Egyáltalán nem fáradság!
Tudjuk, hogy a magyar helyesírás feleslegesen túlbonyolított, a nyelvhasználóknak rengeteg szabályt, nyelvtörténeti ismertet és önkényesen meghatározott alakot kell fejben tartaniuk, ha jó helyesírással szeretnének írni. Az azonban végképp túlzás, hogy a helyesírás szabályozói sosem volt szavakat eszelnek ki azért, hogy megnehezítsék a dolgunkat.
Nemrégiben Hilda nevű olvasónk felháborodott olvasói levélre voltunk kénytelenek reagálni. A levél erkölcsi intelemmel zárult:
Legalább arra vehették volna a fáradtságot, hogy ellenőrizzék a helyesírását!
Persze nem kellett sokáig várni, alig egy órával a cikk megjelenése után kommentelőnktől Hilda máris megkapta a magáét:
De ha már Hilda ilyenekbe beleköt, akkor azt is tudhatná, hogy nem ugyanaz a "fáradtság" és a "fáradság": a "veszi fáradságot" kifejezésben az utóbbit írjuk (fáradság = 'fáradozás', a 'fáradtság'-ot pedig gondolom nem kell magyarázni).
A kommentelőnek persze igaza van abban, hogy a helyesírási szabályzat szótári része ezeket az alakokat írja elő. Kérdés viszont, hogy igaza van-e a helyesírási szabályzatnak: valóban két különböző szóról van szó?
A válaszhoz a -ság (-ség) toldalék viselkedését kell megvizsgálnunk. Tudjuk, hogy ez a képző számtalan esetben járul melléknevekhez, és ilyenkor a vele képzett főnév a melléknév által jelzett tulajdonságot jelöli: szépség ’szépnek lenni’, álmosság ’álmosnak lenni’, öregség ’öregnek lenni’. Természetesen e szavak más jelentést is felvehetnek, pl a szépség lehet ’valaki vagy valami, ami nagyon szép’; ám a tulajdonságot kifejező funkciója az, amelyben a képző rendkívül produktív, azaz amilyen jelentésben bármikor új szót alkothatunk vele. Hakitalálunk egy melléknevet, pl. kulup, akkor ebből akkor is tudunk ilyen jelentésű főnevet képezni, ha a jelentését nem ismerjük. Sőt, ha azt haljuk, hogy „idegesít a kulupsága”, akkor azt hajlamosak vagyunk úgy értelmezni, hogy ’idegesít, hogy az illető kulup’ – még akkor is, ha sosem hallottuk korábban ezt a szót. (Ráadásul hasonló jelentésben főneveknél is használható: a gombság lehet ’gomblét, gombnak lenni’, de a ’valamik halmaza, összessége’, jelentésben – melyet pl. a dombság, hegység, magyarság szavakban találunk – már nem produktív: a gombság nem lehet ’gombsor’, ’gombkészlet’ vagy ’gombgyűjtemény’.)
A befejezett melléknévi igenevek, mint például a fárad ige ilyen alakja, a fáradt, sok szempontból a melléknevekhez hasonlóan viselkednek: lehetnek jelzők (a szép / álmos / öreg / fáradt / kimerült / letört kutya), állítmányok (a kutya szép / álmos / öreg / fáradt / kimerült / letört), lehet őket fokozni (szebb, álmosabb, öregebb, fáradtabb, kimerültebb, letörtebb; legszebb, legálmosabb, legöregebb, legfáradtabb, legkimerültebb, legletörtebb) – nem meglepő tehát, hogy a -ság (-ség) képzővel is el lehet látni őket, ráadásul ugyanabban a jelentésben: fáradtság ’fáradtnak lenni’, kimerültség ’kimerültnek lenni’, letörtség ’letörtnek lenni’. Igaz, ebben az esetben már nem annyira produktív a képző, hiába várunk, szeretünk, hízunk ki valamit, a vártság, szeretettség, kihízottság szavakat már igen nehéz lenne úgy mondatba illeszteni, hogy azok természetesnek hangozzanak.
A -ság (-ség) képző azonban soha nem járul igetövekhez: nincs *kimerülség, *letörség, *várság, *szeretség, *kihízság – nem fogunk egyetlen egy olyan igetövet találni, melyhez ez a képző kapcsolódik. Az egyetlen látszólagos kivétel a fáradság. Hogy alakult ki ez a szó. A válasz egyszerű: sehogy. A valóságban nincs fárad- + -ság szó, ez a helyesírás szabályzóinak agyszüleménye.
Nyilvánvaló, hogy a ’fáradozás’ jelentésben a fáradtság szót használjuk: a nem nagy fáradtság úgy értendő, hogy ’nem okoz nagy fáradtságot’, a köszönöm a fáradtságot úgy, hogy ’köszönöm, hogy elfáradtál miattam/értem’. Az ilyesféle jelentésbővülések természetesek a nyelvekben.
(Forrás: Wikimedia Commons / Shanghai killer whale / CC BY-SA 3.0)
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (21):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Krizsa: Azon, hogy valami két külön szó, azt értjük, hogy más-mást jelent és/vagy más-más a hangalakja.
„Ezekre a kérdésekre sem fogtok akarni (de tudni sem), válaszolni.” Azért ignorál mindenki, mert arrogáns vagy és nem értesz semmit a nyelvészethez.
A vál(ik) és az vál(t): azonosból másra változott
ez a két, úgymond különböző ige vajon a visszaható -ik-től illetve a múlt idő T jelétől lett két külön ige? Jó. De addig, hogy VÁL ugyanaz!
Mit is értünk a történeti nyelvészetben (mindegy, akár a hivatalos nyelvészetben is) azalatt, hogy valami KÉT KÜLÖN szó (ige)?
Mikor tekintjük a szó elválaszthatatlan részének azokat a "pluszokat", amik nagyon sok más szónál nyilvánvalóan csak ragok / képzők?
Ezekre a kérdésekre sem fogtok akarni (de tudni sem), válaszolni.
@Pesta: „a válság és a váltság esetében legfeljebb nyelvjárásilag jelenti ugyanazt a két szó”
Csakhogy a vál(ik) és a vált két külön ige...
Egyébként szerintem a "fáradás" (a "fáradozás" és újabban, más vonatkozásban a "fáradság") folyamatra utal, a "fáradtság" állapotra...
Pl.:
"-Hordár! Átvenné az én csomagjaimat is, és elvinné az állomásig?
-Sajnos pillanatnyi fáradtságom miatt nem tudok több szállítandó csomagot egyszuszra elvállalni. Kérem várjon itt..
-Pedig nagyon megfizetném azonnali megterhelőbb fáradozását (="fáradságát"?)."
Mivel a "fáradás" már "anyagfáradás" vonatkozásban némileg foglalt, így lett szerintem "nyerő" a "fáradozásnál" rövidebb "fáradság" szó, amire nyivánvalóan igény van..:)
Lényeg: a kiejtésben ugyanúgy hangoznak, mondvacsinált a probléma. Más kérdés, hogy pl. a válság és a váltság esetében legfeljebb nyelvjárásilag jelenti ugyanazt a két szó, lásd egyelőre-egyenlőre.
Ez utóbbiról jut még eszembe, hogy sokkal érdekesebb megvizsgálni, egyes szavakba miért kerül bele oda nem való hangzó, ráadásul az irodalmi nyelvben is: pl. elsődleges (elsőleges helyett), illuzórikus (illuzórius helyett). Hiperkorrekció?
@gligeti: Hmmm, hmmm... azért én nem érzem olyan erősnek a párhuzamot. A fáradozásnak sajnálatos járuléka a fáradtság, míg a tanulásnak eleve célja a tanultság... Arról nem is szólva, hogy így a fáradságos történetet lehetne párhuzamba állítani a tanulságos történettel.... És akkor még ott a tanúság is... :)
A tanulság még némileg analóg is: sok fáradságos munka eredménye a fáradtság, sok tanulságos történet elolvasásának meg tanultság az eredménye.
Amúgy, ha az ember ügyes, a sztaki szótárt lehet szóvégmutató szótárnak használni :-).
@Karuso: Ez önmagában nem érv, hiszen akár fárad-ság, akár fárad-t-ság a morfológiai felépítése, így is, úgy is lel lehet írni, a kiejtése ugyanaz lesz. (És ez szinte azóta igaz, hogy van magyar írásbeliség.)
@kalman: @kalman: @don B: @gligeti: Nos, való igaz, mea culpa. Ide vezet, hogy nincs szóvégmutató szótár a szerkesztőségben.
De azért ismerjük el, hogy a válságnak és a bírságnak régen semmi köze a válikhoz és a bírhoz. A vétség, mentség, segítség valóban meggyőző példák. Ettől függetlenül ezek nagyon elszigetelt minták.
A -ság képző már összetett képződmény (-XS plusz -XG). Minden ragozó nyelv minden ragot / képzőt kizárólag egyesével, egy mássalhangzós egységekben ragasztott fel bármely szóra - a múltban. Állítás: a ragozó nyelvek egy mássalhangzós ragjai / képzői – kozmopoliták. Összetett ragokat definiálni csak praktikus szempontból volna szabad, de azok mentén elemezni a szavak értelmét a cikkben látható zűrzavarhoz vezet. Következményeiben pedig „felülről” (a nyelvészettől és nem a szóhasználótól) eredő nyelvrontást okoz. Például olyan helyesírási szabályok bevezetését, amelyek idővel felismerhetetlenné teszik a szó valódi összetételét.
Fárad - most csinál olyat, hogy fárad. Fáradt - a múltban csinált olyat, hogy fáradttá vált.
1. Plusz -xs: minden ragozó nyelvben tulajdonsággá változtatja a szó értelmét: fárad-ás, -ós. Milyen? Most ilyen állapotú.
FáradT-as. Ilyen állapotúvá vált a múltbeli cselekedet miatt.
2. Plusz -xg, gyakorító képző: fárad-s-ág, fárad-ás-ig, Sokáig / többször teszi, MOST.
Fáradt-s-ág, fáradt-s-ág-ig. Sokáig / többször tette a múltban.
A történeti, vagyis a gyöknyelvészet negligálása így lehetetlenítette el a magyar nyelv kutatását (is). A nyelvrontás tehát nem a „nyelvművelők” (mert azok nem írnak elő semmit, csak javasolnak), hanem elsősorban az akadémia számlájára írandó.
Sosem volt? A HHC aszongya: "Összesen 24434 szövegben 928 helyen fordult elõ a keresett kifejezés"... (fáradság keresőszóra)
@kalman: @Sigmoid: @don B: @gligeti: 1:0 a javunkra. :)
@don B:
Van haszna is, ha különböző alakokat (pl. igei és melléknévi alakot)
-sággal/-séggel főnevesítünk, mert két önálló szót is nyerhetünk általa
pl. "a 'bírságot' 'bíróság' is kiszabhatja"..
"Tovább főnevesítés"-es képzési kiindulás pl. az "emberség", további "szó kinyerések" ilyen módon: az "emberiség" és "emberiesség".. :)
@gligeti: :)
Hát ebből az a tanulság, hogy ne tegyünk ilyen abszolut kijelentéseket, hogy "A -ság (-ség) képző azonban soha nem járul igetövekhez". Vagy tanultság?