Ként vagy kenet?
A zavart nyilván a kén tőhöz nagyon hasonló, használatában is hozzá közel álló szén tő alakjai okozzák: szenet, szenek, szene stb. Ráadásul a szén esetében meglehetős ingadozás is tapasztalható: amikor kémiai elemként (nem pedig fűtőanyagként) beszélünk róla, elég gyakoriak a szént, szénje stb. alakok is.
A kérdés egyszerű, ezért Anna nevű olvasónk lakonikusan teszi fel:
Kén tárgyesete -- ként vagy kenet? és miért (ha lehet)...
Tulajdonképpen a válasz is egyszerű: ként. Hogy miért? Mert az általam elérhető források egyikében sem fordul elő a kenet a kén szó tárgyeseteként, és ez a saját anyanyelvi megítélésemmel is egybevág. Hogy miért vetődik fel egyáltalán a kenet alak lehetősége, az már jóval bonyolultabb és nehezebb kérdés.
A zavart nyilván a kén tőhöz nagyon hasonló, használatában is hozzá közel álló szén tő alakjai okozzák: szenet, szenek, szene stb. Ráadásul a szén esetében meglehetős ingadozás is tapasztalható: amikor kémiai elemként (nem pedig fűtőanyagként) beszélünk róla, elég gyakoriak a szént, szénje stb. alakok is. (Például a szént tárgyesetű alak előfordulásai a szén összes tárgyesetű előfordulásainak 20%-át teszik ki. Azt megfelelő korpusz hiányában nagyon nehéz megállapítani, hogy mekkora ez az arány akkor, ha csak a kémiai jellegű előfordulásokat tekintjük.)
De miért viselkedik a szén tő ilyen furcsán? (Hogy a kén miért nem, arra persze nem lehet válaszolni.) A magyar névszótövek egy részének az a sajátossága, hogy az utolsó magánhangzójuk hol hosszú, hol rövid alakban jelenik meg, váltakozást mutat. Hosszú magánhangzó jelenik meg például az alanyesetű és a -ban/-ben toldalékos alakjukban: nyár, nyárban, madár, madárban; szén, szénben, kenyér, kenyérben és így tovább. Rövid magánhangzó szerepel azonban például a tárgyesetű és a birtokosra utaló toldalékos alakjaikban: nyarat, nyarunk, madarat, madarunk; szenet, szenünk, kenyeret, kenyerünk és így tovább. Az én nyelvérzékem szerint a kén tő nem tartozik ezek közé a szótövek közé, ezért minden alakjában hosszú é szerepel.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jynto)
Hogy pontosan melyik alakokban fordul elő hosszú, és melyikekben rövid magánhangzó, azt egy kicsit bonyolultabban kell megfogalmazni. Azokban az alakokban fordul elő a rövid változat, amelyekben a tő utolsó mássalhangzóját magánhangzó követi (ahogy például a nyarat, madarat, szenet, kenyeret alakokban is), kivéve az úgynevezett analitikus toldalékos alakokat (pl. az -ig toldalékosokat: nyárig, szénig), valamint az -n toldalékos (szuperesszívusz) alakokat: nyáron, madáron, szénen, kenyéren. Egyébként azok a tövek, amelyeket ez a hosszú–rövid váltakozás érint, valamennyien nyitótövek.
Persze probléma, hogy a mai standard magyarban (a művelt pesti köznyelvben) az [e] hang mindkét halmazban benne van. Így a tárgyesetben (kenyeret) és a szuperesszívuszban (kenyéren) egyaránt [e] hang követi a tő utolsó mássalhangzóját. Pedig ha a mély toldalékos alakokat nézzük, akkor kiderül, hogy a tárgyesetben érvényesül a tő nyitótő volta (madarat), míg a szuperesszívuszban nem: madáron. Ezzel a furcsasággal, aszimmetriával összefügg az, hogy miért vetődik fel egyáltalán a kén ∼ kenet váltakozás lehetősége magyar anyanyelvű beszélőkben. Mivel elölképzett toldalékolás esetén emiatt kevésbé válik el élesen a nyitótőszerű viselkedés a „normál” viselkedéstől, annak is kevésbé világosak a feltételei, hogy a tőbeli magánhangzó hosszú változata, vagy a rövid változata jelenik-e meg.
Ennek a furcsaságnak a legszembetűnőbb megnyilvánulása egyébként az, hogy elölképzett toldalékolás esetén a szuperesszívuszban már régen megfigyelhető ingadozás. Hiszen ilyenkor a szuperesszívuszi alakokban a tövet közvetlenül magánhangzó követi (pl. kenyéren), akárcsak a sokkal gyakoribb többes számú (kenyerek), a birtokosra utaló (kenyerem, kenyered stb.) vagy a tárgyesetű (kenyeret) alakokban, de az utóbbiaknál a tőben a rövid magánhangzó jelenik meg. „Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek / álmodni képes” – mondja Hamlet Arany János fordításában. Persze a költő a szótagok hosszúsága miatt eltérhet a hétköznapi nyelvszokástól, de mégis csak olyan alakot választ, amit elfogadhatónak, magyarosnak talál. Így az egen alak vagy 80 helyen fordul elő a Magyar Történeti Korpuszban, az égen változat 957 előfordulása mellett, vagyis az esetek 7%-ában.
Az esetleges bizonytalansághoz, ingadozáshoz hozzájárulhat az is, hogy létezik egy másik típusú hosszú–rövid váltakozás töveken belül: az, amikor a tővégi hosszú -ó, -ő, (és egy esetben -ű) ragozott alakokban rövid -ov-/-av-, -öv-, illetve egy esetben -üv- hangsorokkal váltakozik: ló(ban) ∼ lovat, hó(ban) ∼ havat, tő(ben) ∼ tövet, illeve fű(ben) ∼ füvet. Ezekben az esetekben tehát elég nagy a hasonlóság a fent említett, madár és egér típusú tövekkel. Csakhogy ez utóbbiaknál a szuperesszívuszi alakokban is rövid a magánhangzó, nem pedig csak azokban, amelyekben a tő nyitótő volta tetten érhető: lovon, havon, tövön (a nyelvészetben használt tő esetében: tőn), illetve füvön.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ben Mills)
Egyébként a kén esetében az ingadozásban szerepet játszik a tő viszonylagos ritkasága is. A hétköznapokban igen ritkán találkozunk ennek a tőnek a különböző alakjaival, ami szükséges feltétele annak, hogy bizonytalanok legyünk abban, hogy is hangzik egy-egy alakja.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (21):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Egyszer élőszóban is találkoztam a kén, kenet formával. Kis Keve limnológus professzor használta állandóan ezt a formát előadása közben. Erre persze mindenki felfigyelt, volt is susmogás és kuncogás, de előbb-utóbb megszoktuk. Persze azóta is viccesen emlékszünk erre vissza.
Belegondolva, nem mindegy, hogy kitől hall szokatlan ejtésmódot az ember. Ha magasabb társadalmi státuszt tulajdonítunk a beszélőnek, jobban elfogadjuk tőle akár a szokatlan szóhasználatot. Bizonyos esetben még az utánozzuk is. Míg ha egyenrangú vagy alacsonyabb státuszúnak tekintjük a beszélőt magunkkal, vérmérséklettől függően talán még ki is javítjuk a hibásnak vélt szóalakot.
@lcsaszar:
Matematikában rendszerint vevé, mert könnyebb a képletek felolvasása, elmondása, ha rövid a szimbólumok neve. Az "y" egy kicsit kivételes, de legalább nem összetett.
@szigetva: Ja, a vevé is ismerős...
@lcsaszar: Az én kémiatanárom is ezt mondta (lehet, hogy egy suliba jártunk? ☺), de nem viccből, hanem neki komolyan szén~szenet, kén~kenet volt. Meg azt is mondta, hogy vevé (nekünk duplavé).
Általánosban a kémiatanárom használta így: "kenet". Ő csak tudta, mi a helyes forma – viszont mindig viccelt, ezzel is.
Talán egyfajta ként tartalmazó kenet (kénes kenőcs) lehetett a "bűnös", ha (gondolom vidékiesen) módosult a kén tárgyesete és helyenként azonos lett a kenettel..:)
@Fejes László (nyest.hu): persze a 'szent kehely' lehet sima főnév is, de lehet tulajdonnév is, amikor egy pontosan meghatározott, jelentőséggel bíró tárgyról van szó - ez alapvetően a szövegkörnyezet függvénye (mint ahogy a becenévként haszált madár, vagy pohár is az).
Csináltam egy nagyon kicsi (nem reprezentatív) "felmérést" a szent kehelyről (Szent Kehelyről), és ott is inkább a 'kelyhet' alak jött ki. Viszont felmerült, hogy ez földrajzi függésű is lehet: a dunántúliak inkább a 'kelyhet' alakot, míg (tapasztalatokra alapozott sejtés szerint) az alföldiek inkább a 'kehelyt' használnák.
Az 'a'->'á','e'->'é' mindenképpen játszik: nemcsak a tárgyeset, hanem általában a ragok felhúzzák ezeket a magánhangókat (kefÉvel, almÁnak, felÉről, stb).
@naat: Köszönöm a pontosítást, valóban, bár én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a szent kehely tulajdonnév. Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy ha Sólyom község lenne, akkor Sólymot vagy Sólyomot látogatnánk-e meg. (Egyébként a „szabály” nem is érvényesül minden tőváltakozásnál, pl. ha egy név a-ra vagy e-re végződik, akkor mindenképp van benne a ~ á, ill. e ~ é váltakozás.
@Fejes László (nyest.hu): annyival kiegészíteném, hogy nem tulajdon-, hanem személyneveket (ld. Pohár, mint becenév). A Szent Kehely tárgyesetét érzésem szerint a többség inkább 'Szent Kelyhet'-nek mondaná (vagy pl. Nemzeti KéptárAt).
@Janika: egyetértünk, a már egyébként is elég összetett szabályrendszer, teleszórva kivétellel (itt meg ott mégse) már szerintem sem 'szabályrendszer', vagy (többváltozós) függvény. A szoftverekben az ilyen 'szabályokat' pl. táblázatnak nevezik, aminek az elemei lehet, hogy valamilyen részletekben mutatnak szabályosságot (függvényszerűen - csak operátorokkal leírható), de mégiscsak tételes hozzárendeléseknek tekintjük őket.
Pont azért írtam a sok példát, mert a mai beszélőknél is megfigyelhető bizonyos ingadozás.
@Janika: „Attól függ a madárt vagy madarat forma, hogy a milyen környezetben van. Pl Madarat lehet vele fogatni. Láttál már turulmadárt? Ismered a Madár nevű boxolót, azaz Madárt?”
Ennek semmi köze a madár tőhöz. Általában jellemző, hogy a tulajdonneveket „szabályosan” ragozzuk akkor is, ha egyébként „szabálytalan” tő. Pl. aranyat ásunk, de Aranyt olvasunk; sólymot látunk, de Sólyomot választották meg töztársasági elnöknek.
A többiről itt: www.nyest.hu/hirek/mi-koze-a-joslatnak-a-javaslathoz
Azt gondolom itt nincs semmilyen szabály, hiába is keresnék. pusztán arról van szó, hogy ha kétféle képezhető forma is lehetséges, akkor azok közül melyik lett az elterjedtebb. Bizonyos esetkben kimarad a kötőhang, bizonyos esetkben nem, és arra is van példa hogy mindkettő él, azonos vagy akár eltérő jelentéstartalommal.
pl jó, jót, javat - mindkét forma elterjedt, de mást jelent
tányér, tányért, tányérot, tányérat, midengyik verziót hallottam már.
a nagyon hasonló határ-t, meg csak határt formában hallottam.
ló-lovat, hó-havat, de só-sót, (a savat mást jelent), Pó(folyó)-Pót és nem *Pavat
Számomra a legérdekesebb a madár.
Attól függ a madárt vagy madarat forma, hogy a milyen környezetben van. Pl Madarat lehet vele fogatni. Láttál már turulmadárt? Ismered a Madár nevű boxolót, azaz Madárt?
@El Vaquero:
"Viszont ebbe a kategóriába tartozik a tó, de nem a szó, mert szót, és nem *szavat."
Erre azért ne végy mérget. A "szavat" változat is előfordul, igaz sokkal ritkábban.
Ne szánj meg éltem szűnte után, útas!
Ne szánj! nyugalmam felzavaró szavat
Ne mondj felettem, kinjaimnak
Vélem egyűtt temetése itt lett. /Vörösmarty Mihály/
Továbbá ha nem csak a sima tárgyesetet nézzük a "szó"-alakok inkább tó példáját követik: szavamat, szavát, és nem *szómat, *szóját. a sima "szót" forma inkább a kivétel.
"Ként vagy kenet?" -- kenetet. :D
@El Vaquero: De a palatálisok [+cor]-ok a legtöbb elemzésben, ami ilyen jegyeket használ. Az [m] pedig ki van zárva, mert az [−kor].
@szigetva: így valóban még tömörebb lenne, bár az ny nem koronális és az m-met is ki kéne zárni.