Egy érdekes változásról: elvessze és elveszítse
Régóta vitatott kérdés, hogy a nyelvművelők képesek-e valóban megváltoztatni az emberek nyelvhasználatát. Úgy tűnik, képesek, de nem biztos, hogy abba az irányba, amelyikbe szeretnék.
R. Márton nagyrészt a választ is megadta a saját kérdésére, hiszen a kérdéses szóalak régi előfordulásainak is utánanézett.
(Forrás: Wikimedia commons / Mohylek)
A minap vita kerekedett egy társaságban, ahol én az elvessze szót bátorkodtam használni. Egyesek szerint ez teljesen hibás szóalak, mások kétkedtek, hogy talán csak az elveszni és az elveszteni szavak ragozása keveredik hibásan. A példamondat így hangozhat: Csak aztán a kulcsot nehogy elvessze!.
Annyi mindenesetre tény, hogy az elveszítse alak minden kritikán felül elfogadható, ám keresgélve a kérdéses alak után két nemes találatra is bukkantam:
„Hizlaló kúrára fogtam, hogy ellustuljon és elvessze az ábrándosságát.” (Kosztolányi Dezső: Szeretlek)Valamint:
„Már földi reménye idealant romban:
S elvessze hitét az örök irgalomban...?
Gyötrelmes az élet, a halál rettentő:
Maga egymagában viadalmas kettő.”
(Arany János: Toldi szerelme. Hatodik ének)Azt hiszem, nem kérdés ezek után, hogy nem csak a hétköznapi beszédben szerepel ezen alak, de megbízható gyökerei is vannak.
A kérdésem mindazonáltal az, hogy nyelvtanilag pontosan milyen szabályok vonatkoznak ide, mi okozza az elvessze szó kissé szokatlan mivoltát?
Először is le kell szögeznem, hogy nekem semmi bajom az elvessze igealakkal, nem hangzik egy csöppet se furcsának. Másodszor: ha valaki furcsállja, akkor sem az elveszik ige alakjaival való keveredés miatt. Igaz, hogy az elvessze formailag lehetne az elveszik alakja (határozott tárgyra utaló, vagy ahogy az iskolában tanultuk: „tárgyas ragozású” alakja), de az elveszik tárgyatlan ige, ezért ez az alakja nemigen fordulhat elő. Akkor már inkább az elveszít ige alakjaival interferálhatna (amelynek ráadásul szinonimája is), de annak meg minden alakja alaposan különbözik az elveszt alakjaitól, ahogy a levélíró is idézi (elvessze ∼ elveszítse).
Azok, akik Márton nyelvhasználatát furcsának találták, egy folyamatban levő változásban mintha már előbbre tartanának, mint levélírónk. (De ez nem ok arra, hogy bírálják!) Jól megfigyelhető tendencia ugyanis, hogy az elveszt kötő-felszólító módú alakjai helyett egyre inkább a rokonértelmű elveszít megfelelő alakjait használják. Legalábbis ezt találtam gyors internetes keresésem során. Tehát a következő változásokat figyelhetjük meg:
| Egyes | Többes | |||
| „alanyi” | „tárgyas” | „alanyi” | „tárgyas” | |
| 1. | elvesszek → elveszítsek | elvesszem → elveszítsem | elvesszünk → elveszítsünk | elvesszük → elveszítsük |
| 2. | elvessz(él) → elveszíts(él) | elveszd/elvesszed → elveszíts(e)d | elvesszetek → elveszítsetek | elvesszétek → elveszítsétek |
| 3. | elvesszen → elveszítsen | elvessze → elveszítse | elvesszenek → elveszítsenek | elvesszék → elveszítsék |
Gyors kereséseim eredményeiből ítélve ez a helyettesítés a kijelentő jelen és múlt idejű alakokat nem érinti. Például az elvesztettem jelentősen gyakoribb, mint a elveszítettem. Persze nem tudok biztosat mondani arról, hogy miért történik ez. De megkockáztatom azt a feltevést, hogy itt egyfajta hiperurbanizmusról (hiperkorrekcióról) van szó. Régi észrevétel, hogy az emberek kerülik a -t végű igék kötő-felszólító módú alakjait (amelyekben a toldalék előtt hosszú -ssz-, -ss- vagy -ts- van): lát ∼ lássak, lássuk stb.; halaszt ∼ halasszon, halasszák stb.; tanít ∼ tanítsak, tanítsátok stb. Ennek az az oka, hogy ezek között az alakok között olyanok is vannak, amelyeket sok nyelvváltozatban kijelentő módú, jelen idejű alakokként is használnak, és ezt a társadalom (az ún. „nyelvművelők” tevékenységének hatására) súlyosan megbélyegzi. Az alábbi táblázatban aláhúzással jelölöm azokat az alakokat, amelyeket rengetegen használnak kijelentő módú alakokként is:
| Egyes | Többes | |||
| „alanyi” | „tárgyas” | „alanyi” | „tárgyas” | |
| 1. | lássak, halasszak | lássam, halasszam | lássunk, halasszunk | lássuk, halasszuk |
| 2. | láss(ál), halassz(ál) | lásd/lássad, halaszd/halasszad | lássatok, halasszatok | lássátok, halasszátok |
| 3. | lásson, halasszon | lássa, halassza | lássanak, halasszanak | lássák, halasszák |
Ezek az aláhúzott alakok éppen azok, amelyekben a kijelentő módban -tj- szerepel: látjuk, halasztjuk, látjátok, halasztjátok, látja, halasztja, látják, halasztják. A megbélyegett nyelvváltozatokban ezek a -tj- hangot tartalmazó alakokat nem használják, hanem helyette a kötő-felszólító módú alakokkal azonosakat mondják kijelentő módban is. Tapasztalatom szerint sokkal kevésbé elterjedt a -ts- alakok (pl. tanítsuk, hajtsátok) kijelentő módú használata, és ezért a „nyelvművelők” is kevésbé pécézték ki.
Hogyan képezzük a kötő-felszólító mód alakjait? A kijelentő módú alakoktól általában a -j- jelenléte különbözteti meg ezeket, a szokásos egybeolvadásokat is beleértve: ír ∼ írj-, rak ∼ rakj-, halad ∼ haladj- [-ggy-], bán ∼ bánj- [-nny-]. Az egészen kivételes igéken kívül (mint amilyen például a megy ∼ menj-, jön ∼ gyer-, lesz ∼ legy-) csak az ún. szibilánsokra (-s, -sz, -z, -zs) és a -t-re végződő igetövek viselkednek ettől eltérően. A szibilánsoknál az a szabály, hogy a kötőmódban hosszúak: ás ∼ áss-, hoz ∼ hozz stb. Viszont a tővégi -tsz- hosszú -ss-el váltakozik: tetsz- ∼ tess-, metsz ∼ mess. A magánhangzó + -t végűeknél a -t- helyet -ss- áll a kötő-felszólító módban: lát ∼ láss-, vet ∼ vess. A mássalhangzó + -t végűeknél általában [cs]-nek ejtett -ts- (pl. bánt ∼ bánts-, tart ∼ tarts-), és érdekes módon ide tartozik sok olyan tő is, amelyekben hosszú magánhangzót követ a -t: az -ít végűek (borít ∼ boríts stb.), valamint műt ∼ műts-, tát ∼ táts. Végül az -szt- végűek esetében nem -szts-, hanem -ssz- jelenik meg: oszt ∼ ossz-, választ ∼ válassz- stb.
Bár a 12 kötő-felszólító módú alakból csak négyet, tehát egyharmadukat bélyegezték meg (az elölképzett, vagy ahogy az iskolában tanultuk: „magas hangrendű” igéknél pedig csak egyetlen egyet, a többes szám első személyű, tárgyas ragozású alakot: vetjük helyett vessük), a hiperkorrekt nyelvhasználatban az egész ragozási sort, paradigmát „megfertőzi” az irtózás a hosszú -ssz- és -ss- hangokat tartalmazó alakoktól. Egyébként érdekes, hogy az -ss- alakok sokkal erősebben meg vannak bélyegezve, vagy legalábbis feltűnőbbek a magyar beszélők számára, mint az -ssz- alakok. Vagyis az ossza, halassza sokkal jobban „elcsúszik” kijelentő módban is, mint mondjuk az üssük. A -ts-t tartalmazó alakoktól azonban nem irtóznak az emberek, mert ezen nem lovagolnak annyit a „nyelvművelők”.
Nagyon érdekes jelenséget fedezett fel tehát R. Márton: mivel az elveszt ige mellett létezik az ugyanabban az értelemben használható elveszít, a „nyelvművelők” által belénkplántált irtózást könnyen elkerülhetjük, ha kötő-felszólító módban egyszerűen az utóbbi ige alakjait használjuk.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (45):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@szigetva: 39
a 44-es hozzászólásomból az látszik, hogy meddig tartott a jegesedés határa. A "szlávok" északról húzódtak délebbre, ezért kapcsolódhatnak az ősi "finnugorokhoz" az ősnyelvek korában..
A "tám" szó, nem csak hely határozó lehetett valamikor, hanem később nagy valószínűséggel, toldalékolással szótővé is vált más nyelvekben..
Ha ma "tám-" szótőre gondolunk a magyarban:
PL. "támasz támaszt valamit", nem csak alulról (pl. facölöpös) funkcionált, hanem a természetben jég is támogatta az átkelést élőlények számára télen.. A jég nem korhadt (mint a fa cölöp), hanem elolvadt, de akár alul alátámasztott hídra, akár kemény jégre áll valaki, ha a támasz rossz (elkorhadt, elégett, vagy elolvadt) baleset történik..
Miért lehetett a "tám" szó helyhatározó..?
Mert különböző helyen és formában volt jelen:
-ha korhadt egy támasz, vagy gyenge,
vagy rossz helyen van (hely határozó!) a megtámasztott rész,
ha alatta vagy felette (szintén hely határozó!) járok, "megtámad" (átvitt értelmű szóként)
-ha teljesen átvitt értelemben használjuk, valaki megtámaszt (esetleg támogat) valakit (pl. részeget, vagy koldust pénzzel), rossz esetben az nem megköszöni, hanem még rám is támad..
-ha támfalra (ez már újabb képződményű, összetett szó) gondolunk, ami elavult, rozoga, a megtámasztott fal vele együtt összedől, és ráeshet valakire/valamire,, vagyis "megtámadja" átvitt értelemben a környezetét...
@szigetva:
A jegesedés Észak-Nyugat Afrikát nem érintette:
www.tankonyvkatalogus.hu/pdf/AP-071306__teljes.pdf
(Lásd:57. ábra és táblázat)..
Érdekelnek az adatok, de ahogyan eddig is írtam, a társ tudományok véleménye megkerülhetetlen a témában. Ma már nincsenek polihisztorok..
@mederi: Nincs igazad, van a germán 'szelid', van a szláv 'ott', van az arab 'kész, teli' és vannak még egyebek (pl. berber), annyit nekem ez nem ér, hogy végigböngésszem. Mivel téged láthatóan érdekel, megtehetted volna. De az adatok sose érdekelnek, csak a prekoncepcióid.
@szigetva:
Az ősnépek természetközeli gondolkozása mivel általános lehetett valaha azáltal, hogy a technikai és társadalmi fejlődés nagy városok létrehozására alkalmatlan volt, nem hasonlítható össze az olyan mai emberekével, akik fejlett országban élnek.
Ha Eurázsiára szorítkozunk a témával kapcsolatban, még ha nem egy ősnyelvből indulnánk is ki, az idők folyamán olyan mértékű népvándorlások történtek különböző okokból, amik lehetővé tették az egyes régiók aktuális nyelveinek szókincs bővülését és bizonyos szerkezeti elemeinek változását külső hatásra.
Ami véletlenül történhet az, hogy félre értelmeznek bizonyos átvett szavakat, és már nem illenek bele a szituáció szemléletű szóeredeti képbe.. Az ilyen véletleneknek nehéz volna az okát megtalálni annyira szerte ágazók, de ez nem változtat azon, hogy az ősnyelv kutatása nem végezhető mai szemmel eredményesen, hanem természetközeli szemlélettel, amilyen világban a szavak és nyelvi rendszerek születése adott időszakban és területen létre jött...
-A 31-es hozzászólásodban csupán a " berber 'nyolc'" jelentés lóg ki a sorból. Ahol ők élnek, tó víz befagyása nem tudom, hogy mikor lehetett utoljára.
-A "víz", "teli" és "szelíd" értelmezés akkor, ha egy folyamat elemeit emeli ki valaki, nem kerül szembe a feltételezett "tó(m)"-->-->"tá(m)" szótő eredettel. "Szelíd" vize a tónak van a tengerrel ellentétben, és a "híd" elolvadása után "víz"-é olvad a jég. Ha nincs csónakja valakinek, két ellentétes part között vagy úszva, vagy a parton, követve a tó alakját, hosszabb idő alatt lehet eljutni mint egy hideg tél közepén egyik pontról a másikra.
@mederi: És vajon minek említetted, ha nem azt akartad vele sugallni, hogy valami köze van a magyar "tám-"hoz?
Az a helyzet, hogy mivel az emberi beszédben használt hangok halmaza véges (és viszonylag nem nagy: pár tucatról van szó) egy olyan rövid hangsornál, mint a "tam" óhatatlan, hogy egy csomó nyelvben VÉLETLENÜL egybeessenek egymástól teljesen független szavak épp ebbe a hangalakba. Ebből semmilyen következtetést nem érdemes levonni.
@szigetva: 31
A "tám" eredetéről semmi biztosat nem mondtam, csupán egy példát említettem meg..
Az "Új etimológiai szótár" szerint "A szótő ótörök származtatása téves." (Hogy hol van a bizonyíték erre az állításra, azt nem látom..)
-Ha olyan szituációra vagy helyzetre gondolok, ami az ős korban gyakori és sokrétű volt, az valamilyen természettel kapcsolatos esemény sorozat valamelyike lehet, és kevésbé valószínű, hogy építési folyamattal, vagy társadalmi eseményekkel lett volna kapcsolatos, mert az utóbbiak későbbi, alternatív jelentésbővülések során jöhettek csak létre....
Amiket felsoroltál különböző nyelvekre vonatkozóan a támmal kapcsolatban, annyira sokfélék, hogy éppen az előbbi állításomat támasztják alá szerintem..
-A legvalószínűbbnek kimondható ős eredet nyilván közvetlenül nem köthető semmilyen nyelvhez, hanem valamilyen őskori természeti jelenséghez, folyamathoz.
-Közvetetten pl. a "tó" szóhoz köthető, mert az jelenthetett szelíd vizet, esetleg haragos tengert is (ami ha 'm=n' "*támgál" ---> tángál).
A tó télen befagyhatott, és vastag jege hídként szolgált, de ha elvékonyodott, "az én tavam" jege (--> ta(va)m--> tam) már nem támogatta az átkelést tavasszal (már "tavas" olyankor a vidék, nem egyhangúan havas), olyankor az én olvadozó jegű tavam támadna ha gyalog akarnék átkelni rajta..
-Akár az "ezer tó országához", a mai Finn ország területéhez is köthető így a "tam" szótő, de a feltevésemet csak más tudományágak véleményezése erősíthetné meg, vagy cáfolhatná.
@szigetva: 31
Kicsit egyoldalúan közelíted meg a kérdést. Az angol példa szavak bár azonos a szótövük a magyarhoz hasonlóan, de mivel nincs semmi eltérés közöttük, angolul más módon fejezhetik ki az "ok" az "okozó" , valamint az "okozat" közötti különbségeket.
PL. magyar "késztetés-eredmény" szópárra:
"repeszt/ reped(t)"
"repeszt" okozó oldalról induló folyamat (folyamatos késztetéssel).
"reped" általános (köztes minősítésre váró) folyamat az várható eredmény miatt.
"repedt" állapot (befejezett, utólagos minősítésre vár a befejezett folyamat és az állapot)
Kifejtve:
1/ A "repeszt valamit/ repeszti azt", Esz.1sz.- "ő1" vagy "az1" , a tárgy pl. egy zsákot..
Ez a folyamat egyik IRÁNYBAN vizsgált (megközelítésű) része "ő1/ a1" oldaláról nézve.
2/ A "reped valami/ reped az". Ez a (/egy) folyamat ELLENKEZŐ IRÁNYÚ (megközelítésű) része, ami már egy "eredmény folyamat" (vissza hatás: meddig reped?) ahol Esz. 1sz. már nem "ő1 vagy az1", hanem a személy, vagy tárgy aki/ami reped (vagy sérül).
A zsák oldaláról nézve önmaga az alany és a tárgy is, azaz "ő2/ az2" a folyamat "tárgya" is.
Ezt nevezem eredmény igének.
Nincs külön tárgya, mert ő2 maga a tárgy. (A folyamat oka, azonban nem feltétlenül saját maga.)
-Ha csak azt mondom, hogy pl. "Reped a/egy zsák", kérdés merül fel. Miért/ mi okozza azt? Külső, vagy belső hatás okozza?
-Ma már létezik az IKES IGEI MÓDOSULÁS, a "repedezik" szó is, ami finomítja a folyamat "bemutatását"..
Pl. Nézd, repedezik a zsák! (Kérdés: Hol? Melyik részen?)
Általános kérdés: MIÉRT? Miféle (milyen) hibák lehetnek az okozók?
pl. "hibás volt a zsák varrata, vagy elöregedett az anyaga, és mállik?"
Esetleg szög került bele a zsákba ezért REPEDT fel, vagy egy szöges drót kívülről REPESZTETTE fel azt?
@mederi: angolul: reped 'crack', repeszt 'crack'; éled 'revive', éleszt 'revive' és akkor még nem is néztük azokat az eseteket, ahol a másik nyelven függ össze a két szótő etimológiailag, magyarul meg nem. Ismét adatok ismerete nélkül hadoválsz.
Arról ne is beszéljünk, hogy mi köze volna az orosz "там"-nak a magyar tám-hoz? (Akkor már valószínűbb a szlovák vagy a szerb "tam".) De miért nem bármilyen más nyelv tam-jához "hasonlítod"? Ott van mondjuk az azerbajdzsáni "tam" 'kész', a chewon 'víz', a krími tatár 'teli', a dán, holland 'szelid', a kabyle berber 'nyolc', stb. stb. (a wiktionary-ből puskázok), nem látom, hogy bármelyik összevetés kevésbé értelmetlen volna.