0:05
Főoldal | Rénhírek
Nem lineáris fonológia

Több szólamban beszélünk!

Bizonyára többeknek van olyan emlékük énekórákról, kóruspróbákról, amikor egy vicces kedvű diák megkérte a tanárt, mutassa be, hogyan is kéne együtt énekelni a szólamokat, a tanár pedig visszaszellemeskedett, hogy ha ő ezt meg tudná tenni, akkor bizony nem itt lenne... A közkeletű felfogás szerint tehát nem lehet több szólamban énekelni – a nyelvészek viszont úgy vélik, hogy a beszéd nem más, mint szólamok összehangolása.

Kálmán László | 2011. július 21.

Zoltán egy érdekes hangtani változásra figyelt fel abban a folyamatban, ahogy az egyik késői latin nyelvváltozat fokozatosan azzá változott, amit ma spanyolnak nevezünk:

Felmerült bennem egy érdekes kérdés, ami persze lehet, hogy nyelvészetileg elsőre hülyeségnek hangzik: szerepet játszhat-e bizonyos hangváltozásokban a beszéd sebessége, vagyis a nyelv beszélőinek azon szokása, hogy milyen ,,gyorsan'' ejtik ki a szavakat? Példaként, a spanyolban végbement egy érdekes rendszeres hangváltozás: az [-mn-] csoportból egy [-mr-] állapoton keresztül [-mbr-] lett (ahol a [b] ,,ejtéskönnyítő'' mássalhangzó): pl. latin hominem 'férfi, ember (tárgyeset)' > [omne(m)] > [omre] > [ombre] (spanyol 'ember'); latin feminam 'nő (tárgyeset)' > [femna] > [emra] > [embra] (spanyol 'nőstény'). Én ezt a változást úgy tudnám elképzelni, hogy az ilyen szavakat ,,nagyon gyorsan'' mondták ki a beszélők, így az [n] hang [r]-ré alakult, mert úgy ,,könnyebb'' volt kiejteni.
Ecce hombre!
Ecce hombre!
(Forrás: http://mybfolder.com/)

Maga a kérdés, amelyet Zoltán feltesz, egyáltalán nem „hülyeség”. Annyira nem, hogy már én is írtam róla a nyest.hu-n: A gyengülés típusú változások, amelyek az információban szegény, „gyenge helyzetben” levő hangokat érintik, ezeket még rövidebbé teszik vagy teljesen kiejtik, éppen a leggyorsabb beszédtempónál figyelhetők meg először, és a leggyakoribb kifejezésekben (pl. tudom > [tuom] > [tom]). Ilyen gyengülés volt az is, amikor a latinban a hangsúlytalan (és a hangsúlyos magánhangzót közvetlenül követő) i kiesett: [hominem] > [homnem], [feminam] > [femnam]. Abban viszont téved Zoltán, hogy az [n] > [r] változás, ami ez után következett, hasonló, a beszédtempóra érzékeny gyengülési folyamat lett volna. Az [r] hang nem „gyengébb”, mint az [n], nem „könnyebb kiejteni” (nem igényel kevesebb izommunkát), itt tehát másról van szó.

Az [mn] mássalhangzó-kapcsolat két nazális (orrhangú) mássalhangzó egymásutánja, amelyek csak képzéshelyükben térnek el egymástól (az [m] bilabiális, két ajakkal képzett, míg az [n] alveoláris, a nyelvcsúcs és a fogmeder érintkezésével képzett mássalhangzó). Ez nem ideális, de a túl nagy hasonlóság nem a kiejthetőségnek, hanem a két hang felismerhetőségének árt, különösen két nazális hang esetében, amelyeknek a zárt szájüreg miatt eleve kisebb a felismerhetőségük. Ezt a helyzetet az elhasonulásnak (latinosan disszimilációnak) nevezett folyamat szokta „kijavítani” az emberi nyelvekben. Ez azt jelenti, hogy a jobb felismerhetőség érdekében az egymás melletti hangok különbsége hangváltozás (helyettesítés) útján növekszik. Ezt történt a spanyol nyelvtörténetben is: a két nazális mássalhangzó közül az egyiket, az [n]-t hasonló képzésű orális mássalhangzóval ([r]-rel) helyettesítették.

Azt, hogy [m] és az [n] nazálisak, úgy kell érteni, hogy képzésük közben megnyitjuk a szájüregünkből az orrüregünkbe vezető járatot (amit máskor, az ún. orális hangok képzésekor az uvula, más szóval nyelvcsap elzárva tart). Magánhangzókat is képezhetünk nazálisan, például a Konrád szó kiejtése nagyjából [kõrád] (az [õ] a nazális [o] szokásos jele). Az [m] és az [n] ugyanakkor zárhangok, vagyis úgy keletkeznek, hogy a kiáramló levegő útját teljesen elrekesztjük, mint a [b] és a [d] esetében. Csakhogy a szájüreg ilyenkor nem teljesen zárt, a levegő az orrüregen át ki tud menekülni, ezért kicsi a légnyomás a szájüregen belül, ezért az [m] és az [n] esetében a zár felpattanása nagyon gyenge, a felpattanás előtt pedig az orrüregre jellemző nazális hangot hallunk.

Az elhasonulásnál érdekesebb azonban a történet folytatása. Hogyan lesz az [mr] hangkapcsolatból [mbr]? Mi történik ilyenkor pontosan? Ez a kérdés a számomra azért is nagyon érdekes, mert a modern hangtan legnagyobb felismeréséhez kapcsolódik, ami az 1980-as években történt. Én is akkoriban tanultam nyelvészetet, ezért tanúja voltam ennek a nagy felismerésnek, amely többek között egyik akkori tanárom, George Nick Clements (1940–2009) nevéhez fűződik.

Szószedet

alveoláris a fogmederben (a metszőfogak mögött) képzett

bilabiális a két ajakkal képzett

nazális orrhangú (a levegő a szájüreg helyett az orron át távozik)

A 80-as évekig a modern hangtannak az volt az elképzelése, hogy a hangsorok egyes hangok, ún. szegmentumok egymásutánjai. Így az [-mn-] hangsor egy [m] és egy [n] egymásutánja. Az egyes szegmentumokat pedig jegyekkel jellemezhetjük, például az [m] jellemzése lehetne „nazális bilabiális zárhang”, az [n]-é pedig „nazális alveoláris zárhang”. Annak a nagy fordulatnak, amelyről beszéltem, az volt az eredménye, hogy ez a kép teljesen megváltozott. Clements és mások felelevenítették John Rupert Firth (1890–1960) elképzelését, amely szerint a hangsorok nem szegmentumokból állnak, hanem olyanok, mint a többszólamú zene, a különböző beszédszervek mintegy külön szólamokat szólaltatnak meg, és a szólamok – ahogy a többszólamú zenében is – össze vannak egymással hangolva, egymáshoz vannak időzítve, de részben függetlenek is egymástól, az egyik szólam hosszabb időn át „kitarthat” egy hangot vagy akár szünetet tarthat a többi szólamtól függetlenül. Ezért a hangsorok szigorú „szegmentumokra” osztása általában ugyanolyan értelmetlen, mint amilyen a zene „szegmentumokra” osztása lenne. A hangtannak ezt az új felfogását nem lineáris fonológiának, a hangsorok újfajta ábrázolását autoszegmentális ábrázolásnak nevezzük.

A beszédszervek összehangolt működtetésével keletkezik a hangzó beszéd, ahogy az orgonasípok összjátéka hozza létre a zenét.
A beszédszervek összehangolt működtetésével keletkezik a hangzó beszéd, ahogy az orgonasípok összjátéka hozza létre a zenét.
(Forrás: Wikimedia commons / Ralf Roletschek / CC BY-NC-ND 3.0)

Így az [-mn-] hangsorban az egyik „szólam” abból áll, hogy a nyelvcsap mindvégig nyitva tartja a levegő útját az orrüreg felé. Ez a nyelvcsap, a nazalitás szólama. Egy másik szólam az ajkak (a labialitás) szólama. Ebben a szólamban az [m] ideje alatt zárképzést találunk, az [n] ideje alatt viszont szünet van. A harmadik fontos szólam a nyelv mozgásának felel meg: az [m] ideje alatt szünet van, majd az [n] ideje alatt a nyelv zárat képez a fogmedernél. Az [mn] > [mr] változás lényege, hogy a nazalitás szólamában az [m] felpattanása után szünet keletkezik (a másik, kevésbé érdekes részlet, hogy a nyelv szólamában a zárképzést pergetés helyettesíti):

nyelvcsap: nyitva nyitva
ajkak: zár zár
nyelv: alv. zár

alv. perg.
[mn] [mr]

Az autoszegmentális ábrázolás egy csomó jelenség magyarázatát megkönnyíti. Nézzük például az [mr] > [mbr] változást. Míg az [mr] esetében össze kell hangolni, egyetlen időpontra kell időzíteni az orrüreg felé vezető út elzárását az ajkak és a nyelv közötti váltással, addig az [mbr]-nél az időzítés eltolódik: előbb megszűnik a nazalitás, de az ajkak zárva maradnak, és csak később pattan fel az ajkak zára, ami lehetővé teszi az [r] elhangzását.

Sokan azt se tudják, hogy a nyelvcsap létezik, mások még ékszerekkel is díszítik.
Sokan azt se tudják, hogy a nyelvcsap létezik, mások még ékszerekkel is díszítik.
(Forrás: Wikimedia commons / Nicor, GorillaWarfare / CC BY-SA 2.5, 2.0, 1)

Tehát ha ezt egyáltalán „ejtéskönnyítésnek” nevezhetjük, ahogy Zoltán javasolja, akkor annyival könnyebb az [mbr] kiejtése, amennyiben kevesebb szólamot kell egyszerre egymáshoz igazítani:

nyelvcsap: nyitva
nyitva
ajkak: zár
zár
nyelv:
alv. perg. alv. perg.
[mr] [mbr]

A nem lineáris ábrázolás szépsége itt abban nyilvánul meg, hogy az [mr] > [mbr] változásnál nem kell valamiféle „beszúrásról” beszélnünk (nehéz is lenne megmagyarázni, mire lenne jó beszúrni egy hangot az [m] és az [r] közé), nem kell egy új „szegmentum” létrejöttét feltételeznünk: az időzítés eltolódása automatikusan létrehozza azt az elrendezést, amit [b] hangként értelmezünk (hallunk).

Az időzítésnek ez a fajta eltolása egyébként nagyon gyakori változás a nyelvekben, például ugyanez történik akkor, amikor az [nz] hangsort [ndz]-vel helyettesítjük abban, hogy pénz (vagy például az angolban a prince 'herceg' szót rendszeresen [princ]-nek ejtik).

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (11):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
6 éve 2012. november 28. 11:37
11 El Vaquero

Jó, akkor ezek szerint van egy ilyen zárhang-terminológia is, én zárhang alatt csak és csakis kizárólag a explozívát értem.

@cikk: "például az angolban a prince 'herceg' szót rendszeresen [princ]-nek ejtik"

Pont, hogy nem olvad össze a prince n és sz hangja közé ékelődő opcionális homorganikus t az utána lévő sz-szel az angolban nem létező c-vé, hanem marad t+sz: "printsz". Az angolok a dz,c affrikátákat nem tudják ejteni, akkor sem, ha élére fordított léccel ütik őket. A palatális hangokat (ny, gy, ty, ly) sem tudják ejteni, hanem marad az n+j, d+j, t+j, l+j hangsor. Szóval nem vá"c"jor néjm és nem "ic(c) dán", ahogy "ny"ú kól o"f" "gy"úti "tréler" sincsen a j"u"_"ty"_ "u"bon. Elsőre meghökkentő, de egy egész minimális önfegyelemmel és odafigyeléssel a kezdő angolos is kigyakorolhatja a jó ejtési variánsokat ezeknél a hangoknál és levetkőzheti a magyar anyanyelvi megszokásból eredi hibás ejtést.

Szépen példázza, hogy az angol anyanyelvűek spanyol és olasz szavaknál (niño, Bologna) az ny-t n+j-vel oldják meg és a t+sz-szel kezdődő szavakat (tsunami) elején a t+sz-t gyakran sz kezdőhangra redukálják.

6 éve 2012. november 27. 12:24
10 szigetva
6 éve 2012. november 27. 12:02
9 Fejes László (nyest.hu)

@El Vaquero: Nem, valóban zárhangok, hiszen képzésükkor a szájüregben elzárjuk a levegő útját. Alapjában véve kétféle zárhangot különböztetünk meg: a felpattanót (explozívát, amikor a levegő a felpattanással a szájüregen át távozik) és a nazálist (amikor a levegő az orrüregen át távozik).

6 éve 2012. november 27. 11:54
8 El Vaquero

"Az [m] és az [n] ugyanakkor zárhangok"

Ez ugye elírás akart lenni...

8 éve 2011. július 24. 16:59
7 El Mexicano

@kalman: "Ennek a műveltséghez semmi köze, annak a hatása legfeljebb annyiban bizonyítható (néha, elég jelentéktelen hatásként), hogy az írásbeliségnek van némi konzerváló-lassító hatása" – hát épp elég az, nem? :)

@bibi: Közben eszembe jutott még, hogy az olaszban is van hasonló változás: SIMILARE > sembrare.

8 éve 2011. július 24. 16:07
6 kalman

@bibi: Hát igen, arra, hogy miért pont akkor miért pont az ment végbe, vagy nagyon hosszú, vagy nagyon üres választ lehet csak adni. (Vagy semmilyet, de az nem jelenti azt, hogy véletlenről van szó.) A probléma az, hogy (bár ezt hétköznapi beszélőként nem vesszük észre) a nyelv iszonyatosan bonyolult rendszer, bőven elég bonyolult ahhoz, hogy kaotikus viselkedést mutasson, és hogy ne tudjuk áttekinteni azt, hogy milyen nyelven belüli és kívüli hatások érvényesültek. A spanyolhoz vezető nyelvváltozat már egy csomó mindenben eltért a "klasszikus" latintól vagy mondjuk az olaszhoz vezetőtől. Ráadásul más változatokat és nyelveket beszélőkkel érintkeztek a beszélői. @El Mexicano: Ennek a műveltséghez semmi köze, annak a hatása legfeljebb annyiban bizonyítható (néha, elég jelentéktelen hatásként), hogy az írásbeliségnek van némi konzerváló-lassító hatása.

8 éve 2011. július 22. 15:24
5 El Mexicano

@bibi: Egyébként egy biztos, amiben tudomásom szerint a nyelvészek is egyetértenek (és a spanyol nyelvtörténeti szakirodalomban is valami ilyesmit olvastam), az az, hogy minden változás valaminek a hatására megy végbe, ezek lehetnek külső vagy belső okok, társadalmi változások stb. Én mindig abból indulok ki, hogy az újlatin nyelvek (legfőképpen a hispániaiak) kialakulásánál meghatározó szempont volt, hogy a lakosság túlnyomó többsége, aki a latint átvette, analfabéta szegény volt. Nyilván másképp alakul a nyelv, ha írni-olvasni nem tudó földművesek, halászok tanulják meg hallás útján római katonáktól és kereskedőktől (akik esetleg szintén analfabéták voltak), mint ha ez művelt emberekkel történik, akiknek művelt emberek adják át a nyelvet. Ez az én elképzelésem, de aztán ki tudja, mi az igazság.

8 éve 2011. július 22. 15:06
4 El Mexicano

@bibi: Szerintem pontosan ez az, amire a kutatók sem tudják a választ. :)

8 éve 2011. július 22. 14:16
3 bibi

Az egész cikket végigolvasva az a kérdés merült fel bennem, hogy az ilyen jól megmagyarázható átalakulások ( hominem > omne/m/ > omre > ombre) miért mennek végbe az egyik, és miért nem mennek végbe (vagy mennek másként végbe) egy másik nyelvben (l'homme). Illetve az átalakulást igénylő fonémapár miért funcikonál jól az eredeti (vagy bármilyen más) nyelvben pl. "omnia". Amúgy a cikk érdekes, és köszönjük.

8 éve 2011. július 22. 09:31
2 El Mexicano

@bibi: Hát alaposan kellett fülelnem, hogy megértsem! :) A legjobban az tetszett, hogy "adni" = [anyi]. :D

Na ilyenkor szoktam mondani, hogy ezen az alapon, ahogy Spanyolországban a kasztíliai és az aszúriai vagy aragóniai külön nyelveknek számítanak, az összes magyar nyelvjárás is lehetne külön nyelv, mert kb. ugyanekkora különbségek vannak ezek között a "nyelvek" között Spanyolországban is.

Egyébként nagyon érdekes és követhető a cikk.

8 éve 2011. július 21. 18:19
1 bibi

"(pl. tudom > [tuom] > [tom])."

Most csak a fenti gondolatra (ill. tendenciára) reagálnék, mégpedig egy hatalmas asszociációs bakugrással:

www.youtube.com/watch?v=HhUxPdtxXU8

Ezen a videón kb. 1:40 kor kezdődik egy szegénylegény-dal; figyeljük meg a "tudomját". Remélem tetszeni fog a nyelvészeknek is. Itt Bp-en viszonylag ritka kiejtési variációkat hallhatnak.