-val/-vel vagy -al/-el?
Mindenki hülye, hogy szembejön az autópályán? Egy gyakori helyesírási hiba okát kutatjuk. Ismét kiderül, hogy nem biztos, hogy minden úgy van, ahogy az iskolában tanultuk – de az is, hogy nem mindig tudunk helyette sokkal jobbat.
Windows 7-el, Windows-al, Linux-al, iOS-al – mindegy, milyen operációs rendszerről van szó, gyakran találkozhatunk ilyen helyesírási hibákkal. Persze a probléma nem korlátozódik az operációs rendszerekre: iPhone 6-al, iPhone-al; de még a modern technologiához sem kötődik: Commodore 64-el, Commodore-al; sőt a technológiához sem: Julia Roberts-el, Paul Newman-el, 2:1-el. De mi folyik itt?
(Forrás: Wikimedia Commons / Brian Solis / CC BY 2.0)
Az iskolában megtanuljuk, hogy ilyenkor a -val/-vel (röviden -vAl) raggal van dolgunk, melynek v-je teljesen hasonul az előtte álló mássalhangzóhoz, azaz a mássalhangzóra végződő szavakban hosszú mássalhangzó lesz. Ez látszólag egyszerű dolog – miért rontják el mégis olyan sokan?
Először is fel kell ismernünk, hogy az esetek bizonyos részében a tővégi mássalhangzó nem lesz hosszú. Ha a tő végén mássalhangzó-kapcsolat van, akkor nem nyúlik meg, mivel a magyarban mássalhangzó-kapcsolatban csak rövid mássalhangzók állhatnak. Ugyan azt írjuk, hogy folttal, de úgy ejtük, hogy [foltal]. Tulajdonképpen nincs arra bizonyítékunk, hogy ilyenkor a v hasonul (ezt jelöljük a helyesírásban), majd a mássalhangzó-kapcsolat rövidül (ezt már nem jelöljük), és nem egyszerűen annyi történik, hogy a v ilyenkor kiesik (és akkor tulajdonképpen a foltal írásmód lenne a „nyelvészetileg helyes”). Vannak ugyan, akik arra hivatkoznak, hogy lassú, gondozott, artikulált beszédben ilyenkor mégis valamivel hosszabb az a [t] – de ez lehet simán a helyesírás hatása, mint amikor azt mondjuk, hogy kabá[tj]a ahelyett, hogy kabá[tty]a.
Ez megmagyarázhatná a Linux-al írásmódot, hiszen ennek ejtése [linukszal], az x pedig pontosan jelöli a [ksz] hangkapcsolatot, tehát a nyelvhasználó nem érzi szükségét még egy sz kiírásának, ezért nem a szabályzat által elvárt Linux-szal alakot használja. Hasonlóan magyarázható az 1-el esete is: noha az eggyelben kétségtelenül hosszú [ggy]-t ejtünk, de így ejtjük az elszigetelt egy szót is, és minden olyan szót is, ahol a ezt a tövet magánhangzó követi: egyes, együtt, egyen ’nem többön’ stb. Kivételt csak egyes e tőből képzett, de jelentésében eltávolodott szó képez, pl. egyedül, egyedi, egyed. A nyelvhasználó hozzá van szokva, hogy ebben az – egyébként igen gyakori – szóban nem kell, sőt nem is szabad jelölni a hosszúságot. (Akinek nem világos, miért nem hosszú, ha mássalhangzó áll utána, kezdje újra a cikket!)
(Forrás: Wikimedia Commons / SuperNascar 1991 / CC BY-SA 4.0)
A többi esetben ez nem állja meg a helyét, ám még mindig találhatunk magyarázatot. Zavart okozhatnak például az idegen írásmódú szavak. Az iPhone-nal, Commodore-ral alakok például szokatlanok a magyar helyesírás egyéb gyakorlatát tekintve, hiszen magyar helyesírású szavaknál szomszédos betűket ismétlünk meg (teflonnal, komondorral), így viszont közöttük áll az e is. A Robertscel/Robertsszel kapcsolatos problémáról már írtunk, a Newman-nel esetében pedig a hasonló írásmódú Newmann-(n)el okozhat zavart.
Mindez azonban egyáltalán nem magyarázza a Windows 7-el, iPhone 6-al, Commodore 64-el írásmódokat. A 3, 4, 5, 6 és 7 végű számnevek esetében, illetve a száz és ezer végű számneveknél egészen világos, hogy a mássalhangzó megnyúlik. Ha valaki számjeggyel szeretné leírni azt, hogy [hárommal], annak világos, hogy a 3 ejtése [három], így neki a [mal] hangsort kell még leírnia. Ahhoz képest, hogy magyar anyanyelvűek számára ennek evidensnek kellene lennie, nagyon sokan és nagyon sokszor rontják el az ilyen szavak írását. Nyilván sokan elintéznék egy kézlegyintéssel és azzal, hogy „hát az emberek ennyire hülyék”, a nyelvésznek viszont inkább arra kell gondolnia, hogy lehetséges, hogy az ő megközelítése az, ami eleve hibás.
(Forrás: Wikimedia Commons / Seth Morabito / CC BY-SA 2.0)
Az ezeknél az alakoknál tapasztalt jelenséget ugyanis nem minden nyelvtan elemzi úgy, ahogy az iskolában tanultuk. Az iskolai nyelvtan szerint a toldalék alakja -val/-vel, és ennek a v-je hasonul. (Nyelvtörténeti alapon ez igaz: korábban mássalhangzó után is v állt, egyes nyelvjárásokban ez az állapot máig fennmaradt.) Ez ellen azonban több dolgot is felhozhatunk. Először is, a v máshol nem szokott hasonulni. Nem hasonul például a határozói igenév -va/-ve vagy -ván/-vén toldaléka (futva, és nem *futta, rakva, és nem *rakka stb.), a negyven, ötven, hatvan, nyolcvan, kilencven sem *neggyen, *ötten, *hattan, *hetten, *nyolccan [nyolcan], *kilenccen [kilencen], csak a -val/-vel és a -vá/-vé esetében hasonul – már ha hasonul. Bár csak néhány v kezdetű(nek tartott) toldalékunk van, és ezek így is, úgy is viselkednek, az látható, hogy nem törvényszerű, hogy a v hasonuljon. Ez felveti azt a kérdést, hogy egyáltalán v van-e ott.
Tátongó űrök
Elvben elképzelhető olyan elemzés is, amely szerint a magyarban két v van, egy hasonuló és egy nem hasonuló. Az ilyen elemzéseket azonban a nyelvészek nem szeretik, mert nem megoldja, csupán odébb tolja a problémát. Arra ugyanis, hogy kétféle v van, csak az a bizonyíték, hogy a v látszólag hol hasonul, hol nem. Csakhogy pont ezért feltételeztük a kétféle v létét. Márpedig egy elképzelés oka és bizonyítéka nem lehet ugyanaz, kétféle v-ről csak akkor beszélhetnénk, ha független érveink is lennének, azaz ha a két feltételezett v valami másban is különbözőképpen viselkedne.
Lehetséges ugyanis másik elemzés is. Eszerint a toldalék alakja nem -vAl, hanem -CAl lenne, ahol a C egy „üres” mássalhangzót jelöl. Abban az esetben, ha ez az üres mássalhangzó egy másik mássalhangzó után kerül, akkor az a mássalhangzó „kitölti” a helyét – ezt halljuk megnyúlásként. Ha pedig a C előtt nincs mássalhangzó, akkor valamilyen alapértelmezett mássalhangzóvá válik: ebben az esetben v-vé.
Ez magyarázhatja a nyelvhasználók viselkedését is. Ebben az esetben ugyanis feltételezhetjük, hogy nyelvérzékük azt súgja, hogy az -al, illetve -el előtt álló mássalhangzó nem a toldalék része (csupán a tő megnyúlt vége), ezért le sem írják.
(Forrás: Facebook / Magyar Kétfarkú Kutya Part)
Bár a helyesírás szempontjából ez a magyarázat megvilágosító erejű, a nyelvészek mégsem teljesen elégedettek vele. Egy nyelvre ugyanis általában jellemző, hogy milyen mássalhangzókat szúr be a magánhangzók közé. Lehet, hogy mindig ugyanazt a mássalhangzót, de előfordulhat, hogy a magánhangzóktól függően különbözőeket: például elöl képzettek (magas hangrendűek) közé [j]-t, hátul képzettek (mély hangrendűek) közé v-t. A magyarra, úgy tűnik, az jellemző, hogy mindenhova [j]-t told be: te[j]a, kutyá[j]é, rá[j]akad, adó[j]alap. Persze ezek a betoldások nem mindig következnek be, de azért spontán beszédben gyakran előfordulnak. Nem szokás azonban ilyen helyzetben [v]-t betoldani. Nem világos tehát, hogy magánhangzók között miért kerülne éppen [v] az üres mássalhangzó helyére.
Keep it simple!
Korábban már egyszer felvetettük, hogy mi van, ha eleve alapfeltevéseink hibásak. Elvetettük azt az elképzelésünket, hogy a vizsgált toldalék v-vel, sőt azt is, hogy bármilyen konkrét mássalhangzóval kezdődik. De mi van, ha még tovább megyünk, és elvetjük azt az elképzelésünket is, hogy toldalék?
A nyelvről szokás úgy gondolkodni, mint ami elemekből épül fel: a szavak tövekből és toldalékokból, amikből aztán szerkezetek épülnek, melyek végül mondattá állnak össze. Arra, hogy ez a felfogás nem mindig állja meg a helyét, számtalan példa van. Vannak olyan modern nyelvészeti felfogások, melyek szerint a nyelvi közléseinket nem elemekből rakjuk össze, hanem a hasonló funkciójú (jelentésű) közlésekből megpróbáljuk kiragadni a jellemző jegyeket, és új közléseinket ezek mintájára formázzuk meg.
Ne bonyolítsuk a magyarázatot, nézzük rögtön esetünket. Amikor a magyar nyelvhasználók olyan szavakat hallanak, amelyben a mondatban valamilyen társra, eszközre utalnak, akkor azt a közös formai jegyet fedezhetik fel, hogy ezek a szavak -al vagy -el végűek (hogy mikor melyik, az más kérdés). Persze felfigyelnek további szabályokra is:
- ha a társat, eszközt stb. megnevező szórész (a tő) magánhangzóra végződne, akkor a kettő között van egy [v] is;
- ha ez a rész, a tő egyetlen mássalhangzóra végződne, ez a mássalhangzó megnyúlik;
- egyébként a tő változatlan marad.
Látható, hogy a [v] ezek szerint ritkán jut szerephez, és bár vannak esetek, amikor felmerülhet, hogy szerepe van egy másik mássalhangzónak is, ilyen esetekben az a mássalhangzó mindig más, ráadásul a tő határozza meg, hogy melyik. Így aztán a nyelvhasználóban az a benyomás alakul ki, hogy igazán az -al/-el az, ami az adott funkcióval azonosítható, és amikor elkülönülten kell leírnia, akkor csak ezt írja le. Ezért van, hogy amikor csupa betűvel kell leírnia, akkor a szabályoknak megfelelően hárommal, néggyel, öttel alakot ír (illetve nagyon rossz helyesírónak kell lennie, hogy ezt is elrontsa), de amikor a nyelvtani elemet elkülönülten kell leírnia (vagy amikor a szabályok ellenére különíti el, mint a Paul Newman-el esetében), akkor azt nem a helyesírásnak megfelelően teszi: 3-al, 4-el, 5-el.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Természetesen nem akarjuk azt állítani, hogy ezt a hibát mindenki elköveti, de gyakran követik el olyanok is, akik azért többé-kevésbé helyesen írnak. Ennek azonban az az oka, hogy a helyesírási szabályzat által választott megoldás, ha nem is megalapozatlan, de nem az egyetlen – és nem is a legjobb – a nyelvészetileg megindokolhatók közül.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (28):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Az Akitlosz nevű felhasználó kommentjeit flooding miatt töröltem.
Jaaa, hogy az! Az nálam sem működik &roidos zsenitelón, de lehet csak a mobilos Firefox x4raxik.
@El Vaquero: A tag mindenféle címke a netes felületeken, de a facebook óta az is az, ha egy felhasználó neve linkként jelenik meg egy másik felhasználó kommentjében. Itt ez gondolom arra jó, hogy lehessen tudni, ki mire válaszolt. Csakhogy az én ezer éves Nokiám, amiről gyárilag csak wapozni lehetne, csak én egy kicsit föltuningoltam, néha ezt kihagyja.
@Kormos: ezt a thegelést nem vágom. Lehet csak I ain’t nem beszélni zí dzsenöréjsön lengvédzs.
@Sultanus Constantinus: valóban, mert a fuck szót is rendszeresen hallom magyarosan fakknak, de akkor a zárréshangok is ide tartoznak: meccs. Viszont egy „egy”-ben is hosszúval van, igaz erre meg lehet azt mondani, hogy az fonémikusan is eleve hosszú, nem megnyúlás, csak a helyesírás nem jelöli. Szemben mondjuk a meggyel.
@El Vaquero: Nem tudtalak taggelni.
@El Vaquero: A médiában én is gyakran hallom röviddel, de hosszúval is. A környezetemben is hallok ilyet is olyat is. Innen tudom, hogy nem csak hallani vélem, hanem tényleg hallom. Ejtem is röviddel, ha gyorsan beszélek. De normál beszédtempónál nem, és ezt másoktól is kb ilyen rendszerben veszem észre. Nem különösebben gyors spontán beszédböl azt mértem, amit írtam is, tehát amit én hosszúnak hallok az valószínűleg ez a relatíve hosszú, de fizikailag tényleg rövid hang, hosszúságtörlés pedig olyan beszédtempóban következik be, ahol ez már amúgy sem lenne felismerhető. Az én tapasztalataim alapján. Ez egyébként akár tesztelhető is lenne.
@El Vaquero: Szerintem ez csak a zöngétlen zárhangokra igaz, és azért lehet, mert a magyarban nem nagyon van olyan egy szótagú és rövid magánhangzót tartalmazó szó, amelynek rövid mássalhangzó lenne a végén.
@El Vaquero: Ezzel egyetértek, de a ly-s felvetéseddel nem teljesen. Tényleg vannak (legalábbis én sokszor hallottam) olyan beszélők, akik az ly helyén egy hosszú [j]-t ejtenek, pl. helyes [hejjes]. Bár azt nem tudom, hogy a többi szóban, ahol ly van, is így ejtik-e.
A kerttel szót rövid t-vel ejtem, és a legtöbb ember, akit ismerek, és a médiában is így hallani. Szerintem ez nem nyelvjárási vagy szociolingvisztikai megoszlás. Kötelező rövidülés van, geminátatörlés, csak van pár nyelvvédő és néhány iskolában félrevezetett ember, aki íráskép szerint ejt, azt hiszik, hogy ettől lesznek műveltek. Pedig spontán ők is röviddel ejtik. Megint mások csak hiszik, hogy hosszúval ejtik, pedig nem, de az íráskép miatt hallják bele. Ahogy egyesek az ly-os szavakban is speciális j-t vélnek hallani, és vallják, hogy aki nem hallja ezt az állítólagos különbséget az ly/j között, az ly-süket, meg nincs jó nyelvérzéke (a saját anyanyelvéhez).
Én inkább arról olvasnék cikket, hogy a magyarban rövid mgh.-zós és 1 szótagú szavak végén msh. miért nyúlik meg sokszor? Pl. egy, illetve átvételekben is: patt, placc, tipp, hekk, stb..
@Sultanus Constantinus: Nem tudtalak taggelni.