Mi az a szerte?

Az iskolában megtanuljuk, hogy az egyes szavak használatának szabályait az határozza meg, hogy milyen szófajba tartoznak. Ha tehát tudni szeretnénk, hogyan használhatjuk a szót, meg kell tudnunk határozni a szófaját. Ez azonban nem mindig könnyű feladat.

Korábban már többször írtunk arról, hogy mi a különbség az önálló szó és a toldalék között. Ezek során már kiderült, hogy a szó lazábban kapcsolódik más szavakhoz, mint egy toldalék: tipikusan egyik szónak sem változik meg a hangalakja; nem ismétlődik, ha több szóhoz kapcsolódik egyszerre; mellérendelhető más, hasonló szerepű szavaknak stb. Arra is felhívtuk a figyelmet, hogy a határok nem mindig annyira élesek, mint az első pillanatban gondolnánk. Most erre szeretnénk újabb példát mutatni.

Itt van az a szó, hogy szerte. Kétségtelen, hogy önálló szóként is használjuk: Sok példa van rá szerte a világban. Könnyű megállapítani, hogy ebben az esetben a szó az őt követő a világban szószerkezethez kapcsolódik: akármi is követi, annak -ban/-ben vagy -on/-en/-ön ragosnak kell lennie (szerte az országban, szerte a megyében, szerte a mezőn stb.) Ha azonban úgy kapcsolódik valamihez, hogy azt követi, akkor nincs -ban/-ben vagy -on/-en/-ön rag, és  egybeírjuk a szóval (nyilván azért, mert a szerte ilyenkor sosem kap hangsúlyt): faluszerte, városszerte, megyeszerte, országszerte, világszerte stb.

A példa elé tett csillag azt jelenti, hogy a példa nem fordulhat elő.

A korábban megismert kritériumok alapján világos, hogy a -szerte nem toldalék: nem csupán a magánhangzó-harmóniában nem vesz részt, és a tőben sem vált ki váltakozást (*megyészerte), de még a mellérendeléses teszt is működik: falu- és városszerte, megye- vagy országszerte. Ettől azonban még lehetne szó névutóról. Miért nem olyanok ezek az szavak, mint a névutós szerkezetek?

Először is, azok a szavak, melyekhez kapcsolódik, nem kaphatnak sem jelzőt, sem névelőt:

*A forró városszerte vizet osztogatnak.

*Három megyeszerte veszélyhelyzetet hirdettek ki.

Az, hogy melyik faluról, városról stb. van szó, a szövegkörnyezetből derül ki. Furcsamód azonban hasonlóan viselkedik a szerte akkor is, ha önálló szó:

*Szerte egy országban nagyon népszerű ez a játék.

*Szerte három megyében folyik az árvízi védekezés.

*Szerte a nemrég függetlenné vált országban ünnepelnek az emberek.

Amikor tehát a szerte a hozzá tartozó szerkezet után jelenik meg, összetett szót alkot vele. Ezt tükrözi a helyesírás akkor is, amikor tulajdonnevek után kötőjellel íratja: Anglia-szerte, Németország-szerte. Mi ebben a furcsa? Az, hogy hasonló összetett szavaink nincsenek. Már csak azért sem, mert nincs igazán olyan szavunk sem, melyek az önálló szertéhez hasonlóan viselkednének.

Szerte az országban
(Forrás: Wikimedia Commons / NASA)

Az önálló szerte jelentését tekintve a névutókhoz áll közel, ám a névutók tipikusan esetrag nélküli szavakkal állnak, és mint a nevük is mutatja, a  főnév után (ráadásul a főnév jelzőket, névelőt is kaphat). Vannak ugyan olyan névutóink, melyek raggal kapcsolódnak (az erdőn át, a mezőn keresztül, Pistán kívül), és ezek időnként kerülhetnek a főneves szerkezet elé is (bár *kívül Pistán, lehetséges az át az erdőn, keresztül a mezőn – éppen ezért vannak, akik szerint az át vagy a keresztül nem is névutó, hanem határozószó ), ám nincs olyan, amelyik csak ott fordulhatna elő. Az egyetlen elöljárószó a magyarban a mint (az olyan mondatokban, amikor a jelentése ’-ként’: A politikus mint a kormány képviselője vett részt a tárgyalásokon), a hozzá tartozó szerkezet élén álló főnév azonban mindig ragtalan.

A szertének van egy harmadik lehetséges szerepe is, amikor igekötő: szertefoszlik, szerteszór, szertenéz, szerteágazik, szerterajzik. A viselkedése ilyenkor az át, keresztül szavakéhoz hasonló. A következő mondatokban például nehezen tudnánk eldönteni, hogy az át, illetve a keresztül igekötő-e (azaz az igéhez kapcsolódik szorosabban: átfut, keresztülfut), vagy pedig névutó/határozószó (azaz a főneves szerkezethez kapcsolódik szorosabban: át/keresztül a mezőn):

Tíz perc alatt futott át/keresztül a mezőn.

A kérdés csak ott dönthető el, ahol egyértelműen van igekötő, így az át/keresztül nem tekinthető annak (mivel a magyarban egy igének csak egy igekötője lehet):

Tíz perc alatt futotta le a két kilométert át/keresztül a mezőn.

Hasonló példákat tudunk konstruálni a szertével is:

Méhek rajzottak szerte a mezőn.

Méhek rajzottak szét szerte a mezőn.

Ez a példa is rendkívül mesterkélt azonban, és van benne némi csalás. A szerte ugyanis igekötőként azt jelenti, hogy ’szét’ (hova?), egyébkén azonban ’mindenfelé, mindenhol’ (hol?). Ennek köszönhetően az első mondat is kétféleképpen értelmezhető: ha igekötő, akkor a méhek mindenféle irányba rajzottak, egyébként viszont mindenfelé (minden pontján) rajzottak. Ebben az esetben tehát két, egymástól független szertéről kell beszélnünk: az egyik igekötő, a másikról továbbra sem tudjuk, hogy micsoda.

Az iskolai nyelvtan alapján az az elképzelésünk alakulhat ki, hogy a nyelv építőkockákból áll, melyekből nagyobb szerkezeteket építhetünk. A szófajokról azt tanuljuk, hogy ezek szabják meg, miféle építőkockákat lehet összerakni, és miképp. A szerte példája azonban jól mutatja, hogy a szavak nem sorolhatók egyértelműen szófajokba, mivel viselkedésük teljesen egyedi is lehet. És nyilván nem ez az utolsó példa, melyről írunk...

Kapcsolódó tartalmak:

• Névutó vagy toldalék?
• Határesetek: szó vagy toldalék?
• Mi benne a turpisság?
• A nyelveknek nincs logikájuk
• A magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke?
• Zombitoldalék Mórott!

Hasonló tartalmak:

• A bal lábas cipő esete a nyelvtannal
• A beszélőközösség, akik tudják, mi a helyes
• A beszélt francia olyan, mint a magyar
• A félretett szembenállás
• A káromkodás mondattana

Hozzászólások (12):