Három szópár, három különböző viszony
Olvasónk három villámkérdéssel kereste meg házi szakértőnket. De vajon mi közöttük az összefüggés?
Magát nem megnevező olvasónk három szópárt sorol fel, annak a kicsit rejtélyes kérdésnek a kíséretében, hogy „hogyan jönnek össze”:
Hogy jön össze ? – lakáj – lakályos kacsingat vagy kacsinTgat ? csevely vagy csevej ?
Három teljesen különböző esetről van szó. A lakáj és a lakály(os) esetében két véletlenül hasonlóan hangzó szótőről van szó, a kacsingat és a kacsintgat esetében két nagyon hasonló alakú és jelentésű szóról, végül a csevely és a csevej esetében egyetlen szó két lejegyzési módjáról, helyesírásáról. Vegyük őket sorba.
(Forrás: iStockphoto)
Ami a lakáj és lakályos szavakat illeti, amint írtam is, teljes véletlen a hangzásuk hasonlósága. A lakáj vándorszó, a magyarba feltehetően német közvetítéssel került, de a nyomok a spanyol és a francia nyelvig vezetnek (spanyol lacayo és francia laquais, ejtsd: [lȧke]). Ezeknek az eredetéről viszont semmit sem tudunk, csak azt sejtik a nyelvészek, hogy a kettőnek köze van egymáshoz, de hogy miből erednek, arra vonatkozóan csak ködös feltételezések vannak. Ezzel szemben a lakályos szót a lak- magyar tőből (vö. lakás, lakik) képezték valamikor a 19. században, és abban az értelemben használták, hogy ’kényelmes, otthonos’.
A kacsingat és a kacsintgat közül a második valamivel ritkább, de mindkettő létezik. Mindkét szó töve a kacs ’vékony, görbe inda’, ennek különböző igei származékait állítólag abban az értelemben használták, hogy ’ferdén néz’. A 18. században például még használták a kacsing tövet, ami éppen ezt jelentette, és ebből képezték a kacsingat igét. Egy másik igei származék, a kacsint ma is használatos, más értelemben (’fél szemével pislog’), és ebből van továbbképezve a kacsintgat.
Végül nézzük a csevely és a csevej írásmódot. Sokaknak gondot okoz, hogy megjegyezzék: az utóbbi a helyes az akadémiai szabályzat szerint is, és azért is, mert ez a szó a cseveg szó tövéből van képezve ugyanazzal az -aj/-ej képzővel, amit a kacaj (vö. kacag), moraj (vö. morog), robaj (vö. robog, robban) szavakban találunk, és mindig pontos j-vel írunk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Benson Kua / CC BY-SA 2.0)
Vajon miért okoz ennyi gondot a csevej írásmódja? Miért pont ezzel a szóval van mindenkinek gondja? Kezdjük ott, hogy azoknak a szótöveknek, amelyeknek a vége [-aj]/[-ej] hangzású, nagyjából a felét kell pontos j-vel írni, a másik felét pedig ly-nal. Ugyanakkor az ly-os, tehát -aly/-ely végű tövek összesen majdnem hatszor olyan gyakran fordulnak elő, mint a j-s, tehát -aj/-ej végűek. Emiatt az emberek inkább a ly javára tévednek, tehát inkább írnak csevelyt csevej helyett, mint mondjuk csermejt csermely helyett.
Ám ez nem ad magyarázatot arra, hogy miért nincs ugyanilyen sok bizonytalankodás más -j végű tövek, például a kacaj esetében? A válasz itt is a gyakoriságokban rejlik. A pontos j-re, tehát -aj/-ej-re végződő töveknek nagyjából a háromnegyede hátulképzett toldalékolású (tehát -aj, nem pedig -ej végű). Ezzel szemben az -aly/-ely végűek között ez az arány kevesebb mint két százalék (összesen a bivaly, guzsaly, karvaly, tavaly szavak tartoznak ide, meg a nyelvjárási padmaly ’partfalban víz által kimosott üreg’). Ezért ha egy szótő hangzásra [-aj] végű, akkor szinte biztosan nem hajlunk arra, hogy ly-nal írjuk (kivéve ha a négy-öt kivételesen -alyra végződő szó egyike), míg ha hangzásra [-ej] végű, akkor, ha nem ismerjük az írásmódját, vagy ritkán találkozunk vele, akkor az ly-os írásmódot találjuk természetesebbnek.
Lakáj, lakályos. Visszamegyünk a lék-lyuk szavakhoz: arám rokonszavuk leká = nincs. Lakó – héber: loched=elfoglalta, liked=egyesítette (pl. a családot). Jól-lakik? A héber lokéah = vesz magának, elvesz (kaját). Biztosan lyuk volt már a hasában. A lakáli-lakál-ys (milyen?) olyan hely, amit elfoglaltak és egyesít. Jó ilyen helyen lenni, mert az előző lakók, ha voltak is, már el lettek kergetve, nem zavarnak. Ezért lakályos. De a szolga már csak „kacaj-moraj-robaj”. Az csak ott sündörög. Őneki nem „milyen” a lakás, hanem mit csinál benne? Lak-áj: dolgoz-áj. Kicsoda ő? a lak-áj. A lakájnak egyáltalán nem lakál-is az a lak, ahol csak ugráltatják.
Magyarázat: Az archaikus J igeképzőnk gyakran főnévképző is volt egyben, mert a szófajok régen még nem különültek el: a fe-j tejet fej, a pej(színű) az pej(ló), váj(atot), váj valaki. Ha a madár toj, akkor toj-ás lesz.
Aki kacsin-gat, az állandóan kacsint, nemcsak egyszer. A kacsin-t-gat már túlerőltetett gyakorítás (a hármas msslh. torlódás miatt rosszul is hangzik), hiszen nem egyszer kacsint. Közös eredet a héberrel: kace = a széle, a vége – kecer = rövidzárlat. Van köze a „kacs” szóhoz is? A kac-aj-nak van, de a kacsintásnak már nagyon távoli.
Csevej vagy csevely? A cikk szerint „...az ly-os, tehát -aly/-ely végű tövek összesen majdnem hatszor olyan gyakran fordulnak elő, mint a j-s, tehát -aj/-ej végűek.” Hát az, hogy hatszorosan, vagy csak egyetlen egyszer, a magyar szavakat és a magyarul jól beszélőt egyáltalán nem érdekli. Az ilyesmi csak a szobatudósok okoskodása. Aki csev-eg, az sokat és sokáig forog egy tárgy körül (gyakorító ige) – de ha egyben nézzük a tegnap esti társalgást, akkor az egy folyamat, csev-ej volt. A csevej nemcsak elavult szó, hanem erőltetett is. Csevel-i (csevely) már azért sem lehet, mert nincs csevel ige. De CSÉVÉ-L van! A csévé-re duzzasztja fel, hosszas forgatás közben, a fonalat.
A kacsint+gat kombót is kacsingat-nak íratja a hatályos...
A "lakáj" eredetére nézve itt található egy érdekes összefoglalás: etimologias.dechile.net/?lacayo