Ide vezet a fáradság!
A helyesírás hol a kiejtés után megy, hol elemzésre kényszerít minket – időnként olyan szerkezeteket kell kielemeznünk, melyek valójában nem is részei nyelvünknek. Pont az ilyen esetek felelősek azért, ha időnként teljesen indokolatlannak tűnő helyesírási hibák bukkannak fel.
Korábbi cikkünkben amellett érveltünk, hogy a fáradság szó csupán a helyesírás kreálmánya, valójában a fáradtság egy más, átvitt értelemben való használatáról van szó. Érvelésünket elsősorban arra építettük, hogy a -sÁg képző (a nagybetűk a magánhangzó-harmónia szerint váltakozó magánhangzókat jelölik) nem járulhat igetövekhez. Kommentelőink azonban felhívták rá a figyelmet, hogy ez így túl erős állítás: vannak olyan szavaink, melyekben egyértelműen igető található a -sÁg előtt. Most ismét a fáradság ellen fogunk érvelni, ám figyelembe fogjuk venni ezeket az eseteket is.
Vesszük a fáradságot... és a többit...
Mindenekelőtt kigyűjtöttük A magyar nyelv szóvégmutató szótárából azokat a -sÁg képzős szavakat, melyekben a képző előtt álló tő igető.
bírság, egyezség, fáradság, feledség, fizetség, fogság, gyűlölség, ijedség, imádság, izzadság, kívánság, költség, nevetség, mulatság, nyereség, segítség, tanulság, válság, vereség, vesződség, veszteség, vétség
Sajátos kivétel a tehetség, hiszen itt a képző egyedüli kivételként nem közvetlenül az ige tövéhez, hanem ható alakjához kapcsolódik. (Még sajátosabb a lehetséges melléknév, melyben a melléknévképző látszólag a tehetségéhez hasonló szerkezetű *lehetség főnévhez kapcsolódik – csakhogy ez önállóan nem használatos.)
Van néhány olyan szó, mely még idevonható lenne, pl. a nyugság (bár nincs nyug(ik) ige) vagy a szövetség (a szövet főnévvel jelentésében nem függ össze, inkább a szövetkezik igéhez kapcsolódik) – mivel azonban ezek nem szabályos képzések, ezektől eltekinthetünk. A hívságnak sincs köze a hív igéhez, csupán a hiúság alakváltozata, a követség is a követ főnévből, nem pedig a követ igéből származik. Sajátos alak a nemtörődömség: ez ugyan igéből képződik, de a képző nem igetőhöz járul, hanem egy ragozott igéhez – pontosabban az abból született melléknévhez. (A nemtörődöm önállóan is használatos; egyébként viszonylag ritkák azok a szerkezetek, ahol ragozott tövet képző követ: nagybani, láttamoz, kisebbít, megnagyobbodik stb.) A szótárban szereplő kb. 1500 -sÁg képzős szó között, melyek többségükben főnévből vagy melléknévből képzettek, az igéből képzettek (illetve a velük alkotott összetételek) száma eltörpül.
Számunkra azonban nem is ezek száma az igazán fontos, hanem az, hogy a meglevők sem alkotnak rendszert, nagy mértékben eltérnek egymástól: jelentésük nem jósolható meg. Nem elég, hogy egy új igéhez nem kapcsolhatjuk a képzőt (*kapság), de azt sem tudjuk megmondani, mit jelenthetne. Ez nem törvényszerűen van így: pl. a -dA képző sem mondható produktívnak, furcsán hangzana a kap(o)da, de azt egyértelműen meg tudnánk mondani, hogy olyan helyet jelöl, ahol valakik valamit kapnak. Vizsgáljuk meg, hogy mit jelentenek a fenti, „igéből -sÁg képzővel képzett” főnevek!
Mindjárt az elején ki kell zárnunk a feledséget – ezt ugyanis ma már nem használjuk, anyanyelvi beszélőként nem tudjuk megmondani, mit jelent. (Korábban valószínűleg azt jelentette, amit ma a feledékenység szóval fejezünk ki: azaz a feledésre való hajlamosságot. A fenti szavak között egy olyan sincs, mely a tőben található ige által megnevezett dologra való hajlamosságot jelölné.)
A szavak között aztán találunk egy sor olyat is, melyet nem tudunk összefüggésbe hozni a tőben fellelhető ige mai jelentéseivel: bírság (a bíróval nyilván összekapcsolható, de a bíró ítél, ítélkezik, dönt, de semmiképpen sem bír), válság (ha valaki válik, az kétségtelenül a házasság válságát jelzi – ám mind a válik, mind a válság jóval tágabb jelentésű, az összekapcsolás lehetősége inkább csak a véletlennek köszönhető).
Egyes esetekben a képzett szót jelentése alapján nem a tőben található igéhez, hanem annak egy továbbképzett változatához vagy igekötős alakjához tudjuk kapcsolni: az imádság nem az imádhoz, hanem az imádkozikhoz tartozik, az egyezség nem az egyezikhez, hanem a megegyezikhez; az ijedséghez formailag tartozó ijed pedig csakis igekötős alakban (megijed, ritkábban elijed, beijed) használatos. Külön érdekes a vereség, mely inkább a megver, és nem a ver igéhez kapcsolódik. Ráadásul vereséget az szenved, aki veszt – ellenben a veszteség nem ’vereség’-et jelent, hanem azt, amit elvesztettünk.
A két csoport között ingadozik a fogság, mely ugyan kapcsolható a lefog, elfog igekötős alakokhoz, de nem az elfogás vagy lefogás tényét jelenti, hanem az utána következő fogva tartás kellemetlen állapotát. Ilyesféle eset a fáradságé is: ha azt mondjuk, hogy nem éri meg a fáradságot, inkább arra gondolunk, hogy nem éri meg elfáradni miatta, mint hogy nem éri meg fáradni miatta. (A kérdést bonyolítja a fárad ’szíveskedik’ jelentése, de valljuk be, csodálkoznánk, ha valaki azt mondaná: nem éri meg a szíveskedést.)
Néhány esetben úgy tűnik, hogy a -sÁg képzős szó magát a cselekvést jelöli, így az azonos tőből -Ás képzővel képzett szóval (megközelítőleg) azonos jelentésű (vagy a helyett használatos): mulatság ~ mulatás, segítség ~ segítés, vesződség ~ vesződés, vétség ~ vétés. Ide sorolható a gyűlölség ~ gyűlölés is, bár ez esetben is inkább a gyűlölködéssel való megfelelésről van szó. Mint korábban láttuk a veszteség esetében, bizonyos tárgyas igéknél a főnév az ige tárgyába helyettesíthető be: veszteség ’amit (el)vesztünk’, fizetség ’amit fizetünk’, izzadság ’amit (ki)izzadunk; verejték’, kívánság ’amit kívánunk’, költség ’amit költünk’, nyereség ’amit nyerünk’, tanulság ’ami (meg)tanulunk’. Ráadásul ezekben az esetekben is a -sÁg képzős szavaknak sajátos a használatuk vagy specializálódott a jelentésük: a nyereség és a veszteség csak elvont értelemben használatos (a vetélkedőn nyert hangszórót nyereménynek, nem nyereségnek nevezzük; az elveszett esernyőnkre nem mondjuk, hogy a veszteségünk); a mulatság nem kifejezetten mulat(oz)ás, inkább bármilyen tevékenység, amit élvezünk; nem minden tanulság, amit tanulunk stb.
Nem éri meg a fáradságot
Mindebből látható, hogy a magyarul beszélők fejében nincsen olyan nyelvi minta, melyben az igetőhöz járul a -sÁg képző. Ennél fogva nem várhatjuk tőlük, hogy a [fáraccság]-nak hangzó szóalakot fárad-ságnak elemezzék – a fáradt-sággal semmi probléma, hiszen melléknévhez vagy befejezett melléknévi igenévhez számtalan esetben járul ez a képző. Ráadásul a fáradság – fáradtság mellett csupán két olyan szópár van, melyben hasonló jelenséget figyelhetünk meg, és fejben kell tartanunk: az ijedség – ijedtség és az izzadság – izzadtság. Az imádság mellett nincs *imádtság, a vesződség mellett *vesződtség – több igető pedig a fenti szavak közül nem végződik d-re.Van viszont egy sor -dtsÁg végű szó: a már említetteken kívül ilyen a bágyadtság, csüggedtség, dermedtség, higgadtság, lankadtság, tespedtség, zsibbadtság – ráadásul ezek jelentésükben is közel állnak a fáradtsághoz, mindegyik valamilyen visszafogott, lefojtott lelkiállapotot jelöl.
De ha a fáradság esetében olyan fontos a szóelemzés, akkor a fenség esetében miért nem? Bizonyára nem sokaknak jut eszébe, hogy ezt a fen igéből képeznénk, egyértelműen a fenn határozószóból alakult.
Ráadásul nem ez az egyetlen eset, amikor a helyesírás következetlen. Korábban már írtunk arról, hogy a kiejtés változását követve a korábbi frisseséget a helyesírásban is felváltotta a frissesség. Ugyanakkor a ki[ss]ebbet továbbra is kisebbnek írjuk. A klasszikus kérdés persze az, hogy ha a kist egy s-sel írjuk, miért írnánk a kisebbet kettővel. Csakhogy a kérdést úgy is feltehetjük, hogy ha a kist rövid s-sel ejtjük, miért ejtjük a kisebbet hosszúval. Erre a kérdésre pedig nincs értelmes válasz, hacsak nem az, hogy a nyelv már csak ilyen... Azt a kérdést viszont joggal tehetjük fel, hogy a helyesírás miért nem olyan, mint a nyelv.
Természetesen nem arról van szó, hogy ezentúl feltétlenül tekintsük hibásnak a kisebbet, és legyen kötelező a kissebb. Inkább csak arról, hogy ha valamit kétféleképpen is indokolt lehet írni, akkor ne minősüljön hibának egyik sem. És persze ha valamit többféleképpen ejtünk, lehessen többféleképpen írni is.
Ide vezet a fáradság!
Erre nem azért van szükség, mert elvi szabadságharcot szeretünk folytatni, hanem azért, mert a felesleges túlszabályozás olyan valódi hibákhoz vezet, melyek egyébként nem jöhetnének létre. Ha a nyelvhasználó arra van kényszerítve, hogy a kiejtést mellőzve elemezzen (kisebb) vagy a kézenfekvő elemzést félredobva olyan szerkezeteket állítson elő, melyek nem (aktív) részei a nyelvnek (fáradság), akkor óhatatlanul megtörténik, hogy ott is bizalmatlan lesz a kiejtéssel, illetve a kézenfekvő elemzéssel szemben, ahol nem kellene annak lennie. Ráadásul ez nem csupán a rosszabb helyesírókra hat, hanem olyanokra is, akik professzionálisan alkotnak szöveget.
Az MTI hírei között az alább, május 14-én megjelent hírre figyeltünk fel (kiemelés tőlünk):
[...] Mivel pedig az arctalanság megóv a kijelentésekkel járó felelőségtől, az effajta indulatok mindinkább elszabadulhatnak, egyre vaskosabb sértegetésekben merülhetnek ki. [...] Az MTI-nek kifejtette: néhány vonatkozásban szabadságban, demokratikus viszonyokban élni nehezebb, mint önkényuralomban, amelyben az ember külső okokra hivatkozva mentesítheti magát az egyéni felelőség alól. [...] "Cselekedeteinkért a felelőség vállalása autonóm személyiséget feltételez", ami a demokratikus értékrend, létforma alapja - magyarázta a pszichológus.
Látható, hogy a híríró következetesen felelőséget ír felelősség helyett. Ráadásul május 22-én ismét felbukkan a hiba:
Szombathely polgármestere azt hangsúlyozta: napjainkban egyre nagyobb a szerepe és egyben a felelősége is az embereket leginkább érdeklő helyi információk átadásának, amelyért szerinte a helyi médiumok tehetnek a legtöbbet.
Erre a hibára nincs igazán magyarázat: a felelősség szóban egyértelműen hosszú s-t ejtünk, és az is világos, hogy amikor felelősségről beszélünk, arról van szó, hogy ki a felelős, nem arról, hogy ki a felelő – bár persze a -sÁg képző a felelőhöz (akár főnévként, akár melléknévként használjuk) éppúgy járulhatna, mint a felelőshöz. Valódi magyarázat csak az lehet, hogy az MTI egyik hírírójánál valahol félrecsúszott a szó szerkezetének elemzése, és a téves írásmód állandósult is – tehát nem pillanatnyi zavarról van szó. (A pillanatnyi zavart meg sem tudnánk különböztetni az egyszerű félregépeléstől.)
Azt tehát, hogy hibásnak minősítünk olyan alakokat, melyeknek megvan a maguk oka, végül oda vezet, hogy megszületnek olyan torz alakok, melyeknek semmilyen okuk nincs: valóban hibák. Hát megéri ez a fáradságot?
@Fejes László (nyest.hu): Valóban a kiejtésük megegyezik, de ettől még két szó. Máshogy képezzük és más a jelentésük.
@lcsaszar: Nem tudom, felfogtad-e egyáltalán miről van szó. Egyetlen szóról, a fáraccságról.
Én a jelentés felől közelíteném meg a kölönbséget:
Fáradság (=erőfeszítés): nem éri meg a fáradságot, köszönöm a fáradságát, fáradságos munkával, stb.
Fáradtság (=állapot): nagy fáradtságot érzek, fáradtság és levertség lett úrrá rajta, stb.
Az egyik a másikkal nem helyettesíthető.
Vö. www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-hom...en-pap-faradtsaga-ke
@mondoga: Ha nem lenne világos, a Halotti Beszédre gondoltam.
"...az imádság nem az imádhoz, hanem az imádkozikhoz tartozik, ..."
Dehogynem.
Dokumentáltan. :-)
"(Még sajátosabb a lehetséges melléknév, melyben a melléknévképző látszólag a tehetségéhez hasonló szerkezetű *lehetség főnévhez kapcsolódik – csakhogy ez önállóan nem használatos.)"
Én inkább a "lehetőség" főnévből vezetném le, az [ő] kiesésével.