Az igekötők „jelentése”
Egyes igekötők használatát szokatlannak érezhetjük. Mi is egy igekötő jelentése? Hogyan módosítja az ige jelentését? Lehet-e egy igekötős igének új jelentése úgy, hogy sem az igekötőnek, sem az igének nem lesz új jelentése?
M. István kérdése olyan bonyolult kérdésekhez vezet el, amelyekbe épp csak belekapni tudok, teljesen biztosan nem tudom megválaszolni őket. Mit jelentenek az igekötők? Beszélhetünk-e egyáltalán a jelentésükről, van-e önálló jelentésük?
(Forrás: Wikimedia commons, PureWool)
Hetvenen túl úgy érzem, már mindenki szembe jön. A nyelvismeretem és nyelvi ösztönöm szerint ha az asszonyt kitakarom, akkor látom. Ha letakarom vagy betakarom, akkor nem látom. Ezt a dolgot általánosítva: ha valamit kitakarok, akkor az látszik. Ezzel szemben ha hallgatom a rádiót, nézem a tv-t, akkor azt hallom: „Az ügyiraton kitakarják az ügyfél nevét, hogy ne lássuk, kiről van szó.” Vagy nyilatkozik a szakértő: „A hold kitakarja a nap nyolcvan százalékát, így csak egy vékony része lesz látható.” Vagy a III/III-as aktákon, mielőtt kiadják, kitakarják a besúgó nevét, mert megismerése sértené a személyiségi jogait.
A rövid válasz így hangzik: a kitakar nem az egyetlen olyan szó a magyarban, amelynek többféle használata van, akár egymásnak ellentmondók is. Például a kölcsönöz jelentheti azt, hogy ’kölcsönad’, meg azt is, hogy ’kölcsönvesz’. Ez minden nyelvben rengetegszer előfordul. A latinban például az altus ’magasat’ és ’mélyet’ is jelenthet. Az az érzés, hogy „mindenki szembe jön”, gondolom, abból fakad, hogy a kitakar igének a ’láthatatlanná tesz’ használata a későbbi, ezért Önnek újdonságként hat. De a nyelvekben az is természetes és folyton végbemenő folyamat, hogy a szavak új használatokra tesznek szert (a régieket meg elveszthetik).
De érdemes a részletekre is figyelni. Hogyan jöhetett létre a kitakar-nak ez az új használata, ha egyszer „ha valamit kitakarok, akkor az látszik”? Nyilván úgy, hogy akik újító módon kezdték használni a kitakar-t, egyáltalán nem arra a másik használatára gondoltak, hogy ’leveszi róla a takarót’. Feltételezem, hogy fotósok, filmesek lehettek ezek, és inkább a ki- igekötő más használatai voltak nekik fontosak. Amit a fotós vagy a filmes kitakar, az nem látszik a képen, azt kiveszi, kihagyja, az kimarad, és ezt (el)takarással éri el. Ugyanígy kimarad az aktákról az ügynökök neve, mert kihúzzák, kihagyják (még ha ezzel az eljárással sokan nem értünk is egyet).
Érdekes ez a jelenség, mert azt mutatja, hogy nem a ki igekötő jelentése változott meg. Az a jelentése, amelyik a kitakar új használatában megfigyelhető, megvolt már korábban is, a kihagy, kimarad, kihúz stb. szavakban, és a takar jelentése sem változott meg. Valójában csak az történt, hogy ezeknek a korábban már létező szavaknak a mintájára, a ki használatát általánosítva vált lehetővé a kitakar új használata, és így a takar besorolódott azok közé az igék közé, amelyekkel a ki ebben a már korábban létező értelemben használható.
Azért is tanulságos ebbe belegondolni, mert az igekötők használatát, úgy látszik, a kezdet kezdetétől ilyen folyamatok alakították. A legtöbb igekötő eredetileg önálló határozói szerepű volt, méghozzá irányt jelöltek. Némelyiket (pl. le, fel, be) még ma is használhatjuk nagyjából önálló, irányt jelölő határozószóként. De már a legkorábbi nyelvemlékekben megfigyelhető, hogy például a meg igekötő, amelynek eredetileg ’mögé’- vagy ’vissza’-, ’hátra’-szerű lehetett a jelentése (és rokona is a mögé szónak) csak különböző igékkel együtt használatos, és a jelentése úgy jellemezhető, hogy „befejezett eseményt” fejez ki (vagyis olyat, amelyet lezárt egészként mutatunk be, amely eléri a végpontját). Ez valószínűleg mozgásigékkel alkotott kapcsolataiból indult ki, olyan a képszerű kifejezésekből, amelyekben a megtett utat az ember maga mögött tudhatja. Közrejátszhatott az is, hogy az olyan igékben, mint a megérkezik, (amelynek eredetileg ’visszajön’ lehetett az értelmezése, ezt a fajta értelmezést őrzi még ma is például a megfordul), egyre kevésbé volt fontos a ’vissza’ mozzanat.
A meg igekötőnek tehát egyre általánosabbá vált a használata, miközben kialakultak speciális használatai is. Ugyanez figyelhető meg a ki és a többi igekötő esetében is. Számtalan érdekes történetet fedezhetünk fel mindegyik igekötő használatának változásában. Az újítások mindig úgy történtek, hogy korábban létező, gyakran használt igekötős igékből vonatkoztatták el az illető igekötő valamilyen használatát, és vitték át más igékre, sokszor némi változtatással, attól függően, hogy az új igekötős igével mit akartak kifejezni. Az elvonatkoztatás miatt általánosítabb használatok alakulnak ki, az új használat révén azonban speciális értelmezések is kialakulnak.
Például a kitakar-nak már abban az értelemben, hogy ’felfed’, sincs túl sok köze a ’kifelé’ mozzanathoz, legfeljebb annyiban, hogy amit felfedünk, az kikerül valami alól. Ugyanakkor például annak a mozzanatnak az általánosításával, hogy amikor egy tartályból kikerül a tartalma, akkor a tartály lassan kiürül, kialakult a ki-nek az a speciális használata, amikor az igekötős ige valaminek az elfogyására, megszűnésére utal: kifogy, kiapad, kialszik, kihal.
Röviden még egy hasonló történetről. A le igekötőnek régen kialakult már az a használata, amikor az igekötős ige ’fedés’-szerű tevékenységre utal (pl. letakar, lefed, lefest). Ez olyan igekötős igéken alapulhat, amikor a borítást valóban felülről lefelé helyezzük rá valamire (pl. letakarja az ágyat), de általánosabbá vált (pl. lefesteni függőleges felületet is lehet), viszont speciálisak is ezek a használatok, hiszen fedésre kell utalniuk. Érdekes módon a le ellenkező értelmű igekötős igékben is szerepel, olyanokban, amelyek ’valamitől való megfosztás’ értelműek: leszed, lehúz, levesz, legallyaz. Ezek nyilván olyan igekötős igéken alapulnak, amelyek valóben felülről lefelé való eltávolításra utalnak (pl. leszedi a gyümölcsöt a fáról), ebből általánosították, majd speciálisan a ’megfosztás’-sal társították. Végül ma is zajló változás, hogy a sokféle (fedést, megfosztást) kifejező le igekötős igéből kibontakozott a ’teljesen’ jelentésmozzanat (valószínűleg a gyakori ’teljesen lefed’, ill. ’teljesen megfoszt’ használatok alapján). Erről tanúskodik a nyelvművelők által rejtélyes okokból kárhoztatott leellenőriz, lerendez, leszervez és társaik. Ezek úgy jönnek létre, hogy a le igekötőbe a ’végig, teljesen’ mozzanatot látjuk bele. Ez tehát ugyanolyan változás, mint amilyeneket a magyar igekötőkkel kapcsolatban mindig is megfigyelhettünk, és ez a mai változás sem elítélhetőbb, mint régebbi rokonai.
Az indoeurópai nyelvekben hasonló szerepet töltenek be a magyar igekötőkhöz a prefixumok (előképzők), bár gyakran nem lehet egyértelmű megfeleltetést tenni a jelentések között.
A vitaalap ez a részlet a fenti cikkből:
"A legtöbb igekötő eredetileg önálló határozói szerepű volt, méghozzá irányt jelöltek. Némelyiket (pl. le, fel, be) még ma is használhatjuk nagyjából önálló, irányt jelölő határozószóként. De már a legkorábbi nyelvemlékekben megfigyelhető, hogy például a meg igekötő, amelynek eredetileg 'mögé'- vagy 'vissza'-, 'hátra'-szerű lehetett a jelentése (és rokona is a mögé szónak) csak különböző igékkel együtt használatos, és a jelentése úgy jellemezhető, hogy „befejezett eseményt” fejez ki (... amely eléri a végpontját). Ez valószínűleg mozgásigékkel alkotott kapcsolataiból indult ki, olyan a képszerű kifejezésekből, amelyekben a megtett utat az ember maga mögött tudhatja. ...
...Ugyanez figyelhető meg a ki és a többi igekötő esetében is. ... ...A le igekötőnek régen kialakult már az a használata, amikor az igekötős ige 'fedés'-szerű tevékenységre utal (pl. letakar, lefed, lefest)." Eddig idéztem.
Namost elhagyjuk azt a szemléletet, amely szerint a finnugor nyelvekben az igekötők határozószók voltak és áttérünk a gyöknyelvi (nem-finnugor) felfogásra,
amely szerint bármely KÉT GYÖKNYELV szinte teljes egészében összehasonlítható.
S eszerint az igekötők a nyelvek őskorában (mondjuk 1 milliótól 200 ezer évig) eredetileg mind
1. a szó elé ragasztott (mert akkor még eléje és utána egyaránt lehetett kapcsolni)
értelmes szavak voltak – s együtt egy új kétszótagút alkottak. Így keletkezett
a magyar ki- igekötő
a héber ki = kihány szó analógiájára,
az al-, alá- a héber ál = magasság, ili = felső, al = -on, -ra, stb. (sok hasonló jelentés van),
az el- a héber ole = felszáll, felülmúl, sikerül, stb. (sok hasonló jelentés van),
le- a héber laá = lenyel, l' = -hoz, -nak, -ra, -ig,
ba-, -be- a héber bia = bejövés (és szex), b' = ba-, be-,
oda- a héber od = tovább, még -
s kivétel nélkül minden magyar igekötőt elemezhetnék a héberből is... annak ANALÓGIÁJÁRA.
*****************************
2. majd a héber újkori fejlődése során (az utolsó 2-3000 évben) – mert Krizsánál ez az összehasonlító második gyöknyelv –
e prefixumok közül néhány a nyomatékos, szenvedő, műveltető, visszaható, feltételes igemódok előragjává vált. S ezek – a bármely magánhangzót x-szel jelőlve a héberben: mx-, nx-, hx-, hit-, mit-.
A magyarban a meg- igekötő elsősorban a NYOMATÉKOSÍTÓ funkció analógiájára működik és egyáltalán nem(csak) a "mögé" fejleménye. De eredetileg az sem "finnugor", mert a "mögé" analógja a héberben magía = megérkezik, magá = kapcsolat, érintkezés (pl. önmaga).
******************
Ha majd képes leszel feltételezni, hogy minden két gyöknyelv összehasonlítható, utána elfogadod, hogy a magyar is egy gyöknyelv, akkor megvizsgálod majd és összehasonlíthatod a magyarral az élő arab, szanszkrit, dravida, stb., a holt sumér, stb. gyöknyelveket is. Úgy, ahogy én a héberrel tettem. És anélkül, hogy ismerném ezeket a nyelveket, bejósolom, hogy ezekben a nyelvekben ugyanilyen jól nyomonkövethetők lesznek az 1 és 2 szótagú (a rövid) szavak 80%-án kívül még a magyar igekötők IS.
Összefoglalás: az összes magyar igekötő eredetileg önálló, értelmes szó volt.
Szerintem a "kitakar" ezen uj ertelmezese szimplan kepzavarbol adodik. Ket kulonbozo kifejezest kevernek ossze: "eltakar" es "kiradiroz" ("kihuz", "kivesz", stb ertelemben) Igy lesz az "eltakaras"-bol "kitakaras".
Ezt nem volna szabad batoritani, mert ez pongyola kifejezes, rossz szohasznalat, es nem a nyelv fejlodeset, hanem annak zulleset szolgalja.
A magyar nyelv egyik legkiemelkedobb erdeme az, hogy hallatlanul logikus. Az ilyen kepzavaros kifejezesek pont ezt a logikat pusztitjak.
Elnezest, hogy nincsenek ekezeteim.
@Krizsa:
Brillians eszmefuttatas, nagyon tetszik. Mellesleg szerintem neked van igazad az igekotok eredeti jelenteset illetoen. :)
Meg jobban orulnek, ha nem "bejosolnal", hanem szimplan csak megjosolnal. :)
@Hedy: Igen, mert a magyar nyelv tönkremegy, hogyha megjelenik egy új kifejezés. Én javaslom, hogy korbácsütéssel büntessék az ilyet!
@Hedy: Ezeknek az a mániájuk, hogy egyáltalán nem szabad beleszólni a nyelvhasználatba senkinek, csak nekik szabad mindenkit arra bíztatni, hogy teljesen "szétszaladjon a nyáj".
Persze ezzel a felfogással 5 év mulva már minden kérvényedet visszautasítanák, minden peredet elvesztenéd és minden vizsgán megbuknál... Miért?
MERT felidegesítenéd az elbírálót, aki a felét sem érti annak, amit zagyváltál. Szóval itt csak egy HATALMIi szó van,a nyelvész, akinek kigúnyolni is lehet, lepocskondiázni is:
Fő, hogy ne legyen közérthető a magyar nyelv, mert akkor hátha mégis logikus.
Összevissza keverikitt a kedves ,ízes tájszólások szabad használatának kérdését a szimpla érthetetlenséggel...
Senkit nem zavar a jópofa szleng sem, mégsincs olyan hülye, aki arra biztatná a többséget, hogy a főnökének is azt mondhassa: máma nincs kanalam leisztolni öregfiú.
Szerintem a "bejósolni" szó enyhén szleng, s egy fórumon elmegy...
Varmer meg szadizzon kedvére:-).
@Krizsa: Az teljesen más, hogy én hogyan beszélek a főnökkel, és mit tartok magyarul helyesnek. Más kategória is, az egyik az stílus, a másik pedig nyelvhasználat.
Zagy
A cikk is meggyőző, meg az ellenvélemények is. Aki szerint a nyelvrontástól félni tilos, az nem tolerálja az aggodalmaskodást.
Bocsánat, biztosan tolerálja, csak néha félreérti.
"Közrejátszhatott az is, hogy az olyan igékben, mint a megérkezik, (amelynek eredetileg ’visszajön’ lehetett az értelmezése, ezt a fajta értelmezést őrzi még ma is például a megfordul), egyre kevésbé volt fontos a ’vissza’ mozzanat."
Szerintem is, a "megérkezik"-et nem biztos, hogy "visszajön" értelemben használták, de..
A "megfordul" egy pillanatnyi tevékenység, aminek általában kiszámíthatatlan a következménye (pl. attól függ, hogy mit lát), a "visszafordul"-ás általában valamilyen korábbi téves döntés "korrigálása".
Pl. "Megfordultam", és láttam, hogy az elágazásnál nem a jó irányba kezdtem menni, ezért "visszafordultam", és így időben megérkeztem.
A megérkezés szempontjából tényleg nem fontos, hogy közben korrigáltam, ha időben megjöttem..:)
Elnézést a "kibontásért"..:D
Az igekötőkről jut eszembe: emlékszik valaki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter utolsó TV-interjújára?
Riporter: "De Ön visszakozik!"
Horváth: "Nem kozok vissza."
:D
". Feltételezem, hogy fotósok, filmesek lehettek ezek, és inkább a ki- igekötő más használatai voltak nekik fontosak. Amit a fotós vagy a filmes kitakar, az nem látszik a képen, azt kiveszi, kihagyja, az kimarad, és ezt (el)takarással éri el."
Ezzel azért nem értek egyet mert a filmes, a fotós dolga a megmutatás nem az eltakarás.
@menasagh: Ahhoz, hogy a fotóalany jól látsszon (meg lehessen mutatni), van, hogy ki kell takarni pl. a mögöttel levő fényforrást.
@szigetva:
A fényképet már eleve úgy kell megalkotni, hogy azt ne utólagoson kelljen takargatni.
...és az utólagos munkáknak is megvan ma maga jól bevált kifejezése.
A kitakarás szerintem idegen szóból átvett helytelen fordítás és magyartalan.
@Hedy: "A magyar nyelv egyik legkiemelkedobb erdeme az, hogy hallatlanul logikus."
Ha olyan hallatlanul logikus volna, akkor nem használnánk a vitatott kifejezésnél semmilyen igekötőt. A tárgyalt példa éppen azt mutatja, hogy az igekötő használata inkább zavart okoz, holott az volna a dolga, hogy pontosítson, új, plusz információval szolgáljon.
Ami a nyelv züllésével/züllesztésével kapcsolatos aggályokat illeti, utána kell nézni, hogyan fogadták a korabeli kritikusok a nyelvújítást. :-)
@mondoga: Mellesleg a cikk éppen azt mutatja be, hogy a vitatott kitakar szó használatának is megvan a maga logikus magyarázata.
Majd az utókor dönt, kell-e ez a jövő magyarul beszélő nemzedékeinek, a mai fintorgás, nyavalygás nem sokat nyom a latban.
A szavak jelentésének vizsgálata előtt, bármely nyelvészeti ágazatban (a gyöknyelvészetben is) le kell választani a ragokat. Ezek csak csak finomítják, aktualizálják a szónak a MONDATBAN megjeleníteni kívánt értelmét.
A magyar igekötők az afro-sémi nyelvek előragozásából származnak, tehát lényegében előragokról van szó.
Az elő és utóragoknak a nyelvekben általában több jelentésük van, és megválasztásuk a beszélő szándéka szerint szokatlan módon is cserélgethető. Ennek egyetlen feltétele az, hogy a hallgatóság megértse a mondatot. Az eredmény lehet szakmai szóhasználat (mint a cikkben), gúnyolódás, figyelemfelkeltő hatás keresése, stb.
Az utókornak sem kell eldöntenie semmit, mert akár egyszeri szóhasználatot is bevethetek. Ha az olvasó megérti, akkor az se számít, ha többé senki nem fogja ugyanígy mondani.
Nekem legérdekesebb a "meg" valószínűsíthető jelentése, amivel kapcsolatban arra gyanakszom, hogy a "mega" mint "nagy" jelentés állhat mögötte, csak az "a" lekopott. A többi igekötő többnyire érthető önmagában is..
Úgy érzem az igekötő, néha mintha a más nyelvekben meglévő (a magyarből hiányzó) bejezett igeidőket pótolná.
Pl. Have you read this book? - Elolvastad ezt a könyvet?
Hallani ezt Ki- igekötővel is, de attól a magyar tanárok egy részének feláll a szőr a hátán.
Vagyis végeztél az egész könyvvel?
Ugyanakkor. Did you read this book? - Olvastad a könyvet?
Olvastál a könyvből? Lehet, hogy akár végeztél is vele, de nem az a fontos.
@challengeofusenglish: seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/98.html
seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/30.html
@challengeofusenglish: Ez igaz bizonyos igéknél, máskor viszont a prefixumoknak felelnek meg (magyarosan azokat is lehet igekötőnek nevezni, pl. in-, un-, dis- stb.)
@challengeofusenglish: Pótolná? :) Ez olyan mintha azt mondanád, hogy úgy érzed mintha az angolban a have segédige a más nyelvekben meglévő bejezett igeidőket pótolná :)
Nekem az jut eszembe, hogy azt figyeltem meg, hogy egyes nyelvhasználók előszeretettel ellentétes értelmű igekötőkkel fejeznek ki ellentétes értelmet (ott, ahol én nem úgy fejezném ki magam), pl leolt/felolt (= nálam felgyújt), beágyaz/kiágyaz (= nálam megágyaz), ilyesmik, tehát mintha erős lenne az a minta, hogy a ki/be párok feltétlenül ellentétes dolgot fejezzenek ki – a kitakar ezen logika (vagy analógia) mentén sugallja azt, hogy akkor ez a betakar ellentéte, v.ö. betakarózik/kitakarózik.
@Sultanus Constantinus: @tenegri:
Ezért írtam, hogy néha.
Igen a "pótolja" szó nem jó. Tehát néha az igekötő a befejezettséget jelöli. Talán így már jobb.
@menasagh:
Szerintem is így van.
-Eredetileg a betakar (pl.mert hideg van) azt jelenti, hogy a takaró alá került (pl. test) részek "láthatatlanná" válnak, a kitakarással újra láthatók lesznek..
-Ha hátfénnyel megvilágított embert, tárgyat fotózunk, az illető objktum mintha árnyékban lenne, "betakarózik"..
Ha "ki akarom takarni" (láthatóvá akarom tenni), akkor szemből is meg kell világítanom, vagy csak a háttér fényt csökkentenem kell, ha egyébként elég világos van.
Utólagosan, kész képet már nehéz "kitakarni", mert a színek nem jönnek elő, és a kép élessége sem biztos, hogy megfelelő lesz.
Nem vagyok hivatásos fotós, de szerintem nagyon találó a "kitakarás" kifejezés újabb jelentése..:)
@mederi:
-Ha a "kitakaró" szemközti fény túlságosan erős, akkor a "kitakart objektum" szintén láthatatlanná válik (de már nem sötét lesz), mert fehér folt lesz a helyén.
-A leragasztás egy szövegben lehet fekete (az "eredeti fotós értelmezés", lehet fehér (a szemben "túlvilágítós szintén fotós változat"), vagy bármilyen színű, és akkor elérünk bármilyen szöveg vagy kép "kitakarásához", eltüntetéséhez, ami szintén nagyon találó értelem bővülés szerintem.:)
@gligeti:
A "-ki-/-be-" és az "-el-/-le" igekötők használata szerintem is okoz néha "kavarodást"..
-A kitakarással kapcsolatban még az is felmerülhet, hogy:
valamiből "ki-/be-**" annyit tesz, hogy nem biztos, hogy teljesen, esetenként csupán részben valamit valamiből vagy valamibe, míg az "el-/le-**" teljes egészében tesz-vesz valamit valamiből vagy valamibe.. Az első esetet is, és a másodikat is lehet határozott, vagy határozatlan mondatban alkalmazni..
-Akkor mi értelme lehet még a "fotós és/vagy nyomdaipari szemlélet"-en túl az új, módosult kifejezésnek?
Szerintem egyfajta "nyelvi halmazelméleti szemléletet" követését is jelentheti..:)