Kiáltsuk-e Zrínyi Miklóssal, hogy ne bántsd a magyart?
Vasy Géza – aki örül, hogy legalább a kenyér még nemzeti – úgy véli, hogy igen: kiáltsunk Zrínyivel. Sediánszky János ugyancsak így gondolja, de ő továbbmegy. Boltosaink számára ad tuti, könnyen kivitelezhető nyelvi tippet a forgalmuk növelésére. Így szól egy magyar irodalomtörténész és egy magyar író a magyar nyelv védelmében.
Az ismert magyar személyek nyelvről szóló gondolatait tolmácsoló cikksorozatunkban ezúttal egyazon álláspont kétféle megközelítését mutatjuk be. Vasy Géza irodalomtörténész és Sediánszky János író, újságíró egyaránt erőteljesen purista nézőpontot képvisel, de amit hangsúlyoznak, egy-egy mondat erejéig az más-más nyelvművelői tévhitből származik. Lássuk hát, miért kiáltsuk Zrínyivel, hogy ne bántsd a magyart!
Vasy Géza szerint egyrészt azért kiáltsunk Zrínyivel, mert a globalizálódó világban egy nemzet léte, túlélése nyelvének ápolásán és megvédésén múlik. A nyelv szegényedése (amit nyelvészetileg nem igazán tudunk definiálni) a nemzet szegényedését is maga után vonja, amit Vasy ekképp fogalmaz meg:
A nyelv sorvadásával, valamint a használói kör szűkülésével maga a nemzet szegényedik, sorvad. Ma ez a helyzet.
A nyelvi nacionalizmus jól kivehető a megnyilvánulásból, hiszen a nyelv gyakorlatilag azonossá válik a nemzettel. Ez magában hordozza azt is, hogy a nyelv ellen elkövetett bárminemű vétség tulajdonképpen a nemzet ellen elkövetett aljassággá válik, amiben nyilvánvalóan nem kis szerep jut – a nyelv éber őrei szerint – az idegen hatásoknak és a globalizációnak. Ahogy Vasy fogalmaz:
A kenyér még őrzi a nemzeti sajátosságokat, a tévéműsorok, a magazinok azonban világszerte egyformák […]. Ma még csak az kezd elfelejtődni, hogy magyarul is lehet boldog születésnapot kívánni. De mi lesz tíz vagy húsz év múlva? S milyen lesz a hatása az internet rendszeres használatának, az SMS-ezésnek, a rádióban, tévében, bárhol hibásan, rossz artikulációval beszélőknek?
Vasynál is jobban retteg a következményektől, és még szörnyűbb képet vázol föl Sediánszky János, aki szintén a purizmus ideológiájának bűvöletében nyilvánul meg:
Korunk legnagyobb nyelvi kísértése a gyors, ellenőrizetlen információözön, izgalomkeltés, nemcsak viselkedésbeli, hanem nyelvi sokkolás is, amely a televíziókból, sajnos már a rádiókból is, vagy a hirdetésekből az emberek felé árad […]. Káros modernségünkben a barlanglakók civilizációs szintjére süllyedhetünk vissza, amelynek ijesztő és intő jelei ugyancsak mutatkoznak.
(Forrás: Wikimedia Commons / GNU-FDL 1.2)
Mindkét megnyilvánulásban fontos a modern technika hozta változások okolása, és a nyelvromlás képzetének kisebb-nagyobb mértékű megjelenése, megjelenítése. Csakhogy nem romlásról, nyelvi butulásról, vagy rossz artikulációról, hanem egyszerűen csak változásról és a régi időkre való visszaemlékezésről van szó. Mindehhez persze az is hozzátartozik, hogy mind Vasy, mind Sediánszky attól tart, hogy a magyar nyelv kipusztul vagy legalábbis alkalmatlan lesz a funkciói betöltésére. Ez a fentieknél egyértelműbben is megjelenik Vasynál:
A magyarság lélekszáma egyre csökken. […] Gondoljunk el egy lehetséges változatot. Feltételezzük azt, hogy minden nő szülni fog egy gyereket, s azt is, hogy az átlagéletkor 90 év lesz. Nagyon leegyszerűsítve a számítást ez annyit jelent, hogy kétszáz év múlva a Kárpát-medencében mintegy háromszázezer magyar anyanyelvű ember fog élni. Nyelvi-kulturális közösség lehetünk még, de ország aligha […]. Válasszuk inkább Illyés Gyula gondolatát: a legnagyobb bátorság a remény. S kiáltsuk Zrínyi Miklóssal: Ne bántsd a magyart!
Arról fogalmunk sincs, hogy hogy jöhetett ki ez a megdöbbentő szám a magyar anyanyelvűek számára vonatkozóan, viszont azt tudjuk, hogy a magyar nyelv durván 13 millió beszélője nem valószínű, hogy el fog tűnni kétszáz év alatt. Legalábbis úgy, ahogy az irodalomtörténész gondolja, biztosan nem. Legfeljebb egy egész Európát (vagy világot) érintő természeti katasztrófa, háború, járvány stb. által történhet ilyesmi.
(Forrás: Wikimedia Commons / opensource.com / CC BY-SA 2.0)
Legvégül lássuk, milyen marketingtippet ad Sediánszky a hazai boltosoknak:
Végezetül boltosainkat szerényen arra kérem: üzletük ajtajára továbbra se azt írják ki, hogy „open”, mert ha meghagyják a „nyitva” szócskát, higgyék el, többen térnek majd be oda!
Érdekes tudományos kísérletet lehetne végezni azzal kapcsolatban, hogy melyik boltot választják többen, bár mi úgy véljük, hogy nem lenne szignifikáns különbség. Azért nem, mert egyfelől nem igazán érdekel senkit, hogy magyarul vagy éppen angolul van-e kiírva az, hogy nyitva van-e egy bolt: sokkal lényegesebb például, hogy milyen akciók vannak, illetve hogy azokat hogyan hirdetik a boltosok.
Természetesen azt mi sem szeretnénk, hogy bántsák a magyart, de nem érezzük szükségességét Zrínyivel együtt kiáltani ezt. Főleg úgy nem, hogy a nyelv bántalmazására gondolunk közben, hiszen a nyelvet nem lehet bántani, molesztálni. A nyelv nem egy élőlény, nem lehet benne kárt tenni azáltal, hogy használjuk. Sőt: a nyelv nem is tárgy, így elrontani sem lehet. Éppen ezért felesleges aggódnunk emiatt.
Felhasznált irodalom
Grétsy László (2009): Vallomások: Harminchárom jeles magyar kortársunk gondolatai anyanyelvünkről
/kéretlen reklám miatt moderálva/
@lcsaszar: Az esetlegesen angolnak tulajdonítható "valódi" nyelvi változás (bár szerintem ezek sem azok), talán az, hogy a szinkronizált szövegekben egyre többet hallani a határozatlan névelőt (pl. "Az nem egy jóbarát, aki..." vagy: "Az nem volt egy igazi parancs.") , és az "egyre valamilyenebb" szerkezet helyett a szószerint fordított "valamilyenebb és valamilyenebb" összetételt (pl. az "egyre gyorsabb" helyett "gyorsabb és gyorsabb"). De ezeket én is max csak ezért veszem észre, mert több mint 20 éve fordítok és tanítok, és ezek feltűntek, de mint írtam, csak az angolról magyarított szövegekben.
Amit írsz, hogy a "hogy" kötőszavat elhagyják, cseppet sem fura a közbeszédben, sőt, egészen általános, de a feleslegesnek érzett kötőelemeket minden nyelvben elhagyják - ez a köznyelvi egyszerűsítés természetes jelensége. A nyilvánosan beszédeket nem mondóktól ne vonjuk már meg azt a lehetőséget, hogy ha egyszerűsíteni akarnak, akkor egyszerűsítsenek. Az érthetőségen semmiféle csorba nem esik. ):o)
Szerintem, ha már szegényedésről beszélsz, miért nem emeled fel a szavad a határozói igenevek köznyelvi diszkriminációja ellen? Valamikor talán a nyelvújítás környékén germanizmusnak bélyegezte valaki, és azóta ha valakinek piszkálhatnékja van, akkor beleköt az első beszélőbe, aki -va, -ve alakokat használ, és elkezdi cikizni azzal, hogy "Igen, a macska meg fel van mászva a fára." Azt kellett volna páros lábbal felrúgdosni a fára, aki ezt kitalálta és mindenkit aki azóta ezzel viccelődött. Azóta nem lehet rendesen megtanítani sem a szenvedő szerkezetet, sem a befejezett időket idegen nyelv tanuláskor. A röhej az, hogy ezt a "szegényedést" cseppet sem külső hatás, hanem a túlzásba vitt hungarizmus okozta, ergo ha valaki ártani tud a magyar nyelvnek, az pont azoktól jön, akik azt hiszik, hogy hű de nagyon megvédik.
@lcsaszar: Az, hogy angol szavakat is használunk, vajon miért nem gazdagodás? Ugyanígy gazdagodott a magyar nyelv a 18–19. sz.-ban német szavakkal. A vessző elhagyása helyesírási kérdés, annak a nyelvhez az égvilágon semmi köze. A „lehet elmegyek” meg nekem inkább költői, emelkedett, mint laza. Az „elszegényedést” mindenesetre nem tudom ezzel kapcsolatban értelmezni.
Kicsit vitába szállnék a cikkíróval. Gondolom, senki nem vitatja, hogy létezik választékos (ha úgy tetszik, irodalmi) nyelv, amivel a mindennapi életben is találkozhatunk. Ugyanakkor a globalizáció (filmek, internet) révén bekerül a köznyelvbe számtalan angol szó, melyeket sokan főleg divatból használnak, mert az "menő", holott pontos jelentését talán nem is értik. Más példa: újabban divat a "hogy" kötőszó elhagyása a "lehet" után (a vessző már régebben eltűnt)., és lehetne még sorolni. Mi ez, ha nem nyelvi elszegényedés? Persze mindezt a magyarság fennmaradásával összefüggésbe hozni alaptalannak tartom.