A múlt idejű igealakok
Ha egy nyelvi szerkezetet vizsgálunk, akkor legalább két nézőpontot kell figyelembe vennünk: a formát és a jelentést. Olvasónk szerint az angol Present Perfect pont olyan, mint a magyar múlt idő: nos, valóban vannak alaki hasonlóságok, de a használatuk nagyon is eltér – az igazi nehézséget pedig ez okozza a nyelvtanuló számára.
Sz. Zoltán érdekes kérdése:
Annak idején, amikor a „present perfect” igeidőt tanultam angolból, a tanár mindenkit arra próbált felkészíteni, hogy most valami nagyon nehéz dolog fog következni. Állítása szerint ugyanis ilyen idő a magyar nyelvben nincs, szóval ezt nekünk magyaroknak nehéz megérteni. Szerintem viszont a magyar nyelv múltideje inkább megfelel a „present perfectnek”, mint a „simple pastnak”. Mármint a képzése. Angolban a képzése „have + befejezett melléknévi igenév”. Nekünk ugyan nincs birtoklást kifejező igénk, de a have fordítható úgy, hogy 'vkinek van valamije', és ha ehhez illesztjük az igénk befejezett melléknévi igenevét, akkor gyakorlatilag a mi egyszerű múlt időnket kapjuk. Pl:
írtam az én írottam (írtam) lerajzoltad a te lerajzoltad építettünk a mi építettünk stb... Gyakorlatilag mintha az angol példák tükörfordításai lennének: I have written 'Nekem van egy írottam, az én írtam...'
Nincs egyébként jelentősége, csak érdekel, van-e valami összefüggés ebben, vagy csak véletlen? Vagy ez már az okosak számára teljesen egyértelmű? Vagy nevetséges?
Tekintsük először is az angol „present perfect” igealakokat. Valószínűleg a tanára sem arra gondolt, hogy ezeknek a képzési módjuk, az alakjaik nehezek, hanem arra, hogy a használatuk. Valóban nincs a magyarban olyan igealak vagy szerkezet, ami arra utalna, hogy egy esemény a múltban történt, de a végállapota még a jelenben is tart (és ez a jelenben fontos), vagy hogy egy folyamat (vagy állapot) a múltban kezdődött, de még a jelenben is fennáll, és ez valamiért fontos. Például:
| (1) | a. | I didn't receive your letter. |
| simple past: 'Nem kaptam meg a leveledet (akkor, de mára már igen, vagy ma már ez nem fontos).' | ||
| b. | I haven't received your letter. | |
| present perfect: 'Nem kaptam meg a leveledet (máig sem).' | ||
| (2) | a. | I was in Geneva for a year. |
| simple past: 'Egy évig Genfben voltam.' | ||
| b. | I have been in Geneva for a year. | |
| present perfect: 'Egy évig Genfben voltam, és most is ott vagyok; Egy éve Genfben vagyok.' |
Ez utóbbi eset különösen nehéz a magyar anyanyelvűeknek, hiszen jelen idejű magyar mondatot olyan igeidővel kell fordítani az angolra, amelyet alapvetően múlt idejűnek érzünk.
Ráadásul van a „present perfect”-nek még egy sajátos használata, amikor azt fejezi ki, hogy az illető esemény valamikor a múltban legalább egyszer már előfordult:
| (3) | a. | I saw albino pythons. |
| simple past: 'Albínó pitonokat láttam (ott, akkor).' | ||
| b. | I have seen albino pythons. | |
| present perfect: 'Láttam már albínó pitonokat.' |
Maga a „present perfect” igealak valóban nem olyan bonyolult, a birtoklásige (have) jelen idejű alakját követi a főige egyik alakja (az ún. „harmadik alak” vagy „past participle”). Az egyedüli nehézséget az jelenti, hogy az igéknek ezt a „harmadik alakját” ismerni kell a képzéséhez, és ezek között nagyon sok a kivételes. És persze a birtokláshoz itt a have használatának semmi köze sincs.
(Forrás: Wikimedia commons / Andy)
Nagyon keveset foglalkoztam a magyar nyelv történetével, de nekem nyilvánvalónak tűnik, hogy a jelenleg használt magyar múlt idejű alakok töve történetileg azonos az előidejű particípiumi alakkal, és ehhez a tőhöz járul az a toldalék, amely az alany személyére utal (meg sokszor a tárgy határozottságára is). (Az előidejű particípium alakok nagyjából megfelelnek az angol „past participle”-nek; az iskolában befejezett melléknévi igenév néven tanítják. Hogy ez az elnevezés miért nem szakszerű, abba most nem megyek bele.) Ennyiben tehát teljesen egyetértek Sz. Zoltán megfigyelésével. Csakhogy a múlt idejű alakok toldalékai csak bizonyos személyekben egyeznek meg a birtokos személyére utaló névszói toldalékokkal, és nem is mindig teljes az egyezés (a szürke mezők az egyezés teljes hiányát jelölik):
| Múlt idejű igealak | Birtokos jelenlétére utaló | ||
| névszóalak | |||
| Határozott tárgy | Határozatlan tárgy | ||
| E/1 | -am/-em (írtam) | -am/-em (írtam) | -m (hajóm) |
| E/2 | -ad/-ed (írtad) | -ál/-él (írtál) | -d (hajód) |
| E/3 | -a/-e (írta) | -∅ (írt) | -(j)a/-(j)e (hajója) |
| T/1 | -uk/ük (láttuk) | -unk/-ünk (láttunk) | -unk/ünk (hajónk) |
| T/2 | -átok/étek (láttátok) | -atok/-etek (láttatok) | -tok/-tek/-tök (hajótok) |
| T/3 | -ák/ék (látták) | -ak/-ek (láttak) | -(j)uk/-(j)ük (hajójuk) |
Nem lehetünk tehát teljesen biztosak abban, hogy a múlt idejű igealakok valaha is birtokos szerkezetekhez vagy birtokos jelenlétére utaló névszóalakokhoz hasonlítottak, vagy ilyenekből alakultak ki. (Kialakulásukat nem tudjuk nyomon követni, mivel a jelenlegi múlt idejű alakokkal nagyjából megegyezők léteztek már az első nyelvemlékek idején is.)
Ugyanakkor nagyon gyakori a világ nyelveiben, hogy különböző igealakok úgy jönnek létre, hogy egy igenév (például particípium) összeolvad egy ragozott segédigével, vagy hogy magához az igenévhez személyre utaló toldalékok járulnak. A magyar ebből a szempontból egyáltalán nem kivételes. Például a lengyel múlt idejű alakok az egykori aktív múlt idejű particípium személyragos alakjai: napisałam/napisałem 'megírtam (nőnem és hímnem)', napisałaś/napisałeś 'megírtad (nőnem és hímnem)', stb. Érdekes összevetni ezeket más szláv nyelvek múlt idejű alakjaival. Például a szerbben és a horvátban két szóból állnak a múlt idejű alakok: a particípium és a létige jelen idejű alakja együtt alkotják: napisala/napisao sam 'megírtam' (nőnem és hímnem), eredetileg: 'a múltban megíró vagyok', napisala/napisao si 'megírtad (nőnem és hímnem)', eredetileg: 'a múltban megíró vagy', stb. (A lengyel múlt idejű alakok toldaléka ezzel szemben nem esik egybe a létige alakjaival.) Az oroszban maga az egykori múlt idejű particípium alkotja a múlt időt, a személyre az igealak nem utal: napisal (egyes szám, hímnem), napisala (egyes szám, nőnem), napisali (többes szám).
Hosszan sorolhatnánk még azokat a példákat, ahol valamilyen igenév és személyre utaló toldalék alkot igealakot. Ilyen az ivrit (modern héber) jelen ideje, az újlatin nyelvek jövő ideje vagy a baszk múlt ideje. Tehát nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyar nyelv történetében is szerepet játszott ez a módszer, esetleg a birtokosra utaló névszóalakoktól függetlenül is.
Szerintem Anglia a nyelve miatt szigetország, és Amerika is azért van olyan messze. :)
Egy kis adalék: az újlatin nyelvek ún. összetett múltja (pl. sp. pretérito perfecto compuesto) eredetileg valóban birtokos szerkezetnek felelt meg a latinban, szemben az egyszerű befejezett múlttal (sp. pretérito perfecto simple v. régebben indefinido).
lat. habeo caballu(m) comparatu(m) = 'Van egy megvásárolt lovam' (tehát "vettem egy lovat")
Ebből a sp. He comprado un caballo = 'Vettem egy lovat' (=tehát már megvan, és ez fontos információ a jelenben)
vs.
Compré (< compara(v)i ) un caballo = 'Vettem egy lovat' (= és semmi több, vagyis a jelenre nézve nincs további közlendő).
Az újlatin jövő idő pedig a főnévi igenév és az habere ige jelen idejű alakjainak összeolvadásával keletkezett:
lat. comparare habeo = 'vennem kell' (= tehát venni fogok) > *comprareo > sp. compraré 'venni fogok'.