Sajnos vagy sem, a nyelv változik
A nyelvi változás gyakran vált ki érzelmeket a nyelvhasználókból: dühöngenek, felháborodnak, elkeserednek vagy éppen sajnálják, ha mások már nem úgy mondanak valamit, ahogyan ők megszokták. Most egy ilyen, nagyon is sajnos esetet mutatunk be.
Olvasóinknak bizonyára feltűnt, hogy a Budapesti Czím- és Lakásjegyzékről szóló cikkünkben a sajnos szó mai szemmel nézve szokatlan szerepet tölt be a mondatban:
E sajnos körülményen a fővárosi bejelentési hivatal megtörtént szervezése és az általános bejelentési kötelezettségnek törvényczikkben történt kimondás által immár segítve van.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jonathan / GNU-FDL 1.2)
E mondatban a sajnos a körülményenhez kapcsolódik, az iskolában a mondatelemzés során azt kellett volna mondanunk, hogy a körülmény minőségjelzője (milyen körülmény?), a szófaja pedig melléknév. Egy másik esetben pedig a melléknevekre jellemző toldalékokat is kap:
Megbízható Czím- és lakjegyzéknek a hiányát valamint a hatóságok, ügyvédek, kereskedők és iparosok, úgy maga a nagy közönség is már évek óta a legsajnosabban érzik.
A leg- és a -bb a felső fok jelei, ezek melléknevekhez és határozószókhoz járulnak. A legsajnosabban ebben a mondatban módhatározó (hogyan érzik?), de ezt az -an képzőnek köszönheti: a legsajnosabb melléknév. (Van, aki az -ant ragnak elemezné, a legsajnosabbant pedig ragos melléknévnek, de ez most érdektelen.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Phillip Capper / CC BY 2.0)
Ma a sajnost egészen másképp használjuk. Nem kaphat semmilyen toldalékot, és nem valamelyik mondatszerkezeti egységhez kötődik, hanem a teljes mondathoz kapcsolódik, ráadásul viszonylag szabadon mozog benne:
Sajnos a pogácsát Pista ette meg.
Sajnos a pogácsát Pista megette.
Sajnos Pista ette meg a pogácsát.
Sajnos Pista a pogácsát ette meg.
Sajnos megette Pista a pogácsát.
A pogácsát sajnos Pista ette meg.
A pogácsát sajnos Pista megette.
Pista sajnos a pogácsát ette meg.
?Pista ette meg sajnos a pogácsát.
?Megette sajnos Pista a pogácsát.
Látható, hogy a sajnos a mondat elejére kerül – nem kell közvetlenül a mondat elején állnia, de a fókusz mögé már nem kerülhet. (Fókusz az, amit szembeállítunk a mondatban: A pogácsát sajnos Pista ette meg (nem más). Pista sajnos a pogácsát ette meg (nem a bejglit).) Ha a mondat végére kerül, akkor külön dallamegységet alkot, ezt írásban vesszővel jelöljük: A pogácsát Pista ette meg, sajnos. Ugyanakkor látható, hogy a sajnos egyik szórendben sem valamelyik mondatelemhez kapcsolódik: nem Pista, a pogácsa vagy a megevés sajnos, hanem az a teljes állítást minősítjük sajnálatosnak, melyet a mondat sajnos nélkül kifejez. Egyes nyelvtanok módosítószónak, mások mondathatározónak nevezik, olyan szavak tartoznak ide, melyek a mondat tartalmához való viszonyunkat fejezik ki: állítólag, bizonyára, természetesen, kétségtelenül, esetleg, tényleg, esetleg, talán, szerencsére.
(Forrás: Wikimedia Commons / Alex / CC BY 2.0)
De honnan származhat a sajnos? A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) szerint a sajnál igével függ össze. Erről úgy sejtik, hogy benne az -n mozzanatos, az -l pedig gyakorító képző, de ezzel kapcsolatban a szótár óvatosan fogalmaz. A saj- tő több régies és nyelvjárási szóban felbukkan: sajtakodás ’jajgatás, sajnálkozás’, sajlódik ’szenved, sínylődik’, sajol ’sajnál’, saval(l) ’sajnál, szégyell, neheztel’, sajdol ’sajnál’. Az azonban, hogy a tő honnan ered, nem világos – talán a sajog ’fáj’ ige tövével azonos, de lehet, hogy az inkább a sajog ’csillog, fénylik’ igével függ össze.
A sajnos nyelvújításkori mesterséges szóalkotással jött létre, legkorábbi előfordulásai mind melléknéviek: 1750 ’fájdalmas, nehezen viselhető, panaszos’, 1782 ’sajnálatos, sajnálnivaló’, 1850 ’kárba veszett’, 1893 ’bűnös’. Ma ismert használata csak 1900-ban bukkan fel először. Hasonlóképpen a ma a sajnos szinonimájaként, informálisan használt sajna is nyelvújításkori alkotás, eredetileg főnév volt, jelentése pedig ’sajnálat, sajnálkozás’. Maihoz hasonló használata 1892-től adatolt.
Sajnos a TESz. nem részletezi, hogyan alakult ki a sajnos és a sajna mai használata. Sejthető azonban , hogy a Sajnos (eset), hogy... típusú mondatok rövidülésével: Sajnos (az, hogy) Pista ette meg a pogácsát. Kezdetben bizonyára érzékelhető volt a mondatdallamban, hogy külön tagmondatról van szó, idővel azonban ez eltűnt.
@Sultanus Constantinus: „em valamelyik mondatszerkezeti egységhez kötődik, hanem a teljes mondathoz kapcsolódik, _ráadásul_ viszonylag szabadon mozog benne”
Ráadásul – ez nem ugyanaz, mint a mivel vagy a tehát. Két független dologról van szó.
@Fejes László (nyest.hu): Hát jó, de ezen az alapon az, hogy mit módosít, mégsem attól függ, hogy mit emelünk ki a mondatban, tehát a "sajnos"-os példák is buknak.
@Sultanus Constantinus: „az időhatározó módosíthat főnevet is”
Nézzük csak a rákérdezéses tesztet!
– Mikor Pista?
– Mindig.
– Mikor a pogácsát?
– Mindig.
Aha. Meggyőztél. :)
@Fejes László (nyest.hu): "A határozószók igét vagy melléknevet szoktak módosítani."
Vagy másik határozószót (pl. nagyon jól). De ez sem igaz így, mert függ a határozó típusától is; pl. az időhatározó módosíthat főnevet is:
A pogácsát _mindig_ Pista eszi meg.
Pista _mindig_ a pogácsát eszi meg.
@Krizsa: Á, nem, tévedtem. A sajnálat a "nincsre" utal: se-éjn. És akkor az N is megvolt már - hol? milyen nyelvben? mikortól? Azt nem tudjuk, de megvolt.
Egyelőre sehonnan nem derült ki, hogy a héber (nyelv) mikor mászkált a magyar után, bárhova is (mondjuk a KM-be:-)),
de a sajách = hozzátartozik, a sajátja,
sijech = neki tljajdonít, sajachut = összefüggés, kapcsolat,
sájis = görcsös - SAJOG, SAJDUL
se-éjn = az nincs, hogy nincs - SAJNA,
si/j/ér = sejtette,
saá = feléfordult / elfordult tőle (a 2.-ik magánhangzó torokhang).
A nyelvek, úgy látszik, valóban változnak (ha direkt változtatják őket), mert a magyar szóban van egy N is. Ez már a nyelvújítástól lehet...
@Sultanus Constantinus: A határozószók igét vagy melléknevet szoktak módosítani. Határozószó pl. a sajnálatosan. Tök más a szórendi helye is: *Sajnálatosan a pogácsát Pista ette meg.
„(Végül is a fő mondatrészeken kívül minden más elem "módosítószó".)” A módosítószó szófaj, nem mondatrész.
Szerintem az tök egyértelmű, hogy a mai nyelvben határozószó, legfeljebb azon lehetne vitatkozni, hogy milyen. Én módhatározónak sorolnám be ('sajnálatos módon'). Annak, hogy "módosítószó", nem sok értelmét látom, hiszen elég sok szófajnak (melléknévnek, határozónak, segédigének stb.) az a szerepe a mondatban, hogy valamit "módosítson". (Végül is a fő mondatrészeken kívül minden más elem "módosítószó".)