A félretett szembenállás
A hasonlók közti különbségeket vizsgáljuk, hiszen így tapintható ki a lényeg a különbségek között: a [sín] és [vonat] hangsorok közti különbségnél izgalmasabb a [sín] és [szín] közötti, ahol csak a szó eleji mássalhangzók állnak szemben. Van olyan, amikor a szembenállás máshol jelenik meg, mint ahol várjuk. Ilyen eseteket sorolunk.
A nyelvben csak a különbség számít, tanítja Ferdinand de Saussure. Mindegy, pontosan hogyan ejtünk egy hangot, csak az a kérdés, különbözik-e a többi hangjainktól. Ha egy magyar anyanyelvű ember pösze, az nem okoz a nyelvi rendszerében problémát, hiszen a magyarban nincsen rendszerszerű különbség az [sz] és a
[θ]-szel azt a zöngétlen mássalhangzót jelöljük, amelyet az angol helyesírás a th betűkapcsolattal jelöl. Ez magyar füllel leginkább egy „pösze” sz-re hasonlít: képzésekor a nyelvünk előrébb van, mint az [sz] képzésekor, közvetlenül a fogak mögött.
[θ] között, az előbbi felcserélése az utóbbival nem vezethet egy másik szó hangalakjához. Nincsenek olyan szópárok, amelyek csak annyiban térnek el, hogy az egyikben [θ] van ott, ahol a másikban [sz]. Ezzel szemben az angolban félreértésekhez vezet, ha ezt a két hangot nem különböztetjük meg, mert tucatjával találunk szópárokat, amelyeket közt csak ennyi a különbség (pl. sink [szink] ’süllyed’–think [θink] ’gondol’, pass [pász] ’elhalad’–path [páθ] ’ösvény’).
Pakk és bekk
Az angol pack [pek] ’csomag, pakk’ és back [bek] ’hát, vissza’ szavak hangalakja nagyon hasonlít egymásra, csak minimálisan különböznek. A különbség helyeként a helyesírás, a magyarbetűs átírásunk és az angol szótárak átírásai ([pæk] vagy [pak], illetve [bæk] vagy [bak]) egyaránt a szókezdő mássalhangzót jelöli meg: az első szóban ez zöngétlen – [p] –, a másodikban zöngés – [b].
(Forrás: Wikimedia Commons / Joadl / GNU-FDL 1.2)
Az angol ismertebb változataiban azonban nem a zöngésség, azaz a hangszálak rezgése vagy annak hiánya különbözteti meg a két szó elejét, mint a magyarban. Korábban említettük, hogy a szókezdő zöngétlen zárhangok az angolban hehezettek, a pack ejtését tehát pontosabb volna [phek]-nek átírni. A „zöngés” zárhangok soha nem hehezettek, viszont a zöngésségük is elenyésző. Az angol b tehát hasonlít a magyar p-re, a back átírása tehát lehetne [pek]. A pack és a back különbsége tehát továbbra is fennáll, ha nem is a zöngésségben, hanem a hehezettségben.
Azt hihetnénk, hogy mindig egyértelműen megmondható, mettől meddig tart egy-egy hang. Ez nem így van, a beszédhangok egymásba folynak. Egy zárhang és a rákövetkező magánhangzó határának a legalkalmasabb pont a zárhang felpattanása tűnik.
Hehezettnek lenni annyit jelent, hogy a zöngétlen zárhang zöngétlensége nem szűnik meg a zár felpattanásakor, hanem tovább folytatódik a következő hang képzésekor is. Az átírásban a [h] jel ezt a zöngétlen magánhangzót képviseli. Vagyis a hehezettség nem a zárhangon, a [p]-n jelenik meg, hanem az azt követő magánhangzón: annak az eleje zöngétlen. Az alábbi, az angol die [dáj] (pontosabban [táj]) ’meghal’ és tie [táj] (pontosabban [tháj]) ’köt’ szavakat ábrázoló spektrogrammokon narancsszín jelöli a zöngétlenséget a zárhangot követő magánhangzó elején.
![[táj] és [tʰáj]](/media/taj-es-t-aj.jpg?large)
(Forrás: Wikimedia Commons / Bearnfæder)
Látjuk, hogy a „zöngés” zárhang esetében a felpattanás utáni zöngétlenség jóval rövidebb ideig tart, míg a „zöngétlen” (most már tudjuk: hehezett) zárhang utáni. Egy igazi zöngés zárhangnál (pl. a magyar bú szóban) a zöngésség már a felpattanás előtt elkezdődik.
Nem csak a szó eleji zárhangok lehetnek hehezettek az angolban, de itt most eltekintünk az egyéb esetektől.
Megállapíthatjuk tehát, hogy az angolban egy szókezdő zárhang esetében a „zöngésségbeli” különbséget nem maga a zárhang, hanem a következő hang hordozza. Ez többnyire magánhangzó, de lehet a [l], [r], [w], [j] mássalhangzók egyike is. Ez utóbbi esetben ez a normál esetben zöngés mássalhangzó lesz zöngétlen. Pl. az angol beauty [bjúti] ’szépség’ szóban zöngés a [j], a putrid [pjútrid] ’bűzös’-ben viszont zöngétlen, mint a magyar lopj végén.
Hát és táska
Az angolban nem csak a szó elején zöngétlenek a zárhangok, hanem a szó végén is. A már említett back [bek] ’hát’ és a bag [beg] ’táska’ közötti különbséget a helyes- és az átírások ismét a mássalhangzókra teszik – [k] kontra [g] –, azonban a kiejtésben azt ismét a magánhangzó hordozza. A back-ben ugyanis jóval rövidebb a magánhangzó, mint a bag-ben, miközben a szó végi zárhang mindkettőben zöngétlen. A kiejtést pontosabban tükröző átírások tehát ezek volnának: back [pek] és bag [peek]. (Kicsit csalunk: a szóvégi zárhangok nem teljesen azonosak. A két szó között azonban a magánhangzóik hosszúsága alapján tudunk különbséget tenni, mert az jóval észrevehetőbb.)
Ez a hosszúságbeli különbség akkor is jelentkezik, ha a magánhangzó és a zárhang között van még egy mássalhangzó is: pl. ant [ent] ’hangya’, de and [eent] ’és’.
(Forrás: Wikimedia Commons / Stephen Ausmus)
Ismét azt tapasztaljuk tehát, hogy egy szembenállás (a szó végi mássalhangzóké) nem ott jelenik meg, ahol rendszerszerűen számítunk rá, hanem másutt, eddigi példáinkban a szomszédos magánhangzón.
Miért nem azt írjuk, amit ejtünk?
Ezen a ponton joggal kérdezhetjük, miért nem ott jelöljük a különbséget két szó között, ahol az „valójában” van: ha már a helyesírás nem így tesz, legalább az átírásainkban tükrözhetnénk az „igazságot”. Miért gondoljuk, hogy a back és a bag közti különbség a szóvégi mássalhangzóban van, miért nem a magánhangzóik hosszúságában?
A bagging szó sok mindent jelenthet. A többi jelentésének felderítését a kedves olvasóra bízzuk.
A [k]–[g] (és ugyanígy a [p]–[b] és [t]–[d]) különbsége mindenképpen jelen van az angol hangrendszerben, mert például a backing [beking] ’támogatás’ és bagging [beging] ’zsákvászon’ között a középső mássalhangzó zöngétlensége és zöngéssége a legjelentősebb különbség. Ezt tehát nem tudjuk megspórolni. Viszont a magánhangzók hosszúságbeli különbségét kiiktathatjuk a rendszerből ha feltételezzük, hogy „zöngés” mássalhangzók előtt nyúlnak, „zöngétlenek” előtt viszont rövidülnek.
(Forrás: Wikimedia Commons / M.O. Stevens / GNU-FDL 1.2)
Fontos tanulság: a helyesíráshoz hasonlóan a kiejtésnek a hangalakhoz hűbb átírásai sem fedik pontosan a fizikai „valóságot”. Egy teljesen valósághű „átírás” feleslegesen bonyolult volna, sok olyan részletet tartalmazna, amire a nyelvi rendszer leírásakor nincsen szükség (pl. a különböző beszélők hangszíne közti különbségeket). Nézzük meg még egyszer feljebb a die–tie pár spektrogramjait: észrevehetjük, hogy a magánhangzóikat képviselő szürke foltok nem teljesen azonosak. Ennek azonban nyelvi szempontból nincsen semmilyen jelentősége, ezt a két magánhangzót a nyelv azonosnak tekinti.
A helyesírásban is!
Volt már szó arról, hogy az angol helyesírásban a magánhangzók hosszúságát többek közt azzal jelöljük, hogy utánuk egy vagy több mássalhangzó-betűt írunk, valamint hogy ha egyet, akkor az után következik-e magánhangzó-betű. A citing [szájting] ’idéző’ első, hangsúlyos magánhangzója hosszú, a sitting [sziting] ’ülő’ első magánhangzója rövid. A t csak azért kettőzzük, hogy ezt jelezzük, hiszen az angolban nincsenek hosszú mássalhangzók. A cat [ket] ’macska’ magánhangzója rövid, a Cate [kéjt] ’Kati’ szóé hosszú. Mindkét szó [t]-re végződik, az utóbbi végére csak azért írunk egy kiejtetlen e betűt, hogy az első magánhangzó hosszúságát jelezzük.
Ugyan ennek nyelvészeti jelentősége nincsen, megállapíthatjuk, hogy az angol helyesírásban a magánhangzó-hosszúságot sokszor szintén nem magán a magánhangzón jelöljük, hanem az utána jövő betűkkel.
Magyar alakok
Az eddigiekben két hangtani és egy, a nyelv szempontjából érdektelen, de az előzőekhez nagyon hasonló helyesírásbeli példáját láttuk annak, hogy egy szembenállás nem ott jelenik meg, ahová az elemzésünk egyéb meggondolások alapján teszi. A szókezdő és szóvégi zárhangok különbsége szinte csak az utánuk, illetve előttük álló magánhangzón hallatszik.
A magyar alaktanában is találunk ilyesmit, igaz, ebben az esetben a szembenállás helye nem az elemzésünkből, hanem a szavak jelentéséből következik. Birtokos szerkezetekben 3. személyű birtokos esetén a birtokoson és a birtokon is jelöljük a saját számát. Nézzünk példákat:
a lány szeme (egyes birtokos, egyes birtok)
a lány szemei (egyes birtokos, többes birtok)
a lányok szeme (többes birtokos, egyes birtok)
a lányok szemei (többes birtokos, többes birtok)
Látjuk, hogy a birtokos is (lány, lányok), a birtok is (szeme, szemei) lehet egyes és többes számú, ezt mindegyik esetben „helyileg” jelöljük, azaz azon a szón, amelyikre vonatkozik.
(Forrás: Wikimedia Commons / Robert & Mihaela Vicol)
Ha azonban a birtokost jelző főnevet névmásra cseréljük, megváltozik a helyzet:
az ő szeme
az ő szemei
az ő szemük
az ő szemeik
A személyes névmás alakilag nem mutatja, hogy a birtokos egyes vagy többes számú-e. A birtokos számát – „félrecsúszva” – most a birtokon jelöljük. Az analógiával jósolható *az ők szeme és *az ők szemei helyett az az ő szemük és az az ő szemeik szerkezeteket használják a magyar beszélők. A névmásos számjelölés viszont tartalmas főnévvel nem használatos: *a lány szemük és *a lány szemeik.
Azaz a magyarban ha a birtokost névmás képviseli, a birtokos számát másutt, a birtokon kell jelölni.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (41):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Akinek jó a szemhallása, másként hallja, mint aki nem elég szem-füles. Bár, én csukott szemmel sem egyformának hallom a két szót. index.hu/kultur/2015/04/05/coubatov/
vine.co/v/OLzYr5gqEV7
@mederi: „a hosszú mássalhangzók, vagy két egymás melletti mássalhangzó előtt közvetlenül álló magánhangzók szóvégeken általában rövidek, míg ha egyedül álló a követő mássalhangzó, a magánhangzók hosszúak” Gondolom a „szóvéget” úgy érted, hogy az utolsó szótagban (máshogy nem nagyon lehet). De ez egyáltalán nem igaz: a "vonat", "picit", "kajüt", "nevet" stb. utolsó magánhangzója nem lehet hosszú (soha nem hallottam úgy). Az igaz, hogy a "bánt", "észt" magánhangzója talán rövidebb, mint a "bán", "ész"-ben levő, de ilyen különbségekre a helyesírás teljesen jogosan nem figyel fel (a beszélők se).
@szigetva:
Jelentésbeli különbséget nem okoz valóban.
Ami miatt mégis jó volna ha jelölnénk, szerintem az, hogy a hosszú mássalhangzók, vagy két egymás melletti mássalhangzó előtt közvetlenül álló magánhangzók szóvégeken általában rövidek, míg ha egyedül álló a követő mássalhangzó, a magánhangzók hosszúak.
Mivel nem jelöljük ezt a jellegzetességet, idővel "kimegy/kimehet a divatból", amit én sajnálok..
@mederi: Csak akkor kell jelölni, ha jelentésbeli különbséget okoz. Pl. _aara_, de _ara_. Se a _szerel_, se a _kavar_ második magánhangzója nem ilyen.
Na jó, legyen a "szerel" és a "kavar" példa, azt gondolom elfogadjátok, hogy sokan mondják hosszú a-val és e-vel a végén. A szóvégi e és a akkor mindenképpen megrövidülnek, ha pl. "szerelje" vagy "kavarja" alakot használunk. Vagyis van olyan magánhangzó hosszúság ami változhat egy szón belül, de nem jelöljük..
A fene, Phídör beelőzött.
@mederi: ezt az utolsó kommented nem értem. A magyar valóban nem jelöli e hangok hosszúságát, de ez mit is határoz meg? Akadálya valaminek?
Másrészt a levezési példád sem értem. A fordulat végén hol van hosszú a? Nem "fordulata" akart az lenni? Bár annak a végén sincs hosszú a.
A fordulattá pedig nem hátul hangsúlyos. A főhangsúly a szó elején van, a vége csak másodlagos hangsúlyt kap.
Szerintem a hosszú a-ra a legjobb példa az "augusztus", az MTA végét már nem mindenki ejti hosszú a-val. Hosszú e-re nincs legjobb példa, de talán az egyeshangzóval ejtett "Európa", esetleg a "vert" szó.
Rövid á-ra az idegen eredetű szavak jó példák, "Hánsz", "lájk", "bájt", "montenbájk".
@mederi: A _fordulattá_ ugyanúgy elől hangsúlyos, mint a _fordulat_. A „hangsúlyjel” a magyar helyesírásban nem a hangsúlyt, hanem a hosszúságot jelöli (mint a cseh, szlovák és ír írásban).
Hosszú [a]-t és [e]-t pl. az A és E betű nevében ejtünk, vagy sokan abban, hogy _balra, merre._
A magyarban nem jelöljük a hosszú "a" és "e" hangokat.
Ezért pl.:
-a "fordulat" (elöl hangsúlyos szó), a végén hosszú (elhaló) "a"-val, amit nem tudunk magánhangzó készletünkkel jelölni,
a "fordulattá" (hátul hangsúlyos szó), a végén a hosszú "tt" előtt szabályosan rövid "a"-val, amit tudunk jelölni.
A "szemlélet/ szemléletté" ugyanígy "működik", csak "e"-vel..
Bocsánat, félrecsúszásnak..
Szigetvári Péter:
..."az ő szemük"
Szerintem itt az "ő" minden egyest jelent, ezért nem többesszámú. Nem igazán érzem "elcsúszásnak"..
@El Vaquero: Azt gondolnám, igen. Hiszen bizonyos mértékű hehezet még azoknál is lehet, akiknek [terətəri:].
A territory azon kiejtésében, amelyiknél nem sorvad el az utolsó előtti szótag, hanem teljes értékű magánhangzót tartalmaz, van a 2. t-n hehezet?
(Este elveszett a hozzászólás az oldalról).
Igen, a _tabulation_ nem jó, akkor legyen _antìcipátion_ vagy _contìnuátion_.
A _robot_ [t]-jéről nem mondtam, hogy hehezett lenne.
(Nem tudok 24 órás szolgálatot tartani.)
@szigetva: kösz a választ. Jó látni, hogy mégis élsz, már lemondtam rólad.
VOT tekintetében amondó vagyok, hogy akkora mértéket kéne hehezetnek tekinteni, amely nem keverhető össze a közönséges, részleges zöngétlenedéssel, tehát hallható a különbség. Sőt, ha most csak kettőnk témáját nézem, akkor még pontosabban az a minimális VOT, amely mellett már a magyar is meghallja, de legalább tudat alatt furcsállja, hogy itt valami más, mint a magyarban. Ez utóbbi a legjobb irányadó mérték, hiszen magyar anyanyelvű angol nyelvet tanulónak az az érdekes momentum, hogy az angol mennyiben más egyértelműen ezen a ponton, miben több, más, mint a magyar.
Ilyen kiindulóponttal eléggé mellbe vág, hogy a Plato t-je hehezett. Majd hallgatni fogok brit hangmintákat (amerikai sajnos ezeknél flapesíti), mert elég hihetetlennek tűnik, bár a harmadlagos hangsúly miatt kifejezetten logikus lenne.
RP-ben tényleg hallottam olyat, hogy a better t-jét hehezték (kis szünet betoldásával is nyomatékosítva), de ez eleve vígjátékban volt (azt hiszem Csengetett, Mylord?), és szándékosan nagyon pökhendien és affektáltan beszéltek benne, műsorvezetőktől, politikusoktól, utca emberétől, normál beszédben még nem hallottam így.
A tabulation azért rossz példa, mert abban az első t akkor is hehezett lenne a szünet után pozíció miatt, ha hangsúlytalan szótagról lenne szó.
Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, hogy a robot végén a t hehezett. Egyértelműen nem az, elég ezeket Cambridge Advenced Learner'szös szótárhangmintákat meghallgatni:
dictionary.cambridge.org/media/british/uk_pron/u/ukr/ukrn_/ukrn___03
dictionary.cambridge.org/media/british/us_pron/r/rob/robot/robot.mp3
Felengedik a t-t svásan, ahogy a magyar "bot" szóban is történik. Legfeljebb azért hallatszik egy kicsit cúgosabbnak, mert az angol [t] apikális, és a nyelv hegye nem zárja el tökéletesen a kiáramló levegő útját (ahogy a magyarban a nyelvpárkány), így van egyfajta "c"-szerű beütése.
Ilyen alapon a magyarról is kijelenthetnék, hogy a szóvégi zár- és zárréshangok hehezettek, még a lenis hangok is. Arról nem is beszélve, mint kifejtettem már, hogy ezeket a hangokat képtelenség normál, pulmonális ejtés mellett hehezni, csak a felengedésüket, azaz az utánuk lévő hangot. Szó végén, szünet előtt ezeknek a hangoknak a felengedése után meg legfeljebb a svá van, azt pedig ugyan lehetne előhehezni, de az kicsit nevetségesen hangzana, hogy "röu bat"hhö, vagy magyar "bot"hhö, ilyet még se magyartól, se angoltól nem hallottam.
Hozhatnám példának a németet, ahol a [t] 100%-ig olyan, mint a magyarban, csak itt azért lőnék veled szemben öngólt, mert a németről is sok "szakember" írja, hogy szó legvégén is van hehezés, így ebbe ne menjünk bele, ennek kapcsán is csak azt tudom írni, hogy nem hallani, még tudat alatti érzés sem jön elő, ami alapján furcsállni lehetne az "idegen" beütést. Más megfogalmazásban, ha megkérsz egy németet, hogy ejtse a Rat szót, vagy egy angolt, hogy laminális, dentialveoláris t-vel ejtse a right szót, akkor ezt hallgatva a magyar anyanyelvű számára (leszámítva a hanglejtést) teljesen közönséges, hibátlan magyarságú szóvégi [t] keletkezik.