Rokonértelműség: ,,egyszerű észrevétel''?
Néha az az érzésünk, hogy a szavaknak „több jelentésük” van, de hogy pontosan mikor és hány, azt a nyelvész majd megmondja. Vagy mégsem?
Marcell saját állítása szerint egy „egyszerű észrevételt” tesz a rokonértelműségről. Hümm, a jelentéstani és nyelvfilozófiai szakirodalom nagy része azzal foglalkozik, hogy mit kezdjünk az ilyen „egyszerű észrevételekkel”. Megpróbálom rövidre fogni, de nehéz lesz. Idézem Marcellt:
Egy egyszerű észrevétel, amiről esetleg lehet meditálgatni:
A húz és a von igék rokonértelműek, bár jellemzően használatukban némi mögöttes eltérő tartalom fellelhető.
Képzett alakjuk, a huzat és a vonat már elég egyértelmű eltérést takar, ezt fokozza, hogy a huzat népies szinonimája, a cúg nyilván a német Zug szóból származik, ami manapság németül a vonat.
(Forrás: Wikimedia commons)
Érdekesség, hogy az 1960-as és 1970-es években Brachfeld Siegfried (1917–1978) német születésű újságíró, konferanszié rendszeresen humorforrásként használta a magyar nyelv érdekességeit és a némettől való eltéréseit, így a húz ∼ von és a huzat ∼ vonat párokat is belefoglalta egyik „stand-up” előadásába. Egyébként tudtommal a német Zug 'vonatot' is meg 'huzatot' is jelent, és könnyen lehet, hogy a magyar vonat, huzat szavak egyaránt a Zug ún. tükörfordításai.
De térjünk a lényegre. Az emberi nyelvek szavait, kifejezéseit mindig több különböző célra használhatjuk, sok különböző helyzetre utalhatunk velük. Ettől néha az az érzésünk, hogy a szavaknak „több jelentésük” van, de hogy pontosan mikor és hány, arról nincs közmegegyezés a nyelvtudományban. Nem is megyek bele a problémákba.
Mindenesetre a húz és a von valószínűleg eltérő használatú igék voltak, az uráli eredetű húz feltehetően inkább 'ránt, szakít' értelmű, az ismeretlen eredetű von pedig inkább 'húz, vonszol' értelmű lehetett. De nyilván mindkettőt sokféle helyzetben lehetett használni, egy csomó esetben pedig majdnem egyenértékűek voltak. Én már nem is érzek „jelentésbeli” különbséget közöttük, azért is, mert a von nagyon irodalminak hangzik, nem tudom, hogy kell használni, mert soha nem használom. (Például nem mondom, hogy vonom a kutyámat magam után.)
Még vitatottabb kérdés a nyelvészetben, hogy mit kezdjünk az összetett jelek használatával. Ugyanis a szavakat, kifejezéseket nemcsak önmagukban használhatjuk (pl. a húz vagy von ige nemcsak a mondat fő igéjeként szerepelhet), hanem szószerkezetekben, összetételekben, képzett szavakban stb. is. Például a huzat meg a vonat (vagy a huzal és a vonal, a húzás és a vonás, a huzakodik és a vonakodik) összetett jelek (képzett szavak); a kihúzza a fiókot és a kivonja a kardját szerkezetekben tárgyas szószerkezet részeként állnak ezek az igék (ráadásul egy igekötős változatuk szerepel bennük). A szerkezet másik tagjának megválasztásától függően teljesen különböző használatai lehetnek ugyanannak a kifejezésnek, pl. a kihúz és a kivon így is használható: kihúzza a gyufát, kihúzza a szemöldökét, illetve kivonja az egyik számot a másikból. Hogyan függnek össze ezek a használatok egymással? Lehetséges, hogy maguknak a húz és a von igetöveknek csak egy-egy jelentésük van, és azokból „kijön” valahogy ezeknek az összetett kifejezéseknek a jelentése? Ha nem, akkor hány jelentést kell feltételeznünk?
Csupa olyan kérdést tettem fel, amelyre nincs általánosan elfogadott válasz. Esetleg egyáltalán nincs válasz rájuk. Esetleg rosszul is vannak feltéve, nem tudom. De hogy nem „egyszerű észrevétellel” állunk szemben, hanem a legbonyolultabb kérdések egyikével, az biztos.
HÚZ, HUZAT
A héber hazák = erős, huzáz = el van mozdítva,
A magyar HÚZ szó olyan erős valami (valaki), amely elmozdítani képes. És hol marad az értelmezésből az, hogy a húzó mindig elől van? A héber hoze = előrelát (és szerződés).
*****************
VON, VONÁS (hatvon, nyolcvon: az ősi pont-vessző számírás emléke), VONAT.
A héber on = erő, gyász, vagyon, onesz = kényszerít, erőszak –
s az 'o' hang olyan, mint a magyarban.
A héberben azonban bármely magánhangzó lehet torokhang és "normál" hang is. Például az on = bűn szóban torokhangú 'o' van.
A lágy o, u hangból lett a mai héber O/U/V betűtriász (változó hang) – ami 'v' hanggá eleinte csak "északabbra" (Európában) vált. Pl. az angol wall szót nem igazán 'v'-vel ejtik. A vas-megyei magyar mégúgy se, mert most sem ejt ki ILYEN 'v'-t – azt mondja, hogy: tauak (tavak), hauas (havas).
Az történt, hogy a jégkorszak(ok) elől délre vándorolt (és vissza nem térő) kárpátnyelvűek ezt a 'v' hangot csak sokkal később vették át "északról" és szókezdő hangként ma is alig használják. Összesen csak 11 olyan héber szót találtam, aminek első hangja EZ a 'v' (és nem a "déli" B/V) lett.
Az emberi nyelvek tehát manapság kétféle 'v'-t használnak: az "északi" O/U/V-ből és a "déli" B/V-ból származó hangot.
A magyar nyelv a vevő, vad, vád, véd, vág, vég, víg, vak, vél, velő, vályú, vám, van, vén, véna, VON ––– stb, szavait (s csak ilyeneket az egész szótárból!) semmi módon nem lehet kezdőhanggal is rendelkező, hasonló értelmű héber szavakhoz hasonlítani.
A VÍV, VÁJ-VAJ, VÉR szavakat azonban, mivel ezeknek már a héberben is megvannak az "európai" 'v'-vel kezdődő megfelelőik, lehet.
A többi, a fentiekhez hasonló szót úgy tudjuk összevetni héber szavakkal, hogy vagy 'v'-t nélkülöző, vagy a B/V változó hang 'b'-jével kezdődő, hasonló értelmű héber szót keresünk hozzájuk. (A "déli" B/V változó hang 'v'-jével kezdődő szavakkal azért sem hasonlíthatunk, mert a B/V hang 'v'-je a héberben soha nem lehet kezdőhang.)
B és V hang tehát az utolsó(?) jégkorszak előtti kárpátnyelvben egyáltalán nem volt.
A délre vándorló, és ott is maradó populációk előbb kapták meg az afrikai felvándorlóktól a B/V-t, mint a sokkal később kialakuló "európai" 'v'-t.
A Kárpát-medencében ottmaradó (vagy a délvidékről Eurázsiába bárhova visszavándorló) kárpátnyelvűek, akikből ma a magyarok laknak éppen a K-medencében
(ott is maradtak végig? ...nem, de egy részük valószínűleg mindig ottmaradt),
mindkét "irányból" megkapták mind a két 'v' hangot.
A korán északra vándorló finnek azonban a mai napig sem kapták meg a B/V hangot, tehát szerintem csak az O/U/V-ből származó 'v'-t használhatják. Ha nem is tudok finnül, ezt miből gondolom? Nem tudom biztosan: cáfold meg!
A magyar VON szó olyan erős valami (valaki), amely önmagát gyarapítani, másokat viszont kényszeríteni képes.
És hol marad az, hogy aki von, az szintén elől van? A származékokban már nincs elől, pl.: vonat, felvonó, vonatkozik.
A héberben pedig a VN gyök sincs.
fú elnézést, közben elfelejtettem magyarul, de hát tudjuk milyen nehéz nyelv ;)
amikor a logikát és rendszert keressük a nyelv "furcsaságaiban", szem előtt tarthatjuk a szóhasználat újító-improvizáló, metaforikus, idioszinkratikusan önkényes, szóviccelő, és az argósító-kriptizáló _von_ulatait is. ezekre amennyire nehezebb logikus öltésekkel gombot varrni, annál nagyobb összefogó erejük van. az anyanyelvi (szintű) kompetenciához tartozik hozzá az ilyesmi, nem annyira a szisztematikusan felépített nyelvtanulásba. szerintem a nyelv innentől kezd élővé és érdekessé, rejtélyessé válni, miközben kicsúfolja az okos magyarázatokat.