Az ágytól az óvszerig: miért éppen francia?

Ha én egy új ételkreációmat el akarnám nevezni, és azt szeretném, hogy népszerű legyen (és különösen, ha egy jellegzetesen francia összetevője is lenne), én is francia valaminek hívnám.

Franciaország valahogy különleges szerepet tölt be Európa kultúrájában. Persze minden országgal és lakóival kapcsolatban vannak sztereotípiák, vagyis közismert vélekedések, amelyeknek vagy van (akár történeti, akár jelenbeli) alapjuk, vagy nincs, és amelyek, ha igazak is, vagy tényleg jellemzőek az illető országra, vagy nem. De Franciaországgal kapcsolatban talán még több ilyen van, mint a többivel. A németek „csak” precízek, a skótok „csak” spórolósak, az olaszok „csak” lazák ezek szerint a sztereotípiák szerint, de a franciák egyszerre ínyencek, léhák és buják, soviniszták, egységesítés-mániások, baguette- és sajtimádók, és így tovább. Ennek talán az lehet az oka, hogy Franciaország hosszú időn keresztül kulturálisan, politikailag, sőt a tudomány és a technológia terén is kiemelkedő szerepet játszott Európán belül. Ne felejtsük el, hogy Napóleon hadjáratainak következtében egész Európa találkozott így vagy úgy a franciákkal, és hogy a hírközlés terén szinte minden Franciaországból terjedt el egészen az informatika korának beköszöntéig (nem véletlen, hogy a posta nemzetközi nyelve sokáig a francia volt). A királyi udvarok is sok tekintetben a francia udvari szokásokat vették át, majd a francia forradalom hatása is óriási volt, a demokrácia intézményei és a szabadságjogok eszméi Európában először a franciáknak köszönhetően terjedtek el.

Ennek ellenére nem biztos, hogy Marcell nevű olvasónk kérdésére ezekben a sztereotípiákban találjuk meg a választ, ahogy ő sejti:

Párommal rendszeres olvasói vagyunk az oldalnak – különösen érdeklődünk az etimológiai írások iránt. A minap azon tűnődtünk, vajon mi az eredete a számos „francia” előtagú összetett szavunknak. A franciaágy esetében találtunk olyan információt, hogy ez németből való átvétel, és vélhetően arra a sztereotípiára alapul, hogy a francia nép szenvedélyes a testiségben – de mi a helyzet a franciasalátával, a franciakrémessel, franciakockás füzettel, franciakulccsal, és így tovább? Van egy olyan megérzésünk, hogy sok esetben a „francia” előtag egész egyszerűen „nem hagyományos / nem sztenderd / nem megszokott” értelemben szerepel. Ha ez valóban így van, kíváncsiak lennénk rá, hogy miért pont ez a népnév tölti be ezt a szerepet, illetve hogy milyen más magyarázatok léteznek.

Nem tudom, mi az oka, de a franciák bútorok ügyében is vezető hatalom voltak, főleg a 18. század óta, nem véletlen, hogy a sezlon meg a rekamié is tőlük származik. Lehet, hogy a franciaágy a magyarban tényleg németből való átvétel. A magyar jövevényszavak fő forrása sokáig a német nyelv volt, így rengeteg francia szót vagy a franciákkal kapcsolatos kifejezés is német közvetítéssel került a magyarba. (Erről sokszor a német képző is árulkodik, pl. francia gêner > német genieren > magyar zseníroz.) De angol nyelvterületen is használják ezt a kifejezést, sőt könnyen elképzelhető, hogy mindenütt a világon. A pontos eredetét nem tudtam kideríteni, de könnyen lehet, hogy valóban francia találmány. És tudtommal a franciaágynak semmi köze a léhasághoz (így a franciák állítólagos léhaságához). Az a lényege, hogy keskenyebb, mint egy szokásos ágy kétszerese.

A technológiai újításokban igen gyakori az országokra való utalás: ezek nyilván a közhiedelem szerinti származási országra utalnak. Például az állítható méretű franciakulcs valójában angol találmány, és Nyugat-Európa legtöbb országában (valamint a Közel-Keleten és Ázsiában is) ’angol fogó’ értelmű neve van. Kelet-Európában azonban valószínűleg tévedésből az terjedt el, hogy Franciaországból (illetve egy változata, a svédfogó Svédországból) származik. Ezek nem mások, mint véletlenszerű tévhitek, amelyeknek nem kell összefüggniük semmiféle sztereotípiával. Körülbelül olyan ez, mint a székelykáposzta (aminek a nevében Székely József főlevéltáros családneve van) vagy a palócleves (aminek szintén nincs köze a palócokhoz, ennek ellenére ma már a palócok között is elterjedt, hogy ez az ő egyik regionális fogásuk).

Kicsit más a helyzet a franciasalátával. Ennek nyilvánvalóan semmi köze Franciaországhoz (sőt, állítólag kifejezetten magyar találmány), de az elnevezésében (ami nem tudom, kitől származik) szerepet játszhatott, hogy a francia konyhaművészet világhírű, és hogy a majonéz (franciául: mayonnaise) kétségtelenül francia eredetű. Ha én egy új ételkreációmat el akarnám nevezni, és azt szeretném, hogy népszerű legyen (és különösen, ha egy jellegzetesen francia összetevője is lenne), én is francia valaminek hívnám. Pontosan ilyen a magyarázata a franciakrémes elnevezésnek is. A krémeseket is Magyarországon fejlesztették ki, de olyan cukrászok, akikre erősen hatott a francia cukrászművészet (főzött krémek, fánktészták), és valószínűleg nemcsak a jó hangzás miatt nevezték el az egyik változatot franciakrémesnek, hanem az összetevők jellegére is utaltak vele, és talán a francia cukrászok előtt is le akarták róni a tiszteletüket.

A franciakockás papírnak sem az a lényege, hogy „szokatlan” vagy „nem hagyományos”, hanem az, hogy valóban Franciaországból származik. Annak ellenére, hogy a magyar változat valójában nem olyan, mint az eredeti (az eredetiben a téglalapok vízszintes oldala a hosszabb), az elnevezés nyilvánvalóan onnan származik. Egy Jean-Alexandre Seyès nevű francia úr találmánya, aki könyv- és írószerkereskedő volt Pontoise-ban. A 19. század vége óta Franciaországban ez a hagyományos iskolai írófüzet mintázata, amelyben a vékony vízszintes vonalak 2mm-enként vannak meghúzva, de minden negyedik egy kicsit vastagabb, a függőlegesek pedig mind kicsit vastagabbak, és 8mm távolságra vannak egymástól. Ezt a vonalazást más nyelveken is ’francia vonalazás’ értelmű kifejezéssel jelölik.

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a francia- kezdetű elnevezések általában valódi vagy vélt francia eredetre utalnak (esetleg „franciás” jellegre, például az ételneveknél), nem pedig sztereotípiákra vagy valamiféle „különcségre”. Például ugyanebben a rovatban volt szó már a franc szó eredetéről, ami eredetileg ’szifiliszt’ jelentett, és szintén összefügg a francia szóval, de nem úgy, ahogy Marcell gondolná, csak közvetve a nemi betegség volta miatt (hanem mert a 15. századi francia királyi hadseregben azonosították először).

És ha már itt tartunk, a kondom (amit a hétköznapi nyelvben kotonnak mondanak), bár a pontos eredete nem ismert, valószínűleg olasz találmány, éppen abból az időszakból, amikor a szifiliszt és terjedését azonosították. Talán maga a név is az olasz guanto ’kesztyű’ szóból származik (az olaszban ma is jelent ez a szó ’óvszert’), bár ez is vitatott. Ennek ellenére az angolban (legalábbis régebben) hívták French letter-nek is, mert azt hitték, hogy francia találmány, miközben franciául meg capote anglaise-nek, mert azt hitték, hogy angol eredetű. Mindennek persze semmi köze a franciák és angolok egymásról alkotott (meglehetősen negatív) sztereotípiáihoz.

Kapcsolódó tartalmak:

• Mi a franc?
• Nem egy nagy vaszizdasz
• A franciát akarja gyakorolni? Segítünk!
• Francia a franciának örül?
• Hosszabb péniszt franciául is
• Most szabadon franciázhat!

Hasonló tartalmak:

• Valószínűtlenül arab eredetű szavak
• A disszidálás hungarikum
• A hányás iránya
• A lényeg a lényeg:
  nem most jöttünk a falvédőről
• A macskanyomtól a macskaragig

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)