0:05
Főoldal | Rénhírek

Névutó vagy toldalék?

A névutók és a toldalékok – legalábbis a magyarban – nem olyan egyszerűen megkülönböztethetőek. Milyen különbségeket fedezhetünk fel közöttük?

nyest.hu | 2011. március 28.

Első pillantásra persze úgy tűnik, hogy a névutók és a toldalékok könnyen megkülönböztethetőek, hiszen a névutókat külön írjuk, míg a toldalékokat egybe a hozzájuk tartozó szóval, sőt, szóba. Hibás lenne azonban erre hivatkozni, hiszen honnan tudjuk, hogy mit kell külön írni, és mit egybe? Hát onnan, hogy nagyon erős intuíciónk van arra nézve, mi névutó, s mi toldalék. Valamiért határozottan úgy érezzük, hogy a névutó önálló szó, míg a toldalék egy szó része. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy intuícióink nyelvi tényekre épülnek. Mik ezek?

feheruuaru rea 'Fehérvárra' – névutó vagy esetrag?
feheruuaru rea 'Fehérvárra' – névutó vagy esetrag?
(Forrás: Wikimedia commons)

A nyelvtudományban az adat elé tett csillag azt jelöli, hogy az adott forma nem fordul elő.

1. A névutók nem vesznek részt a magánhangzó-harmóniában, a toldalékok viszont igen. Azt mondjuk: hattól, de héttől, viszont a hat után mellett hét után (és nem *hét ütén) áll. Könnyen beláthatjuk azonban, hogy ez a kritérium nem mindig működik. Igaz ugyan, hogy a névutók sosem vesznek részt a  magánhangzó harmóniában, de a toldalékok sem. Pl. ha egy toldalékban csak i magánhangzó van, nem is váltakozhat: hatig, hétig; de vannak olyan kivételes esetek, amikor a váltakozás lehetséges, de mégsem tapasztaljuk: ötkor, hatkor, hétkor (lehetne *ötkör, hatkor, *hétker).

2. A névutók nem okoznak tővégi váltakozást, a toldalékok igen. Vannak olyan tőtípusok, amelyekhez ha toldalékot kapcsolunk, megváltoznak: alma, de almába, almában, almából. Névutók előtt azonban ilyen sosincs: alma (*almá) előtt / mögött / mellett / helyett / stb. Bár az esetek jó részében ez a megállapítás helyes, megint csak nem alkalmazható minden esetben. Bár a váltakozást a névutó sosem váltja ki, a toldalék sem mindig – ráadásul vannak olyan esetek, amikor sem a tő nem váltakozik, sem a magánhangzó-harmónia nem működik, mégis úgy érezzük, toldalékokról van szó: órakor (*órákor), almaként (*almáként).

3. A toldalékok mellérendelő szerkezetekben ismétlődnek, a névutók nem. Mellérendelő szerkezeteknek az olyan szerkezeteket nevezzük, amikor egyenrangú szavakat, szószerkezeteket, mondatokat kapcsolunk össze: ennek tipikus példája az, amikor az és vagy a vagy kötőszókat használjuk. A fenti két toldalék ezekben az esetekben mindig ismétlődik, ezért tartjuk toldaléknak: hatkor és hétkor (*hat és hétkor), almaként vagy körteként (*alma vagy körteként). A névutók ismétlése azonban nem szokásos, ha nem is egyértelműen lehetetlen, de azért meglehetősen furcsa: hat és hét után (?hat után és hét után), alma és körte helyett (?alma helyett és körte helyett). Emellett a toldalékokat nem rendelhetjük egymás mellé: a házon és a házban (*a házon és ban), de a névutókat igen: a ház előtt és mögött.

Ez a kritérium látszólag már jól működik. Vannak azonban olyan adatok, melyek furcsán ellentmondanak ennek: Pápai Károly 1889-ben még A vogulok és osztjákoknál címen adott ki tanulmányt. Ma ezt úgy éreznénk helyesnek, hogy A voguloknál és (az) osztjákoknál. A -nál azonban ebben a korban már rég részt vett a magánhangzó-harmóniában (megvolt a -nél változata), és a bemutatott tőbeli váltakozást is mindig kiváltotta (az óránál sosem volt óranál). Ebben a korban sem lehetett azonban elhagyni minden toldalékot: már ekkor is elképzelhetetlen lett volna az A voguloknál és osztjákoknál cím.

Mindez arra utal, hogy a névutó és a toldalék között a 19. század végén nem volt éles határ – azaz nem volt éles határ aközött sem, hogy mi önálló szó, és mi egy szó része. A -nál/-nél rag szó részeként viselkedett abban a tekintetben, hogy részt vett a magánhangzó-harmóniában és kiváltott bizonyos tőbeli váltakozásokat, de önálló szóként viselkedett abban a tekintetben, hogy mellérendelésben elég volt egyszer kitenni.

De mi a helyzet ma? Elsőre rávághatnánk, hogy ma az ilyen szerkezetek elképzelhetetlenek. Nos, ezt csak ellenpéldával tudjuk cáfolni. Az alábbi videóban a következő sort találjuk: „sem a Bayern, vagy épp a Celtictől”. Nos, ezt egyértelműen mondhatnánk úgy is, hogy „sem a Bayerntól (Bayerntől), vagy épp a Celtictől” – sőt, sokkal gyakrabban mondjuk így. A dalszerző mégis úgy érezte, hogy kivételesen elhagyhatja az egyik toldalékot – nyilván nem tenné meg ezt bármelyik toldalékkal a ritmus kedvéért. Vannak tehát toldalékaink (és elárulhatjuk, hogy bizonyos esetragok tartoznak ide), melyek kivételes esetekben ma is viselkedhetnek kissé névutószerűen.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (23):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
8 éve 2011. március 31. 07:54
23 El Mexicano

Hát ez a dal a végén... be kellene nevezni az előadót az X-faktorba. ;)

Komolyan azt hittem, amikor először meghallgattam, hogy majd ez lesz: "Sem a Bayern, sem a Münchentől" :)))

8 éve 2011. március 30. 14:32
22 maxval

@Fejes László (nyest.hu):

Közben eszembe jutott, hogy mit mivel kevertem össze. Azt a bolgár jelenséget akartam emletíni, hogy a főnévragozás eltűnése után a személyes névmások esetében is elindult ez a folyamat, s több esetben teljesen le is zajlott már. Pl. a mai bolgárban már egyáltalán nem használatos a személyes névmásoknál a dativus hosszú alakja, csak a rövid. A dativus hosszú alakja helyett a genetivus-accausativus alakot használják elöljárószóval.

Sőt más névmásoknál messzebb ment ez a folyamat. Mutató névmásoknál minden esetrag eltűnt, kérdő návmásoknál meg csak a "művelt" stílusban van még meg a genitivus-accusativus, de ma már köznapi stílusban az sem nagyon használatos.

8 éve 2011. március 29. 20:48
21 maxval

@Fejes László (nyest.hu):

Kösz. Akkor nagyon rosszul emlékeztem erre.

8 éve 2011. március 29. 20:33
20 El Mexicano

@Fejes László (nyest.hu): Szerintem a román mine és tine is szláv hatásra jött létre.

8 éve 2011. március 29. 20:29
19 Fejes László (nyest.hu)

@maxval: hangsúlytalan / hangsúlyos:

A csehben

Tárgyeset: mě/mně (ezek csak írásban különböznek), tě/tebe, ho / jeho, něho

Részes eset: mi/mne, ti/tebe, mu/ jemu, němu

A szlovákban

Tárgyeset: ma/mňa, ťa/teba/, ho / jeho, jeho + (do)ňho, do(ň)

Részes eset: mi/mňa, ti/tebe, mu / jemu, nemu

A lengyelben

Tárgyeset: mię/mnie, cię/ciebie, go / jego / niego

Részes eset: mi/mnie, ci,/tobie, mi / jemu, niemu

A szlovénban:

Tárgyeset: me/mene, te/tebe, ga / njega, ju / njiju

Részes eset: mi/meni, ti/tebi, mu/njemu, jima/njima

A szerb-horvátban:

Tárgyeset: me/mene, te/tebe, ga / njega, je, ju / nju

Részes eset: mi/meni, ti/tebi, mu/njemu, joj/njoj

Az oroszban talán ide lehet sorolni a [jej] és a [jeju] alakjait, bár az inkább fakultatív ingadozás, az utóbbi archaikus.

A felsorolás nem kimerítő, hirtelen ezekre találtam adatokat...

8 éve 2011. március 29. 17:34
18 maxval

@Fejes László (nyest.hu):

Melyik más szláv nyelvben van ilyen? Oroszban, szerb-horvátban pl. biztosan nincs. Nagyon régiek már a szlavisztikai tanulmányaim, de úgy emlékszem, hogy azt említették, hogy ez a bolgár egyik specifikuma. Javíts ki, ha tévedek.

8 éve 2011. március 29. 15:18
17 Fejes László (nyest.hu)

@maxval: "A szláv nyelvek között a bolgárban, egyedülálló módon, kifejlődött a személy névmások ragozott alakjainak a rövid változata." Hogyhogy egyedülállóan a bolgárban?

8 éve 2011. március 29. 13:13
16 maxval

@El Mexicano:

Kicsit más téma, de errőkl jutott eszembe.

A szláv nyelvek között a bolgárban, egyedülálló módon, kifejlődött a személy névmások ragozott alakjainak a rövid változata.

Tudni kell, hogy a bolgárban az esetragok majdnem teljesen kihaltak, a névszóknál gyakorlatilag teljesen (tulajdonképpen a mai használatban már csak a vocativus létezik egyes tulajdonneknél és néhány rokonságot jelölő köznévnél), míg a személyes névmásoknál pedig a ragozott alakok nagy része teljesen eltűnt, más részüknél pedig kialakult egy hosszú és egy rövid alak.

Na most, az érdekes alak, hogy használhatók egyszerre is a hosszú és a rövid alakok, s ebben az esetben szinte ugyanúgy viselkednek, mint a spanyol enklítikák.

8 éve 2011. március 29. 08:07
15 El Mexicano

@Fejes László (nyest.hu): Teljesen szabályosak, minden (ál)visszaható igénél így van:

lavemos! + nos = lavémonos! ('mosakodjunk!')

lavad! + os = lavaos! ('mosakodjatok!')

temamos! + nos = temámonos! ('féljünk!')

temed! + os = temeos! stb. ('féljetek!')

stb.

Az egyetlen kivétel az id + os = idos! ('menjetek el!'), nem *íos!. Ez is csak valószínűleg a rövidsége miatt kivétel, ahogy az imperfectumban is: iba, ibas stb. (és nem *ía, *ías, ahogy szabályosan lenne a II. és III. ragozásban: temía, vivía stb.).

8 éve 2011. március 28. 19:28
14 Fejes László (nyest.hu)

@El Mexicano: Ezek kivételes alakok, vagy szabályosa? Mert ez sem mindegy.

8 éve 2011. március 28. 18:52
13 El Mexicano

@Fejes László (nyest.hu): Igaz, én rosszul értelmeztem akkor a toldalékot (számomra csak azt jelentené a toldalék, amely a szó végéhez kapcsolódik).

Egyébként ha az igealakot relatív tőnek tekintjük, akkor viszont tényleg van ilyen változás, pl.

vamos! 'menjünk' + nos* = vámonos! 'gyerünk!' (nem *vámosnos)

divertid! 'szórakoztassátok' + os 'magatokat' = divertíos! 'Érezzétek jól magatokat!' (nem *divertidos)

*Itt a nos ún. expresszív szerepű (ál)visszaható névmás.

8 éve 2011. március 28. 17:35
12 Fejes László (nyest.hu)

@El Mexicano: "az igealak nem tő" -- ha a egy elem toldalékszerűen viselkedik, akkor az, amihez kapcsolódik, kénytelen (relatív) tőnek lenni...

@Roland2: Attól függ. A témával kapcsolatban ajánlom a Rénhírek régi helyén található, az uráli nyelvek magánhangzó-harmóniáival foglalkozó sorozatot: renhirek.blogspot.com/search/label/mag%C3%A1nhangz%C3%B3-harm%C3%B3n target="_blank" rel="nofollow">renhirek.blogspot.com/search/label/mag%C3%A1nhangz%C3%B3-harm%C3%B3n

A tatárból ismerek még hasonló jelenséget, ott a 'csak' jelentésű elem meglehetősen szabadon viselkedik, gyakorlatilag szinte bármilyen szófajú szó után állhat (ami a toldalékokra nem jellemző), de részt vesz a magánhangzó-harmóniában (genä ~ gәna). Ilyesmi van a finnben is (pl. -kaan ~ -kään 'sem'). Naiv megfigyelő számára eléggé megtévesztő, hogy ezeket a kétarcúan viselkedő elemeket a tatárban külön írják, a finnben egybeírják a megelőző szóval!

8 éve 2011. március 28. 16:35
11 Roland2

"A vegyes hangrendű szavak toldalékai sokszor ingadozó módon illeszkednek hangrendileg"

Ez egyébként a többi magánhangzó harmóniát használó nyelvnél is így van (pl:török,finn,mongol,stb) ?

8 éve 2011. március 28. 16:28
10 El Mexicano

@Fejes László (nyest.hu): Én egy szóval nem mondtam, hogy ezek toldalékok, csak hogy bizonyos tekintetben úgy viselkednek. Ezen az alapon az sem állja meg a helyét, ha simulószó, mivel az igealak nem tő: a diciéndotelo töve a dic-, az -iendo a gerundiumi végződés.

8 éve 2011. március 28. 16:23
9 Fejes László (nyest.hu)

@El Mexicano: Ha a le, lo, se stb. toldalék, akkor valamihez "hozzá van toldva", azaz kell egy tő, ami értelemszerűen az ige lenne. Ha a "toldalék" és a "tő" között lenen valamilyen interakció, azaz valamelyik alakja a másik hatására módosulna, akkor mondhatnánk, hogy hangtani (pontosabban fonológiai) jelenségek is igazolják, hogy toldalékról van szó.

Nem értem, miért ne lehetne az ige előtt álló "névmás" éppúgy "szóelem" mint az ige után álló. A "*te y le digo", de "te digo y le digo" példája éppen azt igazolná, hogy ezek is toldalékszerűek.

Milyen szempontból lehetne az igekötőkhöz hasonló?