A beszélőközösség, akik tudják, mi a helyes

Sokan úgy vélik, hogy a nyelvben az a helyes, ami megfelel a korábbi generációk nyelvszokásának. Ám ha utánanézünk annak, mi volt a korábbi szokás, igencsak meglepődhetünk. És ha valami régen megváltozhatott, miért ne változhatna ma is?

Emese nevű olvasónk kérdezi:

Valaha magyar szakot végeztem, de nem tanárként dolgozom, s emlékeim szerint ha szervezetről, testületről beszélünk, a rá történő utalás során az „amely”, „ami” vonatkozó névmási kötőszó lenne a megfelelő. Manapság úton-útfélen hallom az „aki”-vel történő ráutalást, és a hajam az égnek áll tőle. Jól emlékszem, vagy rosszul?

Nem tudjuk, Emesének miről jutott eszébe pont ez a kérdés, de nem sokkal a levele előtt egyik kommentelőnk is pont egy ilyen mondatot idézett:

A rendőrség Debrecenben fogta el a bandát, akiket....

Ő úgy vélte, ez egy ritka „hiba”, pedig korábban, az ami és az amely közötti különbségekről szóló cikkünknél is éppen e kérdésre terelték a szót a kommentelők.

Emese felvetése tehát mindenképpen érdekes, mi azonban mégis csodálkozunk a kérdés módján. Emese ugyanis úgy gondolja, hogy neki nem a mindennapi tapasztalatai, hanem magyar szakos tanulmányai alapján kellene tudnia eldönteni, hogy a szerkezet helyes-e vagy sem. Márpedig, mint Simonyi is kifejtette, az a helyes, ami megfelel a nyelvhasználók gyakorlatának. Ez persze azt is jelenti, hogy ami az egyik helyen (közösségben) helyes, a másik helyen (közösségben) lehet helytelen, és fordítva. Ugyanez igaz időben is: ami tegnap helytelen volt, ma már lehet helyes, és lehet, hogy holnap megint helytelen lesz.

A ki?, illetve mi? kérdő névmásokról tudjuk, hogy az előbbi emberre, az utóbbi másra (állatra, növényre, tárgyra stb.) utal. Így van ez az uráli nyelvekben található megfelelőikkel is – a különbség legfeljebb annyi, hogy egyes nyelvekben az állatokra is a ki? megfelelőivel utalnak.

Az aki, ami ezekből fejlődött, ám az már az ami és az amely közötti különbségekről szóló cikkünkből is kiderült, hogy az ami sokáig inkább a teljes megelőző mondatra utalt vissza, míg az állatokat, növényeket, tárgyakat jelölő szerkezetekre az amely – ez a felosztás éppen manapság van változóban. De ez sem volt, mindig így, sőt! A 16.–17. század fordulóján Rimay János még így írt:

Ez világ, mint egy kert;
Kit kőeső elvert,

Ebben az időben ugyanis a ki utalt vissza a megelőző mondat főnévi alapú szerkezeteire, függetlenül attól, hogy azok embert vagy nem embert, élőt vagy élettelent jelöltek-e. Mára ez nyomtalanul eltűnt, az ilyen szerkezeteket egyértelműen hibásnak érezzük, ám sokak nyelvhasználatában megjelent egy másik szabály: aki(k) névmással utalnak vissza olyan szavakra, melyek embercsoportokat jelölnek. Ezt a használatot Esterházy Péter is egyértelműen hibásnak tartotta, de Nádasdy Ádám megvédte:

Egészen más a (3) egy párt, aki: itt valós nyelvi változásról van szó, mert egy szabály módosul, a vonatkozó névmás „személyességi” szabálya. A régebbi szabály, melyet Esterházy követendőnek sugall, csak a tényleges természetes személyeknek adta meg a „személy” jegyet, s egyben az aki névmást: egy ember, aki; egy mérnök, aki; az a kislány, aki. A módosult új szabály a „személyes” jegyet kiterjeszti személyek csoportjára, testületre, sőt felsőbbrendű állatra is: a Fesztiválzenekar, akinek számos lemeze...; olyan családok, akik segélyt kaptak; az a bank, aki nem emel kamatot; épp a katolikus egyház, aki történelme során...; behoztak egy kutyát, aki részeg volt. Ma sincs viszont olyan, hogy *a bank, aki előtt a baleset történt, mert itt nem testület, hanem épület.

A válasz tehát egyszerű: lehet, hogy Emese számára a szerkezet rossznak tűnik, nincs ezzel semmi baj. Mint ahogy azzal sem, ha másnak viszont jó, és használja. Elképzelhető, hogy egy idő után valamelyik irányba megszilárdul a nyelvszokás, a most terjedő jelenség visszaszorul, vagy annyira elterjed, hogy ilyen esetben az ami vagy az amely használatát érezzük majd – mindannyian – hibásnak.

Emese egy másik kérdést is feltett:

Van-e Ön szerint remény arra, hogy az üzletek, óriásplakátok feliratait nyelvtanhoz értő szakértőkkel is véleményeztessék? Évek óta fáj, hogy ordító hibák éktelenkednek ezeken a feliratokon, és ezzel is erősítik a még tanulók, ill. a bizonytalanok hibás szemléletet. Van-e remény a jövőre nézve?

Örömmel tájékoztathatjuk Emesét és kedves olvasóinkat, hogy Emese reményei beteljesedtek. Hiszen bárki, aki üzleti vállalkozáshoz kapcsolódó nyelvi megnyilvánulásait szakemberrel szeretné ellenőriztetni, az már most is megteheti – mi több, ilyen szolgáltatást mi magunk is kínálunk.

Attól félünk azonban, hogy Emese az ilyen ellenőrzést kötelezővé tenné. Persze üzletileg számunkra ez kiváló lehetőség lenne, mégsem szeretnénk. Miért? Mert valójában ez nem szólna másról, mint hogy egy terület szakembereinek, vagy még inkább a magukat szakembereknek vallóknak juttatna jövedelmeket olyan munkáért, melyek valódi haszonnal nem járnának – miközben ezt a hasznos munkát végzőktől vonnák el. De nem lenne jó ez azoknak sem, akiknek a munkát el kell végezniük. A nyelv alaptermészete, hogy sokszínű, és folyamatosan változik. Az Emese által felvázolt nyelvőrködés kötelezővé tétele azonban arra kényszerítené az ezzel foglalkozókat, hogy áltudományos módon a nyelvet merev, szilárd, változatlan rendszernek tekintsék.

Akik önszántukból fordulnak nyelvi tanácsadásért, azok azt szeretnék, hogy az általuk alkotott szöveg hatásos legyen – ha ezt úgy szeretnék elérni, hogy a lehető legjobban megfeleljenek a nyelvszokásnak, akkor ezt fogják kérni a szakemberektől. De lehet, hogy azt szeretnék, hogy egy bizonyos csoport nyelvszokásának feleljenek meg, vagy éppen azzal akarnak feltűnést elérni, hogy szembemennek egy csoport nyelvszokásával. És igen, meg kell adni a lehetőséget arra is, hogy ne kérjenek tanácsot, hibát kövessenek el, és anyagilag rosszul járjanak – legfeljebb utólag meglátják, hogy megérte volna befektetni a nyelvi tanácsadásba is.

Mielőtt végleg lezárnánk a kérdést, ki kell térnünk arra, hogy kik lehetnek azok „a még tanulók, ill. a bizonytalanok”, akiket a vélt vagy valós hibákat tartalmazó feliratok megzavarhatnak. A tanulók emlegetése azért furcsa, mert az anyanyelvi beszélők nem iskolában, tanfolyamon stb. sajátítják el anyanyelvüket, hanem a mindennapi használat során. Ők azt tanulják meg, amit a környezetükben hallanak – tehát ami az ő környezetükben helyes. Bizonytalanok azok lehetnek, akik környezetükben több változattal is találkoznak: vagy azért, mert több közegben mozognak, ahol eltérő a nyelvszokás; vagy azért, mert egy közegen belül is ingadozás van bizonyos jelenségeknél.

Mivel a nyelv folyamatosan változik, a nyelvtanulás folyamata sosem zárul le. Vannak, akik felnőtt korukban tanulják meg az ami és az amely konzervatív használatának szabályait, és attól kezdve tudatosan figyelnek erre. Az pedig, hogy valaki azt mondja-e, hogy a szomszédéknak nincs gyereke vagy a szomszédéknak nincs gyerekük, szintén könnyen megváltozhat. A nyelvben mindössze egy dolog állandó: a változás. Az a helyes, ha nem próbálunk erőszakkal az útjába állni.

Kapcsolódó tartalmak:

• Csak semmi személytelenség, magyarok vagyunk!
• Háttal kezdjük a mondatot
• Lingvicista fröcsögés a hvg.hu-n
• A hiperkorrekció – durva hiba vagy természetes reakció?
• Ez miatt, az miatt

Hasonló tartalmak:

• Kialakul
• Lelkes mondatok
• Lévén vagy lévén hogy?
• A változásoknak is van előnye
• Az igekötők „jelentése”

Hozzászólások (7):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)