5 dolog, ami romba dönthette volna az angol nyelvet
Mi a közös a normannokban, az idegen szavakban, a könyvnyomtatásban, a reneszánszban újraéledő klasszikus kultúrában és Shakespeare-ben? – Nem fogja kitalálni: az, hogy mindegyikük fenyegette az angol nyelvet!
Bizonyos időközönként meg szoktuk írni, hogy nagyon kedves dolog félteni a magyar nyelvet, de elég indokolatlan. A nyelvek ugyanis, amíg széles körben és sokféle helyzetben használják őket, nem halnak ki. Elromlásuk vagy megcsúnyulásuk emlegetése pedig nem értelmezhető, teljesen szubjektív ítéleten alapuló riogatás. Hogy a magyarral kapcsolatban újra és újra fölmerülnek az aggályok, nem csodáljuk, mégsem világnyelv a miénk, bár azért „kis nyelvnek” nem lehet mondani. De hogy az angollal kapcsolatosan is emlegetik ezt a veszélyt, az azért már erőteljesen a vicc kategóriába sorolható. Nemrégiben nyújtottunk olvasóinknak egy összefoglalást, de a téma kimeríthetetlen. A legutóbbi feltevések szerint például az internet, a csetelés, az amerikaiak vagy éppen a fiatal generáció lesz az, ami porba dönti az angol nyelvet. A gondolat azonban nem új, az idők során mindig leselkedett rá veszély: most az io9 gyűjtött össze tíz dolgot, ami a történelem folyamán fenyegette az angol nyelvet, de láthatóan mégsem nyuvasztotta ki. Mi két részletben közöljük az izgalmas listát.
1. A normann hódítás
Elsőként érdemes említeni a legnagyobb parát, ami az angol nyelv történetében valós veszélyt jelentett: a normann hódítást. 1066-ban Hódító Vilmos elfoglalta Angliát, és követelte az angol trónt. Vilmos, Normandia hercege franciául beszélt, angolul nem tudott. Hódítása után az állami hatalom és az ügyintézés nyelve a francia lett. Az angol azonban nem tűnt el, de használata bizonyos, igen fontos területekről kiszorult. A királyi udvar századokon keresztül nem beszélt angolul, csak franciául és/vagy latinul.
Nem csoda hát, hogy a korabeli írástudók igencsak féltették az angol nyelvet még 300 évvel a hódítás után is. Az első életrajz, ami a 12. századból maradt fönn, és William Marshal lovagnak, Pembroke earljének az életét írja le, francia nyelven íródott. De attól még, hogy az udvar emberei és a nemesek franciául beszéltek, a jobbágyok maradtak az angolnál. Így a 14. században az angol nyelv újra el tudott terjedni a felsőbb körökben is.
(Forrás: Wikimedia Commons / National Portrait Gallery: NPG 4980(1))
Hogyan kapott erőre az angol a 14. században? – Ebben számos tényező közrejátszott, például az, hogy a klérus tagjai közül sokan meghaltak a pestisjárvány idején; hogy a felkelések, lázadások nyelve az angol volt; hogy sok vegyes házasság köttetett, ahol a gyerekek kétnyelvűként nőttek föl, és a családok generációkon keresztül kétnyelvűek maradtak. Végül II. Richárd 1377-ben tette újra az oktatás és az ügyintézés nyelvévé az angolt; ő volt az első uralkodó a normann hódítás óta, aki angolul igazgatta az országot.
Persze az évszázadok során az angol meglehetősen sokat változott: Hitvalló Eduárd nyelve nem azonos Chaucer nyelvével. Az angol rengeteg szót vett át a franciából,később pedig az arabból az évek során, mégis angol maradt.
2. Az idegen szavak
Az angol nyelv beszélői és féltői között is akadtak puristák, akik leginkább az idegen szavaktól, a jövevényszavaktól, az átvételektől féltették az angol nyelvet. Ami azért is különösen érdekes, mert az angolra szókincsre nehéz másképp gondolnunk ma már, mint egy jórészt innen-onnan átvett jövevényszó-gyűjteményre. A vikingektől a normannokig mindenkinek a nyelve átvételekkel fenyegette az angolt, és tényleg aggódtak ezen többen is.
Egy 14. századi bencés szerzetes, Ranulph Higden volt az egyik első aki a dán és francia átvételek miatt panaszkodott, mondván, hogy azok sértik, összezavarják a nyelvet, és idegenné teszik a hangzását. Vicces, hogy saját panaszait is leginkább csak jövevényszavak segítségével fejezhette ki: a ’nyelv’ például a francia language átvétele az angolban.
(Forrás: Wikimedia Commons / RajeshUnuppally / GNU-FDL 1 2)
3. A könyvnyomtatás
A könyvnyomtatás megjelenése rengeteg aggodalomra adott okot. Körülbelül úgy lehet elképzelni, mint ahogyan az elmúlt évtizedben az internet elterjedése is sokakban félelmet kelt. Sokan panaszkodtak a nyomtatás terjedése miatt; volt, aki egyenesen azt állította, hogy a szövegek kézi másolása jellemesebbé teszi az embert, illetve, hogy a könyvnyomtatással vége lesz a szerzetesi életformának. Mások azon aggódtak (jogosan), hogy így könnyebb elterjeszteni az eretnek tanokat.
Angliában William Caxton vezette be a könyvnyomtatást; neki vastagon meggyűlt a baja a nyelvvel és a helyesírással. Nemhogy egységes helyesírás nem volt, de még egyetlen, egységes angol nyelv sem. Mindenki a maga változatát használta – egymástól radikálisan eltérő helyesírással és kiejtéssel. Nem csoda, hogy nem sokkal az első nyomtatványok megjelenése után Caxton rengeteg kritikát kapott, hogy ezt vagy amazt a szót miért éppen úgy írta, ahogy.
Caxton azonban nem nyelvőr volt, hanem üzletember; volt olyan hely – például a királyi család –, ahonnan azonnal elfogadta a kritikát, és korrigálta a kifogásolt írásformákat. Másokkal viszont nem sokat törődött. A nyomtatás elterjedésével azonban nagyon változatos írásformák terjedtek el viszonylag széles körben. Emiatt sokan aggódtak, visszasírván a kézi könyvmásolást, amely – szerintük – sokkal kevesebb hibát tartalmazott.
(Forrás: Wikimedia Commons)
4. A latin és görög szavak
Az angoloknál is volt a magyar nyelvújításhoz hasonló célú mozgalom. A reneszánsz idején sok tudós úgy gondolta, hogy az angol nyelv nem kellőképpen fejlett ahhoz, hogy tudományokat műveljenek rajta. Éppen ezért a 16-17. század folyamán a klasszikus latinból és görögből átvett kifejezésekkel akarták pótolni mindazt, ami az angolból hiányzott a tudósok és a gondolkodók számára. Több ezer szót és kifejezést próbáltak ebben az időben meghonosítani, így lett angol szó például a chaos (’káosz’), a specimen (’minta’) vagy a lexicon (’szótár’).
Ez a nyelvújítási mozgalom azonban nem nyerte el mindenkinek a tetszését. Ebből alakult ki az úgynevezett Inkhorn Controversy ('tintatartóvita'), amelyben a puristák amellett érveltek, hogy nincs szükség a klasszikus nyelvekből átvett szavakra, kifejezésekre. A nyelvújítás hívei azonban mind több és több latin és görög mintára létrehozott kifejezést alkottak – így sok olyat is, amelyek igazán nem gyökeresedtek meg, és gyorsan kikoptak a használatból.
(Forrás: Wikimedia Commons)
5. Shakespeare
I. Erzsébet és VI. Jakab kora igen izgalmasan alakult az angol nyelv szempontjából: olyan költőóriások jelentek meg, mint Marlowe és Shakespeare. Kiemelkedő művészetük megmutatta az angol nyelv erejét és rugalmasságát. De ez sem volt mindenkinek az ínyére. Az 1600-as években voltak olyanok, akik szerint Shakespeare túl messzire ment: nyelve túl díszes, túl robusztus.
Ma úgy gondolunk Shakespeare korára, mint az angol nyelv aranykorára. A kortársak azonban nem így látták: Thomas Sprat 1667-ben például azt írta, hogy Shakespeare nyelve túl retorikus, túl sok metaforát használ és ezzel rontja az angol nyelvet. Szerinte jobb lett volna visszatérni a korábbi egyszerűséghez és tisztasághoz (a későbbi püspök nem kedvelte a klasszikus nyelvekből átvett szavakat sem).
(Forrás: Wikimedia Commons)
Később John Dryden azzal kritizálta meg Shakespeare-t, hogy gyenge a nyelvtana. Szerinte a 17. században helyesebb nyelvtannal beszéltek, mint Shakespeare. Lehetséges azonban, hogy az volt csak a baj, hogy Shakespeare nem az ő nyelvváltozatát beszélte...
Forrás
10 Things People Once Complained Would Ruin The English Language
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (17):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
És hozzétenném, hogy ha jól tudom az első angol nyelvű Bibliák nyomtatása is csak növelte a káoszt, mert Anglián kívül történt angolul nem beszélő nyomdászok által.
"Another factor was the printing of the first English Bibles at the time of the Reformation. Many of these were printed abroad for fear of persecution, as producing a Bible in English was regarded as heresy. The recopying from texts that were already corrupt and the use of non-English-speaking printers in Europe added to the diversity of spellings. As there were no dictionaries, and few books of any kind, people tended to copy the spellings they found in any version of the Bible they could look at."
spellingsociety.org/history#/page/5
@Irgun Baklav: Végső soron mindkettő ugyanabból az indoeurópai szóból ered: en.wiktionary.org/wiki/tongue#Etymology
A spanyol nyelvvédők hasonló helyzetben vannak, a görög eredetű idioma szóval hivatkoznak védencükre, vagy ritkábban a testrészt is jelentő lengua-val.
„Vicces, hogy saját panaszait is leginkább csak jövevényszavak segítségével fejezhette ki: a ’nyelv’ például a francia language átvétele az angolban."
Bizonyos, korlátozott értelemben a germán eredetű tongue-ot is használják a nyelvre, nem csak a 'testrész' értelemben, hanem pl. olyan összetételekben is, mint a „mother tongue" vagy a „native tongue" (tongue [...] 2.1 [count noun] A particular language. Ex. ‘the girls were singing in their native tongue’). Abban viszont inkább nem foglalnék állást, hogy a 14. században is használták-e már ilyen értelemben, az etimológiához nem értek.
@Krizsa: aha, ahogy van standard english is, az EU-s agymenesedet inkabb nem kommentalom, elmebetegsegekrol nem a nyesten kell beszelgetni.
@Vazzzup: Aha, de Kínában van ám csomóba kötött "egységesítés" - a mandarint minden nyelv változatnak ismernie kell. MINDEN összefüggő államszervezetnek szüksége van, minimum az írásban, egy standard nyelvre, másképp SZÉTHULLIK. Pont ez a beáramló EU instrukciók törekvése, pl. a magyarok felé, hogy hagyjuk már szétzilálódni a nyelvet. Mert akkor szétesik a belső kommunikáció - azzal a nemzeti önazonosság = összetartás.
Létezik nyelvi romlás és nyelvrontás, erről épp a legősibb „nyelvészeti emlékünk", vagy mondhatnánk a legelső „nyelvújítás" szól a legbeszédesebben: Bábel tornyának mítosza. Csakhogy ez egy vertikális akció, a szóban forgó nyelvi változásokhoz semmi köze. A változó világban a nyelv is változik. A klasszikus arab is megvan attól, hogy közben számtalan dialektusban beszélt „világnyelv" is lett belőle.
melyik nyelvjarasban? Kantoni, mandarin vagy a tovabbi millio piciben?
@El Vaquero: Ezt majd 2o-3o év mulva tárgyald meg a kínaiakkal.
@Krizsa: az angol nem lesz világnyelv, mert már régesrég az. Megértem, hogy nem szereted, valahogy mindig melléfogsz vele. Mondjuk néha nekem is elegem van belőle, de ezt kell szeretni.
@Sultanus Constantinus: szóbokrok és köbgyökvázak nincsenek, de fonémafák, morfémapázsitok és elöljárólegelők vannak legalább loo o/o-ban. Kocsi vissza, dinng.
@Merlyn: Ez bizonyítja, hogy az angol NEM lesz világnyelv. Nemcsak amiatt, hogy az angolnak 5o%-a mű-latin, hanem azért, mert egyetlen, még a mássalhangzó-vázakra prímán "egybevágó" természetes nyelvek sem lehetnek azok.
Csak a "szakmai" szókincsek lettek ÚJABBAN közösek a világon
az is csak a könyvnyomtatás / internet elterjedése óta.
S az is csak egy bizonyos időszakban - annak a szakmának, annak a szókincsnek az elévüléséig.
"Mindenki a maga változatát használta – egymástól radikálisan eltérő helyesírással és kiejtéssel."
És ma sincs ez másként ;)
Ha valaki járt/élt UK-ban az tudja.
De elég csak megnézni egy brit filmet vagy sorit. Adott mondatot/kifejezést ahány színész kimond, annyiféle kiejtés jön össze.
MolnarErik
Ehhez azért VIII. Henriknek is volt pár kedves szava...
@Sultanus Constantinus: Úriemberek egymást nem szidják. Egymás FOGLALKOZÁSÁT - lehet, mert az nem személyeskedés.
@Krizsa: Szerinted a beszélők tisztában vannak a nyelvük eredetével? Tudják, hogy ha az "nem keveréknyelv", akkor nem változik, ha pedig az, akkor igen? Vagy hogy? És azt honnan veszed, hogy a latinban, újlatin nyelvekben, angolban stb. nincsenek szóbokrok? Megint nagy hülyeséget írtál...