínozták,fosztogatták a törököket nem csak Van városban, de a környező településeken is. Július végén az oroszok úgy döntöttek, h. kiürítik a várost, ekkor az örmények nagy része is elhagyta azt.

Azonban azt is meg kell nézni, h. mi okozta a felkelést és az örmények bosszúhadjáratát: április elején török martalócok fosztogatták a várost , az örményellenes Cevdet bej kormányzó azt akarta , hogy az összes aktívkorú vani örmény férfit munkásszázadokba sorozzák be, ez heves vitát eredményezett mind az oszmánokkal, mind az örmény tanács berkeiben. Ráadásul a városba vezényelt török katonák túlkapásai,rablásai és erőszakoskodásai csak rontották a helyzetet. Ebben a feszült légkörben került sor a lázadásra. Mellesleg Cevdet bej beszámolók szerint már februárban ( 2 hónappal a felkelés előtt ) ezt mondta : " Mi már Azerbajdzsánt is megtisztítottuk az örményektől és a szír keresztényektől { süryani } , s ezt most Vanban is megtesszük ."

Továbbá több török történész azt is elismeri már, hogy több, egykor az örmények nyakába varrt törökellenes atrocitást valójában kurdok követtek el ( akikkel időnként egyébként szintén kegyetlenül bánt a török kormányzat, az 1930-as években ellenük folytatnak szabályos mészárlásokat ).

Forrás : Flesch István - Örmények, törökök, kurdok - Az 1915-ös örmény katasztrófa és a mai Törökország Corvina kiadó 161., 169.,206-207.,233-234.,144,174. oldal

Egyértelmű , hogy az oszmán/török állam szándékoltan eltervezett népírtást folytatott az örmények ellen. Hogy mennyire sikeres volt ez a népírtás, jól mutatja az az adta, h. 1914-ben az Oszmán Birodalomban kb. 1,2-1,5 millió örmény élt, ma már csak kb. 60 000 a magukat örménynek vallók száma ( egyes becslések szerint ennél nagyobb lehet a számuk, de sokan titkolják származásukat ). Biztos adatok nincsenek, de kb. 1 millió lehet az áldozatok száma. Törökországban még manapság is előfordulnak erőszakos atrocitások örmények ellen - sőt, időnként maguk a török titkosszolgálatok szervezik ezeket, mint kiderült a Hrant Dink gyilkosság esetében is -, a török jogrend bünteti azt, ha valaki az 1915-ben történteket népírtásnak nevezi. Hasonlóan rossz bánásmódban részesültek/részesülnek a görög, keresztény szír és arab, zsidó és alevita ( egy sííta szekta, a szunniták eretneknek tartják őket ) kisebbségek is .

Felháborító kettősmérce, hogy míg más történelmi tragédiák körülményeinek megkérdőjelezése vagy megvitatása jogilag büntetendő tabu - és propagálásuk nagyfokú politikai és művészeti támogatottságot élvez - , addig az örmény népírtást szabadon lehet megkérdőjelezni, vö : www.mult-kor.hu/20131218_nem_buntetheto_az_ormeny_nepirtas_tagadasa

Talât pasa 1915 május 12-én Vartkes Serengülian örmény parlamenti képviselőnek - amikor az szóvá tette az örményellenes politikai hangulatot - nyiltan megmondta: " Amikor pedig Serengülian megkérdezte , hogy " akkor most folytatjátok Abdülhamid szultán megkezdett művét, vagyis az 1894-1896-os vérengzéseket ? " , a belügyminiszter köntörfalazás nélkül, tömören válaszolt : " igen ! ".

(.....)

" A deportálás végrehajtására a belügyminisztérium hivatalos rendeletben utasította a kormányzókat. Az elhurcoltak megsemmisítésére vonatkozó nem hivatalos parancsokat azonban az ifjútörökök pártja, az Egység és Haladás Bizottsága adta ki, és saját csatornáin juttatta el a tartományok vezetőinek. A futár rendszerint a párt egyik titkára volt, aki tartományról tartományra utazott, és az utasítást írásban nyújtotta át vagy szóban közölte.Kivételes esetekben maga dr. Bahaeddin Şakir jelent meg a helyszínen.

A hivatalos és nem hivatalos utasításoknak erről a fondorlatos rendszeréről napjainkban már nem csak a nyugati kutatóktól, hanem a török napi sajtóban hazai történészek tollából is lehet tanulmányokat olvasni.Mint például a korszakkal elmélyülten foglalkozó Ayşe Hür a Taraf című lapban 2011 decemberében megírta: az első világháború után több magasrangú oszmán személyiség is azt vallotta, hogy az ifjútörök vezetésnek a "ki- és áttelepítésről" szóló rendelkezésével egyidejűleg esetenként érkezett egy titkosított másik utasítás is, amelyre mint "leölési határozatra" ( kırım kararı ) emlékeztek. Az albán születésű Ahmet Izzet pasa egyike volt azoknak, akik ellenezték az Oszmán birodalom hadba lépését, s ezért hosszú ideig elutasította frontszolgálati kinevezését. A fegyverszüneti tárgyalások idején rövid ideig nagyvezírként szolgált. Hazafiként rokonszenvezett a nemzeti erőkkel, s tárgyalt is Mustafa Kemallal , de nem csatlakozott mozgalmához. Kabinetjében kizárólag olyan egyéniségek foglalhattak helyet, akikről közismert volt, hogy szemben állnak az ifjútörök háborús politikával. Közéjük tartozott Reşit Akif pasa, a legfelső közigazgatási bíróság elnöke. Mind ő, mind pedig Vehip pasa , a harmadik oszmán hadsereg parancsnoka 1918-ban megerősítette az örményekre halált hozó titkos parancs létezését . (.....)

Von Lüttichau gróf a diplomáciai képviselet hivatalos istentiszteleti prédikátora egy utazása során megállapította: számára nem kétséges, hogy Sztambulból titkos megbízatásokkal érkeznek parancsok, méghozzá nem írásban vagy távírón, hanem futárok útján és szóban. " Például Malatyában Mustafa aga elmesélte, hogy maga is részt vett egy összejövetelen, amelyen a sztambuli titkos küldönc átadta a deportáltak kiiktatására szolító parancsot."

A likvidálást egy különleges szervezet, a Teşkilât-i Mahsusa végezte ( vezetője dr. Bahaeddin Şakir volt ), tagjait főként köztörvényes bűnözőkből,nincstelen földönfutókból, balkáni és kaukázusi muszlim menekültekből, kurd és cserkesz haramiákból és más csőcselék elemekből toborozták, a szervezet létszáma több ezer fő volt. Az öldöklésre általában a deportálás célállomásán került sor. A mészárlásban azonban nem csak eme szervezet tagjai vettek részt, hanem csendőrök, katonák,ill. némely esetben maga a török/muszlim civil lakosság is szabadjára engedte vad, mély ösztöneit olyan kegyetlenségek formájában, mint csonkítások, lefejezések,kútba történő befalazás, talpak szöggel való "megpatkolása", csecsemők folyóba dobálása, kibelezés vagy élve elégetés. A nemi erőszak is elterjedt volt : " Martin Niepage a német reálgimnázium tanára jelentette : " Sok olyan aleppói házban,amelyben keresztények laktak, rábukkantam örmény leányokra, akik valamilyen véletlen folytán megszabadultak a halál torkából. Lehet, hogy kimerülten földrerogytak, és halottnak hitték őket, amikor menetüket továbbhajtották, vagy esetleg európaiaknak alkalmuk nyílt arra, hogy ezeket a szerencsétleneket néhány márkáért megvegyék attól a török katonától aki éppen az utolsó volt az őket megerőszakolók sorában. Minden leány szinte már megtébolyodott. Sokuknak végig kellett nézniük, hogy a törökök hogyan metszették át a torkát szüleiknek. Ismerek ilyen szegény teremtéseket, akikből hónapokig nem lehetett kihúzni egyetlen szót sem, és akiknek akiknek az arcára mosolyt még sem lehet csalni. Az egyik 14 éves lányt Krause úr , a bagdadi vasút aleppói raktárának igazgatója vette magához. A gyermeket egyetlen éjjel török katonák oly sokszor megerőszakolták, hogy teljesen megháborodott. Láttam, hogy láztól kicserepesedett ajakkal őrülten hánykolódott párnáján, úgyhogy csak nagy erőfeszítés árán sikerült megitatni. "

" A halálmenet Mardin felé vezető útján a csendőrök fiatal lányokat és fiúkat adtak el vagy ajándékoztak oda másoknak. " Rasz El-Ainban élénk leánykereskedelmet bonyolítottak le a kísérő csendőrök - jelentette a bagdadi vasút egyik német mérnöke, Bastendorf. - Néhány mecidiye { kisebb ezüstpénz } lefizetéséért bárki ízlése szerint bárki vehetett tőlük rövid időre vagy akár örökre is leányokat és asszonyokat. " A moszuli német alkonzul jelentése szerint az általa bejárt vidéken egy örmény asszony ára legfeljebb öt piaszter , mintegy 95 pfennig volt." (....) A deportáltak kísérői még a szülő nőkkel szemben is kegyetlenek voltak ." Azoknak az asszonyoknak volt legsúlyosabb a sorsuk,akik útközben betegedtek le. Egy német vasúti tisztviselő közlése szerint alig hagynak nekik időt, hogy világra hozzák gyermeküket. Egy asszony éjjel ikreknek adott életet. Reggel a két kicsivel a hátán gyalog kellett tovább mennie. Kétórás menetelés után összecsuklott. A katonák arra kényszerítették, hogy gyermekeit tegye le egy bokor alá, és folytassa útját a többiekkel."

Hogy a deportálás valódi céljával mennyire tisztában voltak nemcsak a törökök, de még a külföldi diplomaták,gazdasági és egyházi emberek, és más megfigyelők is, jól mutatja Leslie A. Davis amerikai konzul leírása is: " Senki, aki nem ismeri a viszonyokat ezen az isten háta mögötti vidéken, fel nem foghatja egy ilyen parancs valódi értelmét. Bármilyen szörnyen hangzik is,ehhez viszonyítva még egy mészárlás is emberséges eljárás lenne.Ettől ugyanis még sokan megmenekülhetnek.Ilyen területen azonban ez a nagyszabású deportálás szinte mindenki számára hosszú és még kegyetlenebb halállal egyenlő. Lehetetlennek tartom, hogy százból akár egy is túlélje ezt, de talán ezerből is csak egy."

Szerencsére voltak olyan becsületes muszlim civilek és hivatalnokok, akik saját életüket kockára téve bújtattak örményeket ( mint az urfai kádi vagy sok alevita kurd ) vagy próbálták megtagadni a deportálási parancsot ( emiatt később retorziók érték őket ) vagy emberségesen bántak az üldözöttekkel ( mint Sadik bej, aki élelmet osztott szét az éhezők között ), de az embermentő tevékenységben részt vett sok amerikai,német,holland,brit vagy dán missziós pap,nővér vagy diplomata. ( folyt. )

Visszatérve a témához: akik tagadják az 1915-17 között lezajlott események népírtó jellegét, általában 2 dolgot hoznak fel: azt állítják, h. az örmények pusztán háborús cselekmények és túlkapások áldozatai voltak,ill. ők is követtek el erőszakos cselekményeket törökök ellen.

A 19. századtól kezdve, minél gyorsabban és nagyobb mértékben gyengült az Oszmán Birodalom hatalma, a nyugati nagyhatalmak egyre nagyobb befolyást és nyomásgyakorlást fejtettek ki a Portára, közvetve-közvetlenül be is avatkoztak az oszmán belpolitikába, amiben nem voltak restek keresztény kisebbségek helyzetére hivatkozni: az 1878-as berlini szerződésben a Porta megígérte, hogy reformokat vezet be az örménylakta vidékeken és biztosítja az örmények jogait - és ennek megvalósításáról rendszeresen be is számol a nagyhatalmaknak -, az 1914-es orosz-török megállapodás pedig előírta, hogy az örménylakta Kelet-Anatóliában holland és norvég megbízottak vezetésével két főfelügyelőséget kell kialakítani, a megbízottaknak széleskörű hatalmuk lett volna: ellenőrizték volna az igazságszolgáltatás, a fegyveres rendfenntartó szervek, a közigazgatás és a tartományi kormányzók munkáját, valamint tisztviselőket nevezhettek volna ki - továbbá a szerződés biztosította volna az örmény nyelv hivatalos használatát ezeken a területeken - ( a szerződést azonban a háború kitörésekor az oszmán állam felmondta ). A nagyhatalmak a keresztény kisebbségek védelmére hivatkoztak - aminek volt is alapja, az Oszmán Birodalomban a keresztények másodrendű, elnyomott polgárok voltak ( pl. külön meghatározott színű ruházatot kellett viselniük, magasabb adót fizettek, nem szolgálhattak az államszervezetben és a hadseregben ), és gyakoriak voltak velük szemben a fizikai atrocitások, az 1895-96-os örménymészárlások után folyamatos volt a feszültség a keresztények és muszlimok között Kelet-Anatóliában, 1909-ben Adanában volt örményellenes pogrom - , azonban valódi céljuk az oszmán területek megszerzése, feldarabolása volt ( elhamarkodott és felelőtlen célzásokat is tettek egy saját örmény,ill. keresztény állam megalapításának támogatására a törökországi keresztények képviselőinek ) , ezt az oszmán és a későbbi ifjútörök vezetés is látta, és főként ezért léptek be az I. világháborúba. A török-oszmán hadvezetés viszont már a háború kezdeti szakaszában csúfos kudarcokat szenvedett el: Sarıkamış-nál az oroszok, a fagy és az éhezés megsemmisítette a kaukázusi hadosztály jelentős részét , Kelet-Anatóliában a cári seregek gyorsan törtek előre ( akikhez több örmény önkéntes is csatlakozott ) , az Antant 1915 februárjától a Dardanellákat támadta. Sok, az oroszok elől menekülő kaukázusi muszlim is érkezett .Ebben a feszült légkörben az ifjútörök politikai vezetés kollektívan a keresztény kisebbségre mint potenciális árulókra tekintett, amit társadalom számára tovább fokoztak a sajtóban megjelenő durva nacionalista írások is és a nemmuszlimokkal szemben eleve élő előítéletek is ( és részben a féltékenység is, mert a görög és örmény kisebbség közül többen értelmiségi vagy kereskedelmi pályákon dolgoztak -orvosok,ügyvédek,építészek vagy bankárok - így gazdagabbak voltak a törökök átlagánál ) . Ezen feszült állapotokat megelőzve viszont már a háború előtt , az 1910-es évek legelején megfogalmazták az ifjútörökök a vallásilag és etnikailag homogén Törökországról való álmukat : Hüseyin Cahit Yalçin szóvivő egy görög küldöttség előtt kijelentette : " Az oszmanizmus nem jelenti azt, hogy ez a föld görög, örmény vagy bolgár...Nem, ez a föld ezután is a törököké lesz, mert - bárki bármit mond - ők hódították meg, és ezután is ők maradnak itt az uralkodó nemzet ." Már a háború előtt kezdték bezáratni a nemzetiségi klubokat, szervezeteket, a hivatalokban és állami intézményekben csak törökül lehetett beszélni, az iskolahálózatban , a hadseregben és a társadalom más részeiben is eltörökösítés kezdődött ( nacionalista politikusok és értelmiségiek ekkor kezdték el használni a "polgártárs, beszélj törökül ! " szlogent ). Ebben a légkörben kezdődött 1915 április 24-én több száz örmény értelmiségi letartóztatása, júniusban pedig az örmények deportálása ( tehcir ) - az oszmán hadseregben ( 1909-től engedélyezték a más vallásúak számára a hadiszolgálatot ) szolgáló görög, örmény és más keresztény katonákat leszerelték és kényszermunkára küldték , utána likvidálták őket.

A deportálások célállomásai kietlen, sivatagos puszták voltak, ahol az éhezés, a kimerültség, a betegségek és a fizikai erőszak rengeteg emberrel végzett - olykor szándékosan olyan területre vezényelték őket, ahol tífusz vagy kolera járvány volt. Na persze a fizikai likvidálás már előre el volt tervezve ( folytatás ) :

@reiner Tor: Sajnos még manapság is előfordulnak ilyen horrorisztikus esetek : www.origo.hu/nagyvilag/20130128-megjelent-a-kannibalizmus-eszakkorea

@reiner Tor: A haláltáborokba még be nem szállított zsidók nem (alig) tudtak arról, hogy mi vár rájuk - ADDIG - amíg még elmenekülhettek volna pl. Magyarországról. Utána már inkább csak azt remélték, hogy velük nem, innen mégse...

Nem arról beszéltem, hogy aki megbetegedett... de véletlenül, (életem egyetlen komoly betegsége volt) a kiütéses tífuszt itt Izraelben megkaptam. (A szomszéd haldokló kutyájáról mászott át tízezer kullancs...)

Nem ismerték fel a kisméretű járványt azon a nyáron... csak utólag, ősszel mondta be a rádió... hogy volt 7 halott... akiről nem tudták, miben halt meg, de már tudják és az kiütéses tífusz volt. Persze szerintem volt az, legalább 70, de mindegy.

Szóval hiába vittek le kocsival (amíg még lábra állni tudtam) a legnagyobb kórházba... háromszor is mindig lueszre vizsgáltak. Aztán feltelefonáltak a lakásomra, hogy nincs luesz.

Hiába mondtam, hogy kullancs és RIKETTÓZÁT keressél, nem érted? az okostóni orvosnak, juszt se kereste. Neki a beteg ne dirigáljon. A második vil.háború óta nem volt kiütéses tífusz, mikert hordok én össze!

És igenis "elaludhattam" volna abban is...

mert ezután kb. egy héten át igen magas lázzal csak feküdtem és csak arra emlékszem, hogy néha megpróbáltam vizet inni... egyebet meg se próbáltam, vagy kihánytam. Egy tíz éves gyerek volt még velem, de nem nagyon ijedt meg attól, hogy folyton csendesen fekszem. Az egész, a kezdeti nem túl rossz állapottól összesen 21 napot tartott.

Az egyik reggel azonban hatalmas halálfélelemre ébredtem és elkezdtem felkelni, felöltözni meg zokogni. A lányom nem ment iskolába és okosan fel is fogta, hogy valami nem stimmel. De hiszen te felkeltél, hiszen meggyógyulsz már, most mi a baj?

Most már biztosan meg fogok halni. Megfogta a homlokomat. Dehát már lázad sincs! Hozd a hómérőt. 37,2. Nem tudtam mit mondani, de egyelőre tovább sírtam. Mérjük meg még egyszer, javasolta. 37. Harmadszor: fél órán belül). 36.6. Ekkor tértem magamhoz. Elmúlt. A halálfélelem meg a visszatérő öntudatom jele volt. MERT addig nem érdekelt semmi, igen?

Szóval még a tífuszba is "bealszik" az ember.

@Krizsa: @maxval: @reiner Tor: Szerintem amelyik hatalom népirtást végzett, az mind az adott technikai lehetőségek szerinti leghatékonyabb módon igyekezett megtenni.

Az új harcászati módszereket pedig az elszenvedők általában különös kegyetlenségűnek tartják, részben pont azért, mert általában hatékonyabbak a korábbiaknál. Így például a 2. lateráni zsinaton (1139) a számszeríjat bélyegezték istentelen eszköznek, és betiltották a használatát. Persze később mégis elterjedt...

Nyilván a nagyipari módszerekkel előállított eszközök csak az ipari forradalomtól kezdve jöhetnek szóba. Akkortól viszont a hadseregek ellátását minden tekintetben a nagyipar végzi. Nagyipari módszerekkel termelték a puskákat és a lőszereket is, amelyekkel a a hadak egymást, és az ellenség civil lakosságát is irtották. Nagyipari módszerekkel gyártották a bombákat, amelyekkel civil célpontokat is megszórtak (pl. Drezda földig bombázása).

Bár a mérgező anyagok harctéri használatának tilalmáról korábban is több megállapodás született, a(z iparilag termelt) vegyszerek bevetése az 1. VH-ban mindkét oldalon alkalmazott gyakorlat volt. A háború után a Genfi egyezményben ismét betiltották ezeket, de ha az ellenfél beveti, válaszként a másik oldal is használhatta volna az egyezmény alapján. Az európai hadszíntéren mindkét oldal betárazott, hogy válaszcsapásként alkalmazhassa, de végül nem vetették be a készleteket egymás ellen. Ellenben pl a Japánok (a 731-es alakulat) a Kínaiak ellen többféle eszközt is bevetettek, többek között betegségekkel fertőzött élelmiszert osztottak a megszállt területek lakosságának, fertőzött édességeket gyerekeknek...

A németek a holokauszt során azért alkalmazták a gázt, mert a lőszerre a fronton volt első sorban szükség, emiatt a foglyok lelövése "drága" megoldásnak számított a gázkamrákhoz képest, és az ő esetükben nem kellett attól tartani, hogy a vegyszerek használata egyben kaput nyit, hogy a szövetségesek is vegyi fegyvereket vessenek be a németek ellen.

Sajnos az ember számos esetben megmutatta már, hogy ha pusztításról van szó, semmivel nem kulturáltabb a mai ember, mint az évszázadokkal/ezredekkel ezelőttiek, csupán az eszközei hatékonyabbak.

A Biblia is számos népet felsorol, akiket az izraeliták kiirtottak, mikor elfoglalták a szerintük istenük által nekik ígért földet. Sőt, az amalekiták esetében az istenük állítólag még az állataik kiirtását is megparancsolta (aminek elmulasztását számon is kéri Sámuel próféta Saulon).

"Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat." 1Sám 15.3

@Krizsa: Azért eléggé vérlázító dolgokat írsz, pl. hogy az éhhalott csak "elalszik". Éhínségek idején a halottak többsége nem közvetlenül az éhezésbe, hanem a legyengült immunrendszer miatt összeszedett fertőzésekbe (pl. tífusz) szokott a leggyakrabban belehalni, így volt ez pl. a varsói gettóban is, biztosíthatlak, hogy rengeteg szenvedéssel jár a dolog. Nem beszélve, hogy a halottakat megeszik, pl. a szülők saját gyermekeik holttestét sütötték meg és ették meg az életben maradt gyerekekkel együtt stb. Lelkileg ez szerinted milyen nyomot hagyott bennük életük hátralevő részére? Ha apádnak nem az éhezés volt a fő problémája, akkor nyilván nem járt közel az éhhalálhoz.

Magadnak mondasz ellent, amikor a reményt az éhezés pozitívumaként említed, hiszen ha a zsidók nem sejtettek semmit, akkor ők is reménykedhettek, már ha a csalóka remény tényleg ekkora pluszt jelent a halál előtti hetekben-hónapokban.