0:05
Főoldal | Rénhírek

A nemzeti büszkeség és a szókészlet szeszélyei

Egy kedves olvasónk azt kérdezte, hogy miért mondjuk azt, hogy „Pécsre megyek”, de azt „Bécsbe megyek”. Szakértőnk pedig utánajárt a kérdésnek: megmutatja, mi a fő szabály, és hogy hogyan ágyazódnak egymásba matrjoskaszerűen a toldalékolási tendenciák...

Kálmán László | 2012. október 9.

Még 2010 augusztusában jelent meg egy cikk T. E. tollából az Economist blogján, amelyben a szerző félig viccesen azt állítja, hogy a magyar az egyetlen nyelv, amelyben a nemzeti büszkeség hatását lehet felfedezni. Ebből idézek:

Budapesten vagyok, amikor e sorokat írom, vagyis szó szerint ’rajta’. Később feljebb megyek a Dunán, Óbudára (szó szerint ’rá’), a kontinentális Európa legnagyobb zenei fesztiváljára.

De mi van, ha átugrom a határon, Bécsbe (szó szerint ’bele’)? Vagy ha Bukarestben vagyok (szó szerint ’benne’)?

Értik a különbséget? Bár vannak kivételek, az általános szabály az, hogy ha a várost a haza részének tekintesz, akkor „rajta”’ vagy, ha pedig külföldi, akkor „benne”.

Azért térek vissza erre a kicsit komolytalan írásra, mert H. Ottó nevű olvasónk kérdése éppen erre vonatkozik:

Látszólag indokolatlan ragozási különbséget nem értek. – Hová utazol? – Bécsbe. De: – Hová utazol? – Pécsre. A szinte azonos hangzású szavakat másképpen ragozzuk, és véletlenül sem cserélnénk fel őket. Mi ennek az oka?

A válasz tehát benne van az idézett cikkrészletben: Bécs külföldön van, Pécs viszont Magyarországon. Van tehát egy nagyon általános szabály: a Magyarországon levő települések nevéből az -n, -ra/-re, illetve-ról/-ről toldalékok segítségével képezünk helyhatározókat, míg a Magyarországon kívül levők nevéből a -ban/-ben, -ba/-be, illetve -ból/-ből toldalékokkal. Ez tehát egy jelentéstani alapú szabály, az alkalmazásánál azt kell vizsgálnunk, hogy mire utal az illető településnév. (A továbbiakban nem foglalkozom a Pécsett-típusú alakokkal, mert a kérdés nem ezekre vonatkozott.)

Bécsbe
Bécsbe
(Forrás: Wikimedia Commons / Stern / GNU-FDL 1.2)

De gondolom, olvasóinkat sem éri váratlanul, hogy – nyelvi jelenségről lévén szó – a válasz megint nem olyan egyszerű, mint elsőre látszik. Ha találomra néhány más város vagy falu nevén megpróbáljuk leellenőrizni az általános szabály érvényességét, egy sor ellenpéldát fogunk találni. Például: Sopronban, Nagybajomban, Ürömben, Debrecenben, Záhonyban, Tihanyban, Esztergomban. Mi a közös ezekben a településnevekben? Hát az, hogy -n-re, -m-re vagy -ny-re, vagyis nazális mássalhangzóra végződnek. Ha ezek után csak az -n és -m végű településneveket nézzük végig, azt látjuk, hogy ez a szabály kivétel nélkül érvényesül.

Vagyis találtunk egy kevésbé általános szabályt (azért kevésbé általános, mert csak a Magyarországon belüli településnevek esetében alkalmazható), amely az általános szabályon belül egy kivételes alcsoportra vonatkozik. És ez a szabály az általános szabállyal szemben nem jelentéstani, hanem hangtani (fonológiai) alapú, hiszen a tő utolsó hangját kell megvizsgálnunk az alkalmazásához.

Pécsre
Pécsre
(Forrás: Wikimedia Commons / KeFe / GNU-FDL 1.2)

Két éve, a tragikus vörösiszap-katasztrófa idején csodálkozva néztem valamelyik tévé híradójában (talán többen is), hogy a helyszínen készült interjú alatt a képernyő alján levő címsávban Kolontáron; Devecseren szerepelt, miközben a helyi nyilatkozó éppen azt mondta, hogy Kolontárban és Devecserben. Ez azt mutatja, hogy a fenti általánosabb és speciálisabb szabály mellett vannak még más „kivételek”, vagyis alszabályok is.

Talán az számít, hogy a Kolontár és Devecser szavak -r-re végződnek? Vagyis hangtani alapú-e ez a jelenség? Emellett szólna az, hogy a Győr városnév is a kivételek között van (Győrben, nem pedig *Győrön). Ha van is ilyen jelenség, az legfeljebb tendencia, nem pedig olyan kivétel nélküli szabály, mint a nazális mássalhangzóra végződő településnevek esetében. Hiszen nekem az a természetes, hogy Szigetmonostoron és Monoron, bár hallottam már a Monorban alakot is. (Azt viszont nem tudom, mennyire volt hiteles a beszélő, odavalósi volt-e, vagy sokat járt-e ott, és így tudta-e, hogy az odavalósiak hogy mondják. Én nem tudom.)

Azt látjuk tehát, hogy nem elég általánosabb és kevésbé általános szabályokról beszélni, vannak még kisebb-nagyobb csoportokat érintő tendenciák is. Sőt, az alszabályok és kisebb tendenciák körén belül lehetnek még kisebb csoportokra vonatkozó szabályszerűségek is. Például ha az -r végű településneveknél van is olyan tendencia, hogy inkább a -ba/-be típusú toldalékokat kapják, mint az -ra/-retípusúakat, a -vár végűek mindig a -ra/-re-féléket kapják (Földvárra, nem pedig *Földvárba). Ez pedig kivétel nélkül érvényesül.

Végül létezhetnek „igazi” kivételek is. Például én mindig így hallottam: Kisvárdában, de nem tudok róla, hogy akár az -a-ra végződő településnevek (hangtani szempont), akár a Kisvárda környéki (vagy Kisvárdához hasonló) települések nevei (jelentéstani szempont) hajlanának arra, hogy kivételesen így toldalékolják őket. (Például a Csornán alakra az internetes kereső egy nagyságrenddel több találatot ad, mint a Csornában alakra.)

Kolontáron / Kolontárban?
Kolontáron / Kolontárban?
(Forrás: Wikimedia Commons / Digitalglobe / CC BY 3.0)

Amikor idegen nyelveket tanulunk, mindannyian találkozunk olyan esetekkel, mint amilyen a magyar településnevekből alkotott helyhatározók esete. Vagyis olyan esetekkel, ahol van egy-két nagy általános szabály, aztán speciálisabb és még speciálisabb szabályok, meg egyedi kivételek is. Ha az idegen nyelvet ilyen rendszerezős módszerrel tanuljuk, akkor nagyon sok fejfájást okoz ennek a rengeteg esetnek a bebiflázása. Ugyanakkor a természetesen kialakult emberi nyelvek mindegyikében rengeteg ilyen jelenség van. Semmi jele nincs annak, hogy a nyelvek megpróbálnák kiküszöbölni ezt fajta nehézséget. Talán azért, mert nem a rendszerezők (és az idegen nyelvet rendszerezve tanulók) érdeke érvényesül a nyelvek alakulásában, változásában, hanem az anyanyelvi beszélőké.

Különösen gazdag a matrjoskaszerűen egymásba ágyazott tendenciák és szabályszerűségek rendszere az olyan kifejezések esetében, mint amilyenek a magyar településnevek, vagyis a szókészlet körében. A szókészlet tanulmányozását akár a nyelvészet önálló területének is tekinthetjük. A nyelvészetben a lexikon vagy a szótár tanulmányozásának hívják ezt a területet. (Természetesen itt a a lexikon és a szótár szavakat nem a hétköznapi értelmükben használják). A lexikai szabályszerűségek (például toldalékolási mintázatok, vonzatkeretek, hangtani minták) jellegzetesen olyanok, hogy minden tendencia kisebb-nagyobb szócsoportokat, néha pedig akár csak egyetlen szót érint. Sokszor nem valamilyen szabállyal megadható szócsoportról, hanem gyakorlatilag önkényesnek, véletlenszerűnek tekinthetőkről.

Akár úgy is mondhatnánk, hogy a szótárban annyi a furcsaság, hogy szinte a kivételes a szabályos. Ha csak abba belegondolunk, hogy általában a magyar névszókból milyen toldalékokkal alkothatunk helyhatározót, azonnal furcsaságokba ütközünk. Például azt mondjuk, hogy az utcán és a téren. Létezik az is, hogy az utcában ’az utca házaiban/egy házában’, de ugyanilyen értelemben nem mondhatjuk, hogy a térben *’a tér házaiban/egy házában’. Azt mondjuk, hogy a fán (míg például ennek az angol megfelelője nem *on the tree, hanem in the tree). Azt mondjuk, hogy az iskolában, de az egyetemen; a hivatalban, de az akadémián, és így tovább.

Végül meg kell említeni, hogy a legáltalánosabb szabályunk, az a jelentéstani szabályszerűség, hogy a Magyarországon található települések neveit másképpen toldalékoljuk, mint a Magyarországon kívüliekét, bizonyos értelemben szintén nem kivétel nélküli, inkább csak tendencia. Újra az Economist blogjának cikkét idézem:

És mi van azokkal a városokkal, amik valaha magyarok voltak, de most egy másik országhoz tartoznak? A nyelv ezeket is magyarnak tekinti. Ha átmész a határon, Aradon találod magad (szó szerint ’rajta’). Vagy Dél felé menjünk, Szerbiába? Rendben, menjünk Újvidékre (szó szerint ’rá’). Vagy a szlovákiai Kassára (szó szerint ’rá’)?

– Várj csak! – szólhatnál itt közbe. – Hiszen ezek pont azok a városok, amiknek magyar a nevük! Te csalsz!

– Hát nem. Ha régi amerikás magyarokkal beszélünk, furcsa dologra leszünk figyelmesek. Béla bácsi így mondja: New Yorkon vagyok.

És hozzátehetnénk: a romániai magyarok körében nem ritka a Ploieștin, Constanțán alak használata. És persze a határon túli magyar településnevek között is vannak kivételesek, például én mindig így hallottam: Csíkszeredában.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (53):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
4 éve 2015. július 3. 00:19
53 azigazsaagfeelmeshrugaja

egerbe egerre losoncra kanizsára

párizsba jukatánra portorikóba

havajin havajon srílankán malájziában

nyitrára nyitrán

miskolcra miskolcon

siófokra siófokon

füredre füreden

szerdahelyen szombathelyen

fővárosban vidéken mezőn tájon

kosztarikára kosztarikában

kubára kubába kubán kubában

salgótarjánban debrecenben rigában

szanta dominikában

4 éve 2015. július 2. 19:18
52 honestesiologist

@Fejes László (nyest.hu):

"...tudományosan akarnak megnyilatkozni arról, hogy mi helyes, mi nem."

Ha valamit megtanultam ezen az oldalon az az, hogy a nyelvtudománynak nem feladat megállapítani egy-egy szóról, kiejtésről vagy beszédelemről, hogy helyes-e vagy sem. Hanem az, hogy megfigyelje a nyelvet használóin keresztül, megpróbálja a megfigyelések eredményét rendszerbe foglalni, hogy ezzel segíthesse a nyelvek működésének megértését.

Ebből arra következtettem, hogy aki mégis oly módon lesz nyelvművelő, hogy eldönti mi helyes és mi nem, az csak véleményt fogalmaz meg. Az pedig természetéből fakadóan szubjektív, érzelmek és berögzülések által befolyásolt.

Ehhez képest szarkazmust érzek abban a kommentben, hogy

"Ja, hát akkor én a teljes nyelvművelő érzelemirodalmat félreértettem, amikor szakirodalomként olvastam..."

és nem értem a célját. Provokáló véleményt írtam, amit beismertem. De a fentiek fényében nem érzem hibásnak azt a kijelentést, hogy

"Mikor az ember így beszél, lehet tudni, hogy azt nem az esze mondja, hanem a szíve."

Azaz, aki szélsőségesen nyilvánul meg, az nem racionális.

4 éve 2015. július 2. 16:01
51 Fejes László (nyest.hu)

@honestesiologist: Arra vonatkozott, hogy nyilván rosszul olvastam a szakirodalmat, amikor úgy gondoltam, hogy tudományosan akarnak megnyilatkozni arról, hogy mi helyes, mi nem. Nyilván ők is csak az érzéseikről adtak számot.

4 éve 2015. július 2. 14:38
50 szigetva

@Janika: Igazad van, de a másik irányba is húz a statisztika: "ez nem vonatkozik Pécsre". Az az igazi, ha egy felcímkézett korpuszban nézzük a [LOC] vagy [INESS] taggel ellátott alakokat.

4 éve 2015. július 2. 14:22
49 Janika

@szigetva: lehet olyan eset, hogy a helyragtól függetlenül mindig ban/ben toldalékot kell használni: pl: Pécsre megyek. Azt szeretem Pécsben, hogy az emberek mindig vidámak.

A második mondatot nem mondjuk on/en/ön raggal.

Emiatt a keresési statisztikákat óvatosan kell kezelni, hiszen mindig torzít a ban/ben irányába. Bár lehet hogy ez elhanyagolható.

4 éve 2015. július 2. 14:21
48 honestesiologist

@Fejes László (nyest.hu): Kirekesztő volt a kijelentésem, ez egyértelmű.

"Amennyiben az érzelmek elsöprik a szakszerűséget, megszűnik szakirodalom lenni." - ezzel is egyet értek.

De akkor ezt hogy értsem?

"Ja, hát akkor én a teljes nyelvművelő érzelemirodalmat félreértettem, amikor szakirodalomként olvastam..."

Nem arra vonatkozott, hogy a szakirodalomban is vannak ilyen kirekesztő kijelentések? És akkor ott szabad? És akkor az nem helytelen? És akkor nem tényleg érzelemirodalommá válik?

Vagy elsiklok valami felett?

4 éve 2015. július 2. 14:05
47 Fejes László (nyest.hu)

@honestesiologist: Nem helytelen fogalmazásról van szó: tettél egy kijelentést, aminek tartalma szemben állt a valósággal. Mivel a kijelentés nem a gyakoriságra vonatkozott, hanem kirekesztő volt („véletlenül sem”), természetesen érdektelen, hogy ez a kirekesztés többségi vagy kisebbségi formára vonatkozik-e.

@honestesiologist: „Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy szakirodalomban is lehet pongyolán, érzelmektől vezérelve fogalmazni.” Amennyiben az érzelmek elsöprik a szakszerűséget, megszűnik szakirodalom lenni.

„Meg lehet ezt nekem bocsátani, vagy álljak sorba a tíz botütésemért?” Szerintem beszéld meg a saját lelkiismereteddel...

4 éve 2015. július 2. 13:56
46 honestesiologist

@honestesiologist: Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy szakirodalomban is lehet pongyolán, érzelmektől vezérelve fogalmazni.

Én egy internetes fórumban tettem így egy ismeretterjesztő cikk alatt. Meg lehet ezt nekem bocsátani, vagy álljak sorba a tíz botütésemért? :)

4 éve 2015. július 2. 13:22
45 honestesiologist

@Fejes László (nyest.hu): Ha helytelenül fogalmazok, mikor elutasítok egy létező (és láthatóan gyakoribb szóalakot), akkor mindenki helytelenül fogalmaz, amikor ugyan ezt teszi egy szóalakkal, mégha az nem is gyakoribb, de legalább is létező.

Persze tanácsként mondhatná így bárki, de akkor az nem tudományos kijelentés. Vagy korlátozott érvényességgel (ti. területre, csoportra, időszakra). Vagy megint tévedek?

4 éve 2015. július 2. 13:02
44 Fejes László (nyest.hu)

@honestesiologist:

„Mikor az ember így beszél, lehet tudni, hogy azt nem az esze mondja, hanem a szíve.”

Ja, hát akkor én a teljes nyelvművelő érzelemirodalmat félreértettem, amikor szakirodalomként olvastam...

4 éve 2015. július 2. 12:27
43 honestesiologist

@szigetva: Valóban pongyolán fogalmaztam, és ettől lett méginkább érzelmi alapú a kijelentésem. Mikor az ember így beszél, lehet tudni, hogy azt nem az esze mondja, hanem a szíve.

4 éve 2015. július 2. 12:17
42 szigetva

@honestesiologist: VIszont akkor úgy kell kezdeni, hogy „én mindig úgy mondom, hogy…”. A te kijelentésed azt sugallja, hogy senki nem mond olyat, hogy "Csíkszeredában", ami viszont hamis állítás.

4 éve 2015. július 2. 12:14
41 honestesiologist

@Fejes László (nyest.hu): Érzelmi alapú.

4 éve 2015. július 2. 12:06
40 Fejes László (nyest.hu)

@honestesiologist: Ami nem világos, hogy ha egyszer mindkettő él, és a Csíkszeredába(n) a gyakoribb, akkor miféle kijelentés az, hogy „Igen, és Csíkszeredán, véletlenül sem Csíkszeredában”?

4 éve 2015. július 2. 11:45
39 honestesiologist

@szigetva: Elismerem amit a számok mutatnak. Szubjektívan viszont a ritkábban előforduló verziót érzem helyesnek. Dehát, erről szól a az élő nyelvhasználat, nem?