Főünk? Fövünk? Fővünk? Főlünk?
A szavak egyes alakjai igen ritkán jelennek meg, s mivel nem tudjuk, hogyan is kellene mondani őket, ki kell találnunk a megfelelő alakot. Hogyan találhatjuk ki? Hát a hasonló alakok alapján! De mi van, ha nincsen eléggé hasonló alak?
Azt ígértem, hogy visszatérek Norbert második kérdésére, amely szerintem szintén az analógia segítségével válaszolható meg, bár ebben az ügyben sokkal kevésbé egyszerű a helyzet, mint a milliárd sorszámnévi alakjánál.
A második kérdés egész egyszerű igeragozás lenne, amely iránt meg vagyok győződve, hogy bőven kaptak már levelet, talán unják is már a témát, mégis engedjék meg, hogy előhozakodjak a fő igével. Szándékosan nem főz, hanem a főzés tárgyának igéje. A kérdéses személyek az egyes és többes szám első személyei. Véleményem szerint a főök és főünk lenne a helyes, hiszen a tő a fő-. Arra a javaslatra, hogy főlök, főlünk, azt tudom mondani, hogy ez már a tájszólás szerinti variánsa lenne az igének, ahol a tő a fől-, nem pedig a fő-. Eszembe jutott továbbá, hogy elképzelhető lenne egy ejtéskönnyítő v hang becsúsztatása is, de nem vagyok benne biztos, hogy ez így megoldható lenne-e.
(Forrás: ELTE BTK Elméleti nyelvészet tanszék)
Norbert bizonytalankodása jól illusztrálja azt, amit elkeseredett analógiakeresésnek szoktunk nevezni. A fő igén kívül a magyarban nagyon kevés magánhangzó-végű igető van (tehát olyan, amelyiknek az egyes szám harmadik személyű alakja magánhangzóra végződik): lő, nő, sző, ró. Az analógia alapjául nyilván ezeknek az igéknek a megfelelő alakjai szolgálhatnának. (Norbert ötletei, a főök és a nőök azért nem fordulnak elő, mert ezek a mássalhangzóra végződő igetövek mintájára vannak megalkotva, és azok az igetövek a magyar nyelv rendszerében túlságosan távoli analógiát tudnak csak szolgáltatni.)
Mondanom sem kell, azért van szükség arra, hogy párhuzamos alakokban keressük a mintát, mert szinte sosem halljuk a fő igének ezeket a kérdéses alakjait. A többi -ó/-ő végű igékkel szemben ugyanis a fő alanya csak igen ritkán utal élő személyre, ezért olyan extrém ritka első és második személyű alannyal (a beszélők és a hallgatóság ugyanis tipikusan személyekből tevődik össze).
A fő-höz hasonlóan -ó/-ő végű igék valamennyien ún. v-vel bővülő tövek, vagyis egyes alakjaikban (a Norbert által említettekben is) egy v magánhangzó jelenik meg: lövök, lövünk, növök, növünk, szövök, szövünk, rovok, rovunk. Sok képzett alakjukban is megjelenik a v: lövedék, növekszik, növény, szövet, rovás, rovat, rovó. (Mint ezeken az alakokon látható, ezek a tövek egyben olyanok is, amelyekben tőbelseji magánhangzó-rövidülés figyelhető meg, tehát olyanok, mint a névszavak körében a kő ∼ kövek-félék.) Ez lenne tehát a legkézenfekvőbb minta a fő esetében is: fövök, fövünk. (Esetleg tőbelseji rövidülés nélkül lehetne még fővök, fővünk, a névszói bő ∼ bőven-félék mintájára, de ez távolabbi analógia lenne.) Norbert azonban nem biztos abban, „hogy ez így megoldható lenne-e” – nekem sem hangzanak természetesnek ezek az alakok. Valószínűleg azért, mert csak a hasonló igék megfelelő alakjai motiválnák őket, nincsenek a fő tőből képzett föv- kezdetű alakok (nincs *fövedék vagy *fövet vagy ilyesmi). Azt hiszem, ha lennének, akkor sokkal elfogadhatóbbak lennének a fövök, fövünk alakok.
Csakhogy más analógiás forrásokat sem találunk, a fő tőnek semmilyen képzett származékát nem használjuk (kivéve persze az olyanokat, amelyek közvetlenül a fő- tőváltozatot tartalmazzák, például főtt és főz, meg persze ezek származékait, például a főzelék szót). Ezért még távolabbi analógiákat keresünk (mintegy elkeseredetten), és így bukkan fel az l mássalhangzót tartalmazó változat, amelyet sokan (Norbert is) tájnyelvinek éreznek: főlök, főlünk. Miből származik itt az l?
Nincs határozott válaszom erre a kérdésre. Én két lehetséges forrást találtam, amelyek akár együtt is hathattak. Az egyik lehetséges forrás az, hogy a fő használati köréhez hasonló használatú egyszótagú, hosszú magánhangzós igék között sok -l végű van, például sül, hűl, dől (és ide sorolhatjuk a nő tájnyelvi nől változatát is): ezek is olyan folyamatot jelölnek, amelyek az alany állapotváltozásával járnak. A másik lehetséges magyarázat a következő: a főtök, főtt, főnek stb. alakok alapján sokak nyelvváltozatában része lehet a rendszernek egy fől- tőváltozat, hiszen az l sok nyelvváltozatban nem jelenik meg akkor, ha mássalhangzó követi a tövet, pl. fél, de fétek. Így a főtök, főtt, főnek alakokat úgy „elemezzük” magunkban, mintha főlt, főlnek lenne a „korrekt” kiejtésük. Azért használom ezt a szót, mert a nyelvészek az ilyen jelenségeket hiperkorrekciónak nevezik. Hiperkorrekció eredménye például a hold szó mai alakja, amely a hó 'hold, hónap' tő -d képzős alakjából alakult ki, tehát egy korábbi hód alakból. Természetesen a nő- tő nől- változata ugyanígy magyarázható.
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (26):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Nekem analógiaként a
vidékies (esetleg régies?) mondat
"ha majd nagyra nyőlök.." és
a városias "ha majd nagyra növök.." jut eszembe, ahogyan a cikk is a nő / nől változatot említi..
" (nincs *fövedék vagy *fövet vagy ilyesmi)"
Föveny (bár az nem olyasminek tűnik nekem aminek köze van a főzéshez).
Nekem a "fővök" ismerősebb mint a "főlök" de egyformán "rosszul hangzik". :)
Hiányos ige. Szerintem az a legegyszerűbb megoldás (lévén, hogy eleve csak átvitt értelemben használható a kérdéses személyekben), ha a rokon értelmű "sül" ige megfelelő alakjaival helyettesítjük (megsülök, megsülünk). Senki sem kényszeríti a beszélőt arra, hogy olyasmit használjon, ami a nyelvváltozátban nem létezik.
Viszont ez egy érdekes példa lehet arra, hogy az erősen rendhagyónak számító.többtövű (szuppletív) igék hogyan alalkulhattak ki a nyelvekben. Hát így. Volt több, rokon értelmű hiányos ige, amelyeket a nem használt alakokban/igeidőkben egymással helyettesítettek (a szuppletív is erre utal: 'helyettesítéses').
@Mungo Jerry: Megfőlök 238 találat, lefőlök 5 találat.
De pl. megfőlünk 554 találat, megfővünk csak 302.
Egyébként is olvasói kérdés volt.
Én nem értem, a nyelvészek ennyire nem ismerik a ma általánosan beszélt magyar nyelvet??? Hogy lehet ennyit mélázni azon, hogy hogyan mondjuk a fő igét E/1. személyben? Extrém ritka??? Lefővök 506 találat, megfővök 411 találat. "Kaphatok e tüdőgyulladást ha kint lefővök, bemegyek egy helységbe és nem veszem le a kabátom és lefőve megyek ki? " ...majd megfővök a saját levembe... egyszeri emberek kontra "nyelvtudomány kandidátusa"
@cikk utolsó mondatra:
A Hold szó kialakulása szerintem "ihol van ni" :
a hal (meghalni ill. hal mint élőlény) szótőből fejlődött ki..
-Változatok ma: hal-ni-->meg-hal-ás, hal-ód-ni, (halodt) kimondva és írva halott===>holt. ==> Hal-a?--->Hol(-i)?===> "hal-a-szt/"hol-i-szt" (jelentések:=>Hal-a-szt-(ód)ik?/ Hol isz(t)-ik?==>Hol van? a Nap?)
-Szituációk a halottakkal és a Holddal kapcsolatban:
A Hold-hoz társított hiedelmek szerint a halottak akik eltűntek (kérdés: Hol vannak?--> Hová lettek?) a holdon "megtartattak" (="hold">HOLD), ahonnan a Napba távoztak (a fénybe!) az újjászületésük előtt. (Az újszülötteket mindig a Nap felé tartották, a bejárati ajtókat mindig kelet felé tájolták..)
-A "hal-aszt/ hal-adt"===>"hol-iszt-(ik-us) (Hol iszik?, Hol izzik? jelentéssel, mikor még nem tudták, hogy két Nap van-e az égen, csak a halvány Hold a Nap halotti maszkja, ugyan ki tudta?) /hol-idt (Hol itt?)"
Válasz: "IHOL VAN NI!!
..kétértelmüsége (nem halt meg, csak elhalasztotta a feltámadást, most éppen "HALAD" (ha "a"=> "o"=>"holód"-->hold=>Hold) az újjászületés felé) -->(holodt halódodt)-->kimondva és írva: "holott halódott" előtte még tartatott (holdt holtan a "Holdon" a "-dt" ketté hasadt a jelentésbővülés okán!!), és a bizonyosság holisztikus (szent) "megtalálása" (IHOL van ni!!), mutatják, hogy a változások jellemzőek, és számos hasonló késztetés pár (pl. aszta-->aszalta/ adta (kimondva: atta), stb.) kapcsán láthatóan szabályosak, ha mára már nem is következetesek..:) (Most nem viccelek..)
Talán a:
-főz// főtt (késztetés-eredmény: "fő(s)zt(e)// főd(t)"), és a
-fölöz// fölött (késztetés- eredmény: "fölö(s)zte// fölöd(t)e"
szópárok közötti kapcsolat alapján értelmezhető..:
"Főző" (ember, vagy edény), "fővő" (folyamatában "fő" az étel), "főtt" (már befejeződött a folyamat, megfőtt az étel) kapcsolatokra gondolok, szerintem a "FŐVŐ" a jó változat..:)
(Gondolom a "fölözés", mint a főzés során sokszor szükséges művelet, kicsit "bekavart" a "fővő" étel írásmódjának megítélésébe (ilyen esetben előnyös házi asszonynak lenni )..:)
-A "főzünk" esetén "valamit készek vagyunk főzni" a jelentés ma is..
-A "fővünket" úgy értelmezem, hogy "benne vagyunk a pácban" (régen az emberevők bele is rakhattak volna a főzelékbe, pfúj!)..:)
-A "fölünk" talán azt jelenthette valaha, hogy feljövönk a (víz) felszínére, de ma már sokkal ritkábban mint régen..:))
Fantázia?
2010-ben volt az első Czuczor konferencia, amihez én a kétnyelvű összehasonlító gyökszótáram kiadása utáni napokban (2011 decemberében) kezdtem felfigyelni az interneten. Addig semmi kapcsolatom nem volt a pro-, és anti-finnugrálással. A konf.-ről beszámoló cikk alatt fórum volt. Oda már bejelentettem, hogy kész van és mi van kész: az 1008 oldalas szótárszerű munkámat... Természetesen (mint azóta is) EGYETLEN "észrevevés-észrevétel" sem következett rá. Ami szembemegy az indoeurópai (benne a finnugor) nyelvészettel, de mégis nehezen volna kategorizálható, mint "amatőr", sarlatán", "Sziriuszlakó", stb. – AZ NINCS.
A legfelháborítóbb komment a hiv. nyelvészek részéről az volt erről a konferenciáról, hogy, úgymond, egyetlen előadó sem készített és adott hírt bármely összefoglaló munkáról, értékelhető kutatási eredményekről a magyar gyökrendszerrel kapcsolatosan. Meghogy a Czuczor már újkorában is elavult volt, satöbbi.
Nem "elavult", csak czuczoréknak még eszükbe sem jutott, hogy ehhez nemcsak szótár kell, hanem a gyöknyelvészet alapjait is ki kellene dolgozni. De nem is juthatott eszükbe, mert NEM ISMERTÉK FEL, hogy nem a rövid szavak, hanem csak azok mássalhangzó-vázak képezik a gyöknyelvészet alapját.
Akkor még csak gyanuként merült fel bennem, hogy talán nem is engedtek oda egyetlen olyan előadót sem, AKI HOZOTT VOLNA... vagyis hogy az indoeurópai nyelvészet ellen-konferenciája IS (-i, azóta több volt), már csírájában "cenzúrázva" lehetett valamiképpen.
Csak a negyedik, az őszi Cz. konferenciára volt lehetőségem bejelentkezni (mert a többiről nem is tudtam... miért?), éspedig előadói szándékkal jelentkeztem oda. A kész, kétkötetes gyökszótáram alapján, amit el is juttattam... nem érdekes, hogy kihez (ő sem tehetett többet). S pont úgy, mint a 4 nagy egyetemtől, ahova szintén elküldtem emailben az ismertetőmet a könyvről – itt sem kaptam egyetlen szó választ sem a szervezőktől. S az egyetemeknek azt is megírtam, hogy a könyvem a saját könyvtáraikon kívül az OSZK-ban is megtalálható:-)
Augusztusban ismét írtam az új konf. szervezóinek, hogy a konf.-ra akkor is el szeretnék menni, ha, mint a nem-válaszolásukból látható, nem fognak engedni előadni. Erre már kaptam választ: az előadásom szándékát ismét nem említve, beengedtek, mint közönséget:-).
A konferenciáról és az utána köv. fórumra feltett – előadásnak szánt – anyagomról az IRODALMI JELEN honlapján lehet tájékozódni.
2012 évében kidolgoztam a gyöknyelvészet, mint nyelvtudományi ágazat alapjait is és a 2011-es kísérleti kiadású gyökszótárt ennek értelmében átírva-átjavítva ismét kiadtam. Pár tucat kész példánya valszeg ma érkezik meg a lakásomra. Ez most 1084 oldal:-).
Kösz a hozzászólást, Varmer, de fantáziáról itt nincs szó. Ez egy magyar kéziszótár teljes anyagának az EVOLÚCIÓS gyöknyelvészet alapján történő feldolgozása – négy évig tartó munkával.
@Krizsa: A kommenteidet mindig elképesztően jó olvasni, ha most épp aktívabban csinálnám a fantasy világomat a barátaimmal, és ahhoz a nyelveket, akkor biztos, hogy egy csomó ötletedet felhasználnám. Ilyen fantáziám sajnos nyelvek terén nincsen:(
A három kozmopolita igeszerű szóképző:
1. 'j' ősi, de ma is meglevő igeképző,
2. az 'l' a legáltalánosabb igeképző számtalan nyelvben,
3. az 'r' pedig az 'l'-nek a "rossz értelemben vett" párja.
S hogy funkcióját tekintve mind a három ma is használt IGEKÉPZŐ.
Ha kell egy csomó példa a 6-7 általam ismert nyelvből, szóljál.
A "fő" ige, már csak amiatt is, hogy összetéveszthető a fő (= fej) főnévvel, eredetileg "fő-l" volt. Mitől és mikor lett fő? Hogy mikor, azt nem tudom. Mitől? Valszeg attól, hogy a fe-j (fő, paa, puu, s a héber pe = száj) eredetileg a "felfelé-ző" értelmet hordozott és a felszálló buborékok képére emlékeztet... Hasonló a helyzet (az, hogy összetéveszthető) a nő (asszony) és a nől igénél. A szá-J szóR szót: szóL. S ha unalmas, ne szőJ tovább szavakat.
A "lő" azonban más tészta. A szó elején levő 'l' a nyelvekben általában egy felragadt ókor előtti előrag, tehát a lő = rá-, felé, az ő irányába... ide már nem kell az 'l', mint utórag-igeképző, mert valójában az egész szócska: előrag..
Az összes "európai" 'v' nemrég meg az O/U/V triász régebbi, O/U diftongusa volt és kész. Használata indokolt a főneveknél (kouek, köek: kövek), de nem (volt) indokolt az igéknél: pl. főtt, mert az eredetileg főlt-nek hangzott.
RÓ. A ró igéhez a korábbi (és a nem "rossz értelmű") 'l' már nem illik hozzá, tehát "ró-l" nem lehet, de az ősi J ma is működik vele: ró-ja a betűket.
*
HOLD A cikkből: "Hiperkorrekció eredménye például a hold szó mai alakja, amely a hó 'hold, hónap' to -d képzős alakjából alakult ki, tehát egy korábbi hód alakból.
Nem. A HX gyök magyar gyökszavai (az indulatszavakon kívül): hó, hő, hű. A gyök elvont értelme: betakaró. Ho-l: befedi. Hol-t: már nincs meg. De a Holdra ez nem igazán jó, mert az betakarás után is mindig "feltámad". Amikor megjelent a 't' hang későbbi változata, a 'd', a "holt" égitest neve, megkülönböztetésül, Hold-ra változott. És a hód (állat)? A HD gyökszavak: had, híd, hód (s ez utóbbi az éles fogaival (héber) hod-er = áthatol. Mind a három:-).
Mifelénk a "fől" elég gyakran használt alak, így természetesen mi itt "megfőlünk" és nem "megfövünk" nyáron, és biztos, hogy én jobban irtóznék a "fövök" alaktól, mint a "főlök"-től, amit teljes mértékben használunk bizonyos hőfok felett; pont azért, mert általában a beszélő is él :), gyakorta az "elevenen megfőlök" formában, persze sülhetnénk is, de ahhoz több zsír kell, mint verejték, mert vízben ugye főzünk. :) Mondjuk valószínűleg azért nem irtózom ettől, mert nem nyelvészetből szereztem diplomát, így bátran maradhatok göcseji parasztlány, és még merhetek is büszke lenni rá ;).
Van egy elméletem arról, hogy itt Göcsejben nagyobb fokban maradt nyoma a régi alakoknak, mint a "köznyelvben", de erre persze semmi bizonyítékom nincs, csak intuícióm.
Létezik a "főzet" képzett alak is.
Van "Gombócda" is, mégpedig a Bartók Béla úton a Hadik kávéháztól nem messze és egy
fagylaltozó neve. De láttam már "sörölde"-t is.
Gyakran hallani nyáron: Főlök/főlünk az izzadságban/verejtékben. Olyan meleg volt, azt hittem
megfőlök a saját levemben. stb.
@LAttilaD: „van-e precedens arra, hogy a nem használatos igealakokat mégis használták?” Nyilván nem arról van szó, hogy ezeket az alakokat egyáltalán nem használnák, de mivel nagyon ritkák, a nylevhasználók – mint olvasónk – bizonytalanok bennük (és lehet olyan, aki azt mondja, hogy ilyet nem mondunk, hanem helyette körüljírjuk). Egyébként a neten rákeresve is találunk adatokat a főlünkre, fövünkre, ami megint csak azt bizonyítja, hogy egyértelműen megszilárdult alak nincs.
Én máshonnan közelítettem meg a kérdést: van-e precedens arra, hogy a nem használatos igealakokat mégis használták? Akkor valahogy megoldották a dolgot. Rákerestem ezerkétszáz kötetben a fövök és fövünk alakra.
-- Te átkozott kocsmacégér, te latrok utolsója! -- köpködött Rebecca asszony. -- Én itt fövök kora hajnaltól késõ éjszakáig a konyha gõzében, hogy a vendégek minden kívánsága teljesüljön!
(Szentiványi Jenő: Fegyverdörgés és tengerár)
-- Megfövünk, mint homár a forró vízben -- mondta meglepõen nyugodt hangon Seymour.
(Lőrincz L. László: A gonosz és a fekete hercegnő)
-- Majd az igluban -- mondta Nancy --, míg ott fövünk az ebéddel. De most jégre, emberek!
(Arthur Ransome: Téli szünidő. Borbás Mária fordítása)
@tkis: Elvonódhatott a vannakból is, ez igaz, bár nem tudom, miből állapítható meg, mindenesetre ma már van vok is,ami aligha elvonás bármiből is. Persze a megy eredeti töve *men-, de jelen idejű kijelentő módban ennek már nincs sok nyoma, ráadásul a V nyúlását is magyraázni kéne, úgyhogy én valószínűbbnek látom a rövidülést. (Persze nyelvemlékes adatok megcáfolhatnak.)
Egyébként az ny > gy változásra milyen más példák vannak még?
Nekem az is furcsa magyarázat, hogy a felszólító módú alakok kerülnek be a kijelentő módba. A létige esetén még csak-csak el tudom képzelni (ti. eredetileg nem volt kopula, aztán valamiért – idegen hatás? – mégis kellett, és így pótolták), de a ’megy’ esetében?
@Roland2: Nem, az udmurtban vań [vany]. Természetesen nem teljesen véletlen egybeesés, hiszen etimológiailag ugyanaz, de az, hogy ennyire hasonlít, véletlen. Az udmurthoz közelálló komiban ugyanez [em]-nek hangzik.
@Sigmoid: Valóban nekem is az a benyomásom, h inkább a lövedék becsapódásáról szoktak beszélni, mint arról, h kilövik a lövedéket... Ugyanakkor a hirtelen rendelkezésemre álló szótárak szerint a jelentése ’töltény, golyó’.
Attól még, hogy valamit megértünk, nem biztos, hogy a szó létezik. Pl. ha azt mondanám, hogy húsoda, bizonyára mindenki érteni, hogy olyan helyról van szó, ahol húst lehet enni, venni vagy legalábbis húst tárolnak, de ettől még nincs ilyen szó. (A biztonság kedvéért azért rágugliztam, és ezen az oldalon kívül egyszer fordul elő: „Főzedék sütőtökből? Sütiről már hallottam, nade főzelék?” – ez pedig nyilván elírás.