Általános elgyengülés
A görögöt, a spanyolt, a magyart és az angolt vizsgáljuk. Gyengülő hangokkal találkozunk, éskiderül, a hangtanban is áll a régi igazság: egységben az erő – akár mássalhangzókról, akár magánhangzókról van szó. Kiderül, mi a különbség a punci és a ringyó között, és azt is megtudjuk, mi a fura a görög betonban.
Ha nincs senki a közelünkben, ejtsük ki hangosan a következő szavakat, és közben figyeljük meg, mi történik az elejüknél: kosz, táv, póz, gúzs, gyász, döf, bús. Mindegyik szó egy kis robbanással kezdődik, mert a szájunkat teljesen összezárjuk, majd hirtelen kiengedjük a levegőt. Ezek a zárhangok.
Ha még mindig egyedül vagyunk, újra ejtsük ki ezeket a szavakat, de most a végükre figyeljünk. Újra összezárjuk a szánkat, de ezúttal hagyunk egy egészen szűk rést, amint átsistereg a levegő. Ezek a réshangok.
A [θ] a [sz]-hez hasonlít, de annál kicsit előrébb, a felső metszőfogak hegyénél képzik (pont, mint az angol thank you-ban. A [x] a magyar doh utolsó hangja. Figyeljük meg, ez más, mint a dohos-ban!
A zárhangok réshanggá válása gyakran előforduló folyamat az emberi nyelvek történetében. Legutóbb láttuk, hogy az ógörög hehezett zárhangok réshanggá váltak, az újgörögben legtöbbször azonos képzési helyű zöngétlen réshangot találnunk a helyükben. A következő szavak elején egy ókori görög beszélő még „robbantott”, egy mai már „sistereg”: φυλή [pʰülē] > [fili] ’törzs’, θερμός [tʰermosz] > [θermosz] ’forró’, χρυσός [kʰrűszosz] > [xriszosz] ’arany’. (A Google fordítója kiejti az újgörög szavakat, ha még mindig egyedül vagyunk, próbáljuk ki!)
![Aranyszájú Szent János (Ἰωάννης ὁ Χρυσόστομος [ióannēsz ho kʰrűszosztomosz])](/media/aranyszaju-szent-janos-ioannesz-ho-k-ruszosztomosz.jpg?large)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Zöngés zárból zöngés rés
Ismétlés: az itacizmus sok különböző ógörög magánhangzót [i]-vé tesz az újgörögben: az ógörög [í], [é], [ē], [oj], [ü], [ű], mind [i] lesz. A [ð] a [θ], a [γ] a [x] zöngés párja.
Már akkor sejtettük, nem csak a hehezett zárhangok jártak így, hanem a zöngés zárhangok is. Nem meglepő módon azok zöngés réshanggá váltak: βαδίζω [badizdó] > [vaðizo] ’gyaloglok’, δίδυμοι [didümoj] > [ðiðimi] ’ikrek’, γάλα [gala] > [γala] ’tej’.
A [β] a [v]-hez hasonló hang, de míg az utóbbinál az alsó ajak közelít a felső fogsorhoz, a [β]-nél a két ajkat közelítjük.
Hasonló változást más nyelvekben is találunk. A spanyolok például legtöbbször szintén réshangnak ejtik a b-vel, d-vel és g-vel írt hangokat: sábado [saβaðo] ’szombat’, lago [laγo] ’tó’. Azonban a spanyolban zárhang marad szó elején és orrhang után: banda [banda] ’banda’, gamba [gamba] ’garnélarák’, dingo [dingo] ’dingó’. Sőt a d még [l] után is zárhang marad: aldaba [aldaβa] ’kopogtató’, a másik két zöngés zárhang viszont nem: alba [alβa] ’hajnal’, alga [alγa] ’alga’.
(Forrás: Wikimedia Commons / Sam Fraser-Smith / CC BY 2.0)
Fesztelenebb magyar beszédben is lehet réshangot találni a zöngés zárhangok helyén: szabad [szaβad], tudom [tuðom], negyed [nejed] (sőt akár ki is eshet a réshang: [szaad], [tuom], [need]). Orrhang után viszont a spanyolhoz hasonlóan mindenképp zárhang marad: ember, monda, angyal.
Egy hang ereje
A hangtanban bevett metafora a hangok, különösen a mássalhangzók esetében az „erősség” és a „gyengeség”. A zárhangok ([p t k b d g]) például erősebbek a réshangoknál ([f θ sz s x v ð z zs γ]). Ebből is látszik, hogy az erősség nem a hang hangosságával, a hang erősségével függ össze, hiszen épp a zárhangok a legnémábbak: a hangzás pillanatnyi teljes megszűnése jellemzi őket. A zárhangok a prototipikus mássalhangzók. A réshangoknak már megvan az a magánhangzókra jellemző tulajdonsága, hogy a ejtésük közben a levegő folyamatosan áramlik kifelé. Ezért a réshangok kevésbé tipikus, kevésbé erős mássalhangzók, mint a zárhangok.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Mivel a zárhangokra az „erősebb”, a réshangokra a „gyengébb” címkét ragasztottuk, azt a folyamatot, amelyben egy zárhangból réshang lesz, gyengülésnek nevezzük. A zárhang > réshang változás, vagyis a gyengülés jellemzőbb a nyelvekre, mint a réshang > zárhang változás, amit erősödésnek nevezhetünk.
Közös ló
Korábban említettük, hogy a hangtanászok java része úgy képzeli, ha két szomszédos hangnak közös valamely tulajdonsága, akkor annak a tulajdonságnak egyetlen példánya van jelen mindkét hangban. Ez azt jelenti, hogy az ember szóban egyetlen „ajakhang” tulajdonság van, ami egyszerre tartozik az [m]-hez is és a [b]-hez is.
(Forrás: iStockphoto)
Ezzel magyaráztuk azt is, hogy ugyan az ógörögben egy szótőn belül a Grassmann-törvény csak egyetlen hehezetet enged meg, mégis sok olyan alak van, amelyben két zárhang hehezett. Ezek a zárhangok mindig szomszédosak (pl. ἰχθύς [ikʰtʰüsz] ’hal’, ὀφθαλμός [opʰtʰalmosz] ’szem’), azaz egyetlen hehezet van bennük, ami egyszerre tartozik mindkét zárhanghoz. Ezért az ilyen tövek nem sértik meg a szabályt.
Egységben az erő
Mindez azért fontos, mert ha két hang megosztozik valamely tulajdonságon, az sokszor ellenállóbbá teszi őket a gyengüléssel szemben. Ezt tapasztalhatjuk a spanyol példákban. Az orrhangok utáni zöngés zárhangok azért maradhatnak zárhangok, mert a képzésük helyét meghatározó tulajdonságuk – az ajakhangság, a foghangság, vagy az ínyhangság – közös az orrhanggal. Ezért van az is, hogy éppen a [d] marad zárhang az [l] után, a [b] és a [g] nem: az [l] és a [d] képzési helye közös, az [l] és a másik két zárhangé viszont nem. A közösködés tehát erőssé tesz: l’union fait la force, ahogy a belga mondja.
A tulajdonságon való osztozkodás megtartó erejét nem csak mássalhangzók között tapasztaljuk, hanem egy mássalhangzó és az őt követő magánhangzó között is, például az angolban. A középangolban öt rövid magánhangzó volt: [i], [e], [a], [o], [u]. Ezt a rendszert ma csak az észak-angliai nyelvjárások őrzik. A dél-angliai, köztük a standard brit nyelvjárásban az [u] kettévált. Az eseményt foot–strut hasadás néven ismerjük: a strut ’támaszték’ délen [sztrat], északon [sztrut], a foot ’láb’ mindenhol [fut]. A délen is [u]-t őrző szavak java részében ajakhangot találuk az [u] előtt: bull [bul] ’bika’ (vö. dull [dal] ’unalmas’), push [pus] ’nyom’ (vö. rush [ras] ’rohanás’), pussy [puszi] ’punci’ (vö. hussy [haszi] ’ringyó’). Azaz a magánhangzó ajakkerekítettségét megőrizte az, hogy ezt a tulajdonságot együtt birtokolta az előző mássalhangzóval. (Ez a szabályszerűség az angolnak egy korábbi változatában állt fenn, mára megszűnt: but [bat] ’de’, puck [pak] ’korong’.)
A zöngés zárhang visszatér
Azzal, hogy az ógörög hehezett zárhangok zöngétlen réshanggá váltak, a görögből mindenestül eltűntek a hehezett zárhangok. Mint láttuk, a zöngés zárhangok is réshanggá váltak, azonban ma is vannak zöngés zárhangok a görögben. Az történt ugyanis, hogy az orrhangot követő zöngétlen zárhangok zöngéssé váltak: pl. πέντε [pente] > [pende] ’öt’. Az orrhang+zöngés zárhang kapcsolatok orrhangja pedig el is maradhat, hiszen miután zöngésítette a rákövetkező zárhangot, megkülönböztető ereje már nincs – azt átadta a zárhangnak.
Párhuzam: a feltételezett proto-ugor *[kunt] ’had, sereg, csapat’ > [xond] > [xod] > [had], pontosan ezen az úton alakult a mai magyar haddá.
A πέντε ejtése tehát lehet [peⁿde], sőt [pede] is. Viszont így még mindig csak szó belsejében számítunk zöngés zárhangokra, hiszen az ógörögben szó elején nem volt orrhang+zárhang kapcsolat.
Azokban a nyelvekben, amelyekből a görög ma átvesz szavakat, vannak zöngés zárhangok, természetesen szó elején is. A görög írásban a γ betű γ, κ, ξ és χ előtt orrhangot jelöl: pl. Σφιγξ [szpʰinksz] ’szfinx’.A görögök ezeket a szavakat zöngés zárhanggal ejtik és orrhang+zöngétlen zárhang betűkapcsolattal írják: μπετόν [beton] ’beton’, μπίρα [bira] ’sör’, ντιστριμπιτέρ [disztribiter] ’elosztó’, γκολφ [golf] ’golf’. Ha a magyar helyesírás a proto-ugor korban rögzült volna, akkor a had szót talán ma is hunt alakban írnánk, a dinamót pedig ntinamónak. A görög esetében ugyanis pont ilyesmi történik.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ylvo / GNU-FDL 1.2)
A spanyol minta
A spanyol mintával szemben a görögben a megelőző orrhang általában nem „védte meg” a zöngés zárhangokat a réshanggá válástól: Πίνδος [pinðosz] ’Pindosz (hegység)’. Azonban néha mégis: δέκα [ðeka] ’tíz’, de ένδεκα [endeka] ’tizenegy’. A szóelemző írásmód mellett elterjedtebb a kiejtés szerinti: έντεκα, a lényeg azonban változatlan, ebben az esetben a spanyol mintát követi a görög: az orrhangot követő ógörög zöngés zárhang nem válik réshanggá.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Az újgörögben nagyon kevés esetben váltakozik a zöngés zárhang és réshang, mint pl. a fenti δέκα [ðeka] ’tíz’, de έντεκα [endeka] ’tizenegy’ esetében. Ezért a görögök nem „éreznek” kapcsolatot a zöngés zárhangok [b], [d], [g] és a zöngés réshangok [v], [ð], [γ] között. Ezért írják olyan furcsán a nkörönk mpeton-t.
@arafuraferi: "Ebben nincs jobb vagy rosszabb rendszer, mindegyik rossz, mert nem tükrözi a valóságot."
.
Ezzel tisztában vagyok. Kb. olyan választani az egyszerűsítések között, mint a bal kezét vagy a jobbat vágják-e le az embernek. Mégis laikusoknak szánt, egyszerűsítő magyaros átírásból szeretném kihozni a legjobbat. Ennél a hagyományos k"é"mbridzsnél minden jobb. A "kéjmbridzs" és a {khéimbridzs} is. A pitszbő(r)g viszont nem olyan rossz, sokkal jobb, mint a pic(?)bőrg, de felvet kérdéseket, főleg az ő/ö dilemmáját. Minden esetre én "pitszbő(r)g"/{phitszböö(r)g}-nak írnám át.
.
Nyilván, ha más nyelvet írunk át, ott más kompromisszumokat kell kötni, újra kell szervezni az átírási rendszert.
@El Vaquero: Egyébként a Nagy Világatlasz vége felé van egy ilyen átírás, de szerintem egy fonetikus szétröhögi magát ilyeneken, hogy kémbridzs, meg pitszbőrg.:-)
@El Vaquero: Elég lehetetlen vállalásnak tűnik, ha az angol sokféle alsó nyelvállású magánhangzóját át akarod írni a magyar kevés alsó nyelvállású magánhangzójával. Ebben nincs jobb vagy rosszabb rendszer, mindegyik rossz, mert nem tükrözi a valóságot. Esetleg tényleg csak arra jó, ha az utcáról berángatnak egy angolról nem hallott személyt, akkor valahogy ki tudja ejteni.
"[ɑ] minek hangzik (mert én hosszú vagy rövid a-val írnám át és tudom, hogy igazam van). Mindenki egyöntetűen az "á"-t monda (egyesek azt, hogy hagyjam őket békén az ilyen baromságokkal). Persze ezt mondták az [ʌ]-ra és az [ɐ]-ra is, szerintük szóba nem jön az "a", az ott egyértelműen "á"-nak hangzik" Az utóbbiban igazuk volt, az előbbiben neked volt igazad, persze ez csak az én szubjektív érzésem, hiszen egyik sem felel meg a magyar a-á-nak. Bár, ha a finnt kéne átírni, lehet á-nak írnám át a hátsó-alsó kerekítetlent, szóval nem véletlenül van IPA. De néha ez is megtévesztő, mert máshogy írja az IPA, mint az angol szótárak.
Valóban, utánanéztem, és alapvetően még Idegennyelvőr is zárhangnak tartja (kivéve a zárrés-hangos allofónját). Akkor nem szóltam, most szépen meghunyászkodva beállok egy sarokba.
.
Olyan embereket kérdeztem meg (offline, online ismerősök közül), akik vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kicsit tudnak angolul, garantáltan nem nyelvészek, nem ismerik az IPÁ-t. Tudom, hogy a magyar "a"/"á" és angol /ɑː/ (sőt /ʌ/, előbb rossz fajta zárójelbe tettem) ejtése ingadozik. Abban igazad van, hogy az idegenek közül, akiket még nem hallottam beszélni, lehet mást értenek a/á alatt, mint a szabvány a/á. Egy biztos, palóc beszélő nem volt közöttük.
Nem volt tudományos felmérés, sem reprezentatív, de a teljesen egyöntetű végeredmény viszont magáért beszél. Ennek eredményeképpen kettébontottam a laikusoknak szánt átírási rendszerem. A nagyon laikusoknak, akik nem hajlandók jobb kiejtést megtanulni, idézőjelek között az /ɑː/, /ʌ/, [ɐ] hangokat is egyöntetűen "á"-ként írom át, és ebben a rendszerben használom az áj, éj, oj hangokat is, de nem írok át hehezetet. Ezt kereszteltem el egyszerűsítő átírásnak, csak olyan hangokat használ, amelyek a magyarban is vannak és csak olyan környezetben és hosszal, ahogy a magyarban is előfordulnak. Ezzel szemben ambíciózusabb kezdőknek {}-ek között a /ɑː/-t {aa}-nak, az [ʌ], [ɐ]-t pedig rövid {á}-nak írom át, míg az áj-t áé-nak, az éj-t éi-nek, az oj-t oé-nek. Ennek a maximális átírás nevet adtam, ebben már sok mindent jelölök magyar írással, még a hehezetet is, de továbbra is csak olyan hangokat használ, amelyek alapvetően a magyarban is megvannak, viszont néha idegen helyzetben, vagy eltérő hosszal szerepelnek. A hangsúlyokat mindkét árírási rendszerben jelölöm, '-jellel és különírással egyszerre (pl. "di 'zájn", {di 'záén}, {dö 'záén}), bár nem vagyok benne biztos, hogy az egyszerűsítő átírásban kellene-e ezt mindenáron erőltetnem. Az (s)tr/dr füzérek maximális átírásbeli (sz)t(s)r és d(zs)r megadása ügyében is bizonytalan vagyok, az affrikátás variánsok csak akkor hangzanak jól, ha approximáns r-rekkel használják együtt őket, egyébként csak rontanak a hangzáson.
.
Majd még eldöntöm, mire beindítom a teljesen laikusoknak szánt kiejtési blogom. Lehet hulla ötlet és nincs sok értelme, de a blogon végigveszem majd a modern RP, GA., szabvány német, szabvány spanyol nyelvváltozatok összes hangját, hasonulási típusát, egyenként, elemi lépésekre bontva, IPA és szakzsargon mentesen, hogy tényleg bárki meg tudja tanulni. Emellett foglalkozok majd a közelítő kiejtéssel, magyaros átírással, szótárazási ismeretekkel is. Lehet majd megkérlek, hogy ha kész lesz majd a blog, hogy ki tudnád-e írni kötelezőre a tanítványaid körében (főleg akinek csapnivaló az angolja) és ellenőrzöd mennyit fejlődtek tőle. Nagyon kellenének a kísérleti nyulak, csak egy emberen tesztelem ezidáig, de még őt sem tudtam ellenőrizni, tényleg megtanulta-e, amiket eddig online küldtem neki.
@El Vaquero: „A "gy"ász, mint zárhang?” Az IPA zárhangnak tartja, a magyarban zárhangként viselkedik. Szende Tamás affrikátának tartja, de az affrikátákat is szokás (pl. Jakobson) zárhangnak tartani.
„A spanyolban a gyengült b, és d, nem réshang”: valóban, a spanyolok nagyon hülyén beszélnek :) A zöngés zárhangok és az approximánsok közt annyira kicsi a különbség, hogy az IPA nem is ad rájuk külön jeleket. Az angol szótagalkotó-mássalhangzó képzés különös módon kiszedi a szonoránsok közül az approximánsokat és a réshangok mellé teszi a szonoritási skálán (ti. approximáns után lehet szótagalkotó orrhang vagy likvida is).
Igen a full is ide tartozik, a foot meg csalás, mert az nem emiatt [u], mint ahogy a good, look, shoot se. Sose az igazságot írom (főleg mert azt nem tudom), csak a hazugság mértékét igyekszem alkalmasan megválasztani.
„továbbra sem értek egyet” ha megnyugtat én se. Ld. fent. Lesz még cikk, ahol alaposan el is térek tőle. Annyit azért megjegyzek, hogy az, hogy válogatott ismerőseid mit éreznek, nem feltétlenül releváns. Ráadásul se az angol beszélők nem azonos módon képzik az angol "part" magánhangzóját, se a magyarok a magyar "part"-ét.
Leszek az első, egye fene. Jó cikk, konzekvens folytatása az előzőnek, a kétrésesnek. Phídör külön meg van dicsérve, végre valaki nem a nyelvet a két fogsor KÖZÉ kiöltős, szokásos baromságot írja, hanem említi a [θ] legjobb köztes pozícióját, a felső metszőfogak HEGYÉT. Külön jó pont még, hogy a spanyol is részletesen szóba került, így A Mehhhikóinak sem lehet hiányérzete, és ez fontosabb, mint bármi más.
.
... és akkor azok, amikkel nem értek egyet. A "gy"ász, mint zárhang? A szájunkat teljesen összezárjuk?
.
A spanyolban a gyengült b, és d, nem réshang (persze van, aki réshangnak ejti), hanem közelítőhang. A gyengült d hang ð jelölése különösen megtévesztő, főleg, hogy szürke dobozban a görög vonatkozást (valódi réshang) is megemlítetted. Tudom, a spanyol szakirodalomban használatos hivatalos IPA fonémikus jelölés szinte mindig hagyományosan ð-vel jelöli, és te is fonémikusan írsz át (persze ezt is csak azért tudom, mert már írtad), de nagyon félre tud vinni egy ilyen infó, azt hinné az ember, hogy a görög ð és spanyol lágy-d egyforma.
.
A pull-bull fejtegetésnél szívesen olvastam volna a fullról is. Az észak-brit [sztrut] kiejtést még soha nem hallottam, felvételen sem, csak olvastam róla több helyen, biztos, hogy nem urban legend, ahogy az ng-ben a g ejtése?
.
Noha nem olyan rossz, a l"ö"ncsözésnél jobb, de a fonémikus angolt magyarra átíró Phídör-rendszerrel továbbra sem értek egyet, de nem fejtem ki megint, múltkor a rigórikkantós cikk alatt már többszörösen lefutottuk ez a kört. Csak azért említem meg, mert azóta végeztem egy kis kutatást, több laikust megkérdeztem, hogy szerintük az [ɑː] minek hangzik (mert én hosszú vagy rövid a-val írnám át és tudom, hogy igazam van). Mindenki egyöntetűen az "á"-t monda (egyesek azt, hogy hagyjam őket békén az ilyen baromságokkal). Persze ezt mondták az [ʌ]-ra és az [ɐ]-ra is, szerintük szóba nem jön az "a", az ott egyértelműen "á"-nak hangzik, szóval patthelyzet, melyik átírási rendszer a jobb, az enyém /ɑ/=a-[ʌ]=á vagy Phídöré /ɑ/=á-[ʌ]=a vagy egyenesen az összeolvadást eredményező /ɑ/=á=[ʌ].