A rendszer fontossága
A latinban létezik a hím- és a nőnem megkülönböztetése, de az ’apa’ jelentésű (és hímnemű) „pater” szó nem az ’anya’ jelentésű (és nőnemű) „māter” hímnemű változata (vagy megfordítva), hanem történetileg semmi közük egymáshoz, ahogy az ’öcs/báty’ jelentésű „frāter” szó is csak jelentéstanilag függ össze a ’nővér/húg’ jelentésű „soror” szóval.
Tudjuk az iskolából, hogy a nyelv rendszer (közelebbről jelek rendszere), de vajon belegondolunk-e néha, hogy mit jelent ez? Pontosan mitől és mennyire rendszer? Mennyiben hasonlít más rendszerekre, és miben tér el tőlük? Ez a kérdés persze nagyon bonyolult és sokfelé ágazó, nem is vállalkozom rá, hogy végigmegyek akár néhány szálon, de egy-két dologra mégiscsak érdemes felhívni a figyelmet egyik olvasónk kérdésével kapcsolatban, akinek a nevét nem sikerült egyértelműen kiderítenünk.
A nyelv rendszerjellege mindenekelőtt azt jelenti, hogy minden emberi nyelvben mindenféle szabályszerűségek, rendszerszerű összefüggések mutathatók ki. Az ókorban a görög tudósok ezt a sajátosságot az analógia szóval jelölték, és azt mondták, hogy a nyelvben az analógia érvényesül. A névszói szerkezeteknek rendszeresen vannak egyes, és vannak többes számú alakjaik, és ha mondatok alanyaként használjuk őket, akkor az egyes számú alakok rendszeresen egyes számú, a többes számúak meg többes számú „állítmánnyal”, ragozott igével párosulnak. Nincs ennek más oka, mint a nyelv (például a görög, a latin vagy a magyar nyelv) rendszere. El lehetne képzelni másmilyen nyelveket, például olyanokat, amelyekben azt, hogy az alany egy sokaságra utal, akár magának az alanynak, akár a ragozott igének az alakja kifejezheti, vagy akár mind a kettő (esetleg a kettő közül csak az egyik). Ezt nyelvészeti szakszóval úgy fogalmaznánk meg, hogy az alany és a ragozott ige egyeztetése egyes nyelvekben megfigyelhető rendszeres összefüggés, nem következik az illető mondatok jelentéséből vagy a nyelvhasználat sajátosságaiból.
A görög tudósok azonban azt is észrevették, hogy az analógia, a rendszeresség nem mindig és mindenben uralja az emberi nyelveket. Míg például Arisztotelész a rendszerszerű vonások fontosságát hangsúlyozta, a szkeptikusok és a sztoikusok a nyelveknek a rendszerbe nem foglalható, önkényes vonásait emelték ki, amit ők az anomália szóval jelöltek. És persze minden nyelvben könnyű ilyen értelemben vett „anomáliát” találni. A latinban létezik a hím- és a nőnem megkülönböztetése, de az ’apa’ jelentésű (és hímnemű) pater szó nem az ’anya’ jelentésű (és nőnemű) māter hímnemű változata (vagy megfordítva), hanem történetileg semmi közük egymáshoz, ahogy az ’öcs/báty’ jelentésű frāter szó is csak jelentéstanilag függ össze a ’nővér/húg’ jelentésű soror szóval. Ez a filozófiai vita persze elsősorban nem a nyelvtani szabályszerűségekről szólt, hanem olyan elvontabb kérdésekről, hogy a nyelv inkább természetes alkotásnak, vagy inkább emberi megállapodás eredményének tekinthető-e. De ez végképp nem tartozik ennek az írásnak a tárgyához.
És akkor lássuk most, mit kérdez tisztázatlan nevű olvasónk:
Létezik-e még egy nyelv a magyaron kívül,ahol az ellentétes értelmet egy betű különbség jelzi: igazság-gazság? Köszönöm,ha erre válaszol valaki. Ps: az ismert nyelvekben sehol nincs ilyen.
Remélem, minden olvasó számára nyilvánvaló, hogy mi a viszonya ennek a kérdésnek a bevezető gondolatokhoz. Vajon a magyar nyelv rendszerének része-e az, hogy az igazság és a gazság szavak csak egyetlen beszédhangban különböznek egymástól? Ha ugyanis nem, akkor ez a véletlenszerű, önkényes hasonlóságok közé, az anomália körébe tartozik, és nyugodtan mondhatjuk akár véletlennek is, attól függetlenül, hogy történetileg van-e köze egymáshoz a két szónak. (Valószínűleg nincs, bár egyiknek sincs tisztázva az eredete.)
Először is állapítsuk meg, hogy az ’igaz’-nak nem „ellentéte” a ’gaz’, hiszen az igaz szó a legtöbb használatában olyasmit fejez ki, hogy ’hű, eredeti, nem hamis, helytálló’, míg a gaz szó jelentése ’rosszindulatú, alávaló, aljas’. De ez az eltérés önmagában még nem zárná ki a rendszerszerű összefüggést, hiszen a történeti változások sokszor okoznak furcsa, indokolatlannak látszó összefüggéseket. (Például a szíves és a szívtelen szavakról sem mondhatjuk, hogy egymás pontos ellentétét fejezik ki, pedig a képzésmódjuk ezt sugallná.)
(Forrás: Wikipedai Commons)
Abban, hogy a magyar nyelv rendszeréhez tartozik-e a két szó hasonlósága, összefüggése, semmi szerepet nem játszik a két szó története. Ez a 19. század második fele óta közhely a nyelvészetben, bár a legmeggyőzőbben Ferdinand de Saussure írta ezt le a 20. század elején (ez a Bevezetés a nyelvtudományba című, az előadásai alapján készült könyvben olvasható). A magyar anyanyelvű gyerekek a magyar nyelv rendszerét sajátítják el, anélkül, hogy a kifejezések közötti történeti rokonságról a legcsekélyebb fogalmuk is lenne (kivéve persze az áttetsző, formailag is nyilvánvaló kapcsolatokat, mint amilyenek a szóképzésben és az összetételben előfordulnak). Ez bizonyítja, hogy a rendszernek nem részei a történeti összefüggések. Csak azok az összefüggések tartoznak bizonyíthatóan a rendszerhez, amelyeknek szinkrón, vagyis egyidejű, a nyelvtörténetet nem számításba vevő bizonyítékai vannak.
A következő lépés a legnehezebb, mármint az, hogy pontosan mi számít, mi fogadható el szinkrón bizonyítéknak. Erre a kérdésre a nyelvészetnek nincs, és talán soha nem is lesz egyértelmű, minden helyzetben jól alkalmazható válasza. A nyelvészek azt a semmitmondónak látszó választ adják erre, hogy akkor rendszerszerű az összefüggés, ha rendszeres, vagyis (valamilyen mértékben) visszatérő, illetve ha az anyanyelvi beszélők aktívan alkalmazzák, használják. Hallotta-e már a kedves olvasó, hogy valaki, akár csak egyszeri újításként i- hangot biggyeszt egy szó elé, hogy az ellentétét fejezze ki annak a szónak, ami elé rakja? Mondjuk hallott-e már olyat, hogy imély abban az értelemben, hogy ’sekély’, vagy hogy itúl abban az értelemben, hogy ’innen’, vagy hogy iszép abban az értelemben, hogy ’csúnya’? Mert én még semmi ilyesmit se hallottam, és ebből arra következtetek, hogy az igaz és a gaz között az anyanyelvi beszélők nem látnak ilyen rendszerszerű összefüggést. Fájdalom, ez a magyar nyelv anomáliaszerű, nem pedig az analógiás sajátosságai közé tartozik.
(Forrás: Wikimedia Commons / Pudelek (Marcin Szala) / CC BY-SA 3.0)
Olvasónknak az az állítása pedig, hogy „az ismert nyelvekben sehol nincs ilyen”, egyszerűen téves. Mert például a görögben éppen egyetlen a- hangból áll egy fosztóképző, az, amelyik megkülönbözteti a gnosztikust az agnosztikustól, a tipikust az atipikustól, és így tovább. (Magánhangzóval kezdődő tő előtt ennek a „fosztóképzőnek” an- az alakja.) Éppen ezeknek a pároknak a sorozata (és bővíthetősége, pl. grammatikus ∼ agrammatikus) bizonyítja, hogy mennyire más esetről van szó a görög a- és a magyar i- esetében.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (17):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Köszönöm Kálmán Lászlónak az értekezését.Nemgondoltam volna,hogy ez a kis nyelvi anpmália ilyen hosszú magyarázatra szorul.Azt azonban mindenkèppen meg kell jegyeznem,hogy a valódi nevemen kérdeztem,és nem kideríthetetlen álnéven.Köszönettel:Kálmán Tamás.
@Sultanus Constantinus: mint látható, a spanyolban (legal / ilegal), a görögben (tipikus / atipikus) hozzáadódik az ellentétet, -hiányt- jelölő jel.
a magyarban viszont nem ez történik. hiszen a gazságból nem lesz igazság, a gazság hiánya nem idéz elő igazságot. két külön eredetű szó lett analóg a nyelvfejlődés során.
a szkíta-hunban:
ikwum = igazság. ikw = igaz. ikwi = igazi.
kwunt = gonosz.
rud = rossz (rút). ruded = a gonosz.
ullü = hamis. ullild = hamisság.
.
a magyarban:
gaz: aljas alávaló, ártó, galád, gonosz, garázda, goromba, rossz, rontó 2. gazos, girnyó, gyatra, gyér
igazi: valóságos, hű, eredeti, valódi, nemhamis
@Janika:
Hát, igen. A mút idő jele elég érdekes, hogy egy vagy két t..
Szerintem éppen ezért érdemes rajta elgondolkozni..
A "kelt tészta" pl. népiesen "kőttes tészta", nem "költes". Hogy miért? Mert..:)
-Az is érdekes, hogy a
"lőtt" valamit (hosszú ő után "tt", miért?--talán eredetileg "lött" volt, de az vidékiesen a "lesz" múlt ideje..) )= "lövött" (hosszú ő "kilőve":))vmt.
hasonló a "nőtt"= "növött"-höz (itt nekem az jutott eszembe, hogy a
XY-"né" feleséget, "nő"-t jelöl a magyarban, talán a "lett= lött" analógiája?)..
(Gondolom a "növelt/ nevelt" vamt. "késztetés" eredménye, a "növött"--- (lt=tt..))
-Az "ett" (népiesen)/ "evett", valamint az
"itt" (jelentésmódosult) nem azonos az "ivott"-al..
Továbbá a
"vitt" (itt is "szabályos" rövid ö + hosszú t), de nincs / *vivett szó
vagy
"hitt" más jelentésű mint a "hívott", ahogyan a
"vitt"-- "vívott" sem azonos értelemmel bír...
-A "jő"(=" jön"--ha ő=e más értelemmel "jel") régies kifejezés és a "jövel" is.
Lehet, hogy hasonló szerintem, mint a "nő"(="nől" vidékiesen)--"növel", ami más jelentéssel bír..
-Úgy gondolom, hogy amikor úgy látszik, hogy valaminek nincs magyarázata, az olyan mint általában a "véletlen". Adott
pillanatban nem tudjuk az okát, mert talán túl sokrétűnek látszik, vagy talán mert nagyon régi képződmény..:)
@mederi: "n(j)ő(l(t))--n(j)őtt",
ez így megint csúsztatás.
a nő múlt ideje a nőtt. itt nincs semmi hasonulás, a múlt idő jele a tt.
ha nől népies formát használunk, annak a múlt ideje a nőlt, itt sincs semmi hasonlunás, a múlt idő jele a szimpla t, ami az l után következik.
a jő és a jön múlt ideje a jött
jőlt nem ismerek, de ha lenne ilyen annak a múlt ideje e jőlt lenne.
a növeszt múl ideje a növesztett, a növel múlt ideje a növelt.
hol van itt a hasonluás? .
tényleg nem értem amit írsz
@mederi: Egyáltalán nem törvényszerű, hogy minden hosszú mássalhangzó (gemináta) hasonlulással jöjjön létre két rövidből. Valóban ez az egyik leggyakoribb oka a gemináták keletkezésének sok nyelvben (pl. latin: *sterla > stella, octo > ol. otto), de van, amikor semmi különösebb magyarázata nincs azon kívül, hogy a beszélők egyszer csak elkezdték hosszan ejteni. Az olaszban elég sok példa van rá: aqua [akwa] > acqua [akkwa], habemus [-b-] > abbiamo [-bb-] stb. Ezt fortíciónak hívják.
@Janika:
Valóban "Nem kell minden hosszú tt-be belelátni a dt-t.", azonban számos esetben igen.
Pl. itt jöhet a hosszú "tt" az "lt"-ből kevésbé dt-ből is szerintem is:
n(j)ő(l(t))--n(j)őtt
de növe-szt/ *növe-(d)t--(hasonulás, "t halványulás") növe(t)t ..
@mederi: "Csupán mai helyesírásunk az oka, hogy nem "(meg)redten" a "(meg)retten".."
Ez baromság.
Nem kell minden hosszú tt-be belelátni a dt-t. Bármily furcsa van olyan tt, amit azért írunk úgy, mert úgy is ejtjük.
Abból, hogy minden dt kapcsolatot tt-nek ejtünk, még nem következik, hogy minden tt-vel ejtett hangod dt-nek kellene leírnunk.
nőtt, katt(og), patt(og). a dupla t nem a helyesesrás miatt lett, hanem egyrészt mert a múlt idő jele lehet a tt, másrészt lehet hangutánzó, hangulatfeső.
A klikk, csörr, durr(og), puff(og), slatty(og), rezzen stb. esetében szerintem még neked se jutna eszedbe a dupla mássalhangzót kicserélni másra. A retten, retteg stb sorban ide illik.
@geo: Igen, és egyúttal /r/ előtt ez felvet egy érdekes elemzési problémát. Ti. lehet úgy is elemezni, hogy az 1) az /n/ kiesik (i+real), és úgy is, hogy 2) "hasonul" (ir+real), viszont ebben az az érdekes, hogy mindkettő ugyanazt az eredményt adná a spanyolban, mivel a tő elején lévő /r/ kötelező érvényeűen hosszú.
Ráadásul a kérdésre pedig még a helyesírás sem ad választ, mert pl. az "interruptor" ('megszakító') elválasztását is megengedi mindkétféleképpen:
inte-rruptor (fonológiai alapú) és
inter-ruptor (szóelemző alapú).
@Sultanus Constantinus:
Persze, ezek mind az IN- leszarmazottai:
IN-posible > imp..
IN-real > irr..
IN-legal > illeg... (ami nem lehet) > ilegal
@szigetva:
Csupán mai helyesírásunk az oka, hogy nem "(meg)redten" a "(meg)retten"..
-A "(szemet) mereszt/ (rá-)meredt (kimondva: "merett")", "(el-)ereszt/ (el-)eredt (erett)" szavak elejéről tovább "lekoptatva" a szókezdő hangot, reszt(-el)/ redt(-en)=retten analógia szerintem teljesen jogos.
-A "visz(t), (szerintem teljes hasonulás és jelentés módosulás után "vissza"/ vidt (vitt), fszm.:vidd!, vidje (vigye)" szintén analóg módon működik az előző példával (helyesírási "probléma"), úgy gondolom az érthetőség és eredet nem kérdéses.
-Csángókról szóló filmben hallgattam egy idős asszonyt, aki szinte kizárólag "sz"-t mondott az "s"-ek helyett. Ez egyféle nyelvjárás, hasonlóan az észt nyelvhez, ahol szintén mintha csak a finn pösze nyelvjárása volna, sz-el beszélnek. Igaz, nem igény szerint, hanem "belső kialakulásnak" megfelelően.
@mederi: A szósz a latin salsus ’sós’-ból van, francián (talán németen) keresztül. Olyan magyar szót, hogy redten nem ismerek. Az iszák a latin bisaccium-ból jön, aminek a sac- része egyébként zsák-ként is megvan a magyarban. Az avitt az elavult ó ’régi’ származéka, vö. avul, avas, stb. A magyarban a [s] és a [sz] nem cserélgethető igény szerint.
Szóval nem egyszerűen erőltetett, amit írsz, hanem értelmetlen zagyvaság.
@szigetva:
A ró és az író között nem késztetés-eredmény kapcsolat, csak kapcsolat van, a többi kapcsolat sem feltétlenül késztetéses jellegű, ezért írtam zárójelbe..
Azt gondolom, hogy a nyelv nem csupán formai jegyekkel bír, hanem adott szituációkat, helyzeteket képes esetenként formai jegyekkel akár többrétűen is "ábrázolni".
Pl. Az "esett" szó esetén amíg nem tettek elé igekötőket, igencsak félreérthető volt a mondandó, ha nem írták eléggé körül. Ha szesz ivásáról van szó, senki sem gondol arra, hogy eső esett, és azért esett el valaki, de a túlérett gyümölcs, ami (le)esik a fáról, ha sokat eszik valaki belőle (pl. a disznó) okozza azt, hogy (el)esik a delikvens.
Persze megértem, ha némelyek számára erőltetettnek látszik a gondolatmenetem, de többrétűnek gondolom a "nyelvi rendszer" kapcsolatokat..
@mederi: Csakhogy ezek között rajtad kívül szerintem senki nem lát kapcsolatot. A ró~író-ban pedig vajon melyik a „késztetés” és melyik az „eredmény”?
Ha nem is mindig ellentétes előjellel, de (késztetés-eredmény) rendszerben találunk szóeleji magánhangzóval "toldott" kifejezéseket a magyarban.
Pl.:
-ró/ író
-szósz(t)/ *szodt, szodtj (szotty)// *aszaszt/ aszodt (aszott)
vagyis szotty(adt), ami nedves/ aszott (a "szotty" későbbi állapota)
-*red, redten (retten)// ered(t), *eredten (=eredően)
-(erő-)szakol// iszákol (=felbatyuzza magát), iszkol
-riszt(-el) (=felez)/ ri(d)t-ka--- iridj (irigy)
-visz(t)/ vidt (vitt)---avitt (==ami régi, azt viheti)
-szesz(t)/ szedt (szedte, szedett)// es(z)eszt/ es(z)edt (esett) (sz=s)
( részeg, esendő lesz a lehullott, szeszes gyümölcstől)
-*kaszt/ kadt(-an) (kattan)// akaszt/ akadt..
Erről még egy érdekesség. Spanyol nyelvkönyvekben gyakori az olyan fejezetcím, hogy "Verbos irregulares y regulares" ('Rendhagyó és szabályos igék'). Viszont ha ezt kiolvassuk, akkor kb. [berwosz irreguláresz irreguláresz], vagyis elméletileg úgy is érthető, hogy 'Szabálytalan rendhagyó igék'. De ha megfordítjuk a két szót, akkor már teljesen egyértelmű, mert "Verbos regulares e irregulares" [berwosz r:eguláresz eirreguláresz] lesz belőle. :)