Az igekötők „jelentése”

Egyes igekötők használatát szokatlannak érezhetjük. Mi is egy igekötő jelentése? Hogyan módosítja az ige jelentését? Lehet-e egy igekötős igének új jelentése úgy, hogy sem az igekötőnek, sem az igének nem lesz új jelentése?

M. István kérdése olyan bonyolult kérdésekhez vezet el, amelyekbe épp csak belekapni tudok, teljesen biztosan nem tudom megválaszolni őket. Mit jelentenek az igekötők? Beszélhetünk-e egyáltalán a jelentésükről, van-e önálló jelentésük?

Nyelvet ápol, eltakar
(Forrás: Wikimedia commons, PureWool)

Hetvenen túl úgy érzem, már mindenki szembe jön. A nyelvismeretem és nyelvi ösztönöm szerint ha az asszonyt kitakarom, akkor látom. Ha letakarom vagy betakarom, akkor nem látom. Ezt a dolgot általánosítva: ha valamit kitakarok, akkor az látszik. Ezzel szemben ha hallgatom a rádiót, nézem a tv-t, akkor azt hallom: „Az ügyiraton kitakarják az ügyfél nevét, hogy ne lássuk, kiről van szó.” Vagy nyilatkozik a szakértő: „A hold kitakarja a nap nyolcvan százalékát, így csak egy vékony része lesz látható.” Vagy a III/III-as aktákon, mielőtt kiadják, kitakarják a besúgó nevét, mert megismerése sértené a személyiségi jogait.

A rövid válasz így hangzik: a kitakar nem az egyetlen olyan szó a magyarban, amelynek többféle használata van, akár egymásnak ellentmondók is. Például a kölcsönöz jelentheti azt, hogy ’kölcsönad’, meg azt is, hogy ’kölcsönvesz’. Ez minden nyelvben rengetegszer előfordul. A latinban például az altus ’magasat’ és ’mélyet’ is jelenthet. Az az érzés, hogy „mindenki szembe jön”, gondolom, abból fakad, hogy a kitakar igének a ’láthatatlanná tesz’ használata a későbbi, ezért Önnek újdonságként hat. De a nyelvekben az is természetes és folyton végbemenő folyamat, hogy a szavak új használatokra tesznek szert (a régieket meg elveszthetik).

De érdemes a részletekre is figyelni. Hogyan jöhetett létre a kitakar-nak ez az új használata, ha egyszer „ha valamit kitakarok, akkor az látszik”? Nyilván úgy, hogy akik újító módon kezdték használni a kitakar-t, egyáltalán nem arra a másik használatára gondoltak, hogy ’leveszi róla a takarót’. Feltételezem, hogy fotósok, filmesek lehettek ezek, és inkább a ki- igekötő más használatai voltak nekik fontosak. Amit a fotós vagy a filmes kitakar, az nem látszik a képen, azt kiveszi, kihagyja, az kimarad, és ezt (el)takarással éri el. Ugyanígy kimarad az aktákról az ügynökök neve, mert kihúzzák, kihagyják (még ha ezzel az eljárással sokan nem értünk is egyet).

Érdekes ez a jelenség, mert azt mutatja, hogy nem a ki igekötő jelentése változott meg. Az a jelentése, amelyik a kitakar új használatában megfigyelhető, megvolt már korábban is, a kihagy, kimarad, kihúz stb. szavakban, és a takar jelentése sem változott meg. Valójában csak az történt, hogy ezeknek a korábban már létező szavaknak a mintájára, a ki használatát általánosítva vált lehetővé a kitakar új használata, és így a takar besorolódott azok közé az igék közé, amelyekkel a ki ebben a már korábban létező értelemben használható.

Azért is tanulságos ebbe belegondolni, mert az igekötők használatát, úgy látszik, a kezdet kezdetétől ilyen folyamatok alakították. A legtöbb igekötő eredetileg önálló határozói szerepű volt, méghozzá irányt jelöltek. Némelyiket (pl. le, fel, be) még ma is használhatjuk nagyjából önálló, irányt jelölő határozószóként. De már a legkorábbi nyelvemlékekben megfigyelhető, hogy például a meg igekötő, amelynek eredetileg ’mögé’- vagy ’vissza’-, ’hátra’-szerű lehetett a jelentése (és rokona is a mögé szónak) csak különböző igékkel együtt használatos, és a jelentése úgy jellemezhető, hogy „befejezett eseményt” fejez ki (vagyis olyat, amelyet lezárt egészként mutatunk be, amely eléri a végpontját). Ez valószínűleg mozgásigékkel alkotott kapcsolataiból indult ki, olyan a képszerű kifejezésekből, amelyekben a megtett utat az ember maga mögött tudhatja. Közrejátszhatott az is, hogy az olyan igékben, mint a megérkezik, (amelynek eredetileg ’visszajön’ lehetett az értelmezése, ezt a fajta értelmezést őrzi még ma is például a megfordul), egyre kevésbé volt fontos a ’vissza’ mozzanat.

A meg igekötőnek tehát egyre általánosabbá vált a használata, miközben kialakultak speciális használatai is. Ugyanez figyelhető meg a ki és a többi igekötő esetében is. Számtalan érdekes történetet fedezhetünk fel mindegyik igekötő használatának változásában. Az újítások mindig úgy történtek, hogy korábban létező, gyakran használt igekötős igékből vonatkoztatták el az illető igekötő valamilyen használatát, és vitték át más igékre, sokszor némi változtatással, attól függően, hogy az új igekötős igével mit akartak kifejezni. Az elvonatkoztatás miatt általánosítabb használatok alakulnak ki, az új használat révén azonban speciális értelmezések is kialakulnak.

Például a kitakar-nak már abban az értelemben, hogy ’felfed’, sincs túl sok köze a ’kifelé’ mozzanathoz, legfeljebb annyiban, hogy amit felfedünk, az kikerül valami alól. Ugyanakkor például annak a mozzanatnak az általánosításával, hogy amikor egy tartályból kikerül a tartalma, akkor a tartály lassan kiürül, kialakult a ki-nek az a speciális használata, amikor az igekötős ige valaminek az elfogyására, megszűnésére utal: kifogy, kiapad, kialszik, kihal.

Röviden még egy hasonló történetről. A le igekötőnek régen kialakult már az a használata, amikor az igekötős ige ’fedés’-szerű tevékenységre utal (pl. letakar, lefed, lefest). Ez olyan igekötős igéken alapulhat, amikor a borítást valóban felülről lefelé helyezzük rá valamire (pl. letakarja az ágyat), de általánosabbá vált (pl. lefesteni függőleges felületet is lehet), viszont speciálisak is ezek a használatok, hiszen fedésre kell utalniuk. Érdekes módon a le ellenkező értelmű igekötős igékben is szerepel, olyanokban, amelyek ’valamitől való megfosztás’ értelműek: leszed, lehúz, levesz, legallyaz. Ezek nyilván olyan igekötős igéken alapulnak, amelyek valóben felülről lefelé való eltávolításra utalnak (pl. leszedi a gyümölcsöt a fáról), ebből általánosították, majd speciálisan a ’megfosztás’-sal társították. Végül ma is zajló változás, hogy a sokféle (fedést, megfosztást) kifejező le igekötős igéből kibontakozott a ’teljesen’ jelentésmozzanat (valószínűleg a gyakori ’teljesen lefed’, ill. ’teljesen megfoszt’ használatok alapján). Erről tanúskodik a nyelvművelők által rejtélyes okokból kárhoztatott leellenőriz, lerendez, leszervez és társaik. Ezek úgy jönnek létre, hogy a le igekötőbe a ’végig, teljesen’ mozzanatot látjuk bele. Ez tehát ugyanolyan változás, mint amilyeneket a magyar igekötőkkel kapcsolatban mindig is megfigyelhettünk, és ez a mai változás sem elítélhetőbb, mint régebbi rokonai.

Kapcsolódó tartalmak:

• Rokonértelműség: ,,egyszerű észrevétel''?
• Véget ért a szorgalmi időszak – de mióta is van?
• Egy szavuk sincs a politikára
• Néhány szó az ikes ragozásról
• Innentől, onnantól

Hasonló tartalmak:

• A restnök, a szaladár és a tevepárduc
• Hull és esik
• Kialakul
• Konkrétan
  a valamilyen szinten
  tartalmatlan kifejezésekről
• Megvan az ideje minden dolognak?

Hozzászólások (29):