A kétrés-összeesküvés
Mi köze az újgörögnek a felnémethez, a liverpooli angolhoz, a toszkánai olaszhoz, a magyarhoz és a bibliai héberhez? Mindezt azért vizsgáljuk meg, hogy leleplezzünk egy összeesküvést.
Az ógörög hehezett zárhangok ostobán réshanggá válnak, csak azért, hogy némelyikük utána újra zárhang legyen. A látszólag értelmetlen csúszkálás okait fogjuk felderíteni.
Az ógörögben három sorozat zárhang van, a szokásos zöngétlen ([p], [t], [k]) és zöngés ([b], [d], [g]) sorok mellett van egy zöngétlen hehezett ([pʰ], [tʰ], [kʰ]) sor is. Ezek közös jellemzője, hogy a szájüregben valahol (az ajkaknál, a nyelv elejénél, vagy a nyelv hátánál) rövid időre zárt képzünk, majd hirtelen kiengedjük a levegőt. A zöngés hangoknál mindeközben a hangszalagok is rezegnek, a zöngétleneknél nem, míg a hehezetteknél még a zár felpattanása után, a rákövetkező magánhangzó elején sem rezegnek. A zárhangot követő zöngétlenséget – a zöngétlen magánhangzót – érezzük [h]-nak, és írjuk [ʰ]-val.
(Forrás: Wikimedia Commons / Welleschik / GNU-FDL 1.2)
A [θ] a [sz]-hez, a [ɸ] a [f]-hez hasonló hang, de kicsit előrébb képzik mindkettőt a párjánál. Később használni fogunk még néhány IPA jelet: a [ð] a [θ] zöngés párja, a [x] a magyar doh utolsó hangja, a [γ] a [x] zöngés párja. Mivel hangtani részletekbe merülünk, kénytelenek leszünk a szokásosnál pontosabbak lenni.
A zárhangokkal szemben a réshangok ejtése közben rés marad az ajkak, vagy a nyelv hegye és a fogak vagy a fogmeder, vagy a nyelv háta és a lágyszájpad között. Ez a rés nagyon szűk, így az átpréselődő levegő örvényleni kezd és ezzel zörejt hoz létre. Az ógörögben egyetlen réshang van, a [sz]. Az újgörögben ezzel szemben nyolc: [f], [v], [θ], [ð], [sz], [z], [x], [γ] (vigyázat, a [x] nem [ksz]!). Ezek többsége a korábbi zárhangokból jött létre. A létrejöttükért felelős folyamatot réshangúsodásnak vagy még inkább spirantizációnak nevezzük. (A réshang idegen neve a spiráns.)
Zárból rés
Az élő nyelvek folyamatosan változnak. A spirantizáció az egyike a mássalhangzókat érintő változásoknak. Az angol sok változata őrzi a közgermán zöngétlen zárhangot például ezekben: better ’jobb’, open ’nyílt’, a (fel)németben viszont réshangot találunk helyettük: besser, offen (a jelentésük azonos). Hasonlóan, réshanggal ejtik ezeket a szavakat pl. a liverpooliak, az ottani angol, a scouse tehát ebből a szempontból jobban hasonlít a felnémetre. Sok alnémet nyelvjárásban viszont zárhang van ezekben a szavakban, mint a standard angolban.
A toszkánai olaszban is réshangot találunk a standard olasz zárhangok helyett, de itt is csak akkor, ha azok magánhangzó után állnak: lato [láθo] ’oldal’, aperto [aɸerto] ’nyílt’ (a helyesírás a standard olasz – és a korábbi latin – kiejtés zárhangjait tükrözi).
(Forrás: Wikimedia Commons / Diego Velázquez)
A magyarban szintén réshangot találunk ott, ahol pl. a finn őrzi a közös ős zárhangjait: pl. pää [pē] ~ fej, kota ’kunyhó’ ~ ház. A bibliai héberben egyenesen váltakoznak a zárhangok a réshangokkal: magánhangzó után réshangot, egyéb helyen zárhangot találunk, pl. [káθav] ’megírt’ – [jixtóv] ’ír’. Itt az arab őrzi az eredeti zárhangokat: [kataba] ’megírt’ – [jaktubu] ’ír’.
A példák száma szinte tetszés szerint bővíthető, vagyis meglehetősen gyakori hangtani jelenséggel van dolgunk.
Eközben Görögországban…
Az ógörög zárhangok nagy része is réshanggá vált. Már korábban említettük, hogy a három hehezett zárhangnak ma zöngétlen réshangok felelnek meg: φ = [pʰ] > [f], θ = [tʰ] > [θ], χ = [kʰ] > [x]. Itt és alább a nyíl előtt az ógörög, utána az újgörög hangértéket, kiejtést találjuk. A helyesírás konzervatív: nem, vagy csak sokkal lassabban változik, itt ezzel nem is foglalkozunk.
Zár-réshangnak – latinosan affrikátának – nevezzük azokat a mássalhangzókat, amelyekben egy zárhang zárja lassan oldódik fel, a felpattanás után még sokáig surrog a résben a hang. A magyar zár-réshangok a [c], a [cs], a [dzs] és – vitathatóan – a [dz].
A felnémet, liverpooli, toszkánai és héber spirantizációval szemben azonban a görög változás feltétel nélküli, azaz a hehezett zárhangok réshanggá válása a szóbeli helyzettől függetlenül történik. A liverpooli angolban, a toszkánai olaszban és a bibliai héberben a zárhang megmarad, hacsak nem magánhangzó előzi meg. De a felnémetben is csak magánhangzó után találjuk a réshangot: pl. angol pipe, német Pfeife ’cső’, angol tongue, német Zunge [c-] ’nyelv’. Szó elején zár-réshang (esetünkben [pf c]) lesz a közgermán zárhangból, a liverpooli angolban pedig itt megmaradnak a zárhangok.
(Forrás: Wikimedia Commons / Gideon Tsang / CC BY-SA 2.0)
Ezzel szemben a görögben nem számít, hogy a szó elején, vagy belsejében volt a hehezett zárhang, mindkét helyen réshanggá vált: pl. πείθω [pétʰó] > [piθo] ’meggyőzök’, τρέφω [trepʰó] > [trefo] ’táplálok’, τρέχω [trekʰó] > [trexo] ’rohanok’, θέλω [tʰeló] > [θelo] ’akarok’, φέρω [pʰeró] > [fero] ’elviselek’, χρίω [kʰrió] > [xrio] ’bekenek’.
A kétrés-kísérlet
A 19. és 20. században Görögország kétnyelvű volt, a görög nyelvnek élt egymás mellett két változata. A mesterségesen a klasszikus ideálhoz igazított katharevusza (καθαρεύουσα [katʰarewúsza] > [kaθarevusza] ’tisztított’) és a nép által használt dimotiki (δημοτική [dēmotikē] > [ðimotiki] ’népi’) változat. „Küzdelmük” a dimotiki győzelmével látszik zárulni, bár a győztes sok elemét átvette a legyőzöttnek..
A kvantummechanika híres kísérlete helyett arról van szó, hogy ugyan előfordul nyelvekben egy-egy szótőn belül két szomszédos réshang, mégis viszonylag ritka az ilyesmi a világ nyelveiben. A hehezett zárhangok kapcsolatából éppen ilyen hangkapcsolatok jönnek létre az újgörögben: ἰχθύς [ikʰtʰüsz] > [ixθisz] ’hal’, χθές [kʰtʰesz] > [xθesz] ’tegnap’, φθάνω [pʰtʰanó] > [fθano] ’érkezek’. Így van ez legalábbis az újgörög műveltnek tekintett változatában, a katharevuszában. Ebben a mára eltűnőben levő nyelvváltozatban az ógörög hehezett zárhangjai helyett mindig zöngétlen réshang áll. (Ha a fenti görög szavakra, majd a kis szürke hangszóróra kattintunk, meghallgathatjuk a kiejtésüket.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Lookang / CC BY-SA 3.0)
A magyar legtöbbször megtartja az ógörög kettőshangzót, esetleg két külön magánhangzóra is bontja (pl. Európa, Zeusz, Auróra). Az orosz az újgörög mintát követi: Европа [jevropa] ’Európa’, Зевс [zefsz] ’Zeusz’, Аврора [avrora] ’Auróra’.
Az újgörög réshang-réshang kapcsolatoknak egy másik forrása is van: az ógörög αυ [aw] és ευ [ew] kettőshangzók második eleme. Ez [v]-vé vált, és zöngétlen hangok előtt zöngétlenedett is. Tehát az újgörög katharevusza változatában réshang-réshang kapcsolatot találunk ilyenekben is: εὐθύς [ewtʰüsz] > [efθisz] ’rögtön’, εὐχή [ewkʰē] > [efxi] ’kívánság’, παύσω [pawszó] > [pafszo] ’abba fogok hagyni’ (igen, áttételekkel innen van a médialejátszók pause gombja!).
Résből zár
Sok-sok nyelv tulajdonságait számba véve megállapítható, hogy bizonyos jelenségek gyakrabban fordulnak elő, mások ritkábbak. Ennek sok oka lehet, pl. a gyakoribb jelenség könnyen kiejthető, vagy jól hallható lehet. De ez a két tulajdonság sokszor egymásnak ellentmond: ami jól hallható, az esetleg nehezebben kimondható, amit könnyebb kimondani, azt nehezebb megérteni. Az itt tárgyalt kapcsolatok sorrendje a legritkábbtól a leggyakoribbig a következő: rés-rés ≻ zár-zár ≻ zár-rés ≻ rés-zár.
A réshang-réshang és zárhang-zárhang kapcsolatoknál gyakrabban fordulnak elő a nyelvekben réshang-zárhang és zárhang-réshang kapcsolatok. Az újgörög elterjedtebb, dimotiki változata azt a megoldást választja, hogy a [sz]-t nem tartalmazó réshang-réshang kapcsolatok második tagját zárhanggá változtatja „vissza” (pl. χθές ógörög [kʰtʰesz] > katharevusza [xθesz], dimotiki [xtesz] ’tegnap’). A [sz]-t tartalmazó kapcsolatoknak a másik réshang tagjából lesz zárhang. Ennek az az oka, hogy – mint fentebb láttuk – a többi réshangnak van zárhang megfelelője, csak a [sz]-nek (és a [z]-nek) nincs, az már az ógörögben is réshang volt. Ezért csak a másik réshangot lehet zárhanggá tenni. Természetesen a mai görög beszélők nagy többsége nincs tisztában azzal, hogy a [sz]-n kívül a többi réshang egy korábbi zárhangból származik.
A mesterséges, „művelt” nyelvváltozatokra jellemzőbb, hogy „nehezebb”, ritkább hangmintázatokat is megtűrnek, míg a természetesebb, népszerűbb változatok megszabadulnak az ilyenektől. Vö. magyar pszichológus „művelt” [psziho-], népszerű [sziho-] vagy [szpiho-] ejtése.
A dimotikiben a zárhang-zárhang kapcsolatokból is réshang-zárhang kapcsolat jön létre. Ezáltal megkülönböztethetetlenné válnak az ógörög hehezett és hehezetlen zöngétlen zárhang-zárhang kapcsolatok. Az alábbi táblázatban az ógörög alak mellett a hagyományosabb katharevusza és az innovatívabb dimotiki alakokat is adjuk. Mint látjuk, az ógörögben nagy változatosságot mutató zárhang-zárhang, [sz]-zárhang, zárhang-[sz], sőt siklóhang (a [w] ilyen)-zárhang, agy siklóhang-[sz] kapcsolatoknak a modern újgörögben kizárólag réshang-zárhang vagy zárhang-[sz] kapcsolat felel meg.
ógörög katharevusza dimotiki χθές [kʰtʰesz] [xθesz] [xtesz] ’tegnap’ ὀκτώ [októ] [okto] [oxto] ’nyolc’ φθάνω [pʰtʰanó] [fθano] [ftano] ’érkezek’ ἑπτά [hepta] [epta] [efta] ’hét’ εὐθύς [ewtʰüsz] [efθisz] [eftisz] ’rögtön’ εὐχή [ewkʰē] [efxi] [efki] ’kívánság’ ἐπικαλέσθω — [epikaleszθo] [epikaleszto] ’meg fogom idézni’ παύσω [pawszó] [pafszo] [papszo] ’abba fogok hagyni’ εὐσεβής [ewszebēsz] [efszevisz] [epszevisz] ’jámbor’
A rés-rés kapcsolat kerülése más nyelvekben is előforul. Mint láttuk, a felnémetben ugyan réshanggá váltak a magánhangzót követő zöngétlen zárhangok (angol book [buk], felnémet buch [bux] ’könyv’), de ez nem történt meg [sz] (azaz egy réshang) előtt: angol fox [foksz], felnémet fuchs [fuksz] ’róka’. Az angol diphthong [difθong] ’kettőshangzó’-t is sokan ejtik [dipθong]-nak.
(Forrás: Wikimedia Commons / Rob Lee / CC BY 2.0)
A mai görögben a katharevusza és dimotiki alakok nagyfokú keveredését tapasztaljuk. Ugyanazon beszélő használhatja formálisabb körülmények, ritkább szavak esetében a réshang-réshang vagy zárhang-zárhang kapcsolatot tartalmazó alakot, míg más helyzetekben vagy gyakoribb szavaknál a réshang-zárhang vagy zárhang-[sz] kapcsolatot tartalmazó alakot. Azaz fentebb szokás szerint egy idealizált nyelvállapotot mutattunk be.
Az összeesküvés
Nézzük a következő párokat:
γράφω [grapʰó] > [γrafo] ’írok’ ἔγραψα [egrapsza] > [eγrapsza] ’írtam’ τρέχω [trekʰó] > [trexo] ’fut’ ἔτρεξα [etreksza] ’futottam’ καθίζω [katʰizdó] > [kaθizo] ’ülök’ ἐκάθισα [ekatʰisza] > [ekaθisza]
ἔκατσα [ekatsza] ’ültem’
Amint arról már volt szó, az ógörög hehezett zárhangok közül a [pʰ] és a [kʰ] az aorisztosz (múlt idő) [sz] tolaléka előtt hehezetlenné válnak. Az újgörög beszélő azt látja – pontosabban hallja –, hogy ahol a jelen időben zöngétlen réshang ([f], [x]) van, az aorisztoszban zárhang lesz. Ez persze lehetne csak egy nyelvtörténeti kövület, hiszen az újgörögben már nem hehezetlenedik a zárhang [sz] előtt, már nincsenek is hehezett zárhangok. Ugyanakkor az újgörög beszélőnk „szabályosan” is le tudja vezetni az aorisztoszt: a jelen időben található [γraf-] és [trex-] tőhöz a [-sza] toldalékot hozzáadva a réshang-réshang kapcsolatokat javító mechanizmus éppen a tapasztalt [eγrapsza] és [etreksza] alakokat hozza létre. (A tő eleji [e]-ről korábban írtunk.)
A καθίζω [katʰizdó] > [kaθizo] ’ülök’ esetében egymás mellett él a klasszikus ἐκάθισα [ekatʰisza] > [ekaθisza] ’ültem’ és az újgörög újítású ἔκατσα [ekatsza] alak. Ez utóbbi a [kaθ] tőhöz járuló [sza] toldalék „javított”, zárhangosított változata.
Az ógörög hehezetlenedés és az újgörög zárhanggá válás összeesküdve hozzák létre ugyanazokat az alakokat. A különbség csak annyi, hogy az ógörögben nem létezett a [tsz] kapcsolat, így ott ez nem jöhetett létre, az újgörögben viszont igen.
És még nincs vége…
Átírásainkban figyelmes olvasóink észrevehették, hogy a zöngés zárhangok ([b d g]) is réshanggá váltak. Erről legközelebb lesz szó.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (34):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Annyiból nem is OFF annyira, hogy rés ez is, még ha nem is kettő. Bezzeg ha a [w]-t kérdezném, abban két "rés" lenne.
Aztán ha már belementünk a hehezet fonetikai részleteibe (jól ráfáztál :D), akkor az sem baj, ha nem fonológia.
Kicsit valóban OFF. Azért kérdezem tőled, mert mások még fingani sem tudnak hozzá semmit, nem hogy mondani rá valamit, pláne értelmeset. Nincs jobb hely sem, hogy ahol kérdezhetném.
A gyakorlati haszna: a sötét-l ejtésének a tökéletesítése. A horizontális hely tényleg egy virtuális magánhangzónyival az [u] mögött van, de a szűkület vertikális mértéke még kérdéses. Szerintem vertikálisan is egy virtuális (már nem létező) magánhangzónyival zártabb, mint az [u], azaz fönt átlósan kilóg a trapézból, de nem vagyok benne biztos. Tudom, hogy hülyeségnek tűnik, Idegennyelvőrt is ilyenekkel kínoztam, csak ő eltűnt sajna (pedig bírta a fárasztást), így te maradtál ügyeletesnek. Ez a tisztséged pedig automatikusan jött létre, nem függ az elfogadásodtól, mielőbb lekezdenél ellenkezni, és lemondani sem lehet róla :D
@El Vaquero: Szerintem ez itt erősen off. Egyébként pedig fonológus vagyok, ilyen fonetikai részletekhez nem értek. Hogy érdekeljen, ahhoz meg kéne mutatnod, mi a jelentősége, mi következik abból, ha hátrébb vagy előrébb van.
Canepari egyik ábrájából ítélve, ha jól hámozom ki, hátrébb van az [u]-nál is a helye a szűkületnek, de a mértékéről nem derül ki semmi. Nyilatkozzék tehát Phídör vagy valaki más.
Mármint az [ʊ]-t és [ʊ̙]-út úgy értettem, hogy azok ajakréses változatai. Azért nem használom az IPA jelét, mert félreérhető.
Ha már 'hangtani részletekbe' merültünk, íme egy újabb kérdés: a sötét-l veláris szűkülete melyik magánhangzó szűkületének felel meg? Az [ʊ], esetleg [ʊ̙]? Mert a [w]-nek a veláris szűkülete a [u]-éval egyezik meg.
@El Vaquero: Nem látom mit hagytam jóvá, csak annyit írtam, hogy ha C azt mondja, amit itt neki tulajdonítasz, az nem újdonság.
A kérdéseidre nem tudom a választ.
Óóó, nem is hittem volna, hogy egyszer Phídörrel ekkora egyetértés lesz :D Nem vagy beteg, hogy így elsőre jóváhagytad az egészet? Nagy ellenállásra számítottam, elszánt harcra, térdig érő vérre.
Ha már említed a szó végi obstruensek zöngésségét és a magánhangzók emiatt történő megnyúlását: laterálisok és nazálisok előtt nem csak a magánhangzók nyúlhatnak meg, hanem a egyes rövid magánhangzók helyett (/e, ɪ, ʊ, ʌ/) maguk a laterálisok és nazálisok is megnyúlhatnak, pl. pull, stem, son, thing végén a mássalhangzók. Ez eddig okés, csak azt vettem észre, hogy ezzel a lehetőséggel az angol anyanyelviek sokszor nem élnek, és helyette inkább a főszabályt preferálják, hogy mégis a magánhangzó nyúlik meg. A kérdésem az, hogy mi dönti el, hogy a beszélő melyik megoldást preferálja? Tényleg csak a beszédstíluson múlik? Úgy jött le számomra, hogy lendületes, pökhendi beszédben szoktak a ezek a mássalhangzók megnyúlni, más esetekben inkább a magánhangzók nyúlnak.
@El Vaquero: „ha azt mondanám, hogy az angolban hehezetnél nem a zár/zárhang hehezett, hanem a rá következő hang preaspirált”
Nem érteném, hogy ez a jelenség miért csak zöngétlen zárhangok után fordul elő, hiszen ha a következő hang tulajdonsága, akkor ez teljesen véletlen lenne (az igaz, hogy pl. szó elején van ilyesmi, ott [h]-nak elemezzük, de pl miért nincs zöngés obstruens vagy szonoráns után?). Nincs azzal baj, hogy egy fonológiai kontraszt nem pont ott valósul meg, ahol kódolva van. Pl. a szó végi obstruensek „zöngésségét” is a megelőző magánhangzó hossza jelzi.
Amit Caneparitól hozol, azt kb. mindenki így tudja, de nem látom, ennek mi lenne a jelentősége.
Ilyen ínséges, Idegennyelvőr-hiányos időkben felvenném újra ezt a fonalat.
Mit szólna hozzá a Phídör, ha azt mondanám, hogy az angolban hehezetnél nem a zár/zárhang hehezett, hanem a rá következő hang preaspirált. Hiszen a hehezet a zár után van, de a zár utáni rész már nem tartozik a zárhanghoz. Zárréshangnál (angol cs, német c) el lehetne rajta vitatkozni, de a zárréshang ebben az esetben sem különbözik az aspirálatlantól, a hehezet csak után következik.
Illetve mit szól Canepari azon tanához (tudom, már előre fintorog rá), hogy a hehezet az angolban nem csak pusztán zöngétlenséget okoz, hanem az első szakaszban fortis zöngétlenséget (suttogást), második szakaszban "sima" zöngétlenséget, majd megjön a zöngésség is. Tehát a play az p ̚lllᴇˑɪ. Az első l rövid, suttogásos, fortis zöngétlen. Ez folytatódik még rövidebb zöngétlen l-ben, és végül átmegy zöngés l-be. Összesen a három l hosszúságban [lˑ]-nek felel meg.
OFF topik:
Phídör:, hol tudnálak zaklatni, ha TeX-es kérdésem lenne? Kezdő vagyok a témában, konkrétan magyar ligatúrákat támogató betűtípusokat keresnék Windowson futó LaTeX-hez (MikTeX). Nem találok ilyet, akármilyen fontot meg nem akarok konvertálgatni csak úgy.
@IdegenNyelvŐr:
"Az automatikus koartikulációt pedig még a fonetikus átírásban sem mindig adjuk meg (még Canepari sem)"
Ezért fogom beállítani a sarokba A Mestert. Hiába írod, hogy egyértelmű ez a koartikuláció. Persze azoknak, akiknek ez az anyanyelvében van, nekik igen, de egy hehezetet nem tartalmazó nyelv anyanyelvi beszélőjének tényleg nem egyértelmű sem az [pʰ], sem a [ph] jelölés, mert hiheti azt, hogy a [p] közönséges és a következő hangot is csak a [h] után, vagy nagyon a vége felé kezdjük megformálni. Márpedig a fonetikai átírást nem az anyanyelvi beszélőknek találták ki, hanem a nyelvet tanulóknak. Nevesen én sem azért precízkedem jelölés ügyben, hogy az eszem játsszam, hanem azért, mert túl sokszor vittek már félre hanyag átiratok és hibás ejtést tanultam meg, tudom milyen rossz ilyen alattomos csapdákba beleesni.
A koartikuláció jelölését a hehezet kapcsán már megkérdeztem a blogon.
El Vaquero, szigetva:
Részben igaza van mindkettőtöknek. A hehezet mértéke nyelvtől, de még nyelvjárástól is függhet. Ha erősebb a hehezet, az megtestesülhet akár egy réshangban is; ha gyengébb, akkor approximánsban; vagy akár ténylegesen csak egy rövid, zöngétlen magánhangzóként vagy szonoránsként jelenik meg az azt követő magánhangzó vagy szonoráns előtt.
De mivel a nyelv nem játszik szerepet a [h] képzésben, ezért rendszerint átveszi a környező hangok nyelvállását, vagyis gyakran koartikuláció lesz belőle. Az automatikus koartikulációt pedig még a fonetikus átírásban sem mindig adjuk meg (még Canepari sem), hacsak nem pont arra akarunk rávilágítani. Így aztán a "play" átírása is kicsit csal, mert ha mindent jelölni akarnánk, akkor sima [p]-t sem írhatnánk, hiszen a nyelv hegye már az alatt elkezd emelkedni a [l] pozíciója felé, majd abban enged fel a zár. A közbensőként feltüntetett hehezet pedig koartikulációként jelenik meg, ami jelenthet egy rövid zöngétlen [l] szakaszt a zöngésedő [l] előtt, de erőteljesebb hehezet esetén a [l] képzését módosíthatja valamekkora fokú laringális szűkület is. Egy általános kiejtési átiratban ezt mind lefedheti a [h] jelölés, de nyilván ha egy konkrétan elhangzott hangsort írunk át, akkor abban lehet pontosítani, ha szükséges.
@szigetva: bocs, azért neveztem te rendszerednek, mert te szálltál a védelmébe. A méinszcsrímet olvasgatom, még ilyen ö ridzsinöl Phídörös műveket is szoktam forgatni, esküszöm.
Még mindig nem értem, hogy mit akarsz ezen a ponton a fonológiával. A vita alapja most tisztán fonetikai, hogyan ejtjük és szögletes zárójelek között (nem perjelek között) hogyan jelöljük fonETIKAI átírásban. A beat-bead párban bizony a szóvégi zárhangok is szemben állnak, az egy más kérdés, hogy a szótagrövidülésen/megnyúláson szebben szokott látszani a kontraszt.
Abszolút nem mindegy a szonoránsok zöngétlensége szempontjából, hogy részleges vagy teljes. Elhiszem, hogy te a hehezetre utalás szempontjából nem tartottad fontosnak a zöngétlenség mértékét, de én ezzel nem tudok mit kezdeni, ezt az utalásos részét sose vitattam.
Úgy látom, holtpontra jutott a vita, ezért bontsuk ketté, hogy ne őröljünk két malomban: vegyük külön a tényleges kiejtést és fonetikai jelölést. Az elsőt illetően meg tudunk abban egyezni, hogy a zárhang mögött és a szonoráns előtt van egy tényleges [h] erőteljesebb levegőkiáramlással, nem csak szimpla zöngétlenség? Amerikai kiscsibék "STRONGER puff of AIR"-t szoktak csipogni az ezzel foglalkozó videókon és ezt támasztja alá az is, hogy a tényleges [h]-ként felengedett zár, azaz a valódi [h] levegőtöbblete a gyertya lángját meglobogtatja/kioltja, a száj elé tartott papírlapot megrezegteti, a száj elé tartott tenyérfelületen pedig nyomásérzetet kelt.
@El Vaquero: „A te rendszeredben” — nem az én rendszerem, hanem ez a bevett jelölés. Kevés ménsztrím szakirodalmat olvasol.
„Ezt a fals jelölést az sem hozza helyre, hogy te felső indexbe kiteszed a kis [ʰ]-t, mert az a zárhanghoz tartozó módosítójel, és akkor miért módosítaná a normális mértéken túl a szonoráns hehezet nélkül is fennálló részleges zöngétlenedését?” Azért, mert a fonémikus kontrasztok nem mindig ott jelennek meg fonetikailag, ahol fonológiailag vannak. Az iskolapélda a _beat_ [bít] vs _bead_ [bíd], ahol az átírás a szóvégi zárhangok szembenállását jelzi, pedig a magánhangzókon hallatszik a kontraszt.
@El Vaquero: „Ezt az érved nem értem. Leírtál valamit a cikkben, és nem volt teljesen helytálló. Hol érdekes az ehhez képest, hogy mi hol fordul elő?” A te 8. hozzászólásodnak erre a részére reagáltam: @El Vaquero: „"A play, clay, tray, pray, twain, qua [l]-je, [r]-je, [w]-je zöngétlen"
Csak RÉSZBEN zöngétlen, a hang eleje. Ez nem egyenlő a teljes zöngétlenséggel, mikor a hang teljes terjedelmében zöngétlen.”
Mivel a szonoránsok zöngétlensége csak egyébként hehezett helyzetben levő zöngétlen zárhangok után fordul elő, tök mindegy, hogy teljesen vagy csak részben zöngétlen az a szonoráns, mindenképp az előtte levő zárhang hehezettségére utal ez a zöngétlenség.